Déli Hírlap, 1984. május (16. évfolyam, 102-127. szám)

1984-05-22 / 119. szám

Hi az első Bánkúton? Szennyvíz és karszt Parksors, várostörténet Ahol Déryné szobra áll Pénz, pénz, pénz... ♦ Betes: tömbbelsők +■ Ha lenne díszletraktár, a park jövője is biztosabb alapo­kon állna, s a drága díszletek sem mennének tönkre a sza­bad ég alatt. cs felhasználók napja A 22. borsodi műszaki és közgazdasági hetek alkal­mából holnap Miskolcon öt előadást rendeznek. Délelőtt 10 órakor a MÁV Miskolci Igazgatóságának kultúrter­mében a vasútvonalak ter­vezéséről. a Volán 3. számú Vállalatánál pedig a nemzet­közi fuvarozásról lesz szó. Délután fél 3-kor a dióssvő- ri Vasas Művelődési Köz­pont lesz a színhelye a gyár­tók és felhasználók napjá­nak. ahol a Lenin Kohásza­ti Művek szakemberei tájé­koztatják az érdeklődőket az új termékekről s a kutatá­sok eredményeiről. A Mis­kolci Akadémiai Bizottság székházában délután 2 óra­kor a biomasszák felhaszná­lási lehetőségeiről hallha­tunk. 3 órakor pedig a Blá- thy Ottó Szakközépiskolában a számítógépek alkalmazá­sáról az erősáramú elektro­technika ' területén. Az Állami Bér- és Munka­ügyi Hivatal elnökének ren­delkezésé szerint, július 1- től mind a vasúton, mind pedig a vízen és közúton szállított áruk hétvégi, il­letve ünnepnapi ki- és be­rakodásáért bérszabályozási kedvezményben részesülnek a vállalatok és a szövetkeze­tek. Korábban ez a kedvez­mény csak azokat a válla­latokat illette meg, amelyek vasúton, illetve az őszi csúcs- forgalom idején közúton fu­varoztatták termékeiket. Jú­lius 1-től a három szállítási mód bármelyikét igénybe ve­vő vállalatnál a hétvégi rako­dási munkáért fizetendő bérpótlékok — a túlmunka- pótlék, a műszakpótlék, va­lamint a heti pihenőnapra járó többletpótlék — össze­ge nem számít bele a bér- színvonalba. így ezek a pót­lékok nem csökkentik a vál­lalatnál bérfejlesztésre for­dítható összeget. E kedvez­A szabadiddpark építését irányítják Városunk ez évi társadal­mi munkaprogramjában cé­lul tűzték ki a Herman Ottó szabadidőközpont társadalmi, összefogással történő megva­lósítását. A létesítmény ki­vitelezését szervező, irányító operatív bizottság csütörtö­kön tartja alakuló ülését a városi tanács vb-termeben. Készüi a kohó Több mint egy hónapja, április 16-án csapoltak utol­jára a Lenin Kohászati Mű­vek 2-es számú kohójából. Akkor, kohásznyelven szólva, megállt a kohó. megszűnt a termelés. hozzákezdtek a nagyjavításhoz, ami tízéven­ként esedékes. A munkát a 19 kivitelezőnek 82 nap alatt kell elvégeznie, ez idő alatt a 400 köbméteres kohó teljes egészében megújul. A mun­ka ió ütemben halad, befe­jezték a fenékmedence sze­relését, a kivitelezők most falaznak. A tervek szerint az első csapolas július 11-én tesz. Akár találós kérdés is le­hetne: vajon min múlik a Biikk-íennsík jövője? A szennyvízelvezetésen — így hangzik a csattanós válasz. Ha alaposabban körüljár­juk a témát, s mélyebbre ásunk, természetesen más fontos tényezőket is felsora­koztathatunk. Mégsem vélet­len. hogy megyénk vezetői, amikor legutóbb az Orszá­gos Környezet- és Termé­szetvédelmi Hivatal illetéke­seivel találkoztak, a szenny­vízügyet tartották a jelenleg legfontosabb kérdésnek. A karsztvidék olyan, mint a szivacs: millió föld alatti járatában, üregében mozog a víz. Ha szennyvíz teszi tönk­re ezt a finom szűrő- és köz­lekedőrendszert. a következ­mények beláthatatlanok. Bánkút esetében úgy tűnik, hogy talán idejében terítjük magunkra azt a bizonyos eső elleni köpenyeget. Heves és Borsod megye, vezetői még 1982-ben megállapodást kö­mény a korábbi szombat— vasárnap helyett a pénteki munka hivatalos befejezésé­től a hétfői munkakezdésig számított pótlékokra terjed ki, s csak azok a vállalatok vehetik igénybe, akik nem saját eszközeikkel, hanem más vállalatokkal szállíttat­ják termékeiket. Üj szolgáltatás, új lehető­ség a miskolciak számára a mindennapos autóbörze. Ezen­túl nem kell megvárni a va­sárnapot. hogy közszemlére tehessük az eladásra váró autókat. Megalakult az In­dex gépjármű-közvetítő gaz­dasági munkaközösség, az Üveggyár mellett, a Schwei- del József utcában. Itt bár­ki kiállíthatja az autóját ugyanúgy, mint a Sajó-par- ti börzén. Szomolya József, a gmk vezetője elmondotta, hogy mindössze 150 forintért veszik töttek a térség összehangolt fejlesztésére, és tavaly elké­szült Bánkút részletes ren­dezési terve is. A tanácsiak felismerték, hogy amíg a víz- és szennyvízhálózatot, s a megfelelő utakat ki nem építik, addig Bánkúton sem­milyen egyéb idegenforgal­mi, turisztikai fejlesztésbe nem szabad belekezdeni. Ezért készítették el három változatban Bánkút vízellá­tásának és szennyvízelveze- tésenek tanulmánytervét. Az út ügyében már megállapo­dás is született: a Garadna és Szentlétek közötti szakaszt a megye pénzügyi támogatá­sával építik meg. Kicsit elkésve, de talán megsem későn kezdődtek meg a szennyvízmentesítési munkálatok az aggteleki kör­zetben. • Aggtelek község szennyvize közvetlen veszélyt jelent a világhírű barlang- rendszerre. Ezért a szenny­vízelvezetést az OKTH és az OVH együttműködésével és segítségével hamarosan meg­oldják, itt is: a megyei ta­nács már eddig is 17 millió forintot fordított a tervezés­re s a kivitelezés első lépé­seire. * Az ivóvíz- és szennyvíz- hálózat közműollójának szét­nyílását nem olcsó vállalko­zás megakadályozni, hiszen a vízvezeték-építés költségei­nek szinte minden esetben sokszorosa a szennyvízelve­zetés és kezelés ára. De azt is látnunk kell, hogy a szennyvíz okozta károkat fo­rintban talán mérni sem le­het, hiszen a pusztulást vas­tag bukszával a zsebünkben sem vagyunk képesek a visz- szajára fordítani. (k—ó) nyilvántartásba az adásvételi szándékot. Ezért a pénzért hozzák össze az eladni, il­letve autót vásárolni szán­dékozókat. A helyszínen meggyőződtünk arról, hogy óriási az érdeklődés a min­dennapos autóbörze iránt. Sok olyan személygépkocsit kínálnak, amit az utóbbi időben ritkán láttunk a sza­bad autópiacon és a Mer­kur-telepeken. Kapható pél­dául cross-autó. utánfutó, Barkas mikrobusz és muzeá­lis Mercedes, s bőven kínál­nak aránylag jó állapotban Miért övezi szemét, pusz- tulóféiben levő, romokban heverő park Déryné szobrát a színházkertben? — erre kerestük a választ nemrég, den kocsit átvesznek bizo­mányi értékesítésre. Áraik nagyon reálisak: körülbelül a Merkur- és a szabadpiaci árak között Ingadoznak. A gmk jutaléka a kocsi vétel­árának mindössze 2 százalé­ka. És bár érdekeltek a vé­telár nagyságában, mégis le­hetőség van az alkúra: min­den tulajdonostól megkérde­zik. mennyi az a legkisebb összeg, amiért túladhatnak az autón. Ez az alkudozási le­hetőség sok vásárló számára csábitó. belvárosi sétánk után. Azóta eltakarították az építési tör­meléket, a kert scsa még­sem hagyja nyugodni a lo­kálpatrióta városlakókat. Ahogy lépegettünk vissza az időben, kiderült, hogy a Dé- ryné-kert hasonlít arra a bi­zonyos állatorvosi lóra, ame­lyen minden betegség megta­lálható. A története ugyanis egy kicsit várostörténet is, s amit most. vagy a jövőben itt meg kell oldaniuk a vá­rosatyáknak. áll a belváros többi részére, udvaraira, tömbbelsőire is. + ELKEREKEDIK A TURISTA SZEME A nagyvárosban ritka le­hetőség. ha sikerül egy in­tim, falakkal, épületekkel kö­rülzárt kis parkot létrehoz­ni. A színház melletti kis kertnek azonban többek kö­zött épp a zártság lett eddig a veszte: amíg szénnel fű­tötték a színház kazán­jait. a salakot szállító autók a parkon keresztül hajtottak be. Most már ide is elért a távfűtőhálózat, de ha salak nincs, van más: a színházi műhelyből ugyanis a parkon át kell szállítani a díszlete­ket, s tárolni sincs hol má­sutt, mint a kert szegleté­ben. Ha mindehhez még hozzávesszük azt a tíz-tizen­öt autót, amely rendszeresen ott parkol a néhai park kel­lős közepén, megérthetjük, miért kerekedik el a turis­ták szeme, ha elvezetik ókét D_.yné szobrához. + NEMCSAK FÜ, FA, VIRÁG Mondhatnánk azt is, hogy most a kerttörténet jóté­kony fordulatot vesz, hiszen hamarosan elkészülnek az ÉSZAKTERV-nél a parkre­konstrukciós tervek, s jöhet­nek a kivitelezők. De itt nemcsak fűről, fáról, virág­ról van szó: ha lenne dísz­letraktár és korszerű mű­hely. a parkot sem kellene félteni. Sajnos, erre egyelőre nem sok remény van. hiszen már eddig is 55 millió forin­tot költöttek Thália otthoná­ra. s a sürgősségi sorrendben most a külső tatarozás kö­vetkezik. A műhely és a rak­tár ugyan szerepel a VII. ötéves tervi elképzelések kö­zött, ám szerény becslések szerint is tetemes összegbe kerülne. De másra is kelle­ne még a pénz, hogy valóban szép kert teremjen Déryné szobra körül: megtisztítani a park hátsó részén a garázs- zsal össze-vissza beépített, elhanyagolt területet, s tata­rozni a most már színházi tulajdonban levő klasszicista műemléket, a Déryné utca 3. számú házat. + GONDDAL, SZIGORRAL Mindenütt ott szelepeit * feltételes mód a kívánságok mellett. A belvárosban meg- számos, hasonlóan értékes kincseket rejtő, de pusztuló, elhanyagolt tömbbelső léte­zik: elég, ha csak a Tárká- nyi utca melletti görögkeleti templom könyókét említjük. Ha a belvárosi rekonstruk­ció az eddiginél nagyobb gőz­zel folytatódhat, akkor is hosszú időbe telik, míg sor kerülhet minden súlyosan beteg területre. Még folytat­hatnánk a feltételes módok sorozatát: ha nem hanyagol­ták volna el ennyire a leg­utóbbi időkig belvárosunkat, nem lenne ilyen reménytele­nül óriási a restanciánk sem. A Déryné-kertre most ké­szülő terv talán elviselhető körülményeket teremthet a várakozás esztendeire. Amit a város kasszája nem enged meg, pótolható lenne vala­mennyire némi szigorral, gondossággal, kitiltva az au­tókat, s falat, sövényt húzva a garázsdzsungel és a dísz­lethalmok elé. A kertbe az idén még két szobrot szeret­nének állítani: reméljük, hogy Déryné, s leendő társai méltóbb környezetet kapnak. KISS LÁSZLÓ levő kis és nagy Ladat. Min­Arat kap a telepre érkezett új fcecsf ...de a teleién gyűlik a szent Felújították a transzformátorházat a Hoffmann Ottó utca végén. Friss színekben pompázik, öröm nezni a korábban már eléggé bekoszolodolt épületet. Igaz, a DOMES felöli ol­dalán már krétával írt üzenetek láthatók, de ezeket könnyű eltüntetni. A baj inkább az. hogy a munkálatok közben elfelejtettek megtisztítani a trafóház tetejét. Mindenféle szemét, hulladék, felhajigált labdák húzódnak meg a perem mögött. Az utcán járókelőket lentről nem zavarhatja a látvány. Az ott élók azonban megfigyelték, hogy már évek óta gyűlik a mocsok a tetőn. Előbb-utóbb a szigetelést is ki fogja kezdeni a rot­hadó hulladék. Talán mégsem kellene ezt megvárni... fl>. a.) Hét végi rakodásért Bérsza bdlyosási kedvezmény Alkudni is lehet Autóbörze, mindennap

Next

/
Oldalképek
Tartalom