Déli Hírlap, 1984. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1984-11-19 / 272. szám
Kosárlabda 1\B I Védelmi hibák döntöttek OSC-DVIK 87-82 (39-42) Lassan szállingózott a közönség a sportcsarnokba, ahol a karácsonyi vásár dekoratőrei buzgón szereltek, kopácsoltak. Mire a mérkőzés kezdetét jelezte *az óra, a „mesterek” is pihenőre tértek, s amikor Szabados és Görgényi sípjába fújt, lehettek, vagy háromszázan. — Nem lesz könnyű ellenfél az OSC. Legutóbb is szorgos mérkőzéseket vívtunk velük. Mondtam a lányoknak, hogy a magas Rál- kainéra és a távolról is élet- veszélyesén dobó Gáborra és Fülöpre nagyon vigyázzanak, egy pillanatra se hagyják őket őrizetlenül... — magyarázta Baumann Gáspár, a diósgyőriek vezető edzője. A szakvezető szavai beigazolódtak. A hazaiak Hegedűs, Madaras, Medgyesi, Tóthné, Jászka összeállításban kezdtek és a 24. másodpercben Rátkainé vezetést szerzett az OSC-nek. Másfél perc elteltével viszont már a DVTK vezetett 7-4-re. Medgyesi nagy kedvvel játszott, Jászka nagyszerűen irányított, Hegedűs látványos, 3 pontokat érő távoli dobásokkal szerezte a pontokat. Igen ám, de a vendégek sem maradtak le. Gábor és Fülöp köálil valamelyik mindig szabadon volt és távoli dobásokkal találtak a kosárbp. Az 5. percben 22-14 volt a diósgyőriek javára. Molnár és Nagy E. jjc Jászka kosárra dob, az OSC egyik legjobbja, a fe- h*r mezes Rátkainé (háttal, 6-os számmal) figyel, akire viszont Medgyesi vigyáz. (Szabó felv.) biztos pont volt a cseréknél, nem- úgy Madaras, aki rengeteget hibázott ezen a találkozón. A 10. percben 32-27 arányban vezettek a hazaiak. Ám a kapkodó védekezés. a sok pontatlan dobás megbosszulta magát: a 16. Jégkorong Javuló játékkal.. S. TEPLICSKA-M. KINIZSI 11:3 (4:0. 4:0, 3:3) Harmadik idegenbeli mérkőzését játszotta a Miskolci Kinizsi jégkorung csapata a szlovák területi bajnokságban. Hosszú és fáradtságom utazás után érkezett meg a csapat autóbusza Iglóra, a ta lakozó helyszínére, ahol némi meglepetések érték a miskolciakat. A hatalmas méretű, 10 ezer nézőt befogadó iglói fedett jégstadionban (erről majd egy másik írás keretében számolunk be) valóságos népünnepéllyel éppen akkor kezdődött a Nálepka kapitány (a Szlovák Nemzeti Felszabadító Hadsereg hősi halált halt egyik parancsnoka volt) emlék torna — junior csapatok részvételével. A mieinknek .volt min csodálkozni a Brno—Nyitra mérkőzés láttán. Dr. Lulcács György játékos-edző nem i.c állta meg szó nélkül; „Ezé': a srácok még a magyar válogatottnak is feladnák a leckét ...” Szó ami szó: szikrázott a jég és még a pa- lá'nk is. A Start Teplicska—Miskolci Kinizsi mérkőzés csak este nyolc órakor vette kezdetét. Ezúttal hiányzott Mészáros, Inótái és Simon. Mint ahogyan az várható volt: a hazaiak elsősorban korcsolyázásban múlják felül a mseinket. Ez érthető, hiszen fedett pálván az egész nyarat kihasználhatták. Gyorsak, rendkívül kemények voltak és a 2. perc 25. másodpercében Zavacky' révén már Neumann hálóiában volt az első gól. A Kinizsi is jól bírta erővel, szép akciókat vezettek, ám a kapu előtt a rutinos védők mindig a kellő időben léptek közbe. A miskolciak biztatóan játszottak, csak azok a bizonyos helyzetkihasználások... A második harmad elején rövid idő alatt újabb négy gólt szereztek a hazaiak. Akkor Laczkó Róbert állt a Kinizsi kapujába és nagyszerű védések egész sorát produkálta. A harmadik harmad nagy küzdelmet hozott. Teplicska szerzett vezetést, s már 2:0 volt az előnyük, amikor Biró átadását Kiss látványosan lőtte a hálóba. Alig két perccel később Kiss szép egyéni alakítás után egyenlített.- Ismét a nazaiak szereztek vezetést, ám 8 másodperc elteltével Kiss indította Bírót, aki belőtte az egyenlítő gólt. Az utolsó 8 percben nem bírt egymással a két csapás a kapusok mindkét oldalon parádésan védtek. Ez a találkozó is bizonyította, hogy' a Kinizsi lassan formába lendül. Egyre biztosabban- mozognak a jégen, alakult a játékosok között az összhang, s a harmadik har- madot is bírják erővel. Ez pedig — elsősorban a hazai OB II-ben — döntő lehet a végső sorrend kialakításánál. A Kinizsiben a következő játékosok szerepeltek: Neumann (Laczkó) — dr. Lukács. imreh, Cziáky, Kocsis, Sepsi, Majoros, Agárdy T., Bíró, Kiss, Juhász, Gőz, Tóth. (felföldi) Ritmikus sport2Íirna«ztika percben az OSC 37-36-ra vezetett. A félidő hátralevő perceibeh a diósgyőriek nagy hajrába kezdtek, Medgyesi és Molnár révén ismét előnyt szereztek. 42-39. — Tessék figyelni, már az elején tovább kell növelni az előnyt! — figyelmeztette Baumann edző játékosait a második félidő kezaeíen. És mi történt? Egy perc elteltével 45-44 volt az OSC javára! Másfél perc múlva pedig 55-48. A palánkról lepattanó labdákat sorra Rátkainé szerezte meg. aki kitűnően megjátszotta a távolról is pontosan dobó társait. így az 5. perc végén már 60-50 volt az eredmény az orvosegyetemisták javára. Rövid időre ismét feltámadt a DVTK. Jászka, Tóthné, Hegedűs és Medgyesi sorra szerezte a pontokat, a 10 percben már csak öt pont (67-62) volt a hátrány, a 12. percben három. Ismét felcsillant a remény, talán meg lehet fordítani a mérkőzés állását. Nem így, történt. Az OSC-sek fegyelmezett védekezéssel és nagy lelkesedéssel játszottak, sőt a keménységtől sem riadtak vissza. Sajnos, a két játékvezető ebben az időszakban rendre a DVTK-t sújtotta. Nagy hajrába kezdett a DVTK, de az eredményen már nem tudtak változtatni. Kosárdobók: Medgyesi (34), Hegedűs (26), Jászka (10), Tóthné. Molnár (6—6). Jók: Medgyesi, Jászka, Hegedűs. F. Gy. Súlyemelés, országos ifjúsági bajnokság Kitűnő rendezés, kiemelkedő eredmények Buda Attila: baínoki cím és különdíj A DVTK-stadion súlyemelő- csarnokában pénteken jóval többen szorongtak a megszokottnál. Nem véletlenül. Ezen a napon várták a diósgyőriek azt az eredményt, amely a korábbi napokban csak a legszebb álmokban szerepelt: bajnoki címet, aranyérmet diósgyőri sportoló számára. S tegyük hozzá: akik eljöttek. nem csalódtak. De menjünk sorjában. Akárcsak csütörtökön, pénteken is egyperces néma felállással adóztak a súlyemelők egy versenytárs emlékének. Csütörtökön a neves atlétaedzőt, a fiatalon elhunyt — s a súlyemeléshez is sokszor átrándult — Faragó Jánost tisztelték meg néma felállásukkal, pénteken pedig egy igen fiatalon kihunyt életnek adóztak emlékező percekkel. Csütörtökön tragikus hirtelenséggel hunyt el a 17 éves diósgyőri súlyemelő, Koleszár György serdülő magyar bajnok, aranyjelvényes ifjúsági sportoló, a Kilián Gimnázium III. osztályos tanulója. így az ifjúsági I. korosztályos bajnokság mindkét napja kissé gyászosan indult. Annál inkább tűzbe jöttek később versenyzők és nézők egyaránt Csütörtökön elsősorban Kerek remek teljesítménye kápráztatta el a jelenlevő szakembereket, pénteken pe- I dig a tatai Sárközi, valamint a két szombathelyi, Rozamls és Mester produkált várakozás felettit, mindhárman csúcsot emeitea. üzamunitra természetesen Buda versenyzése volt a fontos; a diósgyőri fiú nem okozott csalódást, remek emelésekkel biztosította győzelmét, s mindössze 10 kg-mal maradt el eredménye a nemzetközi szinttől. Rajthoz állt a le- ninvárosi ifjúsági világbajnok, a Szarajevóban rendezendő Világ Kupára készülődő Szanyi Andor is, aki amolyan edzés gyanánt egy- egy gyakorlatot teljesített. Klasszisára jellemző: így is 30 kilót vert második helyezett vetélytársára. A négynapos verseny után Duska Emil, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főtitkár- helyettese, a bajnokság szervezőbizottságának elnöke a legnagyobb elismerés hangján beszélt a rendezésről: — Nem az udvariasság mondatja velem, de páratlan az az ügybuzgalom, az a nagyszerű munka, amelynek eredményeként ilyen remekül rendezett ifjúsági bajnokságnak lehettünk részesei. Ami a versenyzőket illeti: töretlen a fejlődés, amit a sok remek eredmény, csúcs is fémjelez. Már eddig is jelentősen fiatalodott a magyar válogatott, de az itt mutatott forma és eredmények alapján azt keli monLabdarúgás, iV/J 11 ». drámai küzdelemmel zá- t Bé'csben a ritmikus Drtgimnasztikai Európa- inokságon az egyéni ösz- ;tett verseny. A késő éjiké ba nyúló párharc után aranyérmen a bolgár Anelia Ralenkova és a szovjet Galina Bjeloglazova osztozott. A harmadik helyen a bolgár Georgieva végzett. Túrák Zsuzsa a 10., Sinkó Andrea a 14. helyen fejezte be a versenyt. Az egész nap szakadó eső, majd havazás olyan mély nyomokat hagyott a Bala- ton-parti pálya talaján, hogy az egyetemi játékterei S kelieít igénybe venni a mérkőzésre, meri a megszokott pályát Vankó játékvezető nem találta játékra alkalmasnak. így azután költözködtek a csapatok, s a nézők is... Hazai támadásokkal indult a mérkőzés, Csepreyi nagy lövése mar a 3. percben munkát adott Veréb kapusnak, míg a másik oldalon tíz perccel később tette le névjegyét az elmúlt esztendőben még NB I-ben szereplő DVTK. A Ver eb — Szlovák, Oláh, Szűcs, Görget, Kiss Menyhárt, Fü- kö, Szlifka, Dzurják, Szemere ősszeléteiü együues 20 méterre a kaputól jutott szabadrúgáshoz, s Kiss lövésé aiig szállt fölé. Később Szemere veszélyeztetett, majd Pál hibájából Dzurják roboghatott, de 10 méteres’, léc alá tarió lövését Németh Gy. bravúrral bokszolta a mezőnybe. A másik kapunál egy beadást Csepregi mellel tett Rácz elé, akinek 18 méteres lövését Veréb tornászta ki ugyancsak bravúrral. Élénk, jó iramú volt a játék. A 28. percben Dzutják szerezhetett Volna vezetést a vendégeknek, egyedül tört kapura, de amikor lőtávol- ba ért, a távolról önfeláldo- zóan bevetödő Kanász menteni tudott eiőie. öt perc múlva a másik oldalon jeleskedett Kanász, 30 méteres, amolyan fű alatti szabadrúgását hárította nehezen Veréb kapus. Közvetlenül a befejezés előtti pillanatokban bal oldali szabadrúgáshoz jutotta DVTK. Fükő a büntetőterületen belül, a kapunak háttal álló Oláh elé emelt, aki a sárban lekezelte, majd fordulásból a kapu bal oldalába lőtte a labdát, 1-0. Újrakezdésre már nem is volt idő. i A térfélcserét követően mintegy 25 percig mezőnyjáték folyt, nem sok eseménnyel. Érződött: a házigazdák igyekeznek megtenni mindent az egyenlítésért, ám a diósgyőri vedelem jól állt a lábán. Egészen a 71. percig, amikor a házigazdák szögletrúgashoz jutottak. Földházi jobb oldali pontrúgása után többen is felugrottak az ivelődő labdára az öt és felesen beiül, s a labda végül Kovács tarkójáról csúszott a bal sarokba, 1-1. Fiat perccel később Kiss került helyzetbe, de Németh kapus öní'eláldozóan mentett előle. A hajrában nagy rohamozásba kezdtek a hazaiak, a 81. percben Veréb látványos repülés végén bravúrral mentette meg kapuját a góltól, azután a 85. percben bátor kivetődéssel akadályozta meg, hogy a csereként beállt keszthelyi Kiss bevegye hálóját. A mély talajú pályán ese- ménydús e,só játékrészt iá. hatlak azok, akik kíváncsiak voltak a két csapat első találkozójára. A sok átadási hibával fűszerezett játékban a Diósgyőr némileg több veszélyt jelentett a kapura. s a lefújás előtti pillanatokban meg is szerezték a vendégek a vezetést. A második játékrészben a szakadó eső sokat rontott a pálya talaján. A DVTK láthatóan az eredmény tartására törekedett, átadta a kezdeményezést a házigazdáknak, akik éltek is a lehetőséggel. Az egyenlítést követően óriási tempót diktáltak, de adósak maradtak a gólhelyzetek kihasználásával. összessége beu; egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet, igazságos eredmény született. Bánkúti László vezető edző a találkozó után annyit mondott: „Az irreális játéktér és csatáraink tehetetlensége okozta a ponvesziést...” Dr. Iglódi Endre TOVÁBBI EREDMÉNYEK Nyíregyháza-'Siófok 3-0 (1-0). Nyíregyháza, 4000 néző. \ .: Lója. Gl.: Pólyák. Salgótarján— Hódgép Metripond SE 2-0 (C C). Salgótarján, 1500 néző. V.: Czir- ba. Gl.: Jónás, Földi. Szekszárd j —Nagykanizsa 2-0 (0^0). Szék- • szárd, 1000 néző. V.: Horváth | Gy. Gl.: Kníesz. Suba. Bakony Vegyész—Dunaújváros 0-1 (1-1). Veszprém. 600 néző. V.: Sego- vits. Gl.: Házi (3, kettőt 11-es- ből), Arky (2), Lechner, illetve Németh (ll-esből). Vác—Kazincbarcika l-l (1-0). Kazincbarcika, 1500 néző. V.: Plasek. Gl.: Stra- usz, illetve Kerekes (ll-esből). Volán SC—Ózdi Kohász 1-0 (0-0). Czabán Samu tér, 500 néző. V.: Vukrnan. Gl.: Szeibert. Szolnok Tapolca 4-1 (1-1). Szolnok, 1000 néző. V.: Bubori. Gl.: Baran (2). Rostás és Csató. illetve Németh. Sopron—Debreceni Kinizsi 3-2 (2-2). Sopron. 2300 néző. V.: Szemes. Gl.; Wlczek, Szalai és Vámos. illetve Farkas (2. egyet ll- esből). Baja—22. sz. Volán 4-1 (2-1). Baja. 3800 néző. V.: Ger- gácz. Gl.: Harsányi. Pekker (ll- esből), Prigidanovics (ll-esből), Andreidesz, illetve Kántor. dánom: nem elképzelhetetlen, hogy nenányan nevet itt tanultuk meg, s rövidesen, mint magyar válogatottakét iogjuk ismételni... Juhász István, a diósgyőri súlyemelők vezető edzője érthetően boldog volt a pénteki eredményhirdetést követően, hiszen nem sokkal előtte vette át aranyérmét és a Diósgyőri Gépgyár tiszteletdiját — mint a legeredményesebb diósgyőri súlyemelő — Buda Attila. — Ügy érzem, sikerült megvalósítani azt, amiért hónapok óta sokat tettünk: 40 szakosztály 220 sportolójának igyekeztünk minden feltételt biztosítani a jó versenyzéshez, a minél jobb eredményekhez. Szerintem minden korábbit felülmúlt az idei ifjúsági bajnokság színvonala, amit az eredmények igazolnak. A mieink közül Buda Attila neve kívánkozik a sor élére — nemcsak aranyérme miatt. Hét és fél kilóval emelt többet eddigi legjobbjánál, kishíján teljesítette a nemzetközi szintet. Kovács István a felnőtt I. osztályú eredménnyel ugyancsak második lett, de az a tény, hogy korábbi legjobbjánál 10 kilóvá! teljesített többet, önmagáért beszél. Lakatos Dezsőnek kedden még gipszben volt a keze, így elért harmadik helye mindenképpen biztató a jövőre nézve. Az eredmériyhirdetést követően váltottunk néhány szót Jancsikics Istvánnal, a bíróbizottság vezetőjével, aki ugyancsak dicsérte a fiatalokat: — Aki nem sajnálta a fáradságot, s itt töltötte ezt a négy délutánt, nem bánta még. A felnőttcsúcs mellett — amely Kerek nevéhez fűződik —, húsz fiatál emelt felnőtt I. korosztályú szintet, s többen a nemzetközi szint közelébe jutottak. Feltűnően kevés volt á szabálytalan gyakorlat — összesen háromszor kellett emiatt a piros lámpákkal érvénytelenítenünk eredményes emelést —, ami azt mutatja: kitűnően felkészített versenyzők érkeztek Diósgyőrbe. S végül, de nem utolsósorban a rendezésről annyit: magas színvonalú, minden isénvt kielégítő volt. Gratulálok ehhez a DVTK súlyemelő-szak- osztálvának. A gratulálok néoes táborához mi is csatlakozunk! EREDMÉNYEK. Ifjúsági I. korcsoport. 75 kg. Bajnok: Sárközi (Tata) Sin kg. í. Bertus (Szekszárdi 395 kg. 3. Dehreczeni mába ETO) J87.5 kg. 8’.5 kg. Bajnok: Fozadts (Haladás) 34» kg. (csúcs) Lökésben: 192,5 kg, csúcs. 2. Mester (Haladás) 320 kg. (Versenyen kívül, szakításban 153 kg, csúcs.) 3. Tóth (Szolnok) 317,5 kg. 90 kg.: Bajnok: Buda (DVTK) 35?,5 kg. 2. Orbán (Haladás) 3t0 kg. 3. Németh (BHSE) 320 kg. 130 kg. Bainok; Szanyi (Olefin SC) 340 kg. 2. Kiss (DMVSC) 310 kg. 3. Gy«r- falvi (Csepel) 275 kg. Nehézsúly. Bajnok: Zubor (Oroszlány) 330 kg. 2. Kertész (MTK-VM) 327,5 kg. 3. Vincze (Szekszárdi 295 kg. Tóth Zoltán I A BAJNOKSÁG ALLASA Totóeredménvek 1. Volán 17 12 3 2 39-15 27 2. Vác 17 10 4 3 34-14 24 3. Szolnok 17 9 4 4 34-20 22 4. Ny.-egyh. 17 10 4 3 28-16 20* 1. Braunschweig— 5. Siófok 17 9 2 6 26-20 20 Bielefeld n-o X fi. D. Kinizsi 17 7 5 5 29-24 19 2. Kaiserslautern—Bremen 2-2 X 7. S.-tarján 17 6 6 5 21-16 18 3. Karlsruhe—Uerdingen 0-4 2 8. Hódgép 4. LeverkusenMetripond 17 6 5 6 19-18 17 Bayern München 3-0 1 9. Sopron 17 6 5 6 23-23 17 5. Bochum—1. FC Köln 1-3 2 10. Ö/.d 17 6 5 6 22-22 17 6. Mönchenglad bach— 11. D.-újváros 17 6 5 6 15-24 17 VfB Stuttgart 2-1 1 12. Diósgyőr 17 7 6 4 31-26 16* 7. Fortuna Köln—Aachen 0-1 2 13. K.-barcika 17 5 6 6 24-2« 16 8. Nürnberg—Solingen 2-1 1 14. Baja 17 6 4 7 22-25 16 9. Duisburg—Ulm 5-0 l 15. N.-kanizsa 17 5 5 7 25-31 15 10. Ascoli—Napoli 1-1 X 16. Keszthely 17 5 2 10 20-22 12 11. Atalanta—Lazio 1-0 1 17. Szekszárd 17 3 6 8 15-28 12 12. Avellino—Milan 0-0 X 18. B. Vegyész 17 4 3 10 14-29 11 13. Juventus—Torino 1-2 2 19. Tapolca 17 3 4 10 16-32 10 20. 22. Volán 17 2 2 13 23-49 6 PÖTMERKOzESEK: • A Nyíregyházától és a |*i14. Róma—Fioren*tina 2-1 1 ósgyőrtöl *—t büntetőpont 15. Bologna—Arezzo 2-0 l vonv*4 16. Empob-Catamia 1-8 8 J Tartalék palp - Iái siker... Diósgyőr—Keszthely 1-1 (1-0)