Déli Hírlap, 1985. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-04 / 3. szám

Es a presszó...? December 3-a óta ismét lá­togatható Miskolc jelképe, a felújított avasi kilátó. A város 15 millió forintot áMorott Sá‘ ványosságának megújítására, s az építők jócskán az eredeti határidőn belül át is adták a tornyot kezelőjének, a Miskol­ci Ingatlankezelő Vállalatnak. Lopunk másnap számolt be az ótodásról. Tudósításunk szép­séghibákat is megemlített: megírtuk, hogy a presszórész használhatatlan, a felújítása elmaradt. Cikkünkre a MIK műszaki igazgatóhelyettese vá­laszolt. (írásunk az 5. olda­lon.) (Balogh Imre felv.) XVII. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM 1985. JANUÁR 4., PÉNTEK ÁRA: 1,80 FORINT Elhagyja Reagant Feszült pillanatok a műtőben . .. Egy a sok ezer közül, amelyet dr. Kardos Géza, a Semmelweis Kórház sebészetének osztályvezető főorvosa vezetett. Korábban nem vigasztalhatta azzal a pácienseit, hogy ne izguljanak, mert ő is izgult. Mert minden operáció oíycm stresszállapotot jelentett számára, mint amit a művészek érezhetnek, amikor közönség elé lépnek. Nyugdíjba vonulásának eiső napjaiban kerestük fel otthonában, ahol még mindig a pályáról, a sebészet szépségéről esett a legtöbb szó. {Családi körben című riportunk az 5. oldalon.) (Kerényi László felvétele) Letette a szikét... Lebontandó butikok Ezek a pavilonok túl közei kerültek a házakhoz, Az elrontott telepítés keserű pirulája mellé csak egy kis édesíiés legfeljebb, hogy a tulajdonosokat környezetük rendezésére kötelezik. Melyik butik maradhat meg, s melyiket kell lebontani? — erről írunk a 3. oldalon. Ki lesz az igazságygyminiszfer? Reagan most ismét be- 'nyújtotta egy: másik. közvet­Hazánkban tárgyalt Viktor Kuiikiv Ma reggeli telefon Bánkút mindig kimarad H eagan elnök, egy újabb közeli munkatársa jelentette be, hogy vissza kíván térni a magánéletbe: benyújtotta lemondását állásáról Michael Deaver, a Fehér Ház appa­rátusának helyettes főnöke. Deaver — a most lemon­dott belügyminiszterhez. Wil­liam Clarkhoz hasonlóan — ugyancsak 18 éve tartozott az elnök legközvetlenebb munkatársai közé, s egy ide­ig úgy vélték, hogy ö lesz a jelenlegi fehérházi főnök, James Baker utóda, ha ő kormánytisztséget vállal, Deaver elsősorban anyagi okokkal indokolta távozását es visszatér korábbi szak­májához, a reklámüzletbe. Egyelőre azonban ő szervezi meg az elnöki beiktatással kapcsolatos ünnepélyeket. japán támogatja az ürteoyvsfkezést A tokiói polgári lapok többsége ma aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Nakaszone Jaszuhiro minisz­terelnök megértéséről és tá­mogatásáról biztosította az Egyesült Államok nagysza­bású űrfegyverkezési prog­ramját. Az újságok rámu­tattak arra, hogy a Reagan- kormányzat által kiagyalt tervnek sok a homályos pontja, de — mint véleked­tek — mindenképp a fegy­verkezési verseny világűrre történő kiterjedésének ve­szélyével fenyeget. Ennek alapján erős ellenzéssel fo­gadták a hivatalos japán he­lyeslést. léri ftl unka társa, Edwin Mee- se elnöki tanácsadó igazság- ügymkmzterré - történő kine­vezésére vonatkozó javasla­tát a szenátusnak. Meese már tavaly is jelölt volt erre a tisztre, de akkor anyagi problémák miatt vizsgálatot rendeltek el ellene. A vizs­gálat felmentette az elnöki tanácsadót az ellene hozott vádak alól, de a törvényho­zási időszak tavalyi utolsó napjaiban az elnök már nem terjesztette elő újra.ielölését. Meese miniszteri kinevezé­sét változatlanul jelentős erők ellenzik. Kádár János, a Magyar- Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára tegnap a Központi Bi­zottság székházában fogad­ta Viktor Kulikovot, a Szov­jetunió marsallját, a Varsói Szerződés Tagállamai Egye­sített Fegyveres Erői főpa­rancsnokát és Anatolij Grib­kov hadseregtábornokot, az Egyesített Fegyveres Erők törzsfőnökét. Megbeszélést folytattak a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanács­kozó Testületé soron követ- . kéző ülésének előkészületei­ről. A találkozót megelőzően tanácskozást tartottsfk a Hon­védelmi Minisztériumban, ahol a magyar tárgyalókül­döttséget Oláh István vezér- ezredes. honvédelmi minisz­ter vezette. A tárgyalás so­rán véleményt cseréltek az egyesített fegyveres erők előtt álló időszerű feladatok­ról. Kulikov marsall tegnap el­utazott hazánkból. Mitterrand francia elnök — a diplomáciai testület új­évi jókívánságaira válaszol­va — este kijelentette: azt óhajtja, hogy Shultz és Gro- miko külügyminiszterek gen­fi találkozója tegye lehető­vé annak a folyamatnak a megindítását, amely a lehe­tő legalacsonyabb szintre csökkenti majd a fegyver­zetet. A két nagyhatalom­nak meg kell találni a meg­értés területét és már az is Reggelenként a rádióban ismertetik a sportolásra al­kalmas hóviszonyokat. Ebből megtudhatjuk, hogy mHyen vastag a hótakaró a Bör­zsönyben, a Mátrában, Ké­kesen vagy a Pilisben. Miért nem szerepel ebben a sor­ban Bánkút is. a téli spor­tok szerelmeseinek paradi­csoma? — kérdeztük Szobo- lits Máriától, az Országos Meteorológiai Intézet mis­kolci központi főállomásá­nak vezetőjétől. — Talán két esztendeje, hogy valamelyik síszakosztály elérte intézetünknél, hogy csapadékmérő helyet tele­pítsenek Bánkúim, Egy ide­fontos, hogy tárgyalnak egy­mással — mondotta. Az elnök emlékeztetett Franciaország és az Egye­sült Államok szövetségére, majd hangsúlyozta, hogy a francia népet történelmi kap­csolatok fűzik a Szovjetunió népéhez. Kijelentette: Fran­ciaország mindenkinek a ba­rátja akar lenni, s ha még nem is az, de azzá válhat, mindenesetre senkinek sem ellenie ie. . ig rendszeresen figyelemmel kísértük a hóviszonyokat, vé­gül azonban, az anyagi, és technikai feltételek hiányá­ban, megszüntettük az ilyen jellegű méréseket. Egyébként számunkra szakmailag a hó­viszonyok nem érdekesek, csupán a csapadékmérés ada­tait dolgozzuk fel. Férjem­mel rendszeresen síelünk. így aztán mielőtt Bánkúira utaz­nánk, telefonon felhívjuk a türistaházat, s érdeklődünk a hótakaró vastagsága felől. Feltételezem, hogy mások i« így tesznek. Azt is el tudom képzelni, hogy a turistaház­ban dolgozók mit éreznek, s mit gondolnak, amikor nap­jában legalább 500-szor elis- métlik ugyanazt az oda Ké­szülőknek ... A jobb tájé­koztatás érdekében a rádió szerkesztői is megtehetik, hogy telefonon érdeklődnek, s ezzel bővítik a reggeli in- , formációt. Kazahsztáni hideg re kord Öt-ven fokos fagyot mertek Kazahsztánban. Ez a der­mesztő hideg ezen a tájon nem jelent rekordot: 1893- ban mínusz 57.1 Celsius-ío- kot mértek ugyanitt a me­teorológusok. Kazahsztán más vidékein is kemény a tél. Az utóbbi hetekben a hőmé­rő higanyszála a köztársaság fővárosában többször a nul­la tök alatti 30 foltra süly- iyedt. Az itteni rekordhide­get — mínusz 36 Celsius-fo- kot — 1929-ben mérték. >|c A magyar járműipar jelentős megrendelést kapott Kíná­ból. A Csepel Autógyárnak, az Ikarusznak és a MOGÜRT- nek rövid idő alatt ezer autóbuszalvázat kell oda exportál­nia. Ebből a mennyiségből hétszáz darabot a Csepel Autó­gyárban, háromszázat pedig az Ikaruszban készítenek el. Felvételünk a Csepel Autógyárban készült, ahonnan 1984- ben kétszáz, 1985-ben pedig ötszáz alvázat szállítanak Kíná­ba. A motorral, jutómüvekkel, sebességváltóval, hidraulikus szervokormánnyal szerelt egységeket a kínai üzemekben lát­ják el karosszériával. __ (Fehér József felvétele) . A francia elnök a szovjet-amerikai tárgyalásokról

Next

/
Oldalképek
Tartalom