Déli Hírlap, 1984. szeptember (16. évfolyam, 206-230. szám)
1984-09-28 / 229. szám
krónikája Munkahelyeken, iskolákban, lakótelepeken Októberi hulladékgy ű]tés A Hazafias Népfront Miskolc városi Bizottsága által indított hasznoshulladékgyűjtési akció kezdeti eredményeiről számolt be leg- ntóbbi ülésén a szervezésre és lebonyolításra alapított operatív bizottság. Az első hónap nem sikerült úgy, ahogy azt tervezték — hangzott el a tájékoztatón. Az üzemek, vállalatok, valamint az alsó- és középfokú oktatási intézmények különböző rendezvényekkel voltak elfoglalva (ifjúsági parlamentek, mező- gazdasági munkák, miskolci ifjúsági napok), ezért kevesebb idejük jutott a gyűjtésre. A BÁÉV, a Borsod megyei Gyógyszertári Központ és a Magyar Édesipar Szerencsi Csokoládégyárának diósgyőri gyáregységének dolgozói jártak élen az akcióban. A szervezők azt várják, hogy a jövő hónapban nagyobb hangsúlyt helyezzenek a munkahelyeken és az iskolákban a hulladékanyagok begyűjtésére. A lakosság várhatóan jelentős mértékben kiveszi részét a mozgalomból: ugyanis a jövő szombaton kezdődik városszerte a hulladékgyűjtés. A belvárosban, a Szentpéteri kapuban és a Martintelepen élőket arra kérik a HNF illetékesei, hogy reggel 7-től 12-óráig a legközelebbi általános iskoAz figyeletekeo történt * Csőrepedés a piacéhen A város több pontján is volt csőtörés, illetve csőrepedés tegnap. A vízművek szerelői ma három csőtörést igyekeznek elhárítani: aZa- menhof, a Mélyvölgy és az Erenyó utcákban. Csőrepedés, volt a pincében tegnap éjszaka a Győri kapu 108/A. szám alatt. A MIK szerelői ma hárítják el a hibát. Az éjszakai órákban három felvonó hibáját jelentették be az ügyeletre, ezeket megjavították. lába szállítsák él a háztartásokban már feleslegessé vált holmikat. A hónap többi szombatján szintén ebben az időben rendezik meg a város más-más pontjain a gyűjtési akciót. A befolyt összeg a megyei vérellátó állomás építéséhez nyújt segítséget. A lottó 39. heti nyerőszámai: 46 52 56 67 90 Tudta, hogy rossz a fék.»« Autóval a járőrnek Bár a 28 éves miskolci lakos Orosz László tudta, hogy a 37 éves, miskolci lakos Tasnádi György személygépkocsija —, amelyet jobbára Orosz vezetett — műszaki hibás, 1983. október 2-án Is a volán mögé fiit, hogy Tasnádit az általa megjelölt helyre szállítsa. Mindezt tette úgy, hogy előző nap nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott, reggel pedig — kutyaharapást szőrével? — még rátöltött egy deci rumot... Orosz Lászlót fiatal kot« ellenére lD77-ben már elítélte a bíróság, Tasnádinak pedig a vezetői engedélyét vonta be a rendőrhatóság, éppen az említett eset előtt három hónappal. Így azután, hogy intézni tudja ügyes-bajos dól- gait, Oroszt kérte meg járműve vezetésére. Az ominózus napon Orosz — az előző esti alapos italozás hatására — késve érkezett' Tasnádi- hoz, aki ezért felelősségre is vonta. S bár Tasnádi látta, hogy Orosz ittas, átengedte járműve vezetését, s .Harsányt jelölte meg úticéljukul. Orosz már előző nap észrevette, hogy a kocsit nehezen lehet fékezni, csak többszöri rápumpálással tud kellő fékhatást elérni. A fékhibáról Tasnádi is tudott, ám egyikük sem tett semmit az elhárítása érdekében. A Széchenyi út és a Kazinczy utca kereszteződésében áthaladva — mintegy 40—60 km- es sebességgel — Orosz észlelte, hogy az Arany János és a Rudas László utca kereszteződésében katonai járőr „Megállj!” jelzést ad számára/ fekete-fehér sávozású jeizobottal. (Nem sokkal korábban ugyanis baleset történt a kereszteződésben, s emiatt kellett irányítani a forgalmat.) Orosz fékezett is, ám a nem kellő fékhatás miatt megállni, nem tudott, s rohamosan közeledett á jelzést adó katonai járőr felé. Aki látva a helyzetet, felugrott a gépkocsi motorházbe- tejóre, így sérülés nélkül sikerült megúsznia a balesetet Nem úszta meg viszont Orosz a . vérvételt, s ekkor kiderült: 2,07 ezrelék alkoholt tartalmazott a vére, ami középes fokú alkoholos befolyásoltságot jelentett Mindezek alapján a Miskolc várost Bíróság Mucsi Józsefné dr. tanácsa Orosz Lászlót közúti veszélyeztetés bűntettében és ittas jármű- vezetés vétségében, Tasnádi Györgyöt járművezetés tiltott átengedésének vétségében. találta bűnösnek. Ezért Orosz Lászlót 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte és 1 év 4 hónapra eltiltotta a közúti járművek vezetésétől, Tasnádi Györgyöt 4 hónapi — végrehajtásában 1. évi próbaidőre felfüggesztett — szabadságvesztéssel sújtotta és személygépkocsi vezetésétől 1 évre eltiltotta. Az ítéletek nem jogerősek. T. Z. Építkezők, lakásfelújítók figyelem! BÜKK—45 KAZÁN (teljesítmény: 45 000 kcal, óra), kettős vízterű, széntüzelésű, folytonégő, 23 300 FORINT HELYETT 13 300 FORINTÉRT KAPHATÓK AZ ÓZDI (Schönherz Zoltán u.), A LENINVÁROSI (Május 1. a. 4.), A MISKOLCI (Zsolcai kapu 12. szám) vasudvarokban, «sfeBoreopr. fi .Ml VÁLLALAT §5! AMÍG A KÉSZLET TARTI •• ■ • é-1 + Majd’ szétvetették az üzlet jalát 4 DU őszi tombolája íz A DH őszi tombolájának tegnap az Ezermesterboltban megtartott sorsolásán a fődíjat, a barkácskészletet Nagy Béla (Fazola Henrik u. 1. sz. 3/2) nyerte. Ventillátort Lőcsei Ándorné (Középszer u. 14.); pisztoly- kulcskészletet Szabó Attiláné (Gátőr u. 26.); kulcskészletet Szekeres Katalin (Győri kapu 12.); faragókést Marczi Mihály (Vászonfehérítő u. 64.)átjátszókábelt Marczik József (Vöröskatona u. 24.); átjátszókábelt Csíki Józsefné (Wesselényi u. 25.); faragókészletet dr. Nagyné Tóth Mária (Ságvári Endre u. 21.), turista gázpalackot Varga Istvánná (Széchenyi u. 7,sz.) nyert. A piacokról jelentjük Őszi vásár a Zöldednél E hét hétfőjétől október 31-ig tart a Zöldért Vállalat boltjaiban a szokásos őszi vásár. A jó ellátást folyamatos áruutánpótlással, szállítással biztosítják. A burgonya 10 és 20 kilós csomagokban kapható 64,50, illetve 127,50 forintért. Az előre csomagolt 5 kilós vöröshagyma ára 49,10, a 10 kilósé 94 forint 50 fillér. Az almát 6,60- ért kínálják. Ismét van a zöldségboltokban fejes saláta 4,20 és 6 forintért, piros retek 6-ért. Az üvegházi uborka máris pótolja a kevés szabadföldit, 30 forint kilója. A hegyes erőspaprika kilója 34, a cseresznyepaprikáé 46. Olcsóbb lett a karfiol, most 14 forintba kertíL A vasgyári piacon bőséges a választék, de a zöldpaprika ára emelkedett: a legdrágább 30 forint. A Búza téren az idénynek megfelelő árukból van elegendő. Ami lefutóban — uborka, zöldbab, zöldborsó —, annak aa ára is magasabb, mint ma egy hete. Téli tárolásra is alkalmas vöröshagymából egy termelőszövetkezet több mint 40 mázsát hozott, így csökkent az ára. A Zöldért Búza téri Vasgyári árai szabadpiaci árak Sport ■ A Karpov—Kaszparov sakkvilágbajnoki párósmér- kőzés szerdán függőben maradt 6. játszmáját a sötéttel játszó világbajnok nyerte, így Karpov 2:0 arányban vezet. ■ Slágernyitány lesz a ma kezdődő Magyarország— Spanyolország tenisz Davis * Kupa zónadöntőben: Taró- czy—Aguilera mérkőzéssel indul a háromnapos találkozó ma 15 órakor a Budapest Sportcsarnokban. ■ Botrányosan végződött a vízilabda-bajnokság rangadója, amelyen az FTC 9-8 arányban győzte le a BVSC-t. ■ Debrecenben rendezték meg tegnap a salakmotoros csapatbajnokság döntőjét. A bajnoki címet a házigazdák szerezték meg a Nyíregyháza együttese előtt. A Borsodi Építők Volán SC bronzérmes lett. ■ 300 ezer márkát követel egy sörgyártól Briegel, az NSZK labdarúgó- válogatott csapatának hátvédje. Briegel szerint a hozzájárulása nélkül jelentetett meg a sörgyár olyan plakátot, amelyen a játékos egy sörmárkát magasztal. Burgonya 9 4 — 7 5,40— 6 Főzöhagyma 10 7 —14 7 —12 Fokhagyma 44 20 —40 40 —45 Sárgarépa 6 6 —12 12 Petrezselyemgyökér 14 12 —20 20 Zeller 18 20 »-24 20 Karalábé 5 • 5 —10 6 —10 Fejes káposzta 3.50 4 — 8 4- ti Savanyú káposzta 13 20 —24 20 Kelkáposzta 4 8 —12 10 Karfiol 14 10 —20 20 Vöröskáposzta 8 10 —12 8 Tv. paprika T s 10 —28 12 —30 Paradicsompaprika 24 18 —24 16 —20 Almapaprika 22 12 —16 20 Paradicsom 4,80— 9,60 5 —14 8 —14 Uborka 9—14—30 12 —24 15 —25 Főzőtök 3—6 6 —10 8 Zöldbab — 25 —35 30 —35 őszibarack — 10 —34 20 —30 Szilva 12 12 —20 , 14 Körte 8 —14 10 —26 15 —20 Alma 6,60—8—14 10 —20 12 —18 Szőlő 16 —20 14 —34 16 —25 Görögdinnye 6,60 6 7 Tojás 2,60 1,70— 2,80 1,60— 2.80 Lila hagyma 12 16 — Cékla 6 8 —10 12 Téli retek 5 10 —12 15 Csemege tengeri — 2 — 3 4 Ecetes vöröskáposzta S£ — — Az ózdi szabadpiac szeptember 22-i árai: a burgonya kilója 6—10, a sárgarépáé és a petrezselyemgyökéré ugyancsak 6—10 forintba került. Az uborka kilóját 20 —22, a paprikáét 10—36, a paradicsomét 6—16 forint között adták. A karfiol kilója 8—24, a zöldbabé 30—49 forint volt. Az őszibarackot kilónként 30—45, az almát 6 —16, a körtét 12—16 forintért mérték. A görögdinnye kilója 8—10, a szilváé 10— 20, a szőlőé 13—28 forint volt. Egy cső zöld tengeri 2 —3, a tojás darabja 2,20— 2,80 forint volt. Csuklós 8-asoí fi 36-os busz i; megállói Értesítjük az utazóközönséget, hogy a következő napokban az alábbi tömegközlekedési módosításokra kerül sor: A villamosvasúti pálya kiemelt fenntartási munkái az Üjgyöri piac és a Marx tér között is befejeződtek. Ezért szeptember 28-án 12 órától az l-es villamosok az eredeti útvonalukon közDCLI hírlap. — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai «apilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőig: Miskolc. Bajcsy-Zsiliisszky úl 15. 8927. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-223: bei- es várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: ^8-225: kultúrpblitika: 18-226: sport: 18-222: információ: 18-227. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó vállalat, Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky úl 15 3527. Postacím: Miskóic 8501. pf.: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon- 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17, 3525. Telefon: 18-213. - Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizethető 9 bfrlapkéi'besifcő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 34 forint, aegyeoévre: 102 forint. egy évre: 400 forint. — index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nvom- őaipan vállalatnál. F. t.b kxliAjw Béla. — ISSN 0133—02« lekednek (a Tiszai pu. fránvá* ban nem érintik a .Vasgyárat). A 8-as autóbuszViszonylatb5n október 1-töi csuklós autóbuszok fognak közlekedni. A csuklósi- tással egy időben a menetrend is változik. A Hideg sor tömegközlekedésre továbbra sem alkalmas, így a 36-os autóbuszjáratok -erelő- útvonalon közlekednek. Az út átépítése a közeljövőben — a téli időszak miatt — nem várható ezért az utazóközönség kérésének megfelelően, október 1-én üzemkezdettől a 36-os autóbuszok megállnak a r>c„kov:*s u.. Népkert, Herman O, Múzeum, Teleki u., Nagyváthy ti. megállóhelyeken is. Ezen változással egy időben új menetrendet vezetünk be a 36-ös autó- buszjáraton. Az 1984—85, éves utHainenetrend felmutatása esetén a S-a*- eb 46- os autóbuszjáratokra érvényes menetrendi kivon it bérletpénztárainkban térítésmentesen átvehető. MISKOLCI KO LLLKL D LS4 VÁLLALAT