Déli Hírlap, 1984. szeptember (16. évfolyam, 206-230. szám)

1984-09-20 / 222. szám

S*:-^.r. L oÄi<^ i v '‘' ••■•xi3Äf-’y ■•w:‘.'^' •■ -y­^^®§jBsr^ £* ~ 3(c Sarusi (elöl) és Hajdú Nyugat-Berlinben is bizonyított. Ezen a hét végén viszont egy­más ellen vetélkednek majd az OB-n. (Várszegi György felvétele) * • ••"■ ' zr '•• •­Kajak-kenu futószalagon Új páros, új kenuban Az elmúlt három héten Miskolcon és az országban is egymást érték a rango­sabbnál rangosabb kajak-ke­nu versenyek. Nem lehet még pihenni, ugyanis hol­nap kezdődik Szegeden, a Maty-éri pályán az országos felnőtt bajnokság, majd kö­vetkezik a csepeli nemzetkö- m versenyt A hét vége legnagyobb szenzációját egy külföldi hír keltette: Nyugat-Berlinben, a maratoni Világ Kupa-futa­mon 5 nemzeti válogatott, 38 klubcsapat 1051 kajakosa, kenusa szállt vízre, hogy tel­jesítse a 42 kilométeres tá­vot. A kenukettesek verse­nyében az MVSC-s Hajdú Gyula és az MTK-VM-es Sarusi Kiss János 3:50:40 órás idővel, éj pályacsúcs­csal szerezte meg a győzel­met. WJ eíibcTi « «zenzáéíf?? Az, hogy a magyar kettős ki­mondottan az 500 és ÍO0O méter specialistája. Ennek ellenére vállalták a gyilkos hosszúságú táv leevezését. — Rettenetesen erős szél fújt, méteres hullámok vol­tak a vizen, ami még jobban megnehezítette a dolgunkat. A táv utolsó három kilomé­terénél már nem éreztem a derekamat és a vállaimat, de azért valahogy csak beér­tünk a célba — mondotta a szerda reggeli edzés végén Hajdú Gyula. — Nem volt kockázatos el­indulni ezen a szokatlan tá­von? — Egyáltalán nem! Igaz, hogy a 42 kilométer hosszú. Az utazás miatt hétfőn ed­zeni sem tudtam. Csütörtö­kön pedig irány Szeged, a magyar bajnokság... Ettől függetlenül jó erőben érzem magam, remélem, jó sikerül majd az új páros bemutat­kozása ... Űj páros? Szétváltak vol­na Hajdú és Sarusi utjai?... Nem erről van szó! Az or­szágos szövetség döntése ér­telmében ezen a bajnoksá­gon egy-egy hajóban csak azonos klub tagjai indulhat­nak. Tehát Hajdúnak itthon kellett párt találnia. Kretz Tamás, az MVSC tehetséges, fiatal kenusa lesz ezúttal a társa. — Érzem, hogy jól megy alattunk a hajó. Igaz, keve­set eveztünk együtt, a ke­nut is alig két hete kaptuk. Mégis bizakodom. Az új kenu. Az MVSC-nél 'most erre a legbüszkébbek. Az országos szövetségtől, a válogatott kerettől kapták a dán kettest. Értéke mintegy 140 ezer forint. Hajdúék most ebben pró­bálnak meg tőkét kovácsol­ni. (felföldi) Cyepsi 0B előtt Tarassy Krisztina az esélyes Hazánkban alig kétéves múltra tekint vissza a gyep­sízés. Ám szeptember elején fálo oásson szilárdtüzétesü kályhák és egyes műszaki cikkek KEDVEZMÉNYES VÁSÁRÁN! MF-2 kazán 16 300 Ft helyett 12 800 Ft Fikolherro U-8 kályha 3 690 Ft helyett 2 900 Ft Teatózhely 2 300 Ft helyett 1 600 Ft MX 2SOO magnosrarhn 4 350 Ft helyett 3 750 Ft Mc 434 lemezjátszó 3 700 Ft helyett 2 200 Ft VEGYE IGÉNYBE ÚJ SZOLGÁLTATÁSUNKAT! A nálunk vásárolt, és méretre vágott futó- és padlószónyegeket díjtalanul beszegjük. VÁRJA ÖNJ A már Európa Kupa-döntőt rendeztek hazánkban. Ezen a hét végén pedig az országos bajnoki címekért küzdenek a serdülők, ifjúságiak és fel­nőttek a Normafánál. A szakemberek véleménye sze­rint a nőknél Tavassy Krisz­tina, a miskolci Honvéd Papp J. SE sportolója a nagy esélyes. Az eddigi leg­nagyobb magyar gyepsi-si- ker is az ő nevéhez fűző­dik: szeptember 9-én Auszt­riában az Európa-bajnokká- ’ gon ötödik helyezést ért el összetettben. allOM A Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei Levéltár, restauráló és sok­szorosító műhelyébe felvesz 1 fö grafikust, műszaki rajzolót vagy könyvkötő szakmunkást. Jelent­kezni lehet: Miskolc, Fazekas u. 2. Tel.: 35-582. Miskolci szerelési munkahe­lyekre felveszünk minősített he­gesztőket. hegesztőket, lakatoso­kat, varrodánkba varrónőket. Varrónőket betanítunk. Cím: Miskolc, Bollóalja u, 134. Tele­fon: 75-6*7. Fest ős ege dg két, kőműveseket, valamint jo megjelenésű segéd­munkásokat azonnal felveszünk. Miskolc, Széchenyi u. 6., III. udvar, fszt. 1. Gc p jár m űa Ikatrész - ismeretek - kel rendelkező eladót telve­szünk. Autóker, Miskolc, Stsoi- cai kapu 7. sz. Kőművest állandóra felveszek, Érdeklődni: Miskolc, Gyón ka­pu 73. VII/3, 18 óra után. A Borsod megyei KÖJÁL fel­vesz 2 fő „D”-vizsgával rendel­kező gépkocsivezetőt. Jelentke­zés a bér-munkaügyi előadónál. Miskolc, Szentpeten kapu 36. III. e A Belkereskedelmi Szállítási Vállalat, Miskolc, Szeles u. 63, azonnali belépéssel alkalmaz ta­karítónőt (lehet nyugdíjas is), továbbá autószerelőket, azonna­li belépéssel. Bér megegyezés szerint. Szakcsoport, széle® látókörű műszaki vezetőt keres. „Meg­bízható 153 711” jeligére a ki­adóba. Kettőszóba-étkezős, gázfűtéses Öröklakás a Bulgárföldön eladd. Érdeklődni: 72-836, 17 óra után. Kyékládházán 3 szobás, kertes családi ház, 480 négyszögöl telek­kel eladó. Kandó K. 18. Tel.: 144. Eladó Görömbölyon 200 négy­szögöl telek a fajta levő hétvé­gi házzal. Érdeklődni: a 69-237-es telefonszámon, 17—19 óráig, Egy 2 szobás lakást bérelnénk a Győri kapu kornyékén 1 évre. „Sürgős 153 412” jeligére a ki­adóba« Kétszobás, tanácsi lakást cse­rélnék kisebb szövetkezetire, kizárólag a Győri kapu környé­kén. Érdeklődni a 63-854-es te­lefonon az egál órákban« Azonnali beköltözéssel gazdál­kodásra alkalmas családi ház Arnót legszebb helyén eladó. Érdeklődni: Felsőzsolca, Mátyás k. 35. sz. alatt a délutáni órák­ban. Városközpontban kiadó S szfoba, összkomfortos, telefonos lakás vállalatnak vagy értelmiségi há­zaspárnak hosszabb időre. ..Azonnal Í55-413” jeiigfiee a ki­adóba. Szoba-konyhás, Őssztewnfbitos családi házrész azonnali beköl­tözéssel eladó. Érdeklődni egész nap, Miskolc, Köztársaság u. 58. Éladó 200 négyszögöl, hétvégi ház építésére alkalmas telek. Gesztely mellett a Hernádtól 200 m-re. Vezetékes viz van. Érdeklődni; Felsőzsolca, Dózsa Gy. u. 71. sz. Eladó Mályi, ró m. 44. sz. alatti kertes, családi ház. Sür­gősen, áron alul. Elcserélnénk vagy eladnánk László Jenő u. 52. sz, alatti fél- komfortos házrészünket, szövet­kezeti vagy tanácsi l 2 fél. vagy 2 szobás lakásra. Szövet­kezeti esetén értékkülönbözetet fizetünk. Érdeklődni mnidennap 14 órától. Elcserélnénk 2 szobás, szövet­kezeti lakásunkat nagyobb szö­vetkezetire. Telefon: 86-874. Tapolcán, panorámás, hétvégi telkek eladok. Telefon*. 65-901, Í8 órától. u Centrum V Áruház Tí > Ti. o s VELMt VÁLLALAT Árengedményes tcglavásár AZ AVAS-DÉLI VEGYESIPARCIKK-BOUBAN, (Miskolc, Testvérvárosok úti szolgáltatóházban). 29x19xt9-es méretben, FOGYASZTÓI ARA: 19,90 FORINT, Amíg a készlet tart! Magántulajdonban levő, fél­komfortos, kétszobás, kertes házat cserélnék tanácsi garzon­ra vagy 1,5 szobás, összkom­fortosra. „Sürgős 153 179” jel­igére a kiadóba. Másfél szobás, belvárosi, ta­nácsi lakást egyszobásra cseré­lek. „Papszer úton 133 195” jel­igére a kiadóba. Igényesnek eladó Berekalján, kétszintes, zöldövezeti lakás sorház végén. Két családnak is alkalmas. Udvar, kert, garázs van. Telefon: 52-840. Sürgősen eladó Leninvárosban 2,5 szobás, 63 m2-es szövetkeze­ti lakás. Kp. + 89 000 OTP. Le­nin város, Alkotmány-köz 5., II 3. 1.5 szobás, szövetkezeti lakás eladó. 17-350. este 7 óra után. Elcserélnénk 1.5 szobás, szö­vetkezeti es 1 szobás, tanácsi la­kást 2 szobás szövetkezetire. 17-350. este 7 óra után. Kiadó szoba, .2 rendes fiatal­embernek. Érdeklődni lehet minden este 6 óra után. Cím: Miskolc, Szinyei M. P. 13. III2. Lukácsné. 2.5 szobás, üres, telefonos, szö­vetkezeti lakás egy vagy két házaspárnak kiadó. Érdeklődni a 85-118-as telefohon az esti órákban. Felújításra szoruló, Martinte­lep, Balassa u. 39. alatti családi ház eladó. Érdeklődni: szept. 22-én n—12, és 23-án 16—17 óra között a helyszínen. cicflcM-vét^V Eladó I db 150x150-es jugo­szláv ablak. Érd. a 89-590-es te­lefonon. jármű AVI A, platós, 2 és fél éve®, megkímélt állapotban levő, eladó napi áron. Érdeklődni; Miskolc, Pozsonyi üt 60, 4/2, 1 db fixes IFA eladó Érdek­lődni este 6 óra után lakáso­mon, Leninváros, József Attila u. 23. II 4. Eladó 5 és fél éves Wartburg de Luxé, 3 éves műszaki vizs­gával. Tállya, Petőfi u. 54. Tö- kölyné. Üj Trabant Combi Special el­adó, Érdeklődni: Lenke u. 15. sz, alatt. 15 óra után. Volkswagen Golfhoz való len­géscsillapító eladó. Telefon: 76-403, Keresem azt a könyvelőt vagy könyvvitelt tanító tanart, aki közgazdasági szakközépisko­lába járó tanuló korrepetálását vállalná. Válaszokat a kiadóba „Ősz 153 411” jeligére varom, Megtanítom rövid idő alatt szakszerűen gépírni. Tel.; T4-529. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT* §oös Józsefnek és Veres Judit­nak Vivien Panna; Kormos Lászlónak es Szombati Márta Ér- zsebeknek Gergely; Tamás- Ist­vánnak és Pozsonyi Edit Zsu­zsannának Krisztián; Kemény Zoltánnak es Korchma Erikának Viktor; Nagy Istvánnak és Fiam Erzsébetnek István; Palla István­nak és Varró Ilonának Gergely István; Varga Károly Lajosnak és Bányai Jolánnak Tamás; Frikker Andrásnak és Pa tv áros Annának Diána; Takács Istvánnak és Csip­kés Mária, Katalinnak Gabriel­la; Veres Zoltánnak és Halász Zsuzsannának Zsuzsa; Gogh Jó­zsef Sándornak és Csíkaí Erzsé­betnek József; Gersei László­nak és Éliás Katalinnak Rózsa; Kis Józsefnek és Oszvárfc Ani­kónak Kitti; Sütő Józsefnek és Ozsvár^ Anikónak Kitti; Sütő Józsefnek és Varga Klárának Ni­kolett; Varga Bertalannak és Dúrbák Mártának Marianna és Krisztián; Kecskés Gyula Bélá­nak és Rublinszki Katalinnak Adám; Szabó Sándornak és Mí- halik Évának Szilárd; Oláh Lászlónak és Boros Ágnesnek Adám; Zsiga, Ferencnek és Tóth Éva Ilonának Szilvia*; Bakó® Lászlónak és Bányai Máriának Gábor; Takács Zsoltnak es Ze- lei Ágnesnek Gergely; Tóth Jó* zsefnek és Papp Éva Máriának Zsolt ; Vékony Lászlónak és Sik­lósi Juliannának László newS gyermeke. Sok szeretettel köszöntjUk va­rosunk legifjabb polgárait* 1 iiáÉi Kezlekefei WM felvételre oEIk o 21. életevüket betöltötték, „Dw vagy „C” vizsgával rendelkeznek, legalább 1 eves vezetesi gyakorlatuk van, és 20 000 km levezetéséről iga­zolással rendelkeznek. Kereseti lehetőség: 5000-7000 Ft/hó. „D” vizsgával nem rendelkezők részére az Autó* közlekedési Tanintézetnél mgyenes J-liíoipiBii rali rész1 FELVÉTELRE KERESÜNK TOVÁBBÁ: # autószerelőket, # betanított autószerelőket, 9 forgalmi ellenőröket, # jegyellenőröket, # takarítókat, # segédmunkásokat, # lakatost, # esztergályost, # villanyszerelőt. A vállalat dolgozóinak és azok családtagjainak a várasr autóbuszokon és villamosokon nent! Felsőzsolca, Kistokaj, Szirmcbesenyö, Alsózsofea, Mályi és Nyékládháza községekből a napi bejá- rást SZEMÉLYZETI JÁRATOKKAL biztosítjuk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Miskolc, Szondi Gy. u. 1., Í01/B autóbusz-vég. állomás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom