Déli Hírlap, 1984. június (16. évfolyam, 128-153. szám)
1984-06-29 / 152. szám
* P Ö LI TIRAI NAPILAP * XVI, ÉVFOLYAM, 152. SZÁM 1984. JÚNIUS 29., FENTEK ÁRA: 1,40 FORINT Ma reggeli telefon Elmaradt a szúnyogirtás A hirdetmények szerint tegnap lett volna a szúnyog- irtás városunk területén, ám sok helyen mégsem látták feltűnni a permetet szóró repülőgépet. Bulla Zoltántól, a Miskolci Köztisztasági Vállalat főmérnökétől a szúnyogirtás elhalasztásának okairól érdeklődtünk: ' — Valóban tegnap lett volna a szúnyogirtás, azonban műszaki hiba miatt — kilyukadt a repülőgép olajtartálya — nem tudták folytatni a megkezdett permetezést. Így csak Kistokaj környékén került permet a levegőbe. ‘Szokás szerint mindig egy héttel utána ismételünk. azaz a következő szúnyogirtás á jövő hét csütörtökjén várható. Egyébként a kiszórt vegyszer csak a szúnyogokra és a mehekre nézve veszélyes, az emberi szervezetre semmiféle kellemetlen hatást nem gyakorol. Nem szoktuk a város teljes területét permeteztetni: ez egyrészt meglehetősen drága lenne, másrészt nincs is rá szükség, hiszen elsősorban a szúnyogok kedvelt teny-isz- helyeit kell eltalálnunk a permetfelhövel. fgv zömmel a külső területeken végzik ezt a munkát, de rajta van a permettérképen például a Kilián és a népkerti városrész is. A megyei tanács ülésén Pén7, víz, oktatás Ülést tartott tegnap Borsod- Abaúj -Zemplén megye Tanácsa. Két megüresedett helyre, Birke Miklós és Tóth József András személyében új tanácstagok megválasztását hagyta helyben a testület. A dr. Ladányi József megyei tanácselnök vezette ülésen megtárgyalták a borsodi tanácsok tavalyi zárszámadását összegző jelentést. Alapos vita után fogadták el a résztvevők azt a beterjesztést, amely a megye közoktatásának helyzetéről és továbbfejlesztésének feladatairól szólt. Az előadó Borsos Árpád, a művelődési osztály vezetője volt. Báthori Gábor, az építésügyi és vízügyi osztály vezetője az ivóvízellátás jelenlegi helyzetéről és távlati koncepcióiról tájékoztatta a testületet. (Folytatás az 5. oldalon) 0 A Szílasy család Tapolcán, a SZOT Kikelet üdülőjében. Két hetet töltenek itt, Siófokról jöttek. Hogy érzik magukat, hol jártak már, hová szeretnének még eljutni? - kérdeztük tőlük. (Családi körben című rovatunk az 5. oldalon.) (Kiss József felvétele) (CIKK A i OLDALON) Fi A Nemzetközi Vöröskereszt közvetítésével és felügyelete alatt sziríai-izraeli fogolycserét hajtottak végre tegnap, a Golan-lennsíkon levő Kuneitra varos - közelében. Szíria hat izraeli hadifoglyot adott át: köztük a Bejrut melletti izraeli ósz- szekötó iroda három. Észak- Libanonban letartóztatott alkalmazottját. Izrael Összesén 312 Szíriái állampolgárt, köztük 291 katonát és 21 polgári személyt bocsátott szabadon. A Civilek között nyolc olyan szíriai volt, ,aki a Golan-fennsík annektálása után nem volt hajlandó felvenni az izraeli állampolgárságot. A fogolycsere nem érintette a palesztin szervezetek fogságában levő hatom izraeli katonát. Ugyancsak lebonyolították öt elesett izraeli és 73 sziriai katona holttestének cseréjét. Úttörő mezőgazdászok Tatán befejeződött az úttörő mezőgazdászok országos vetélkedője. Második dijat nyert a megyaszói Mészáros Lőrinc Általános Iskola csapata. a Kálvárián (CIKK A 3. OLDALON) Családi vita — késeléssel (BŰNÜGYI TUDÓSÍTÁS A 6. OLDALON) Változékony idő Ma változékony időre szá- mithatunk. A legmagasapb- nappali hőmérséklet az észak- nyugati országrészben 20 tok körül, a délkeleti országrészben 23 fok körül várható; * Déri György gyűjteményéből — o debreceni Déri Múzeum anyagéból — néprisele bemutató kiállítás nyílt tegnap a Herman Ottó Múzeum Papszeren levő épületében. Ké ■kön: részlet a kiállításból. A hétrége más kulturális-eseményedről -a 2. oldalon Írunk, Havanna gesztusa Jackson Mcaraguaban Az Egyesült Államoknak nincs joga ahhoz, hogy nicaraguai kikötőkét aknásit- son el. es a sandinista .kormány megdöntésére törekedjen — jelentette ki Mana- guaban, a nicaraguai belügyminisztériumban rendezett gyűlésen Jesse Jackson amerikai polgárjogi harcos. Nicaragua Jackson középamerikai kőrútjának utolsó állomása. Előzőleg Panamában. Salvadorban és Kubában járt. A demokrata párt elnökjelöltségere pályázó amerikai politikus bejelentette. hogy Washingtonba rfc A helyzet megszilárdulásának eredményeképpen, újabb vietnami csapatkontingenseket vonnak ki Kambodzsából. A képen: a fővárosban, Phnom Penh lakói zászlólengetéssel búcsúznak a vietnami harcosoktól. visszatérve, tájékoztatni szeretné Rea gari elnököt és Siiultz külügyminisztert kőrútjának eredményeiről. Eide) Casit o kubai államfővel folytatott megbeszéléseiről. ■ Közep-amerikai kőrútjának utolsó mozzanataként Jesse Jackson este — Ma- naguából jövet — ismét Havannába érkezett, majd továbbutazóit s az éjjel megérkezett Washingtonba. A Boeing—707-et, amelyen távozott. a kubai légitársa -ág gépe követte, fedélzeten 22 különféle bűncselekményekért elitéit amerikai állampolgárral — es 26 kubai el- Tenforradalmárral." A polgárjogi politikust. Fidel Castro. a Kubai Államtanács elnöke búcsúztatta . más vezetők és ünneplő havannaiak jelenlétében, Castro' kijelentette. hogy a kubai ellen- forfadálrftárok elengedése kivételes intézkedés, kifejezte reményét, hogy ez a gesztus hozzájárul Kuba és az Egyesült Államok viszonyának javításához» Hangtompító a mo A vasúti közlekedéssel együtt járó zaj lóként sínek mellett élőknek okoz'Víei- lemetlenséget. Sok helyen a házak, lakótelepek szinte ta- települtek a vasútra, eÚLog- lalva a régen kötelezőén szabadon hagyandó 30 tjté- teres '..tüztávot'*. Az utólagos zajvédelmet a vasút nem tudja megoldani, de törés- szik arfa, hogy áz általa okozott ’zaj a leheyö legkisebb legyen. A mozdonyok kipufögódobját . fokozatosan hangtompítóval egészifilf ki, ami körülbelül hat decibellel csökketi a zajt. Ugyancsak széleskörűen alkalmazzák ma már , a hegesztett hosszú síneket a simflesz- téseknél keletkező erős zaj jelentősen " tompul ezáltal. Zajcsökkentő intézkedés az is. hogv az idei menetrendváltozás óta a pályaudvarokon nem szól este 10-től reggel 6-ig a MÁV szignálja, s az utastájékoztató információkat is kisebb hangerővel közlik. Kábítószeresem pénzek, rendőrkézen Negyven személy — többségükben libanoni állampolgár — ellen bűnvádi eljárás indult a New Yersev állambeli Newarkban. valamint Detroitban azzal a váddal, hogy egy heroin- és kokaincsempészéssel foglalkozó nemzetközi szervezethez tartoztak. A csoport szállítóként gyermekeikkel utazó anyákat alkalmazott, mert ok nem keltették fel a vámosok gyanúját. A banda, két évvel, ezelőtt három hónap.alatt 22 kilogramm, mintegy 25 millió dollar értékű heroint és kokaint csempészet* be Libanonból és Dél*Amerikából az Egyesült Államodba, V