Déli Hírlap, 1984. július (16. évfolyam, 154-179. szám)
1984-07-25 / 174. szám
Népiskolák Miskolcon 2. Kipattant egy botrány Miközben Borsod megyében 0 80-as évekre egyre-másra jöttek létre az állami és községi iskolák (Diósgyőr, Bánfáivá, Jákfalva 1873; Ózd, Pereces 1884), addig Miskolcon a foxeraes meg mindig az egyházi iskolák lejlesztese volt. lö&o-ben ugyan megszületett a varos ecso állami iskolája, ennez azonban a varosnak vajmi kevés köze volt. Ballagi tanfelügyelő így jelentette be az eseményt: „ ... A helybeli pályaudvar közelében levő munkástelepen egy népiskola felállítása engedelyeztetett, melynek költségeit a közoktatásügyi és közlekedési minisztérium közösen fogják fedezni.” Az iskola 50 tanulóval, 1 tanítóval indult, a következő évben felépítették a második tantermét, majd a századfordulón továbbfejlesztették. A MÁV telepén legalább, megoldódott a vasutasok gyermekeinek gondja. Ugyancsak 1885-ben jelent meg a város egyházi iskoláinak részletes kimutatása. A Gordon. Geró, Kandia, Kis- é.s Nagyhunvad utcákat ma már hiába keresnénk Miskolc térképén, eltűntek kis földszintes, a falusi iskoláktól jóformán semmiben sem különböző elemi iskoláikkal együtt. De tény maradt, hogy ebben az évben 1 állami, 5 róm. kát.. 6 ref.. 4 izr., 2 evang. iskola 41 tantermében 44 tanító oktatott. Ekkor 2443 gyermek járt iskolába, 1 tanítóra 55 gyermek jutott. Ez nem nagy szám. A ba.i inkább ott volt, hogy az 1. és 2. osztályokban sokszor 90—1Q0 gyermek is szorongott. s ahogy nőtt az osztály száma, űay csökkent a tanulóké. 1891-ben például mintegy 600 gyermeknek kellett volna elvégeznie a 4. osztályt, mégis csak, 205 kapott bizonvít- vánvt: 5., 6. osztatv eqvetlen iskolában sem működött! Bármily javulás mutatkozott is. Hídvégi tanfelügyelő 1890-es jelentésében elmarasztalta a várost, hogy nem akar községi iskolákat állítani, 1891-ben aztán a sajtó útján kipattant egy botrány. A A MÁV-telepi állami iskola 1885-ben nyílt meg felső-miskolci katolikus iskolának egyetlen 42 negyzet- .meteres tanterme volt, a körzetében viszont 571 tanköteles! Felvettek 92 gyermeket, s a többieket más iskolákba utasították. Végül 185 gyermek kirekedt. Az újságok követelték a községi iskolákat: „Minek a göncös ragaszkodás a felekezeti iskolákhoz — olvashatjuk a Borsod Miskolczi Értesítőben 1891. január 22-én. Legyenek községi iskolák!” Áprilisban ugyanitt egyszerűen a címben tették fel a kérdést: „Lesz-e Miskolczon községi iskolánk?” Az író szerint a város „... A népnevelés terén egész Borsod megyében leghátul áll... ” S volt is ebben némi igazság. 1893- ban a polgármeúeri jelentést bírálták a Borsod- megyei Lapokban: „a jelentés iskola-ügyek dolgában igen szűkszavú. És miért szűkszavú? Mert szűkmarkú a város minden oly czéllal szemben, mely az iskolákkal, azok emelésével... vannak összeforrva ...” — olvashatjuk. 1894- ben aztán már nem lehetett tovább halogatni a kérdést. Januárban a tanfelügyelő kimutat!a. ho°v 1110 gyermek nem jár iskolába. Két hét a vakációból A pedagógusok nem győzik eleget mondani, hogy a nyári vakáció leg> en a játéké, a pihenésé. Süljön barnára, szedjen magára egy-két kilót, nyúljon, izmosodjon a gyerek, gyújtson erőt a következő tanévre. Azt hiszem, nem mond ennek ellent, ha a gyönyörű nyárból egy-két hét munkával telik. És most kivételesen nem az építőtáborokra gondolok, hanem azokra, melyek a fiatalok szellemi épülését szolgálják. Van aki nyelvet tanul, van aki a környezetvédelem bonyolult tudományából sajátít el valamennyit, más szobrot farag, ismét más muzsikál. Sárospatakon töltöttek két hetet zeneiskolásaink, az ország más tájairól és a határon túlról érkezett társaikkal. Beszámoltak erről a lapok, köztük a Déli Hírlap is, s ha most mégis visszaidézem a közelmúltban zárult tábor tapasztalatait, azért teszem, hogy bizonyítsam vele: a munka is lehet örömteli ki- kapcsolódás. Ha ott álltak volna a szülőkkel a Tiszai pályaudvar peronján, amikor egyik kezükben a bőrönddel, a másikban a tokba zárt instrumentummal megérkezett a gyermekcsapat, s hallották volna, mennyi, de mennyi mesélni valójuk volt, akkor talán el sem hinnék, hogy ezek a hosszúra nyúlt kamaszok legalább egy műszakra való időt töltöttek mindennap gyakorlással. Talán többet, mint amenríyit a tanév egy-egy napján. Pedig itt „csak” az volt a tét, hogy jól szóljon az ilyen ösz- szetételben még soha nem játszott* kölyökzenekar, hogy elégedett legyen a karnagy úr — és persze Sárospatak zenekedvelő közönsége. Sajnos, nem hallottam a tábort záró koncertet, de szavahihető emberektől tudom, hogy szép sikert arattak. Olyan zeneműveket tudtak az értő fül számára is élvezhető módon megszólaltatni, melyek rutinos, felnőtt muzsikusoknak is próbatételt jelentenek. Íme a műsor: Weber: Bűvös vadász nyitány: Mozart: G-dúr hegedűverseny (Ruha István hegedűművész közreműködésével); Gerswii^'Egy amerikai Párizsban. Ezek a gyerekek választott hivatásukra készülnek öt-hét éves koruk óta. Néha fasli kerül a sokat nyűtt csuklóra, a hegedűsöket oedig senkivel össze nem téveszthető módon megkülönbözteti a nyakukon levő bőrkeményedés. Tehát kijut nekik a munkából, amíg a kisinasból segéddé, majd mesterré válnak. Nem adják ingyen ezt a szép hivatást. De adják-e olcsón bármelyiket, ha igazán komolyan veszi az ember? A szünidő folytatódik, a zenészpalántáknak is. strandon, hegyek között, a Balatonon, esetleg külföldön. De le merném fogadni, hogy ez a két munkáshét lesz a legfelejthetetlenebb •zámukra. (békés) Az ok: nincs tanterem, nincs ruha, magas a tandíj. Hídvégi elkerülhetetlennek tartotta, hogy Miskolcon ne állítsanak községi iskolákat. Miután a minisztériumban engedélyezték az előterjesztést. a megyei vezetés felhívta a várost: ...„hogy nvolcz községi tanítói állomás szer- veztessék és nyolcz tanterem rendeztessék be a város azon részében, ahol azt a szükség diktálja”. Évente két iskola megnyitását írták elő. A város kénytelen volt elfogadni az utasításokat. 1884 novemberében az akkori Nagy-Kishunyad u. sarkán és a Major utcán megnyílt a két első községi iskola. 1895- ben a Nagy-Füzes utcán, majd 1897-ben a Szelesen nyitottak újabb 2—2 tantermet. 1898-ban már csak egy termet építettek, ezzel le is zárult a sorozat. Miért volt fontos ez az iskola? A tantermeket ott építették. ahol nem volt közelben egyházi elemi, a rosszul öltöztetett tanulók még télen is eljutottak oda. Az évi 10 Ft tandíjat (másutt 35—25 Ft) szegénység esetén elengedték. sőt tankönvv-ruhase- gélyt is adtak. Megindították az 5. osztályokat. Nyilvánvaló, hogy a községi iskolák a szegények iskoláivá lettek. Kulcsfontosságú szerepet töltöttek be a tankötelezettség teljesítésének javításában, mely ekkor már 73—74 százalékos volt. Enyhültek tehát a gondok, s a következő lépés az állami iskola megteremtése volt. (Folytatjuk) Felkelteni az érdeklődést Olvasótáborok Az olvasótáborok továbbra is nélkülözhetetlen szerepet játszanak a hátrányos helyzetű fiatalok kulturális elmaradottságának felszámolásában — mondották el az MTI munkatársának a Hazafias Népfront Országos Titkárságán abból az alkalomból. hogy az idén 150 olvasótábor nyitotta meg kapuit. egyebek közt lehetőséget teremtve mintegy 9000 általános és középiskolai tanulónak, valamint szakmunkásképző intézeti növendéknek, esetleges hátrányaik leküzdésére, a felzárkózás ütemének meggyorsítására. A táborok számának növelése nemigen lehetséges, mert az értelmiségiek soraiból viszonylag kevesen vállalkoznak e kéthetes közős együttlétek szakmai, pedagógiai irányítására. Pedig az ő szerepük meghatározó: az olvasás ugyanis csak „ürügy” arra, hogy a fiatalok megismerkedhessenek a világ dolgaival, szűkebb pátriájuk múltjával, s nem utolsósorban önmaguk helyével a társadalomban, a mindenoaRendhagyó kiállítás látható holnaptól a József Attila Könyvtárban; a tárlat címe: Tandori-típiák. Az alkotó nem képzőművész, hanem költő- műfordító: Tandori Dezső. A másik szokatlan mozzanat: elmarad a megszokott megnyitó. A kállításon a költő tussal, indigóval készített munkái — „nyomatai” — láthatók, melyek zöme az írás közti szünetekben készült, számos irodalmi vonatkozással. A tárlat holnap délután 5 órától szeptember 15-ig tekinthető meg, naponta 11-től 7, szombaton 12-től 5 óráig. pókban. Akik készek az irányító feladatok ellátására, szivvel-lélekkel vállalják ezt. A két hét természetesen arra w korántsem elegendő, hogy 'számottevően csökkenjenek a művelődésbeli különbségek, de arra feltétlenül alkalmas, hogy felkeltse a fiatalokban az érdeklődést a tőlük addig esetleg távolálló kérdések iránt. A Hazafias Népfront Olvasó Népért mozgalmi munkabizottságának szakemberei azonban tudják, hogy az élmények hamar megfakulnak, ha elmarad a folytatás. Ezért például beszámolók írására ösztökélik a táborlakókat. A tábor vezetőket pedig — az elképzelések szerint — novemberben összehívják, hogy levonják az idei táborozások tapaszt, a- tait Kétéves szünet után. a restaurálási munkák befejeztével ismét megnyitották a havannai Hemíngway-múze- umot. A nagy amerikai író 85. születésnapjára felújított emlékházban Hemingway életét és munkásságát mutatják be. Az író a Havanna közelében álló villában alkotta „Az öreg halász és a tenger” című művét, amelyért 1954-ben irodalmi Nobel- dí.iat kapott. Félidő a táborokban Négy turnusban fogadják az idén a fiatalokat az önkéntes nyári építőtáborok. E hét elején a harmadik turnus kezdte meg a két hétig tartó munkát. Borsodból ezúttal több. mint hetszáz fiatal kelt útra, zömük az ország különböző tajaira. A megyében két építőtábor működik, az egyik Göncön, ahol a barack leszedese a fiatalok feladata, a __ másik tábor pedig Cserépváralján található, itt a szőlő ad elfoglaltságot. Műsor Még mindig sztárok A kaliforniai Beverly | és Elizabeth Taylort, r tik a Hills-ben rendezett film- Ké lem és öröm címü fesztiválon a fotósok pergőtüze fogadta Joan Coilmst I flim premierjére érkeztek. SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Házunk taja. — 13.00: ope- rasiágerek. — 13.30: Dzsesszme- lodiák. — 14.30: Mozart: A-dúr klarinétötös. — 15.00: Hírek. — 15.05: Toldi. — 16.05: A Szovjetunió népeinek zenéjéből. — 16.40: Kritikusok fóruma. — 17.00: Hírek. — 17.05: Rajtam nem múlik. — 17.30: A Délutáni Rádió- színház bemutatója. — 17.55: Az MRT szimfonikus zenekara játszik. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30; Esti Magazin. — 19.15: Gondolat. — 20.00: Népi hangszeres muzsika. — 20.25: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 21.30: Szintézis. — 22.00: Hírek. — 22.20: A Mon- cafla örököséi. — 22.30: Három ' Liszt-kórusmu. — 22.45: Jo ez nekünk? — 23.00: Ruszalka. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.05: A KISZ Központi Művészegyüttes Rajkó zenekara játszik. — 12.30: Hírek. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.25: Útikalauz üdülőknek. — 13.30: Nefelejcs. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00; Zenés délután. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.35: A Kings Singers é6 a könnyűzene. — 19.18: Operettkettősök. — 19.45: Az Ultravox együttes felvételeiből. — 20.30: Hírek. — 20.35: Teázás közben. — 21.59: Juliette Greeóval Magyarországon. — 2:2.80:. Victor Máté szerzeményeiből. — 23.00: Hírek. — 23.20: Könnyűzene csillagfényben. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.00: Kamarazene. — 13.00: Hírek. — i3.07: Napjaink magyar irodalmából. — 13.37: Elisabeth Schwarzkopf Mozart- és Csajkovszkij-felvéte- leiből. — 14.00: A háború első napja. — 14.30: Holnap közvetítjük. — 15.00: Fuvószene az NDK-ból. — 15.23; Zenekari muzsika. — 16.45: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — 17.50: Magnóról magnóra. — 18.30: V materins- kom jazyku. — 19.00: Hírek. — 19.05: Smetana-ciklus. — 20.00: Operarészletek. — 21.10: Pilátus lépcsőin. — 21.40: Korusmuzsika. — 22.00: Három Vivaldi-con- certo. — 22.30: Kritikus füllel. — 23.20: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés. hírek. időjárás. — 17.05: Hangversenykrónika. — 17.20: Ablak az országra. Fodor László jegyzete. — 17.30: Index. Gazdaságpolitikai magazin. (A tartalomból: Energiatakarékosság a Qualitálban — Takarékos kompresszorok a Berva egri gyárában — Mit ígérnek a burgonyaföldek Sajópüspökiben és örhalomban?) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Tolnai Attila. — Sport. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (Nemzetiségi tanácskozás Bánkon — A Taurina a hústermelésért.) — 18.25: Lap- és mű- sorelözetes. Televízió, 1. műsor: 16.30: Hírek. — 16.35: Fanfár. 17.05: A kafferbivaly halála. — 17.30: Perpetuum mobile. — 18.15: 9-es stúdió. — 18.30: Agrárvilág. — 19.40: Idősebbek is elkezdhetik... — 19.45: Esti mese. — 20.00: Tv- híradó. — 20.30: Kék fény. — 21.40: A hét műtárgya. —- 21.50: Kapcsoljuk a siófoki Hotel Európát. Zenebutik. — 22.50: Tv- híradó. Televízió, 2. műsor; 19.05: Egy novemberi vasárnap este. — 19.50: Corelli: Conterto grosso. — 20.30: „Boldog, szomorú dal”. — ít.Ső: Tv-híradó. — 21.40: ön hogyan döntene? — 22.35; Képújság. Szlovák televízió: 17.45: Orvosi tanácsok. — 17.55: Autosok-mo- torosok magazinja. — 18.40: Kék ferry. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Vitaműsor. — 20.40: Asparuch kán. — 21.40: Santiago de Cuba. — 22.00: Vi-lághiradó. — 22.15: Az NDK-tv zenes szórakoztató műsora. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Japán iparművészeti remekek. — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember es munka. — A Herman Ottó Múzeum numizmatikai gyűjteménye. — A termeszei három országa. — Ásványok, növények, állatok Eezak-Magyar- országról. — Népviseletek Déri György gyűjteményéből. — Miskolci Képtár (10—18) : Két évszazad magyar festészete. — Borsos Miklós érmei. — Borsod— miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla-emlékkiállitás. — Az észak-magyarországi posták története. — Herman Ottó-emlékhaz (10—18) : Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága — Diósgyőri vár (9—19) : A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. — Derv- né-ház (9—19): Déryné-emlek- szoba. — Üvegművészet! emleke'k a XVI—XIX. századból. — Központi Kohászati Múzeum (9—17): A nyersvasgyártás története. — Acélgyártás. — Kovácsolás. — Hengerlés, r— Ady Művelődési Ház (10—18) : Fotók a múló díszekért. Farkas Ida kiállítása. Filmszínházak: Beké (3): A beszélő köntös (felújítás, magyar). — (n6): ö. kedves Harry (mb. szí. NSZK. III. helyár!) - (f8) : A kicsi kocsi újra száguld (mb. szí. amerikai. III. helyár!) — Béke kamaramozi (4) : Délibábok országa (magyar). — (6) : Csillagok háborúja 1—n. (amerikai, dupla és III. helyár!) — Kossuth (f3, hnő és 7) : A Szalamandra (mb. szí. olasz—angol, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Táncsics (f5): Adj király katonát! (magyar, 16 éven felülieknek!) — (ti): Zsaru vagy csirkefogó? (mb. szí. francia. III. helyár!) — Ady Művelődési Ház (5): A piszkos tizenkettő I—IT. (mb. szí. amerikai, dupla és III. helyár. 14 éven felülieknek!) — Tokaj, diszkómozi (7) : Excalibur I—II. (mb. szí. ír. dupla és TI. helyér. 16 éven felülieknek!) — Népkerti mozi (9): A gyilkos bolygó (mb. szí. amerikai, L6 éven felülieknek. III. helyár!) — Krúdy <f7): Házasság szabadnappal (szí. magvaj-, 14 éven felülieknek. IT. helyár!) — Vasas parkmozi (9) : 101 kiskutya (felújítás. mb. szí. amerikai, II. helyár!) — Avas-déli mozi (9) : Talpig olajban (mb. francia. Hl. helyár! CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.23: örökzöld dallamok. — 9.20: Irodalmi évfordulónaptár. — 9.44: Szólj, szólj sípom! — 10.00: Hírek. — 10.05: Egy kicsi szellem kalandjai. — 10.27: Rahmanyi- nov: Francesca da Rimini. — 11.34: ismeretlen szerző: Kurwal- dl lándler. — 11.43: Vallomások, 1942. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. —- 8.05: Verbunkosok. — 8.20: A Moncada örökösei. — 8.30: Hírek. — 8.35: Napközben. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: Hírek. — 11.35: Csak fiataloknak! 3. műsor: 9.00: Mesedélelőtt. — 9.23: A Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből. — 10.04: Kórusmuzsika. — 10.30: Dzsessz. — 11.00: Hírek. - 11.05: Az Állami Népi Együites műsorából. — 11.40: Szimfonikus zene. Televízió, t. műsor: 10.05: T^e a cipővel! — 10.55: A kisfiú es a farkaskölyök. — 12.05: Képújság.