Déli Hírlap, 1984. szeptember (16. évfolyam, 206-230. szám)

1984-09-27 / 228. szám

A Rádiótóé kérdezték — a OH válaszol Perecesi kollégisták panaszolják A Magyar Rádió miskolci szerkesztőségének hétfői Fó­rum-műsorában a pedagógu­sokról volt szó. A csaknem egyórás adásidő rövidnek b - zonyult valamennyi kérdés megválaszolására, ezért — hagyományainkhoz hűen — ezekre lapunk kért választ az illetékesektől. • Perecesről, a Debreceni Márton fiúkollégiumból kér orvoslást panaszára egy cso­port. Azt írják, hogy az in­tézetben tv-eltulajdonítással vádoltak meg egy hallgatót, holott az igazgatóhelyettes vit­te fel például azt a rádiót is, amit két gyerekkel akartak megfizettetni. Nincs lehetősé­gük sem rádiózásra, sem te­levíziózásra. Az ügyet kivizs­gálták, a választ Porkoláb Al­berttól, a megyei tanács el­nökhelyettesétől kapják meg a levélírók: — A kollégiumban nem vádoltak meg senkit a tévé eltulajdonításával. Az viszont igaz, hogy a megbízott igaz­gató két napra elzárta a té­vét, mert az intézetből víz­csapok tűntek el, és így &Kar- ta megtudni,' hogy ki volt a tettes. A két nap eltelte után a készülék visszakerült a helyére. A rádióval kap­csolatosan a következő tör­tént: a kollégium stúdiójá­ból eltűnt a rádió. Ennek A »©mit utolsó kocsija rs be­levesz az éjszakába, és hosszú percek telnek, mire a fiatal­ember, akit durva kezek lök­tek a peronra, megpróbál, ké­pes felállni. 1897-et írunk, Ma­hatma Gandhi, a nemrég Cambridge-ben végzett, fiatal indiai ügyvéd Dél-Afrikában, életében először találkozik a faji megkülönböztetéssel, az erőszakkal, Otven év múlva, 1947-ben erőszak gyilkolja meg a legújabb kor egyik legna­gyobb politikusát. Sorsának iró­niája lenne, hogy a „békés, erőszakmentes együtt nem mű­ködés" harcosa így hal meg? Richard Attenborough Gandhi című, indiai—angol filmje kétrészes. Alkotója előrebocsátja, hogy nincs az a film, amelybe a teljesélet- út beleférne, de létezhet olyan, amelyik meg tudja mutatni az ember lényegét, eszméit, tetteinek mozgató­rugóját. A háromórás tiszta játékidőnél erre talán keve­sebb is elég lett volna, de a portré akkor talán kevéssé ár­nyalt. A rendezőnek egyéb­ként is követnie kell az ön­maga által választott utat: hogy megértesse, be kell mutatnia egy egyedüli élet fontos állomásait. A film a huszadik század első felének történelme, ame­lyet az indiai szubkontinens változásain keresztül él meg a néző, tehát elsősorban és mindenekelőtt indiai. Bevall­hatjuk, hogy kevéssé ismer­jük ezt a hatalmas országot. Gandhi, Nehru, Rabindra­nath Tagore nevén kívül leg­feljebb az Indira Gandhi In­diája fölött járó, legutóbbi nehéz esztendők híre ér el hozzánk. Annak idején az egész világ ünnepelt hőse volt ez a törékeny öregem­ber, aki annyira ismerte a népét, hogy győzelemre tud­ta vezetni az angol biroda­lom ellen. Nehru, a függet­len India első miniszterelnö­ke Gandhi tanítványa volt árát azoknak kellett megfi­zetni. akik a stúdió felsze­reléséért felelősek voltak. • Tófalvi Oszkár kérdcse Lenínvárosból: „A házi fel­adatnak adott gyűjtőmunka legtöbbször a szülőknek szól. nem a gyerekeknek. Miért az egyébként is túlterhelt apákat és anyákat foglalkoztatja a ta­nító néni?” A kérdésre Mayer Józsefné. a 13. sz. Általános Iskola igazgatója válaszol: — A kisiskolásokat ottho­ni munkával bekapcsolni az ismeretszerzés folyamatába, biztositani érdekeltségét, fel­kelteni érdeklődését — nem új találmány. Annak idején mi is végeztünk gyűjtőmun­kát természetrajzhoz, műal­kotások elemzéséhez, iroda­lomhoz. és így tovább. Rész­ben kötelezően megszabott házi feladatként, részben szorgalmi feladatként. A ma pedagógiája ezt a célraveze­tő, jó hagyományt megtar­totta, és továbbfejlesztette. A szülőtől kérjük, és joggal el­várjuk az irányított segít­ségadást, de semmiképpen sem azt, hogy gyermeke he­lyett dolgozzon, mert ezzel a legrosszabbat teszi, megfoszt­ja a kisdiákot az önállóság­tól, a kreativitástól. Több, mint. három évtizedes peda­gógiai tapasztalatom alapján vallom, hogy ha nincs ísko­Az időrendet kővető szuper­produkció játékidejének na­gyobbik része az a kor, mely Gandhi hazatérésével kezdő­dött, és Indiának az angol gyarmatosítás alól való fel- szabadulásával végződött. Már a fiatalember korában tudták a legjobb Jiazafiakes gondolkodók, hogy százezer angol (ennyien képviselték a gyarmattartó nagyhatalmat) nem uralkodhat 350 millió in­diain. Gandhi, aki korábban külföldön élt, hazáját tekin­tette külföldnek, a zseniális politikus éleslátásától és fel­ismeréseitől is messze volt még az idő, mire a nép aty­ja, fogalom lett. A világnak is meg kellett érnie a nagy változásokra: Gandhi tudta ezt, tudott várni. De en­nél sokkal többre is képes volt: tudott azonosulni a népével, a harc — mérd: az „erőszakmentes együtt nem működés” a legelszántabb harc — eszközeit a 350 mil­lió lehetőségeihez mérte. Ha százmilliók nem veszik az angol szövetet, ha százmilli­ók nem szorulnak rá az an­gol sóra ... A második világ­háborúval a háttérben, egy hatalmas nép lelkiereje győ­zött, hogy testvérharcban pusztuljon. A hinduk és mo­hamedánok közötti küzde­lem, melynek Gandhi is ál­dozatul esett, nemcsak Pa­kisztánt hozta létre. Máig hatalmas bajok forrása. Ezek tehát a vezérmotívu­mok; látványos, még a vi­lágban is ritkán születő, ha­talmas sodrású, nagyjáték- film, amely nyolc Oscar-dí- jat kapott. Richard Atten­borough képes rá, hogy le- bilincselően jelenítsen meg olyan elvont fogalmakat, mint ember, eszme, történe­lem, nép. A Gandhi nagyon jó és nagyon szép film. Nagyszerű címszereplője: Ben Kingley. M— Ián belüli túlkapás, a gyer- ,mek felkészültségét, érdek­lődését meghaladó igény a nevelő részéről, és ha a szü­lő túlzott bábáskodása, vagy éppen teljes érdektelensége nem párosul ezzel, a gyer­mek szívesen teljesíti a fel­adatot. A gyűjtőmunka szo­rosan a tantervhez kapcso­lódik, mennyiségileg teljesít­hető. és nagyon hasznos, Bármennyire túlterhelt is a szülő, a gyermekének min­denképpen szükséges meg­teremtenie a feltételsKet. hogy a kötelező gyűjtőmun­ka. illetve házi feladat -.slje- sithető legyen. Például, ha a gyűjtés feladata a termé­szet körére vonatkozik, pusz­tán annyit kejl tennie, nogy elviszi kirándulni. Vagy ha az anyanyelvi program ke­retében képeket kell gyűjte­nie a gyereknek, a szülő ad­jon a kezébe kellő számú fo­lyóiratok • Ugyancsak Mayer József- nc válaszol a mezőkövesdi Barta Ferenc levelére, mely így szól: „Példák bizonyítják, bogy az általános iskolai nyelvoktatás majdnem nulla. Négy évig tanul a gyerek oro­szul, aztán nem tud egy po­hár vizet kérni. Ha a tankönyv rossz, legalább a pedagógus próbálja megszerettetni a nyel­vet» és ne segítsen az elriasz­tásban.” — Mi pedagógusok is azt valljuk, hogy minden erőfe­szítésünk ellenére sem olyan szintű az általános iskalai nyelvoktatás, amilyenre va­lamennyi gyermeknek szük­sége van a középfokú intéz­ményekben továbbépíthető nyelvtudás szempontjából. Azonban • általános ságo«n nullára minősíteni az alap­fokú nyelvoktatást — eny­hén szólva túlzás. A 7. és 8. osztályban jelenleg még a régi tanterv szerint dolgo­zunk, a tananyag távol esik a gyermekek érdeklődési kö­rétől. grammatikailag túl­zsúfolt, és valóban kevés a társalgási témákra fordítha­tó órák száma. Ezt kíván­ja feloldani az új tanterv új tankönyve, mely jelenleg már a 6. osztályig „futott fel”. Figyelembe veszi a gyermekek érdeklődési kö­rét, a köznapi életben hasz­nálatos szókinccsel dolgoz­tat. (Például étkezés, ven­dégvárás, városnézés, vásár­lás.) Így biztosan könnyebb lesz a pedagógus helyzete. A másik gond, hogy valóban hatékony nyelvtanulás el­képzelhetetlen nagy létszá­mú csoportoknál, hiszen a gyerekeket beszéltetni kell. Sajnos arra nincs mód. hogy az osztályokat két részre bontsuk. Így a pedagógus­nak meghatározó szerep jut, és úgy gondolom, a legtöbb nyelvtanár mindent meg is tesz az orosz nyelv megsze­rettetéséért, megismerteté­séért, ami különlegesen fon­tos politikai tartalmú neve­lési feladat is. nil • I • ■ r • r n Mint ismeretes, a Moz­gáskorlátozottak Borsod me­gyei Egyesülete tavaly kez­dett hozzá egy rehabilitá­ciós üdülőpark kiépítéséhez. A négy hektár területen, je­lentős társadalmi összefo­gással, már felépült nyolc faház, és elkészült a közmű­vesítés javarésze is. Hátra van még azonban a terep- rendezés, a közlekedőét meg­építése, a faházak csinosítá­sa, illetve újabbak felállítá­sa. A mozgáskorlátozottak megyei egyesülete felhívással Gandhi ■if. A fi. számú Általános Iskola tanulói szegfűvel és nyugdíjas pedagógusokat műsorral köszöntötték a jubilAH Arany, gyémánt, vas és Színes diplomák nyugdíjas pedagógusoknak A főiskolai tanulmányai­kat 50, 60, 65 és 70 éve be­fejezett. Miskolcon élő nyug­díjas pedagógusok részére szervezett meghitt ünnepsé­get a pedagógusszakszer­vezet városi bizottsága. A Petőfi Kollégiumban tegnap délelőtt megrendezett színes- diploma-át adáson Balog Ákos, a Pedagógusok Szuk- szervezete körzeti bizottságá­nak titkára köszöntötte az ünnepeiteket, akiknek a 6. sz. Általános Iskola tanulói adtak műsort. A diplomákat Gápelné Tóth Rózsa, a vá­rosi tanács elnökhelyettese adta át. Az ezt követő bará­ti beszélgetéshez az étkeket a Kereskedelmi és Vendég­látóipari Szakközépiskola di­ákjai szolgálták fel. Rubin oklevelet kapott a 70 éve végzett Strassburger Gyula tanító. Vas oklevéllel tüntették ki a pedagógusi pályára 65 évvel ezelőtt lé­pett Bajusz Imréné tanítót, Bódy Kornél tanárt, dr. Rrpf Edéné tanítót és Sylveszier Mária tanítót. A 60 éve vég­zettek gyémánt oklevelét Baán Barnabás tanító, Bíio- nVi Gusztáváé óvónő. Juha íz Aladár tanító, Kasza Gyözö- né tanító, Lukács Tiborné tanító. Nagyréti Mária Jolán tanító. Réti Aladárné óvónő, dr. Révész Jenöné tanító, Varga Lászlóné óvónő kapta. Arany oklevéllel jutalmazták Antalóczy Margitot, Bán íta- lázsnét, dr. Bobory Lászlómét, Bodnár Istvánt, Csermely Ambrusnét, Diósgyőri Gyulá- nét, Galambos Bélát, Jám­bor Emilnét, özv. Kiss Már- tonnét. Kolmont Józsefet, dr. Kollár Zoltánt, dr. Liptay Jstvánnét, Papp Barnabást, Pásztor Bélát, dr. Ruszihy rubin Strassburger Gyula 70 év« szerezte meg tanítói okleve­lét. (Kiss József felvételei) Endrénét, Tóth Margitot. Vá­gó Pált, Vermest Vincémét és Zsarnai Istvánnét, akik valamennyien ötven éve dip­lomáztak valamelyik tanító­képző. főiskolán. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Gyurkó László: Családi regény. — 12.55: A csavargók. — 13.59: Sorsfordító pillanatok. — 14.29: Kóruspódium. — 15.00; Hírek. —- 15.05: Király Ernő népdalfeldolgozásaiból. — 15.25: A Segíthetünk? melléklete. — 15.57: Arturo Toscanini vezé­nyel. — 17.00: Hírek. — 17.05: Vészi Endre hangjátékaiból. Az ikertárs. 18.06: Filmzene. — 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . — 18.30: Esti Magazin. — 19.00: Kapcsoljuk a Magyar Állami Operahazat. Ünnepi díszelőadás az Operaház fennállásának 100. évfordulója alkalmából. — 22.25: Tíz perc külpolitika. — 22.35: Népdalok. — 23.04: A Budapest Vonósnégyes felvételeiből. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.35: „Énekeltem én: Végh Menyhértnél — 12.50: Dzsessz- felvételeinkből. — 13.00: Kap­csoljuk a miskolci körzeti stú­diót. — 13.20: Éneklő Ifjúság. — 13.34: Bölcsődal. — 13.45: Idő­járás»- és vízállásjelentés. — 14.00: Zenés délután. — 17.30: Tanakodó. — 18.30: Hírek. — 18.35; Hétvégi panoráma. — 19.55: Slágerlista. — 20.30: Hí­rek. — 20.35: Akar velünk utaz­ni? — 22.00: Tisztelet Buddy Hollynak. — 23.00: Hírek. — 23.20: A tamburmajor lánya. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.00: Kamaramu­zsika. — 13.00: Hírek. — 13.07: Szimfonikus zene. — 14.34; Be­szélő székek. — 15.16: Bartók: Gyermekeknek. — 16.31: Zenei lexikon. — 16.51: Pillanatkép. — 16.55: Pophullám. — 18.00; Ra­fordult a vállalatok és üze­mek dolgozóihoz, a mozgás- korlátozottakért tenni akaró emberekhez, hogy nyújtsa­nak segítséget a befejező munkálatokhoz. Az üdülő­parkot ugyanis hazánk fel- szabadulásának 40. évfor­dulója és a pártkongresszus tiszteletére a jövő év tava­szán nyitják meg. Az or­szágban elsőként Műhibán kapnak helyet ilyen formá­ban a rehabilitáltak, illetve családtagjaik. dióhangversenyekről. — 18.30: In limba materna. — 19.00: Hí­rek. — 19.05: Bruckner: III. szimfónia. — 20.00: Mindenki — másként. — 20.2G: Kórusmuzsi­ka. —. 20.40: A Poptarisznya da­laiból. — 21.37: Herbert Tachezi orgonahangversenye. — 22.45: Napjaink zenéje. — 23.30: Hí­rek. Miskolci * rádió: 17.00: Műsor- ismertetés, hírek, időjárás. — 17.05: A ‘Tiszától a Dunáig. Észak-magyarországi képeslap. Szerkesztő: Pongrácz Judit. (A tartalomból: Kijárónak lenni. — Díszkerítés készül özdon. — Ju­bilál a forrói Búzavirág vegyes­kar. — A. szőlészfeleség. — A sátoraljaújhelyi szőlőnegyed. Hegyi József jegyzete.) — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (Miskolc megyei varos Tanácsa jelentést hallgatott meg. a la­kossági ipari szolgáltatások helyzetéről. — A Nógrád me­gyei Pártbizottság. Az anyagi érdekeltségi rendszer hatása a Nógrád megyei nagyüzemekre témakörben tanácskozott.) — 18.25: Lap- és müsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 15.55: Hí­rek. — 16.00: Perpetuum mobi­le. — 16.45: Parádé. — 17.45: Tévébörze. — 17.55: Telesport.— 18.20: Adni érdemes... — 18.40: Idősebbek is elkezdhetik ... — 18.45: Esti mese. — 19.00: Száz­éves a Magyar Állami Opera­ház. — 22.05: Hírháttér. — 22.55: Tv-híradó. Televízió, 2. műsor; 17.10: Mi és a komputer. — 17.40: A zászlós hajó. — 19.10: Nas Ek- ran. — 19.30: A szász kincstár. — 20.00: Napló a hanamori is­koláról. — 21.45: Tv-híradó. — 22.05: Amerigo Tot. — 22.50: Képújság. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Rippl-Rónai József élet­művéből válogatott kiállítás. — Vasas Galéria (14—19) : Juhász Márton festményei. — Városi vadaspark (10—16). — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — A Herman Ottó Múzeum numizmatikai gyűjte­ménye. — A természet három országa. — Ásványok, növé­nyek, állatok Észak-Magyaror- szágról. — Népviseletek Déri György gyűjteményéből. — Miskolci Képtár (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18) : Kondor Béla-emlék- kiállítás. — Az észak-magyar­országi posták története. — Herman Ottó-emlékház (10—18) : Herman Ottó élete és munkás sága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9—íT): A diós­győri vár története. — Pénzek! Diósgyőr életéből. Filmszínházak: Béke (3 ésJ’7)’: Gandhi I—II. (szí. indiai—angol, 14 éven felülieknek, dupla hely- ár!). — Béke kamaramozi (4): Gallipoli (mb. szí. ausztrál). — (6): Uvegtorok (mb. angol. Í6 éven felülieknek, III. helyár!). — Kossuth (f3) : No, megállj csak! (szí. szovjet) — (hn5): Gandhi I—II. (szí. indiai—an­gol, 14 éven felülieknek!). — Hevesy Iván Filmklub (5) : Har­madik típusú találkozások I—II, (szí. amerikai, 14 éven felüliek­nek, dupla és III. helyár!). — Táncsics (f5 és f7) : A XX. szá­zad kalózai (mb. szí. szovjet, II. helyár!). — Táncsics kama­ramozi (6) : Lola (szí. NSZK, 14 éven felülieknek!). — Szikra (4 és 6) : Vértestvérek (felújítás, mb. szí. NDK). — Petőfi (6) : Kelly hősei I—II. (mb. szí: ame- . rikai, dupla és III. helyár!). — Fáklya (4, 6 és 8) : A XX. szá­zad kalózai (mb. szí. szovjet, II. helyár!). — Fáklya kamara­mozi (fő) : Szindbád (szí. ma­gyar). — Ady Művelődési Ház (5 és 7): Piedone Egyiptomban (mb. szí. olasz. III. helyár!). — Tokaj diszkómozi (f8) : Régi nyár (szí. magyar). — Nehézipari Műszaki Egyelem (5 és 7) : Az ember, aki lezárta a várost (mb. szí. szovjet. 14 éven felüliek­nek!). — Hámor (f6) : Angyali üdvözlet (szí. magyar. 14 éven felülieknek!). — Pereces (6): Az ember, aki lezárta a várost (mb. szovjet). PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.27: Akik újra látnak — mű- lencsével. — 8.37-: Ravel: A gyermek és a varázslat. — 9.23: Születésnap. — 9.33: Fürdik, fürdik a libám ... — 9.50: Lot­tósorsolás. — 10.00: Hírek. — •10.05: Révkalauz. — 10.35: Pár­baj. — 10.4Q-: Mozart: A-dúr szimfónia. — 10.59: Lottóered­mények. — 11.00: Gondolat. — 11.45: A Modern Rézfúvós Együttes régi fúvószenét ját­szik. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Zenés játékokból. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.35: Slágermúzeum. 9.28: Külpolitikai könyvespolc.— 9.50: Lottcfcorsolás. — 10.00: Ze- nedélelőtt. — 11.30: Hírek. — 11.35: Tánczenei koktél. 3. műsor: 9.00: Amikor én még ... — 9.30: Bartók: Gyer­mekeknek. — 10.46: A Stúdió 11 felvételeiből. — 11.00: Hírek. — 11.05: Zenekari muzsika. Televízió, 1. műsor: 9.45: Idő­sebbek is elkezdhetik ... — 9.50: Lottósorsolás. — 10.00: Daloló I repülőgépek. — 10.50: Afar, a • földi pokol. — 11.30: Képújság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom