Déli Hírlap, 1984. május (16. évfolyam, 102-127. szám)

1984-05-21 / 118. szám

HADIHAJÓ TÜZÉR - TRICIKLI /L ______-------------------------------------------------1 vasaló rákot szoknyához MANKO­kilométer ÓRÁVAL Elromlott liftek Hét végi balesel eh A MIK ügyeletére 15 hibát jelentettek be. Éjszaka a Vö­rösmarty utca 1-ben, a Bi­hari Sándor u. 1-ben, a Test­vérvárosok 4—6-ban, a Hegy­alja utca 4-ben és 6-ban fel­vonók javításával készültek el a szerelők; a Testvérváro­sok útja 36-ban és a Vándor Sándor utca 5. számú házban pedig csőrepedést szüntettek meg. Motorral a karáMának A Bajcsy-Zsilinszky út 21. sz. ház előtti villamosmegál­lóból pénteken 12.15-kor Nagy Zoltánná, 33 éves villa­mosvezető, miskolci lakos, el­indította a villamost, majd műszaki hiba miatt gyorsfé­ket kellett alkalmaznia. Az erőteljes fékezés volt az oka — no, meg az, hogy nem ka­paszkodott megfelelően —, hogy Choma Antalné, 79 éves nyugdíjas, miskolci lakos el­esett. Az idős asszony köny- nyebb sérüléseket szenvedett. • Harsány belterületén itta­san motorozott szombaton, hajnali 2.45-kor Darab Zol­tán, 19 éves szíjgyártó, har- sányi lakos. A megengedett­nél nagyobb sebességgel köz­lekedve, áttért a bal oldalra, s egy kavicsbuckának rohan­va, felborult. Szerencséjére könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet. A Kun Béla út és a Vö­rösmarty utca kereszteződé­sében levő autóbusz-mesálló- ból figyelmetlenül akart ki­indulni tegnap 12.45-kor Kutranyik István, 30 éves gépkocsivezető, miskolci la­kos, a városi autóbusszal. Nem vette ugyanis észre, hogy leszálló utas van. s az ajtóval odazárta a buszról le- szállni szándékozó Cselényi József, 81 éves nyugdíjas, miskolci lakos lábát. Szeren­csére rövid időn belül észre­vette hibáját, így az idős ember csak könnyebb sérülé­seket szenvedett A Bajcsy-Zsilinszky út 28 —30. számú háznál és a lil­lafüredi úton, Alsóhámor— Kriptongyár kereszteződésé­ben szennyvízdugulást szün­tettek meg szombaton a víz­mű ügyeletesei. Az ÉMÁSZ-hoz 33, a Ti- g'ázhoz 28 bejelentés érkezett a hét végén. A Volán szak­embereinek szombaton két mentésük volt, a gépkocsikat a helyszínen javították meg. A technika történetéből (Mező István rajza) w mmssm* niká ja Egy szélhámos vallomásai (1.) román határon nkott le... Tamás bátya túl sok adósságba keveredett A Gyulai Rendőrkapitány­ság 1983 júniusában tiltott határátlépés kísérletének ala­pos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte Tóth Tamás miskolci lakost. A hír gyorsan elterjedt váro­sunkban. s példátlan mére­tű lavinát indított el. Szin­te a bejelentéseket rögzítő nyomozók sem akartak hin­ni a fülüknek, olyan sokrétű szélhámossággal kerültek szembe néhány bét alatt.., Mielőtt ismertetnénk Tóth Tamásnak, ennek a megnye­rő külsejű, lehengerlő mo­dorú, nagy általános művelt­ségű — maga vallotta: hét nyelven tanult meg autodi­dakta módon —, fiatalember­nek a cselekményeit, ves­sünk néhány pillantást az előzményekre. Tóth Tamás középiskoláit Debrecenben, a Református Teológiai Inté­zetben folytatta, ám mert egy alkalommal ellopta egy külföldi állampolgár tulaj­donában levő személygépko­csit, azzal karamboloztak, őt és két társát kicsapták a te­ológiáról. Ezt követően volt hírlapkihordó és portás, ide- gedvezető és segédmunkás, nevelő és technikus, s ki tudja még, hányféle foglal­kozást űzött. Egy-egy helyen fél évnél tovább nem bírta ki. Hogy mindig nagyra vá­gyott, arra az is jellemző: már a középiskolában azt ál­lította apjáról —. aki ebben az időszakban a Borsod me­gyei Idegenforgalmi Hivatal­nál portásként dolgozott, hogy ő a hivatal igazgatója. Bár az említett munkakö­rökben alacsony keresettel rendelkezett, mindig nagyvo­nalú volt, sokat utazott, min­denki bizalmába igyekezett beférkőzni. Ez legtöbbször úgy sikerült neki, hogy pap­nak adta ki magát. Nagyo­kat és valótlanokat előszere­tettel állított. Amikor 1974- ben elbocsátották a teológiai akadémiáról, jellemzésében egyebek között ez állt: „Ma­gatartása túllépett a szélhá­mosságon is...” Pedig ta­nárai nem is sejthették, hogy a szélhámosságok csak ezután következnek. Az egyik vállalatnál pél­dául mindössze három na­pot dolgozott. Ám ez az idő elég volt arra, hogy ifjúsági kölcsönt kérjen, s meg is kapta a 30 ezer forint körü­li összeget — azután leszá­molt a vállalattól. És milyen a szélhámosok szerencséje: mind ezt, mind ennél na­gyobb tetteit viszonylag si­mán megúszta. 1981-ben pél­dául devizagazdálkodás meg­sértésének bűntette miatt 6 hónapi, de végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesz­tett börtönbüntetést kapott. Ekkor ugyanis okirathami­sítást is elkövetett, mert személyi igazolványába saját kezűleg vezette be „új fog­lalkozását”: rabbi. . (Igaz, rabbiképző iskolán is meg­fordult, de ott hamar kiis­merték. s menesztették ...) Egy évvel később megint csak devizabűncselekménv miatt került bíróság elé. de ugyanazzal a büntetéssel úsz­ta meg a dolgot, mint ko­rábban. Tavaly foglalkozás körében elkövetett súlyos testi sértés miatt 19 200 fo­rint pénzbüntetéssel sújtot­ták, s 3 évre eltiltották a járművezetéstől. Erre beje­lenti, hogy jogosítványa el­veszett. A dolog érdekessé­ge: amikor a román határon letartóztatják, ezzel a jogo­sítvánnyal vezeti a miskol­ciak előtt közismert Lincoln Continental típusú kocsiját. Amelynek vásárlása megint csak nem mindennapos eset... A városszerte megcsodált járművet 1982-ben Budapes­ten vásárolta, ám mind a mai napig nem íratta át a nevére. így azután a sza­bálysértések miatti pénz- büntetéseket, s a kocsi lu­xusadóját is a volt tulajdo­nosnak kellett megfizetni: S mert Tóth Tamás szerette a sebességet, nem csekély már az az összeg, amelyet más­nak kellett helyette állnia. De mindez még semmi ah­hoz képest, ami ezután kö­vetkezett: amikor a Miskol­ci Vendéglátóipari Vállalat szerződéses üzemeltetésre át­adta neki tapolcai borozóját, amely Tamás báty a kuny­hója néven vált ismertté a városlakók előtt. (Folytatjuk) TÓTH ZOLTÁN Lezuhant a sárkányrepülővel Tokajban, a Tokaj Kupa sárkányrepülő versenyen, szombaton lezuhant Turánsz- ki Erzsébet, 19 éves, buda­pesti lakos; a mentők a mis­kolci megyei kórház baleseti sebészetére szállították. A vizsgálat eddigi megál­lapításai szerint a sportolónő rosszul rajtolt, és 15—20 mé­ter magasságból, egy széllö­kés következtében lezuhant. Ma reggel érdeklődtünk ál­lapota felől a baleseti sebé­szeten. Dr. Majoros István adjunktus elmondta: a sérü­lés súlyos, de a gondos keze­lés következtében Turánszki Erzsébet állapota viszonylag elfogadható. Sport ■ A franciaországi Viehy- ben, a nemzetközi női evezős­versenyen Ambrus Mariann az egypárevezősben az első helyen végzett. ■ Szolnokon befejeződött az ifjúsági női röplabda EB-selejtező, ame­lyet Magyarország válogatott­ja nyert meg Jugoszlávia előtt. ■ Bernd Schuster, a Heal Sociedad elleni kupa- mérkőzésen megsérült, fel­épülése több hónapot vesz igénybe, ígv júniusban nem lehet ott az EB-döntőn az NSZK válogatottjával. ■ A Beveren 4 pont különbséggel nyerte a belga labdarúgó­bajnokságot az Anderlecht előtt ■ Franciaországot az ősszel kezdődő BEK-ben a Bordeaux, a KEK-ben a Metz, az UEFA Kupában pedig a Monaco, az Auxerre és a Pa­ris SG képviseli. ■ Tegnap­tól Tatán tartózkodik a ma­gyar labdarúgó-válogatott, amely Norvégia ellen szer­dán Székesfehérvárott játszik hivatalos, országok közötti mérkőzést. Kényelmes találkahely Idegenforgalmi látványos­ság, de egyben a helyi fia­talok kedvelt találkahelye a Nyugat-Berlin északi részét díszítő Neptun-kút. Amint az képünkön is látható, e talál­kahelyen kényelmesen lehet várakozni, s a fagylaltozó fia­talember egyenesen úgy érez­heti magát, akár az anyja ölében. Totónyereménvek A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 20. játékhetén 17 fogadó ért el 13+1 talála­tot, nyereményük egyenként 217 802 forint. 10 darab 13-as találatra 142 409, a 12-esekre 3932, a 11-csekre 373, a 10 találatosokra pedig 86 forintot fizetnek. Borsod baráiai Látogatóban a szülőföldön Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye Budapesti Baráti Köré­nek egy csoportja Miskolcra látogatott szombaton és va­sárnap. Vázsonyi József, nyugdíjas: — Valamennyien földiek vagyunk: BorsodbóL elszár­mazott emberek. Van köz­tünk bányász, kohász, köz­lekedési dolgozó, de mi­niszter, író, színművész is. A megyéért dolgozunk, öt­leteket, tanácsokat adunk, amiért nem várunk hálát, hi­szen patriotizmusból tesszük. Mindig szeretnénk a legfris­sebb híreket megtudni az it­teniek életéről, akár úgy, hogy ellátogatunk ide. akár úgy, hogy Budapesten szerve­zünk bemutatkozó rendez­vényeket. Mostani kirándulá­sunkat Rakonczay Zoltán körtársunknak, az Országos Környezet- és Természetvé­Az ügyeleteken történt delmi Hivatal általános el­nökhelyettesének köszönhet­jük. Mintegy harmincötén jöttünk szombaton. Bebaran­goltuk a Bükki Nemzeti Par­kot, voltunk a Mályi-tónál. Ma, vasárnap, Miskolccal is­merkedünk, megnézzük töb­bek között az MSZMP-szék- házát, a képtárakat, a belvá­rost, az Avast, a görögkeleti gyűjteményt. Délután kime­gyünk Tapolcára, a barlang- fürdőbe. Hazafelé megállunk Bükkábrányban. dr. Vigh Jó­zsefnek, az ELTE professzo­rának szülőfalujában. Ö volt a szervezője a háromnapos bűnmegelőzési konferenciá­nak. Számára meglepetés lesz ez a megálló, hiszen gyerek­korában költöztek el innen. Dr. Nagy Károly ügyész, a baráti kör titkára: — Nagyon gyorsan, és szé­pen fejlődik a megye és Miskolc. Mindannyiunknak tetszik a Széchenyi út sétáló­utcává történő átalakítása, a közlekedés ésszerű megszer­vezése a tehermentesítő utak­kal. Érdekes megoldás a Szinva belvárosi szakaszénak lefedése. Jó a véleményünk a Pátria üzlet- és szolgálta­tóházról. Elismerésre méltó a városszépítő egyesület míi- körése. Ügy látjuk: a város vezetői mindent megtesznek azért, hogy jobbak legyenek itt az emberi kapcsolatok. S még egy apróság: nem min­den városban köszöntik négy­nyelvű felirattal az ide érke­zőket. Meg kell azonban mondanom, hogy idegenfor­galmi főidényben célszerű volna a barlangok nyitvatar­tási idejének meghosszabbí­tása. Tegnap délután mi sem tudtunk bejutni a lillafüredi­be. Büszkeséggel tölt el ben­nünket. hogy Miskolcon vá­rosi újság is megjelenik. Sök tagunk előfizet rá, persze sze­retnénk, ha mondjuk a Ke­leti pályaudvaron mindennap kapható lenne az aznapi szám. A baráti kör kirándulóit tegnap délelőtt programjuk­ra elkísérte dr. Kovács Lász­ló, az MSZMP városi bizott­ságának titkára. DÉLI HÍRLAP. — A Magvar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc városi Bizottságának politikát oaollapla. — Főszerkesztő CSAL a LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc. Balcsy-Zsibnszky ót 15. 3527 Postacím: Miskolc 3501. Pf .: 39. Telefonközpont.: 38-941 Titkárság: 18-223; bei- és várospolitika* rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitika- 18-220: sport: 18-222: Információ 18-227. — Kiadja: a Borsod megy« Lapkiadó Vállalat Miskolc Bajcsy-Zsilinszky út *5. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.• 179. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon 38-131 - Hirdetésfel­vétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. 3525 Telefon: 16-213. - Tér- leszti: a Magyar Posta Kapható- a hírlapárusoknál Előfizethe­tő a hü-lapkézbesftó postahivataloknál és kézbesítőknél Előflze- ést dli: egy hónapra- 34 fonnt negyedévre- 102 forint, ecy évre too forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál. F. v.t KILIAN BÉLA. - tSSN »133—020«

Next

/
Oldalképek
Tartalom