Déli Hírlap, 1984. augusztus (16. évfolyam, 180-205. szám)

1984-08-22 / 197. szám

Divatbemutató — tv-iaték — zenés* műsor sáriék Tegnap is sokan látogattak el a sportcsarnokba, a jubi­leumi, X. miskolci ipari ki­állításra és vásárra. Nagy tetszést aratott a Debreceni Ruhagyár divatbemutatója, sokan vásároltak is alkal­mi mintaboltjukban termé­keikből. A csarnokon belül pedig folytatódlak a szakmai napok. A vásár egyik újdonsága és leglátogatottabb része a vásárlók utcája. Ügy tűnik, komoly konkurrenciája is egyben a sportcsarnoki be­mutatónak, mert ezt a részt nem kerítették el a rende­zők, így itt belépő nélkül nézelődhetnek, vásárolhat­nak az érdeklődök. A kiállításon nagy sikere van a Hollóhúzi Porcelán­gyár bemutatójának, amely­nek nagy része a Szász End­re Stúdió munkált tárja a látogatók elé. A Medicor ORÉL standján legújabb, lézertechnikai berendezései­ket láthatják az érdeklődők. Itt bárki megmérheti magá­nak a vérnyomását a mis­kolci kollektíva által kifej­lesztett és gyártott vérnyo­másmérővel. A Papíripari Vállalat Diósgyőri Papír­gyárának standján a kézi- meritésű papír gyártását kí­sérhetik figyelemmel az ér­deklődők, a KSH Számítás­technikai és Ügyvitelszerve­zési Vállalat kiállítási terü­letén pedig a számos infor­mációt adó televíziós rend­szer mellett, tv-játékkal szó­rakozhatnak. A műjégpályán felállított szabadtéri színpadon rendre látványos műsorokat ren­deznek. Tegnap délután a Debreceni Ruhagyár nágydi- jás termékei arattak osztat­lan sikert a vásárlátogatók körében. Ma délután Amb­rus Kyri népszerű, fiatalok­nak szóló műsora, a Mag­jjc 22 pavilonból, tucatnyi sátorból és több száz vásárlátogatóból áll a vásárlók utcája . .. (Herényi László felvétele) III. miskolci i|,úsági napok Fiatalok, versenyre fel! A III. miskolci ifjúsági napok rendezvényei szeptember 5-töl 9-ig tartanak, A szervezők rendkívül színes, szórakoztató programról gon­doskodtak, melyben jól megfér egymással mű­velődés. vita és az éjszakába nyúló diszkó is, így ki-ki megtalálhatja a magának valót a sokrétű kínálatból. A rendezvények közt rangos helyet foglalnak el a különféle versenyek, amelyekre a jelentkezés feltételeit lapunk 5. oldalán ismer­hetik meg az érdeklődők. * POLITIKAI NAPILAP * XVÍ. ÉVFOLYAM, 197. SZÁM 1984. AUG. 22., SZERDA Az erőpolitika jegyében (DVTK-REMÉNYEKRÖL A 4. OLDALON) • Ez a kilátás m új főépület első emeleti tetőteraszáról nyílik. Egyébként az egyetem takorja a jogi karnak otthont adó hozat. Az építők elvégezték a munkájukat, a hátralevő« a kővetkező egy-két évre még dolgot adó tereprendezés, egyeb mar augusztus közepén sem zavarta a beköltözést. (Cikk az 5. oldalon.) (Kiss József felvétele) Elkészült a jogi kar replikák Olasz aknaszedők nósok, figyelem! jelentkezik majd a sportcsarnok sza­badtéri színpadáról, este pe­dig operettgálát rendeznek. Vendégek Irakból Az Országos Béketanács meghívására, Hasim Hasz- szan Akravi államminiszter­nek, az Iraki Béke- és Szoli­daritási Tanács elnöksége tagjának vezetésével iraki békedelegáció érkezett Bu­dapestre. A delegációt a Fe­rihegyi repülőtéren Sebes­tyén Nándorné, az OBT el­nöke fogadta. Jelen volt Na- bi'l al-Janabi, az iraki nagy- követség ügyvivője. Az amerikai Republiká­nus Párt einökjelölő tanács­kozása kedd esti ülésén el­fogadta a párt politikai prog­ramját. A terjedelmes kül­politikai részben a kormá­nyon levő párt azzal büsz­kélkedik, hogy „Reagan el­nök helyreállította az ame­rikai politika főbb célkitű­zéseit ... A . világ bajaiért minde­nekelőtt a Szovjetuniót te­szi felelőssé, azt állítva, hogy a Szovjetunió erőszak­kal a világban kialakult vi­szonyok megváltoztatására törekszik, támogatja a „fel­forgató tevékenységei' , aka­dályozza a világ gondjainak megoldását. Heves kirohanásokat in­téz Kuba és Nicaragua el­len, dicsőíti a salvadori re­zsimet és azt írja. hogy a párt „tapssal fogadja Gre­nada felszabadítását”. afe Bombayben a rendőrség és a kormányellenes tüntetők-kör tölti összecsapásnak sok sebesült jevan. A Szovjetunióról szoh a megállapítja ugyan, hogy „a stabil és biztonságos viszony lehetséges és kívánatos” — ennek megteremtése azon­ban „az amerikai erőtől és elhatározottságtól függ”. A különböző tárgyalások meg­szakadásáért a Szovjetuniót próbálja felelőssé tenni, de ugyanakkor feltételeket igyekszik szabni mindenfaj­ta megállapodás elé. Eluta­sítja a nukleáris fegyverek befagyasztásának gondola­tát, helyette az ilyen fegy­verek „nagyarányú csökken­tését” ajánlja — természe­tesen amerikai feltételek alapján. A program elisme­réssel szói az amerikai köze­pes hatótávolságú nukleáris. eszközök nyugat-európai te­lepítéséről. Az európai szo­cialista országokat — Rea­gan és Shultz külügyminisz­ter legutóbbi beszédei hang­vételének megfelelően — „rab nemzeteknek” minősíti. A republikánusok prog­ramja „elkeni” a közel-ke­leti problémát az ázsiai kér­désekről szólva a program egyebek között méltatja a kapcsolatok javulását a Kí­nai Népköztársasággal, de ugyanakkor rámutat, hogy Tajvan biztonsága „tovább­ra is gond marad”. Éles támadásokat tartal­maz a republikánusok prog­ramja az ENSZ és különö­sen annak szakosított szervei ellen. A katonai kérdésekkel foglalkozó rész- az „erős Amerika”, a fegyverkezési programok melletti kiállást tartalmazza, beleértve Rea­gan elnök űrfegyverkezesi programját is. A program terjedelmes belpolitikai és- gazdaságpoli­tikai része felmagasztalja a Reagan-kormányt, és az ed­digi politika, folytatását ígé­ri. Szerdán délelőtt három "olasz aknaszedő és egy tá­mogató hajó’ , indul útnak az észak-itáliai Spezia hadi­kikötőből a Vörös-tenger irá­nyába, hogy bekapcsolódjék az, amerikai, brit és francia részvételiéi folyó aknátlaní- tó akcióba. A római parlament kedden adott „zöld jelzést” az ak­cióban való olasz részvétéi­hez. Közleményben adta hírül a Borsodlávhö. hogy a Szin- va—Népkert lakótelep, a Jó- kai-tömb. Vologda város­rész és az összekötő város­rész Nagyváthy utcától ke­letre fekvő területének la­kói ma reggeltől péntek éj­félig felújítási munkák mi­att nem kapnak meleg vi­zet. Milyen felújítást vé­geznek? — érdeklődtünk Ba­logh Árpádtól, a vállalat igazgatóhelyettesétől. — A nyári nagy karban­tartásunk alkalmával nem kaptuk meg az egyébként időben leegyeztetett szerel­vényeket, tolózárakat. Ak­kor ezért valamivel hama­rabb indítottuk- meg ■ újra a meleg víz szolgáltatását. A szükséges eszközök csak mos­tanra erkeztek meg. s eze­ket mindenképpen be kell szerelnünk meg . a fűtési Gáspár Sándor, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, az MSZMP PB tagja, párt- és állami küldöttség élén kedd este megérkezett Bukarestbe, ahol részt vesz a Románia felszabadulásának 40. év­fordulója alkalmából tartott ünnepségeken. A küldöttség tagja Huszár István, az idény előtt, hogy télen a meleg zavartalanul juthas­son el minden lakásba. Az előre tervezettnél emiatt nem lesz hosszabb a felújí­tás, a gondot viszont az okozza a fogyasztóknak, hogy ezt sajnos két részlet­ben végezzük. A lakosság­nak mindenesetre ilyen me­legvízhiánnyal a ma kezdő­dőién kívül már nem kell számolnia. Három koldus a nyílt ut­cán fagyott meg a napok­ban Rió de Janetróban, a hirtelen beköszöntött trópusi tél következtében. Az ötmil­liós brazil nagyvárosban a MSZMP KB tagja, a MSZM# KB Társadalomtudományi In­tézetének főigazgatója,' vala­mint Barity Miklós buka­resti magyar nagykövet, aki a román fővárosban csatla­kozik a küldöttséghez. A delegációt a repülőtéren Nicolae Constantin, az RKP KB PVB tagja, a Roman Szakszei-vezetek Altalanos Szövetsége Központi Taná­csának elnöke köszöntötte. Uj szaúdi hadikikötő Fahd szaúd-aráhiai uralko­dó kedden felavatta az. or­szág második, Dzsidda köze­lében létesített haditengeré­szeti támaszpontját. A „Fej- szal király” elnevezésű tá­maszpont az uralkodó sze­rint a térség legnagyobb Ujben létesítménye. A szaúdi hadi- tengerészet főparancsnoka bejelentette, hogy országa az Egyesült Államoktól vásá­rolt korszerű hadihajókat a bázisra, hogy azok a meg­nyitás napjára a helyszínre érkeztek. nappali 38 fokról éjszakára tíz fok alá zuhant a hőmér­séklet, és a majd tízezer kol­dus közül sokan nem talál­tak menedeket a hideg eloL Ma reggeli telelőn Három nap meleg víz nélkül Fagvkalál Rióban

Next

/
Oldalképek
Tartalom