Déli Hírlap, 1984. május (16. évfolyam, 102-127. szám)

1984-05-14 / 112. szám

Véleményünk szerint A városgondnokság olvasóink észrevételei miatt, nem sér­tődik meg, sót! Hiszen minden levél, minden azt követő intéz­kedés környezetünk szebbé, kulturáltabbá tételét szolgálja. így például érdemes volt hadakoznia Magyar Ferencnek la­punk hasábjain a Selyemrét utcai névtábla ügyében. Hiszen amint arról Varga Zoltán, a városgondnokság igazgatója érte­sített bennünket, a városi tanács hivatalának illetékeseivel együtt szemlét tartottak, — meghívták rá a helyi lakóbizott­sági elnököt és a népfront vezetőségi tagját is —, s a panaszt orvosolták. Kiss László azt javasolta rovatunkban, hogy kapjon táblát, szobrot, parkot városunkban Körösi Csorna Sándor. Érdemes volt szólnia, hiszen az utcájukra odakerült a nagy magyar utazó emlékét megörökítő utcanévtábla. Egy másik cikkben azt tettük szóvá, hogy bizonyos okok miatt városunk egyik részén l'ura szagok terjengenek. A vá­rosgondnokság ezúttal is gyorsan intézkedett, s amint arról értesítettek bennünket, az állathullákat ciszállittatták, az ál­lategészségügyi bejárásokat pedig sűrítették. Ügy véljük, ez a néhány példa is bizonyítja, hogy lapunk olvasóinak észrevételeire odafigyelnek, s rövid időn belül ér­demben intézkednek is. Vagyis: érdemes nyitott szemmel jár­ni a városban, s szóvá tenni mindazt, ami csúfítja Miskolc ar­culatát. Ny. I. Veszélyhelyzetben a Győri úton Több esetben tapasztal­tam, hogy a Győri út párat­lan oldalát — noha Megáll­ni tilos! tábla van kitéve — elállják a parkoló gépkocsik, így az amúgy is keskeny ut­cában nemegyszer alakul ki veszélyhelyzet. Több kocca­násos baleset történt már itt. Ráadásul iskola is van az utcában!... Én is majdnem megjártam az elmúlt napok­ban. Felfelé haladtam gép­kocsimmal. Állt a bal olda­lon egy parkoló autó (a rendszámát felírtam), miköz­ben fentről szembejött egy másik. Ügy tűnt, még kike­rülheti az álló kocsit, mire én odaérek. Ám végül is té­vedett a szembejövő kocsi vezetője. Természetesen fé­kezett, de a vizes úton meg­csúsztak a kerekek, s köz­vetlenül előttem keresztbe fordult az úttesten. Mindez nem következett volna be, ha nem parkol ott szabály­talanul a fentebb említett jármű, akinek vezetője (ben­ne ült a kocsiban) még fel is volt háborodva ... Jó len­ne ebben az utcában is ér­vényt szerezni a KRESZ elő­írásainak! Koleszár Béla Miskolc, Győri u. 17. Itt mondjala jogsaqiáo Tájékoztatni kell a vásárlót Vásárlás közben gyakran találkozunk olyan árukkal, amelyek importból származ­nak, de sem a nevüket, sem a rendeltetésüket — ma­gyar nyelvű tájékoztató hiá­nyában — nem ismerjük. Akadnak olyan új termékek is, amelyekhez nincs haszná­lati, kezelési útmutató. Ezen a helyzeten kíván változtatni a kereskedelmi és az ipari miniszter legutóbb megjelent együttes rendele­té, amely előírja, hogy a vá­sárlókat a termék jellegétől és tulajdonságaitól függően, írásban, magyar nyelven és közérthetően tájékoztatni kell a termék használatának, kezelésének módjáról és mi­nőségi jellemzőiről. A rendelet hatálya a fo­gyasztási cikkeket termelő importáló és forgalmazó vál­lalatokra, szövetkezetekre (jogi személyekre) és ma­gánszemélyekre terjed ki. A jogszabály a többek kö­zött előírja, hogy a haszná­lati-kezelési útmutató a ter­mék rendeltetésszerű hasz­nálatához, működtetéséhez, kezeléséhez, eltarthatóságá­hoz, felhasználásához szüksé­ges feltételeket és ismerete­ket tartalmazza. A rendelet a hatályba lépését követően kötött szerződések alapján szállított termékekre, vonat­kozik. és megtiltja az olyan termékek árusítását, ame­lyeket a szükséges vásárlási tájékoztatóval nem láttak el. A vásárlási tájékoztatót az egyes termékekhez mellékel­ni kell, vagy a terméken, il­letve annak egyedi csomago­lásán kell elhelyezni. A Ke­reskedelmi Minőségellenőr­ző Intézet (KERMI), illetve a megyei tanács kereske­delmi felügyelősége megtilt­ja vagy feltételhez köti azok­nak az áruknak a forgalom­ba hozatalát, amelyekhez az előírt vásárlási tájékoztató­ról nem gondoskodtak. Dr. Sass Tibor „.^jmioBESBaaBBaRE—camgsa——bbm— a miskolciaké a szó Régi dicsőségünk...? Rovatvezető: Nyikes Imre. — Postacím: Déli Hírlap, Miskolc. 35#L Pt 39. — Tel.: 18-225 Intézkedik a városgondnokság Gandhi — jön! „ ... a katonai eskütételre indított különvonatnál ta­pasztalt zsúfoltság az aláb­biak miatt következett be. A naponta rendszeresen jelent­kező utaslétszámra szerkesz­tett menetrendben Nyíregy­háza—Debrecen—Miskolc térségéből a Dunántúl egyes területeire nincs közvetlen vasúti összeköttetés. A köny- nyebb eljutás érdekében a katonai eskütételre utazók­nak átszállás nélküli külön- vonatot indítottunk, személy­vonat-tarifával. A várható utaslétszám felöl még tájé­koztató adat sem állt a MÁV rendelkezésére. Az érdeklő­dés alapján sem lehetett pontosan megtervezni a sze­relvény nagyságát, mert a legtöbb utas nem elővétel­ben, hanem az utazás nap­ján, indulás előtt váltott menetjegvet. A jövőben az ilyen alkalmakkor indított vonatoknál nagyobb propa­gandát fejtünk ki az elővé­telben történő jegyváltás ér­dekében, ami megkönnyít­heti a felkészülést. (A vá­laszt a Szorongtunk, mint a keringek címmel megjelent olvasói észrevételre kaptuk Fülöp Lajostól, a MÁV ve­zérigazgatóságának személy­szállítási osztály vezető-he­lyettesétől) A Stúdió ’83 tavaly őszi egyik adásában nagy elisme­réssel szóltak a Gandhi cí­mű kétrészes angol filmről, műsorra tűzését rövid időn belülre ígérték. Nos. valóban megvoltak a bemutatók or­szágszerte, kivéve városun­kat. Miskolcot. Azóta több mint fél év eltelt, s még mindig nem láthatjuk a mis­kolci mozikban az Oscar-dí- jas alkotást. Vajon mi lehet az oka? Talán az országjá­rás során lába kelt a film­szalagnak? S. I., Miskolc * Nem kelt lába. Amint azt a Borsod megyei Moziüze­mi Vállalat műsorosztályán megtudtuk, néhány napon belül a miskolciak is láthat­ják a Gandhit. Bemutatója május 17-én. háromnegyed ötkor, a Kossuth filmszín­házban lesz. j|c Minden elenyészik ...A karosszéria éppúgy, mint a hírnév. Vagy talán mégsem? Hiszen ha a roncsból már talán nem is lesz többé autó, az EDDÁ-ból még lehet jó együttes. Majd meglátjuk, ha visszajött norvégiai turnéjáról Pataky Attila... L. J. Miskolc Korosak már a játszótérhez Egy hölgy telefonált szerkesztőségünkbe. Elmesélt egy ese­tet, aminek szemtanúja volt, valamelyik hétköznapon. Gyer­mekét sétáltatta a tapolcai parkban, majd a játszótérre is betértek egy kicsit megpihenni élvezni a tavaszi napsütést. Nemsokára hangoskodó tizenévesek kis csoportja rontott be a csendes idillbe. és harsányan birtokukba vették a hin­tákat, s egyéb játszótéri alkalmatosságokat. A hölgy elmon­dása szerint nem voltak ittasak, csak valami megkésett gyermeki öröm hajthatta őket. Mindenesetre többük súlya alatt igencsak nyögtek a játékok. A hölgy ennek ellenére nem hibáztatta a fiatalokat, mond­ván: „ha egyszer nincs hol mozogniuk.” Az ilyen játszótereket azonban a gyerekek fiatalabb kor­osztályainak készítik, hogy azok mozgás- és játékigényét ki­elégítsék. Az esetben szereplő fiatalok maguk is voltak gye­rekek, és feltehetőleg nekik is lesznek csemetéik. Nem hin­ném, hogy ha majd a gyermekük a játszótérre vágyik, örül­nének, ha csak letépett láncokon fityegő hajóhintákat, ket­tétört libikókákat látnak maguk körül. Mint ahogy a mostam apák és anyák sem örülnek az ilyen szomorú látványnak! B. A. Ésszerűbb Mégis maradnak a bódék... szán közlekedőkről ?! Nincs valami más megoldás? Lakásunk túloldali abla­kain kitekintve, a kép még elszomorítóbb. Ott szerencsé­re már régen jól kiépített, stabil kis játszótér ad helyet az itt működő óvoda és a la­kók gyermekeinek. Az új Szinvá ABC, a BIK-bolt és az iskola határolja többek kö­zött ezt a belső teret. Évek óta nagy gondot fordítanak a parkosításra. A baj csupán az, hogy a sok kis szeméttá­roló kiürítésével senki sem foglalkozik. Nem is kell or­kánszerű szélnek fújnia, hogy az egész teret ellepje a sze­mét. melyet az iskola tanulói rendszeresen eltüntetnek, majd minden kezdődik elöl­ről. Olykor egy-egy lakó vagy család is nekiveselkedik, s akkor valamivel tovább (2 na­pig) tart a rend, mert mi már tudjuk, hogy a kukákat kell megtölteni. Az is kétségtelen tény. hogy a lakótársak né­melyike felelőtlenül szemetel, de nem ez a jellemző. Bogdán Lászlóné, Miskolc, Vándor S. u. 9. IV/3. Egy hónapja nem tudjuk fogni a központi tv-anten- nával a szlovák adásst. Szól­tam a javítóknak, mert elő­ször azt hittem, hogy a té­vém romlott el, de azt ál­lapították meg, hogy az an­tennában van a hiba. így hát jeleztem ezt is a megfe­lelő helyen. Azt a választ kaptam, hogy nem lehet megjavítani az antennát, mert nincs hozzá megfelelő anyag, alkatrész. Kérdésem­re. hogy akkor miért fizet­jük a havi tíz forint díjat, Emelné az ünnep fényét Évek óta visszatérő vágyam kívánkozik ki belőlem. Ün­nepeinken szeretném a Him­nuszt, a Szózatot vagy az Internacionálét hangosan énekelni. De nem lehet, mert a gépzene nem engedi. Szép a lemez, szép, de számomra ilyen alkalmakkor — rideg. Barátaimmal is beszéltem erről, s hasonló véleményen vannak, mint én. ők is így éreznek. Az iskolákban nem énekelnek a gyerekek sem, csak állnak vigyázban amíg a hangszórókból (vagy az énekkar felől árad a kórus hangja. Dr. B. I., Miskolc azt a választ kaptam, hogy legfeljebb mérséklik a dí­jat — nyolc forintra —. ad­dig amíg megint jó lesz az antenna. A környező házak központi antehnáin viszont be jön a szlovák tévé műso­ra. Lakótársaim nevében is kérem, hogy tegyék lehetővé a vételt nálunk is. hiszen sok nyugdíjas nézi szívesen a csehszlovák sportközvetítése­ket. Magyar Ferenc, Miskolc, Augusztus 20. u. 18. sz. házszámozást Az Elek Tamás utcát még csak megtalálja az idegen, de az 5. sz. házat már nehe­zen. Jómagam helybeli va­gyok, s mégis több mint fél órán át kutattam-kerestem húsvétkor. Az utcában lakók­tól is hiába érdeklődtem, s végül is csak nagyon nehe­zen akadtam rá. Véleményem szerint nem ártana az új la­kótelepeken (egyes városré­szekben a régieken is — a szerk. meg.i.) ésszerűbb szá­mozásokat kialakítani! K. P„ Miskolc Amint ezt Önök is hírül adták, a Vándor Sándr u. 7- től 29. számig legalább 11 lépcsőház lakói örültek ve­lem együtt a csaknem egy éve dísztelenkedő felvonulá­si épületek felszámolásának, a parkosítás megkezdésének. Legnagyobb döbbenetünkre azonban a bódék felét itt­hagyták, s az a hír járja, hogy még legalább négy évig itt is marad a Korvin Ottó ut­cai építkezések miatt. Ott ugyanis nincs (?) egy talpa­latnyi hely, ahová elhelyez­hetnék. Nekünk pedig össze­sen nyolc évig, naponta ez a látvány táruljon a szemünk elé, nem beszélve a nagy for­galmú 3. sz. út ezen szaka ­Terepszemle — lóhátról j|c A közelmúltban terepszemlét tartottak a Tisza-parton, a tiszapalkonyai November 7. Tsz. lovasiskolájának „tanulói". Az élvezetes kirándulás — lóháton és hintán — Tiszatarjánig tartott. A terepszemle is bizonyította, milyen nagyszerű pihe­nési és szórakozási lehetőségeket kínál e térség a miskolciak­nak. Érdemes kiruccanni ide egy-egy hét végére, s a lovasis­kola segítségével eltölteni egy-két napot a szép környezetben. Nagy Miklós Leninváros Lopják a tulipánt Nyitnak, pompáznak tulipánjaink. Megáll a járókelő, s nézi őket gyönyörködve. Aztán valami feltűnik: innen is, onnan is hiányzik egy szál... Nem ne­héz kitalálni: letépték, leszakították, s valahol vázában virul már, vagy vízbe rakva vár­ja a reggelt, hogy az­tán a piacon találjon vevőre. Évről évre, újra és újra leírjuk, milyen sokat költ köztéri vi­rágokra a város. Sok­helyütt a lakók, az is­kolások fogták ásót, gereblyét környezetük szebbé tételéért, a vi­rágos Miskolcért. Ne­kik még jobban fáj a kártétel, a lopás ... Hírlik: szigorúbb in­tézkedéseket hoznak a virágtolvajok ellen. Megérdemelnék, hogy név szerint is pellen­gérre állítsák őket. Megvárta az idős nénit Április 17-én este 8 óra körül Alsó-Há­morban jártam. Ott tapasztaltam a BV 89- 75 forgalmi rendszámú autóbusz vezetőjének a figyelmességét. A meg­állóban mintegy öt percet várt egy idős asszonyra, aki enélkül lekéste volna a buszt, s csak a következő já­rattal utazhatott volna haza. Az ilyen gesztus mindenkinek jólesik, még annak is, aki csak látja ... Hoppá Ferencné Miskolc Nem tud'uk venni a szlovák adást

Next

/
Oldalképek
Tartalom