Déli Hírlap, 1984. szeptember (16. évfolyam, 206-230. szám)

1984-09-25 / 226. szám

# Kissé élénk fontőiio kell honé, hogy a végeredményt lássuk; pillanatnyilag ostromállapot van a Kossuth utca 11, sióm alatt levő öreg házban, A végeredmény (remél­hetőleg még az ősszel) a Kossuth Művelődési Hót és az épület első emeletén működő Kamaraszínház megújulása lesz. (Cikk a 2. oldalon,) (Kiss iázsef fclv.) Lakás helyett készpénz (CIKK A fi. OLDALON) Ismét eredeti magasságá­ban emelkedik az egri „vár Dobó-bástyája. A vár e lát­ványos homlokzati részét meg Dobo István építtette a nyugati irányból fenyegető támadások kivédésére. A ne­vezetes építmény néhány év­vel ezelőtt elavultság miatt leomlott, más részét pedig — veszelyesség miatt — rob­bantással távolították el. Ré­gi dokumentációk alapján 1979-ben kezdték meg az újjáépítését. Húsz méter ma­gas és a több mint ezer négyzetméter felületű vasbe­tonszerkezetet. építettek, ame­lyet kívülről a vár jelle­gének legjobban megfelelően — budakalászi mészkővel burkoltak. A Dobó-bástya belső leiében tovább dol­goznak: szerelik a belső vi­lágítást és javítják a szel­lőzési. A bástyafal belső te­rületének különböző szintje­in ugyanis kiállitótermeket és előadótermet alakítanak ki. Amerikai rakétával Rálőttek egy afgán repülőgépre Afgán ellenforradalmaink újabb bűncselekményt kö­vettek el békés polgárok el­len. Rakétatalálat ért egy utasokkal teli repülőgépet. A gép személyzetének bátor­sága és ügyessége folytán a' leszállás mégis sikerült a kabuli repülőtéren. Az uta­sok közül senki sem sérült meg. Mint Abdel Kajum Basa- rijar, az ARIANA légitársa­ság elnöke a Bahtar afgán hírügynökségnek elmondta, szeptember 21-én a társaság DC—10-es utasszállító repü­lőgépe Kandaharból Kabul felé tartott, 308 utassal. A fővárostól 25—30 kilométer­es délnyugatra, a leszállás­hoz készülődő gép rakétata- laíatQt kapott. Megrongáló­dott a gép egyik hajtóműve, üzemanyagtartálya és a futó­mű. Teljesen nyilvánvaló —ál­lapítja meg az afgán hír- ügynökség, hogy ki áll e bű­nözők mögött. Mindenekelőtt az Egyesült Államok Köz­ponti Hírszerző Hivatala (ClA), amely hadüzenet nél­küli háborút támogat a de­mokratikus Afganisztán el­len. Az Egyesült Államok szállítja az afgán ellenfor­radalomnak a legkorszerűbb fegyvereket, köztük a „föld­levegő” rakétákat, amelyek egyike a DC—10 repülőgé­pen tartózkodó több száz utas pusztulását okozhatta volna. 9 Klinikai színvonalon gyógyít­ják a kis pácienseket a mis­kolci gyetmeksebészeien. Mun­kájuk elismerését jelenti, hogy a Magyar Gyermeksebész Társa­ság 3. kongresszusának rende­zését Miskolc kapta. A világ minden részéről étkező vendé­gek azon túl, hogy eszmét cse­rélnek szakmájuk aktuális kér­déseiről, megismerkednek a gyermekegészségügyi központ gyermeksebészeti osztályának munkájával. (Cikk a 3. oldalon.) (Keruiyi László felvételei) Több mint 83 millió íoriut Az új Nemzeti Színház számláján Az új Nemzeti Színház számlájára eddig 83 millió 647 336 forintot fizettek be 18 507 tételben. A főváros­ból 6134 küldemény érkezett 30 millió 335 340 forint ér­tékben. vidékről 11 775 befi­zetést könyveltek el. ez 46 millió 750 656 forintot je­lent. Az egyeni befizetések száma 5344, ennek összege 7 millió 701291 forint, a cso­portos átutalásoké 13 163, ér­téke pedig 75 millió 946 845 forint. Külföldről 246 ado­mány érkezett, 5 millió 857 339 forint összegben. Augusztusban megérkezett Victor Vasareiy-nek, a ma­gyar származású világhírű művésznek a felajánlása is. Egy alkotásának árat, 182 865 forintot utalt át az új Nem­zeti Színház számlájára. XV! ÉVFOLYAM,- 22é, SÍAM 1984, SZEPTEMBER 25„ KEDD 1:1,48 FIRI Ma reggeli tele fan Hintaszék cssmagban Július elején hirdették mep a Centrum Áruházak között elsőként Miskolcon a csomagküldő szolgálatot. Mi­lyen sikerrel? — kérdeztük Gáspár Tibornétól. az áru­ház áruforgalmi vezetőjéíől. — Nem __ számítottunk ek­kora érdeklődésre. Minden heten más-más árucikk házhoz küldését ’ hirdetjük meg. Bóvlit aligha ' érdemes reklámozni, ezért mindig keresett terméket ajánlunk csomagküldésre. A legna­gyobb sikere a körkötőtű­nek va4t. ebből félezer da­rabot postáztunk. Eddig több. mint félmillió forint értékű forgalmat bonyolított le az áruházunk csomagkül- öő . szolgálata. A héten a hintaszéket hirdettük meg, és már erre is öt-hat meg­rendelés érkezett. Jól együtt­működünk a postával, ed­dig csupán egyetlen áru sé­rült meg szállítás közben. Vásárlóinkat azonnal kárta­lanítottuk: a sérült "helyett újat küldünk csomagban az áruházunk költségére. Ipari szolgáltatás és lakóbizottságok Ülésezik a városi tanács, szeptember 27-én, csütörtö­kön, délelőtt 9 órától. A vá­rosatyák egyebek közt ja­vaslatot hallgatnak meg a város általános rendezési ter­vé szabályozási tervének jó­váhagyásáról, valamint a la­kossági ipari szolgáltatás helyzetéről, és a lakóbizott­ságokról szóló tanácsrende­let megalkotásáról. Űj-zélandi tilalom Az ENSZ-közgyűlés ülés­szakán részt vevő David Lange új-zélandi miniszter- elnök megbeszélést tartott hétfőn George Shultz ame­rikai külügyminiszterrel. Shultz arra próbálta rávén- ni tárgyalópartnerét, hogy változtassa meg korábbi ál­láspontját, amely szerint Űj- Zéland kikötőiből kitiltanak minden, atomfegyverrel el­látott, vagy atommeghajtású hadihajót. Annyiban sikerült megállapodniuk, hogy decem­+ Gromiko külügyminiszter, Trojanovszkij és Dobrinyin nagykövetek Reagan elnök be- bértől kezdve konzultációk» szedet hallgatják az ENSZ közgyűlésé» . tartanak az ügyben. Gyermeksebészet lései az tab liga Az Izrael elleni arab boj­kott evdsitesevel és az afri­kai—arab együttműködés előmozdításával foglalkoznak többek között az Arab Liga tanácsának ülésszakán. A ta­nácskozás hétfőn kezdődött meg a tunéziai 'fővárosban. A liga ülésszakát féléven­ként tartják. A kétnapos ülésen a liga huszonegy tagjából csak Mauritániát, képviseli mi­niszter, a többi ország kül­döttségeit nagykövetek veze­tik, mert a legtöbb külügy­miniszter New Yorkban tar­tózkodik az ENSZ-közgj uies ülésszakán. A Reuter szerint az Atab Liga legégetőbb .problémáját, a régóta halo­gatott (és most novemberre, Szaúd-Arábiába tervezett) csúcstalálkozó tervét nem Tuniszban, hanem a világ- szervezet székhelyén fogják megvitatni a miniszterek. A tuniszi tanácskozás napirend­jén elsősorban adminisztra­tív és pénzügyi kérdések szerepelnek. Gáspár Sándor Prágába utazóit Gáspár Sándor, a Szak- szervezeti Világszövetség el­nöke hétfőn Prágába uta­zott, hogy részt vegyen a vi­lágszervezet vezetőivel a so­ron következő főtanácsülés és a szervezet előtt álló né­hány időszerű téma előké­szítésében. Holland gazdasági delegáció O O ö Budapesten Marjai Józsefnek, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­sének meghívására tegnap hivatalos látogatásra Ma­gyarországra érkezett Gijs van Aardenne, a Holland Királyság miniszterelnök-he­lyettese, gazdasági minisz­ter Kíséretében van Jacob Jan Nando Rost-Onnes, az ABN bank igazgatója, a Hol­land Kereskedelmi Kamara magyar—holland tagozatának elnöke, és a holland gazda­sági minisztérium több ve­zető munkatársa. A nap fo­lyamán Marjai József és Gijs van Aardenne megkezd­te megbeszéléseit. Felépült az egri vár Dobó-bástyája

Next

/
Oldalképek
Tartalom