Déli Hírlap, 1984. december (16. évfolyam, 283-304. szám)
1984-12-06 / 287. szám
jfc A bemutató rendezői nemcsak a nyolcadikosokat várják, hanem az érettségizett fiatalokat is. Egy iskola — 39 szakma Kedvcsináló kiállítás Karácsonyig még jöhet Mi kapható a játékboltban? Könnyű és nehéz helyzetben van egyszerre a 101. számú Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola, amikor pályaválasztás előtt álló fiatalokat toboroz. A felemás helyzet abból adódik, hogy 39 szakmát oktatnak ebben a modern ava- si intézetben, van tehát miből válogatni. A gond inkább abból adódik, hogy a slágerszakmákra — mint az autószerelő, a fogtechnikus, a fodrász, a kozmetikus — kétszeres, sőt kilencszeres a túljelentkezés. Ám mivel Napjainkban súlyos problémákat okoz a dohányzás káros hatása az egészségre. Az , utóbbi évtizedekben különösen a fiatal nők körében terjedt el. Már a történeti feljegyzésekből is megállapítható, hogy a század elején a dőli nygyárban dolgozó nők között gyakoribb volt az abortusz. 1930-ban pedig már bizonyították is. hogy a nikotin átjut a placentán. és a .magzatnál szívfrekvencia- fokozódást idéz elő. Ä káros hatás a szervezetben főként a szénmonoxid felszaporodása miatt következik be, ez ugyanis megköti a vérben levő hemoglobint. Minél nagyobb a megkötött hemoalobinszint, annál kisebb lesz a magzat s íttletéSi súlya, sőt csökkennek a légzömozgásai is. A dohányfüsttel együtt cianid kéri11 a tüdőbe, ezzel magyarázható a terhesség alatti B -szint csökkenés. Egy ta- r ’rrrinv szerint egyéb rsnd- e,onpc^écek miatt a snorúmn a bor*.i?? a teriievsés ko*oi szakaszéban következik be a dohányosoknál ez a 4. hónap után gyakoribb. A gyermekek későbbi fe ledését vizsgálva megállaní- tották, hogy a dohányzó nők g -érmékéi 3—4 hónannal ké- s íbb tanultak meg írni, olvasni. számolni, és még 7—11 éves korukra sem érték utol a nemdohányzó kord- rollcsoport gyermekeit. A Triuisägi foradócra Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját Szepesi Lajos, a László Jenő u. 99. szám alatt, 16 órától. ilyen gazdag a repertoár, a felvételi elbeszélgetés alkalmával itt helyben lehet megoldani az első „pályakorrekciót”. Mivel többen jelentkeznek dízelmozdony-szerelőnek, mint nagyvasúti villa- mosjármű-szerelőnek — ami villanymozdony-szerelést jelent — ezen a szakon már kedvezőbbek a felvételi kilátások. Az iskola 1981 óta hagyományosan megrendezi a december 3-tól nyitva tartó pályaválasztási kiállítását. Főleg az avas-déli általános iskolák tanulóit invitálják hörgő- és tüdőgyulladások száma a nikotinártalmat szenvedett gyermekeknél szintén magasabb volt. Akik az utóbbi hétvégeken megyénk útjait járták, láthatták: javában tart a nyúl- befogás. A borsodi nimrótlok puska helyett hálóval vadásznak a tapsifülesekre. A 13 vadásztársaság szerződést kötött a MAVAD-dal, 1000— 1200 élő nyúl befogására. Ezekért egyenként ezer forintot kapnak. Csak a há- romkilósnál súlyosabb állatokat veszik át, s Olaszországba és Franciaországba szállítják. Bizonyára jó üzletnek ígér- gezik ez a vállalkozás — jegyeztük meg Kiss Lászlónak, a MAVOSZ megyei titkárának, Borsod fővadászának. Megyénkben legalább hetven vadásztársaság működik; a többiek miért nem szerződtek a MAVAD-dal? — kérdeztük. — Nagyon megritkult a nyúlállomány, s gyenge minőségű. Ezért a legtöbb társaságban úgy határoztak, hogy először megjavítják a törzsállományt, és előrelátásból hagyják szaporodni a tapsifüleseket. Valószínű, hogy ezek az ésszerű döntések később busásan kamatoznak. Ahol viszont úgy látták, hogy befogással megritkíthatják az állománvt, ebben a munkában a vadász* meg erre a tárlatra, de jönnek más városokból, községekből is a továbbtanulásban érdekelt diákok. S itt azért nem rejthetik véka alá a divatos szakmában már tanuló diákok kis mesterműveit sem. Az aulában helyet kaptak azok a kedvcsináló postai műszerek, készülékek is, amelyek a technika iránt érdeklődő fiatalok invitálják e pályára. S mostanában a nehezen beiskolázható szakmák közé tartoznak a villamosságiak, mint a hálózatszerelő, az erősáramú berendezésszerelő és az épületvillamossági-szerelő. Még van egy kis idő utánanézni, érdeklődni, hogy mivel is foglalkoznak közelebbről e szakmák mesterei ... És nemcsak a nyolc általános után várja ez az intézet a fiatalokat. Évente 400 érettségizett diák kétéves tanulóidő után szakmát szerezhet; lehet elektronikai műszerész, nőiruha-készítő, fodrász vagy fényképész. O. E. társaság minden tagja részt vett. A nimródok házi szabályzata előírja, hogy a jogokról és a kötelességekből, a vadgazdálkodás tennivalóiból mindenki egyaránt részesüljön . .. Ebben az időszakban az őzbak kivételével mindenre lehet vadászni. A megyei tanács mezőgazdasági osztálya decemberoen mindössze két vasárnapon engedélyezi a tapsifülasek kilövését. Bizonyos terüld* s- ken viszont ezen a két napon is elrendelik a vadászati tilalmat, a szaporulat erősítése érdekében. — Minden eddiginél több vadkárt jelentettek ebben az esztendőben, Mi az oka ennek? — Ráfoghatnánk ezt a vadállomány gyarapodására, ám ekkor nem mondanánk igazat. Valóban van olyan terület, ahol a vaddisznók 300 ezer forint értékű kárt okoztak a vetésben. Megdézsmálták a búzát és a kukoricát, különösen Zemplénben. A gazdálkodók, a vadászokhoz hasonlóan, kötelesek megelőzni a vadkárt. A föld- tulajdonosok azonban nem helyezik el a vadriasztókat, nem drótozzák körül a termőföldeket. Hatásos va iri- asztó a csengő, a kolomp az A BIK 211. számú játékboltjának polcai zsúfolásig tele vannak portékával, a vásárlók hada a közelgő karácsony jegyében elözönli az üzletet, az ajtóban hosz- szú sor kígyózik, kosárra várakozva. A bolt vezetője, dr. Koharek Józsefné mégsem elégedett. Megnéztük, mit tudnak kínálni a vevőknek. Matchboxból a tavalyinál lényegesen jobb az ellátás és a választék; folyamatosan érkezik, s mindig van is belőle elegendő. Az elmúlt évben népszerűnek bizonyult a rádió-távirányítású autó. Most is van belőle, ám a 2200 forintos — igencsak borsos — ára miatt nem viszik. A magyar holdes űrautó elemmel működik, s ha akadályba ütközik, kitér. Kedvező a 160 forintos ára, s ebből is elegendő áll a vevők rendelkezésére. Slágercikk a kézi videojáték, amiből többféle kapható. Á Miskolci Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalattól szerezték be az 1700 forintos Super-Sensor elemes hang- és színérzékelő játékot, amiből eddig nem fogyott egy sem. A BIK nagyker osztálya igen szép választékot biztosított NDK plüssfigurákból, 114-től 207 forintig terjed az áruk. Társasjátékokból körülbelül 20-félét árusítanak. A legnéoszerűbb a Police 07 és a „Nyomozz velünk!” című, valamint a három típusú Rodolfo-bű- vésztáska. Háromféle gyermekrobogót húszszázalékos árengedménnyel adnak, több mint egy hete. Diafilmekből is igen jó a készlet, körülbelül 70-féle található a bolt pultjain. S hogy a felsorolt kínálat ellenére mégis miért nem elégedett a boltvezető? Mert például az előbb említett diafilmekhez vetítőjük már csak alig 30 darab van. A vasútmodellekkkel is gond lesz; lesz; van ugyan H—Oerdő szélén. Időnként gumiégetéssel is elűzhetik az agyarasokat a kukoricásból. Tisztelet a kivételnek, sok helyen már a vetéskor De- kalkuláíják a vadkárt a terméseredményekbe. Tudunk olyan gazdálkodóról, azi évek óta nem forgatta meg a földjét, s csupán pár szem krumplit vetett bele, hogy később a vadásztársaságon követelhesse az elmaradt termést. Hangsúlyozom, hogy a vad, így a vaddisznó is íz állam tulajdona, s nemcsak a vadásztársaságok kötelessége az ellenük való védekezés. A vadásztársaságok tagjai a lehetőség határain belül ritkítják az állományt a temőföldek mentén, ám egyedül nem győzik ezt a munkát. A gazdálkodók a vadkárt a községi tanács szakigazgatási szervének jelentik, és ők döntik el 30 napon belül, hogy a társaság milyen összegű kártérítést fizessen. Ha nem sikerül megegyezniük, polgári per útján kérhetik a kártérítést. Egyébként jó a kapcsolatunk a szövetkezeti és az állami gazdaságokkal. A nagygazdaságok ritkán perelik a vadásztársaságokat, inkább a szoros együttműködés jellemző kapcsolataikra. (szántó) ás kocsi és egy kevés sín, valamint néhány tereptárgy, de hiányoznak a készletek. Távirányítású autóból is csak egyféle modell kapható, két színváltozatban. A Legót már nem érdemes sokáig keresni, annyira kevés van belőle. Ugyanakkor a jugoszláv LE-CO játékot valószínűleg árengedménnyel lesznek kénytelenek árusítani: nem viszik a vásárlók. A bolgár Legóhoz hasonló építőjáték, amely elsősorban a kisebb gyerekek kedvelt játékszere, szintén hiányzik, bár talán karácsonyig még kapnak belőle. Gond van a babákkal is. Nincs apró baba, valamint a televízióban bemutatott és azóta igen sokak által keresett mászóbaba sem. A játékbabakocsik miatt is igen sokan keresik fel az üzletet — hiába. Talán a jövő héten lesz belőle, de akkor is összesen ha 70 darab érkeA XI. országos formációs táncbemutató közönsége egy- egy véleménykutató lapot talál majd a székeken. A rendező Városi Művelődési Központ a tánc versen nyel kapcsolatban kíváncsi a nézők véleményére. A kitöltött, névvel, címmel ellátott lapokat a sportcsarnokban elhelyezett négy ládika valamelyikébe kell bedobni. Ennek fejében — túl azon, hogy a jövő évi táncbemutató megrendezésénél figyelembe zik. Nem kaptak olcsó, fém modellautókat sem. Tavaly a 211. számú üzlet december 1-től 22-ig több mint ötmillió forint értékű játékot forgalmazott. Bár a keresett cikkekből: a Rodol- fo-bűvésztáskából. a Police 07-ből és a Nyomozz velünk! társasjátékból, valamint a kézi videojátékokból ki tudják elégíteni az igényeket, a bolt vezetője mégis úgy látja, hogy nem ismétlődik meg a tavaly decemberi forgalmi rekord. Erre utal az is, hogy kevés a raktáron levő készlet, és hiányzik a kiszolgáló személyzet egy része is. Jövedelemérdekeltségű boltról lévén szó, nem biztos, hogy jól járnak a kereskedők. Mint ahogy a választékot tekintve a vásárlókat is érheti csalódás. Bár karácsonyig szinte naponta várható még áru. veszik a hasznosítható javaslatokat —, sorsoláson vesznek részt a lapok, illetve kitöltőik. Mintegy 13 ezer forint értékű ajándékot ajánlott fel e célra tucatnyinál több intézmény, vállalat, bolt, magánszemély. A jutalmak között lesz lurex estélyi ruha, szoláriumbérlet, hanglemez, könyv, bőn több száz forint értékű színes fotó elkészíttetésére, illatszercso- mag és számos ruházati cikk. Mennyit ér télmillió dollár? A kérdés persze butuskának tűnik, hiszen félmillió dollár félmillió dollárt ér. Csakhogy, leszámítva a gyakori árfolyamváltozást, a napi gyakorlat is átértékelheti a korábbi értéke- ket. Arról van szó, hogy a December 4. Drótművekben, stílszerűen december 4-én, ünnepi munkásgyűlésen jelentettek' be, hogy a 2200 fős kollektíva, a korábbi vállalásokat tetézve Miskolc felszabadulásának évfordulóján teljesítette a kivitelt szolgáló termelési terveket. Erre a körmönfont fogalmazásra azért van szükség, mert a rubelelszámolású export teljesüit, a dollárhozamú kivitel termelési többlete is elkészült, s már csak a szállítás és a pénzügyi tranzakció van hátra. A drótgyárnak volt az ideinél több is, kevesebb is a kivi- tele. A rekordok évét 1982 jelentette, de az akkori csúcsok megdöntését ebben az esztendőben megcélozni illúzió lett volna. Valamivel szerényebb lett az exportterv. de azt mindenki tudta, hogy a számszerűségében valamivel kevesebb eredményt csak a korábbinál keményebb munkával, s tonnában kifejezve csak több termékkel lehet elérni. így aztán a nehézségek dacára is sikeres évzárás elé néz a Besenyői úti üzem. Ez a félmillió dollár ezért több. mint amennyi a Dénz névértéke. A pénz ugyanis devalválódhat. A virtus,“ a többre törekvő akarat az, ami értékálló. 8- 1» A gyerek lesz az áldozat Dohányzó kismamák Vetés helyett vadkár-aratás Hálával fogják a tapsifüleseket (bujdos) ♦ A gyermeki fantáziát felgyújtó kishajó... Az az igazi, ha. maga rakhatja össze. A formációs táncbemutatón Véleménykutató lapok, tombolával