Déli Hírlap, 1985. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-14 / 11. szám

ők is építették a műholdat A szakemberjelöltek a klubban megismerkedhetnek a leg­korszerűbb technikával. Képünkön éppen kísérletet végez­nek: számítógépeket kapcsolnak össze rádióhullámok segít­ségével. Másfél évvel «riítt bocsá­tották pályájává az Oscar 10 elnevezés« rádióamatőr célú műholdat, amelyet a nyugat­európai országok közössége építeit. de sikeres működé­sében nem kis szerepük volt a magyar híradástechnikai szakembereknek. Az energia­ellátó berendezést a Buda­pesti Műszaki Egyetem MHSZ—KISZ rádióklub,iának kollektívája tervezte és ké­szítette. A fedélzeti berende­zések egyik legfontosabbiká­ról van szó; nem véletlen, hogy csak mikroszkopikus vizsgálatok után engedték beépíteni az ellenőrzést végző amerikaiak. A BME rádióklubja nagy hagyományokkal büszkélked­het, a közelmúltban ünnepel­te 60 éves fennállását. Ak­kor alakult, amikor a rádió­zás még csak a szárnyait bontogatta. Magyarország 1903-ban vett először adóve­vő készüléket, hogy ezzel be­kapcsolódhassanak a nem­zetközi kísérletekbe. Csepe­len 1921-ben indult be az a távíróadó, amellyel már kap­csolatot tarthattak fenn Eu­rópával. 1924. március 15-e volt az a nap, amikor a cse­peli rádióállomás antennájá­ról megszólalt az első ma­gyarországi kísérleti műsor. Ilyen történeti előzmények után alakult meg 1924. má­jus 20-án a Műegyetemen 200 fővel hazánk első rádió­klubja, a Műegyetemi Rádió Club. Ez a klub tulajdonképpen magyar híradástechnikai szakemberképzés bölcsője is volt. Akkor a műegyetemen még nem folyt villamosmér­nökképzés, az elektronikával foglalkozók is gépészmérnök­ként végeztek A klub prog­ramjában első helyen szeré­A Magyar Rádió Miskolc Körzeti Szerkesztősége janu­ár 28-án, hétfőn, délután 5 óra 10 perctől Fórum-mű­sort sugároz, „Benn vagyunk a télben” címmel. Az 50 perces élő adást ta­lán minden korábbinál idő­szerűbbé teszi az a rendkí­vüli időjárás, melynek már- már hetek óta tanúi vagyunk. A műsorban szó lesz egye­bek mellett a téli utak ál­lapotáról, a síktalanításról, a hóeltakarításról, a helyi és helyközi tömegközlekedésről, a gépjárművel összefüggő gondokról, az energiaellá­tásról, közte a szén-, a tűzi­fa-, a fűtőolajhelyzetről, az áruellátásról, a vízszolgálta­tásról, valamint az idei hi­deg tél egyéb gondjairól, be­leértve a téli sportolási le­hetőségeket és a sportszer­ellátást is. Az imént felsorolt témák­kal összefüggésben várjuk hallgatóink kérdéseit, illetve leveleit január 26-ig, cí­münk: Magyar Rádió Kör­zeti Stúdiója, Miskolc, Baj- esy-Zs. út 15. 3527. Az adás alatt ezúttal is te­lefonügyeletet tartunk, Mis­kolcon a 35-510-es, Egerben a 12-946-os, Salgótarjánban a 11-191-es telefonon vár­juk hallgatóink hívásait. Mind a levélben, mind pe­dig a telefonon érkező kér­désekre Borsod, Heves és Mágiád megye szakemberei ■Élaszolnak. pelt az, hogy a hazai érdek­lődök minél gyorsabban meg­ismerkedhessenek a rádió­zással. Azt szerették volna, hogy minél több kiváló szak­ember kerüljön ki az iskola­padból. A háború a klub fej­lődését is megszakította, Azokra a kérdésekre, ame­lyekre az adásidőben nem kapnak választ hallgatóink, az Észak-Magyarországban, a Déli Hírlapban, a Nógrád- ban és a Heves megyei Nép­újságban válaszolnak vendé­geink. Kérdezzen! Az illetékesek válaszolnak! A Magyar Rádió Miskolc Körzeti Stúdiója ahogy azonban a Műegyetem újjáéledt a romokból, meg­alakult a rádióklub is, 1946 májusában. A hatvan évre emlékeztek a BME dísztermében a rá­dióklub tagjai, pártoló tagjai. Az ünnepségen nagy érdek­lődéssel hallgatták végig a klub első elnökének a visz- szaemlékezéseit. Goreczky Gyula 1924-től 27-ig volt el­nöke a klubnak, ma 83 éves, s elragadtatással nyilatko­zott arról a fejlődésről, amit azóta a technika fejlő­dése nyomán a klub produ­kált. (kerényi) ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Farkas Istvánnak és Perhács Margitnak Réka; Antal István­nak és Jakab Erika Máriának Norbert; Jakab Miklósnak és Gáliczki Editnek Miklós; dr. Oláh László Gyulának és Nagy Saroltának Eszter nevű gyer­meke. Sok szeretettel köszöntjük vá­rosunk legifjabb polgárait! Agglegények tanyája Egy csapásra országos hí­rűvé vált a plani agglegé­nyek tanyája Spanyolország­ban. A hívó szó megértés­re talált a férfiélet megszé­pítésére hivatott női lelkek­ben, és sorra jelentkeznek a lányok Andalúziából, Galil­eiéből, Baszkföldről. Barce­lonából és Madridból. Tíz nap alatt 214-en iratkoztak fel a feleségjelöltek listájá­ra. S a spanyolországi Hues- ca város közelében levő he­gyi talu 50-60-48-as telefon­száma továbbra is szinte megállás nélkül szól. Felbolydult az alig 700 lel­ket számláló falu élete. Mindez annak köszönhető, hogy az itt élő agglegények közül kilenc (átlagos életko­ruk 42 év) felhívást tett köz­zé a megyei lapban. Arra szólították fel az újság női olvasóit, hogy — a jórészt fakitermeléssel foglalkozó — magányos férfiak életét szé­pítsék meg. Látogassanak el a Piieneusok déli lábánál fekvő faluba, s ha netán szívük lángra lobban, ma­radjanak is ott. A helybe­liek nem ígértek gazdagsá­got, de nyugalmat és csodá­latos természetet igen. A fel­hívást átvették az országos lapok is. ig} félfogadás az igazgatás­rendészeten A Miskolci Rendőrkapi­tányság ismételten értesíti Miskolc város és a .város­környéki községek lakossá­gát, hogy az igazgatásrendé­szeti osztályon az ügyfélfo­gadás rendje az alábbiak szerint van szabályozva: Személyi igazolvány ügy­intézése: Hétfőn, kedden, csütörtö­kön 8—12 óráig, délután 14— 16 óráig, szerdán 7.30—12 óráig, és 14—17.30 éráig, pénteken 8—12-ig. Ű tlevél-ügyintézés: Hétfőn, kedden, csütörtö­kön 8—11 óráig, délután 15.30—16.30-ig, szerdán 7.30— li óráig, délután 15.30—17.30 óráig, pénteken 8—11 óráig. Fegyverügyek és egyéb en­gedélyek intézése, kiadása: Hétfőn és szerdán 8—10 óráig, délután 15—16 óráig. hakcímtudakolás lakcím­ügyekben panaszok, kérel­mek benyújtása, lakbizov. latok kiadása: Kedden, szerdán és pénte­ken 8—11 óráig, hétfőn és csütörtökön 15—16 órái A külföldi állampolgárok lakcímének bejelentését fo­lyamatosan intézzük a rend­őrkapitányságon. A7. igazgatásrendészeti osz­tályvezető és a rendész ti alosztály vezetője hétfői munkanapon 8—12 óráig ügyfélfogadást végez. A Miskolci Rendőrkapitányság vezet"b A B.-A.-Z. MEGYEI ALLATFORGALM! ÉS HÚSIPARI VALLALAT felvételt az alábbi munkakörökbe: ♦ TMK-ELÖKÉSZITÖ Felvételi követelmény: gépipari technikumi végzettség, illetve épületgépészeti üzemmérnöki képesítés. + MŰVEZETŐ Felvételi követelmény: építésztechnikumi végzettség, 3—5 éves szakmai gyakorlat, illetve autóközlekedési vagy gépipari technikumi végzettség, 5 éves szakmai gyakorlat. Jelentkezni lehet - részletes szakmai önéletrajz benyújtásával - a műszaki főmérnöknél. Fórum a miskolci rádióban „Benn vagyunk a fétben u % Diósgyőri turisták számvetése i Minden év elejen össze­jönnek a diósgyőri vasas természetjárók, hogy még egyszer felelevenítsék az el­múlt év eseményeit, s meg­beszéljék az új esztendő túiaprogramját. Január 26-án délután 6 órakor a DVTK if­júsági klubhelyiségében ta­lálkoznak a szakosztály tag­jai. A Rhuz testvérek kö­szöntik őket dallal, zenével, szavalattal, majd Lendeczky Lásrló, a szakosztály vezető* je ismerteti a vezetóseg be­számolóját az 1984-ben vég­zett munkáról. Ezt követően Körösi István, a DVTK ügyvezető elnöke értékeli tevékenységüket. Végül meg­jutalmazzák a tavaly a szakosztályért. a mozga­lomért legtöbbet tett turis­tákat, Ezután műsoros est következik, amelynek fény­pontja: Mármarosi József túravezető muzsikája. áiieis Fényképészt alkalmazunk kül­ső riportmunkára, azonnali kezdéssel. Felszerelés és gépko­csi szükséges! Tel.'- 52—17-796. A Miskolc m. város Tanácsa V. B. művelődésügyi osztályának műszaki ellátó szervezete nyug­díjas munkavállalókat keres könnyű fizikai munkára. Jelent­kezni lehet naponta 8—10 óra között a központi műhely veze­tőjénél, Miskolc, Tokaji Ferenc u. 2. sz. alatt. A Mályi Téglagyár felvesz la­katosokat, motorszerelőket, tar­goncavezetőket, férfi betanított és segédmunkásokat, éjjeliőrt, portást (lehet nyugdíjas is), va­lamint árukiadót. Fizetés: meg­egyezés szerint. Jelentkezni le­het a Mályi Téglagyár vezetőjé­nél. Kőművest és segédmunkást felveszek, fettig Gmk. Szé­chenyi út 6. III. udvar. inopaUdi« Eladó 444 négyszögöl zártkert az Előhegyen. Érdeklődni: Po­chen yi út 6. III. udvar. Garázst és műhelynek alkal­mas helyiséget bérelnék a Hoffmann Ottó utcában vagy közvetlen közelében. Tel.: 63-626. Elcserélném belvárosi 2,5 szo­bás, 1. emeleti, összkomfortos tanácsi lakásomat 2 vagy 3 szobás komfortosra Selyem réti öl Győri kapuig. Érd.: 17-770 tel. du, 4-töl. adás-vétel Siesta, teljesen új eladó. Sze­les u. S4. 2 db 5000-es keltetőgép üzem­képes állapotban eladó. Emöd, Dózsa Gy. u. 16. A CEMENT- ÉS MÉSZMŰVEK HEJOCSABAI GYARA felvesz NEM FIZIKAI MUNKAKÖRBE: gyors- és gépírót, 0—3 éves gyakorlattal, bizalmas munkakörbe. Jelentkezés: gyárunk munkaügyi vezetőjénél. LAKAS (CSALÁDI HÁZ, TELEPSZERŰ) ES UDULO ÉPÍTÉSÉT, ÉRTÉKESÍTÉSÉT AJANLJA EMŐD nagyközségben a Fővállalkozási Ifjúsági Lakásépítő Közös Vallalat (FILAV) AZ ÉRDEKLŐDŐKNEK január 22-én (kedden) az Emödi nagyközségi Tanácson de. 9 órától este 6 óráig a vállalat képviselője TAJEKOZTATAST TART Más időpontban TELEFONON, LEVELBEN a nagyközségi tanács műszaki csoportja ad készséges felvilágosítást. fi Pätniiüoiißipari Vállalat Miskolci Gyára Jelvételre keres ♦ mechanikai, irányitástechnikai műszerészeket, ♦ lakatosokat, ♦ segédmunkásokat, ♦ targoncavezetőt. Jó kereseti lehetőség mellett állandó délelőttös, vala­mint folyamatos munkarendben. Folyamatos munkarendben dolgozó munkavállalók ré­szére az alábbi pótlékokat fizetjük: ♦ éjszakai pótlék 60% ♦ délutános pótlék 30% ♦ folyamatos pótlék 15% jelentkezni lehet: a gyár munkaerö-gazdálkodasán. Egyetemisták rádióklubja

Next

/
Oldalképek
Tartalom