Déli Hírlap, 1984. március (16. évfolyam, 52-78. szám)

1984-03-12 / 61. szám

Labdarúgás, NB I Gyülekeznek a viharielhők a Diósgyőr teleit Vasas-DVTK 3-0 (2-0) Bár ez a nézőtéren nemigen hallatszott, viszonylag szép szá­mú diósgyőri drukker kisérte el a piros-fehéreket a Fáy utcai szombati mérkőzésre. Tették ezt azért, mert a Ferencváros ellen mutatott játék alapján reménykedtek benne: végre meg­törik a jég, vége lesz a kinos sorozatnak, bravúrt hajt végre a csapat, s pontot szerez a Vasas otthonában. Hogy a várako­zás nem volt alaptalan, azt bizonyítja: a vendégek szerezhet­tek volna vezetést, de hogy végül mégis a piros-kékek ottho­nában maradt a két pont, abban elsősorban a rendkívül gyen­gén játszó Diósgyőr a ludas. S ezzel egyre jobban gyülekez­nek a viharfelhők a DVTK egén ... Az már hétközben köztudott -volt. hogy ugyancsak tartalékos összetételben lép pályára a DV­TK. hiszen Lippai mellett a ma­ródiak listájára került Szlovák es Fekete is, Oláh pedig ..besár­gult”. Mégis biztató volt, aho­gyan a Veréb — Bősz, Sztahon, Görgei, Búza, Kiss, Menyhárt, Szabó, Szemere, Borostyán, Dzurják (Szlifka) összetételű vendégcsapat kezdett. Áz első perc végén Dzurják tört volna kapura, de felvágták. S mert a játékos ezt nehezményezte, a rendkívül indiszponált Győri még őt figyelmeztette. Miként nem sokkai később Borostyán sem úszta meg játékvezetői intelmek nélkül, noha vele szemben kö­vettek el szabálytalanságot. S hogy Győrinél maradjunk, egy esetben csaknem gólt ért el a Vasas, egy beívelésnél ugyanis Veréb mentett, de ketten is lök­ték, természetes hát, hogy kiej­tette a labdát, de szerencsére er­re Kiss sem számított. Győri pe­dig teátrális jelenetekkel mutat­ta. semmi nem történt.. . Miközben a Vasas Leboniczky — Pecha, Híres, Komjáti, Csorba, Balogh, Kiss, Csík, Katona (Rácz), Izsó, Kuti összetételű együttese csak vergődött, a DV­TK megszerezhette volna a veze­tést a 18. percben, szabó akár lőhetett is volna, de Kisshez ját­szott, akinek beadását Dzurják fejelte kapura, Leboniczky ne­hezen védett. Veréb percei után Borostyán villant. Híres azonban „beleda- rólta” a földbe a diósgyőri csa­tárt, Győri pedig — továbbot in­tett ... A 23. perc ifjabb lehető­séget teremtett a diósgyőriek számára, de Győri ezúttal is köz­belépett. Bősz szöglet után Lebo­niczky kezei közül fejelte ki a labdát. Győri azonnal szabadrú­gást ítélt — kifelé .. . A 24. percben a mérkőzés hely­zetét Ääjgyta ki. Borostyán. Szabó iriOltásával remekül lépett ki. A védelem biztos pontja egyedül Görgei János volt a Vasas kapusának játékba avat­kozni. S ez mindennél többet mond. No, meg az edzői nyilat­kozatok. Fekete Ferenc nagyon lesújtott volt a találkozó után. Nehezen vállalkozott értékelésre, végül a következőket mondotta: — Nagyon elkeseredett vagyok. Egy hallatlanul gyenge Vasastól kaptunk ki, mert mi még gyen­gébbek voltunk. Megint volt or­dító gólhelyzetünk, de nincs olyan játékos a csapatban, aki a kapuba tudna találni. Szégyel­lem magam a játékosok helyett is . .. Mészöly Kálmán viszont ért­hetően vidám volt. A DVTK já­tékát az egykori szövetségi kapi­tány így látta: — Hit és önbizalom nélkül hiá­ba játszik egy csapat mezonyfo- lényoen, nem lehet eredményes. Csodálkozom ezen a csapaton, mert mint láttuk, az „öregek” tartották a lelket az együTtesoen, a fiatalok? Semmit nem tettek szinte a jobb eredményért. Ehhez nem hisszük, hogy bár­mit is hozzá kellene tennünk. Mert ezen a mérkőzésen szerin­tünk is csak Veréb, Görgei és Szabó játéka közelített az NB I- es színvonalhoz . . . TÓTH ZOLTÁN A TOVÁBBI EREDMÉNYEK: SZEOL AK—Bp. Honvéd 4-3 (3-1). Szeged, 10 ezer néző. V.: Jaczina. G.: Kun (3), Somogyi, ill. Takó (öngól), Dajka, Kozma M. Kiállítva: Balogh I. Csepel— FTC 2-1 (1-0). Üllői út, 20 ezer néző. V.: Huták. G.: Tulipán (2), ill. Szabadi. MTK-VM—P_M- SC 0-0. Hungária krt., 3 ezer né­ző. V.: Bay. ZTE—Tatabánya 2-0 (1-0). Zalaegerszeg, 5 ezer néző. V.: Lauber. G.: Házi, Soós. Rába ETO—Nyíregyháza 7-2 (2-1). Győr, 16 ezer néző. V.: Kovács I. G. : Szentes (3), Mile (11-esből), Han- nich, Burcsa, Hajszán, ill. CséTi, Vágó. Haladás VSE—Ü. Dózsa 1-0 (1-0). Szombathely, 15 ezer néző. V.: Kőrös. G.: Szabó F. Kiállítva: Kardos és Kisznyér. Volán—Videoton 3-0 (2-0). Cza­bán Samu tér, 8 ezer néző. V.: Németh L. G.: Vincze, Szeibert, Kajdi. a bajnokság Állasa: az ne i. Állasa I. Bp. Honv. 17 10 4 3 36-13 24 2. Videoton 17 10 4 3 ?J-13 24 3. Ü. Dózsa 17 8 7 2 30-18 23 4. Rába ETO 17 7 7 3 39-29 21 5. Tatabánya 17 7 5 5 21-22 19 6. Vasas 17 7 4 6 22-18 18 7. Cseoel 17 6 5 6 22-21 17 8. ZTE 17 6 4 7 18-19 16 9. PMSC 17 5 6 6 20-22 16 10. SZEOL AK 17 6 4 7 23-26 16 11. FTC 17 5 5 7 26-30 15 1?» Haladás 17 6 3 8 18-26 15 13. MTK-VM 17 5 4 8 24-33 14 14. Volán SC 17 4 5 8 23-31 13 15. NYVSSC 17 4 3 10 18-32 11 16. DVTK 17 2 6 9 12-28 10 Labdarúgás, IV B II Kohász-siker Ozdon írüfeözben Leboniczky kiindult kapujából, s jobb sarok mellé gurított. S ahogy az lenni szo­kott. jött a ..büntetés”. A 26. percben Csorba Izsóhoz játszott, védőink rövidén mentettek, s az érkező Komjáti bombagólt ra­gasztott a diósgyőri kapuba. 1-0/ Veréb Dercei után Kiss I. hú­zott el egy ízben a jobb oldalon, kecsegtető helyzetbe került, de uev tűnik, mire a beadásra ke­rült volna a sor. elfáradt. S csak­nem az ellenakcióból — mond­hatni. ismét Győri hibáiéból — újabb gólt szerzett a Vasas. A 43, nercben ide-oda pattogott a labda a rüósgvőriek kamránál, Kiss L. kézzel megszelídítette azt. majd fordulásból — a leálló "’oHo'i ___ f) »•> 1 _ oA c n ry-N l-l’n ^Cdíg kÖ­rnuto*oH t , # ?-0. TTnr'H 11 i ^ e; petrr irlolo’ rr> A rr T"ri ’ n rí-í c* a T>*"<T»Tfr j A ‘cn.nif rn ” m vf ö1 ónxrhpn. Vb’t. br»«3TT 3 VnctKS-CTlirVnlók a7nn a ■»•Ai om pr-i Trpri voltok* Óriási meglepetésekkel folyta­tódott a labdarúgás második vo­nalában a küzdelemsórozat. A ,.házirangadók” fordulójában a Hódgép—Metripond a Békéscsa­bát. a Debreceni Kinizsi a DM- VSC-t verte, s fosztotta meg az esetleges jobb helyezéstől. Az Eger tovább gyarapította pont­jainak számát, növelve előnyét, kikapott a Kazincbarcika, s ha a 90. percben lőtt góllal is, de nyert az Ózdi Kohász. Eredmények: HÓDGÉP—METRIPOND— BÉKÉSCSABA 2-1 (0-0) Hódmezővásárhely, 6<X>0 néző. V.: Hartmann. Gollövok; Cser- nus, Fehér, illetve Szekeres. az első félidőben a vendégek ural­ták a mezőnyt, a második 45 percben vezetéshez is jutottak, de akkor eredményesen váliott ritmust a hazai csapat. A talál­kozó lefújása után a békéscsa­bai Kanyárit kiállították, mert megütötte ellenfelét. ÓZD—KESZTHELY 1-0 (0-0) VAntfógeknek a 16-os körrv^év^n e'fnt*v a tudománva ... A 65. pércben szérvjégdíías góllal biz­tosította be győzelmét az angyal­földi együttes, Katona kitűnő beadását Csík előrevetődve fe­jelte Veréb kapuiéba. 3-0. Érdekes módon csak ezután vette át az irányítást a Vasas, s esett mindinkább vissza a Diós­győr. Sokak szerint Leboniczkyt a tüdőgyulladás veszélye is fe­nyegette. mert a második játék­részben mindössze kétszer kellett SZOLNOK—SZEKSZARD 3-0 (2-0) Szolnok. 1600 néző. V.: Roxin. Góllövők: László (2). Rostás. A hóesésben játszott mérkőzésen a jól játszó hazaiak győzelme egy pillanatig sem volt kétséges. NAGYKANIZSA— KAZINCBARCIKA 3-0 (3-0) Nagykanizsa. 2200 néző. V.: Kiss G. Góllövők: Simon, Bellák, Lukács (U-esböl). A közepes ira­mú csata után megérdemelten jutott két ponthoz a hazai együt­tes. ganz-mAvag— SALGÓTARJÁN 1-1 (1-0) Ózd, 2000 néző. V.: Csáki. Gol- lövő; Kovács. A végig támadó Ózd csak a 90. percben szerezte meg a győztes gólt. a jól véde­kező Keszthely ellen. D. KINIZSI­DEBRECENI iVIVSC f»-0 (1-0) Debrecen, 500C néző. V.: Szávó. Góllövók: Bruder, Orenstein. Potyagóilal jutott vezetéshez a Kinizsi, majd az utolsó percben egy látványos akcióból növelte előnyét. Büszke lehet a nevesebb debreceni együttes elleni sike­rére. i BAKONY VEGYÉSZr- 22. SZ. VOLÁN 3-0 (0-0) ic Hiába tüsténkedett a kö­zéppályán, mondhatni ma­gára maradt Szabó Imre ... Kőbányai út. 1000 néző. V.: Ra­dies. Góllövők: Veiland, illetve Földi (ll-esből). A végig óriási iramöt a hazaiak bírták jobban, de balszerencséjükre két perccel a lefújás előtt büntetőhöz jutot­tak a. vendégek, amit értékesí­tettek is. EGER—SOPRON 1-0 (0-0) Eger. 5000 néző. V.: Maczkó. Góúövö: Szilágyi. A listavezető nehezen tudta megtörni a szívós vendégvédelmet. szabó L. sp— kecskémét 1-0 (0-0) Mezőtúr, 1500 néző. V.: Búbod Góüövő: Nagy. Az prés szélben óriási ‘küzdelem foivt. és n Viazm csapat csak a 90. nercben érte el gvőztes ®őliát. eöv szöglet utáni kavarodást követően. SIÓFOK—BAJA 2-1 (1-1) Siófok. 2*00 néző. V.- Hazafi. Góllövők: Szabó (2. mindkettőt 11-eaből). illetve Szabó (ll-es- ből). A ll-esek mérkőzése végig heves iramú, kemény, küzdel­méé, de alacsony saíftvonalu volt. Veszprém. 2200 né?5. V.: Eöry. Góllövők: Arky (2). Tóth G. Vé­gig fölényben játszott a Bakony Vegyész, de az első félidőben sok helyzetet kihagyott, a 61. és 66. perc között viszont háromszor eredményes volt. A BAJNOKSÁG ÁLLASA: 1. Eger 21 14 5 2 42-21 33 2. Hódgép—M. 21 11 6 4 30-18 28 3. DMVSC 21 10 7 4 35-25 27 4. Békéscsaba 21 10 6 5 49-28 26 5. Bakony V. 21 10 4 7 38-36 24 6. Szolnok 7. 22. sz. 21 9 5 7 40-25 23 Volán 21 9 5 7 32-34 23 8. Siófok* 21 8 10 3 39-24 22 9. N.-kanizsa 21 7 8 6 41-41 22 10. Keszthely 21 7 7 7 30-23 21 11. S.-tarján 21 6 7 8 28-23 19 12. Ózd 21 6 7 8 32-37 19 13. Sopron 21 7 5 9 19-30 19 14. Baja 21 5 8 8 32-38 18 15. Kecskemét 21 7 4 10 30-45 18 16. D. Kinizsi 21 6 5 10 25-33 17 17. Szekszárd 21 5 7 9 20-30 17 18. Szabó L. SE 21 5 5 11 22-30 15 19. K.-barcika 20. Oanz­21 6 3 12 27-45 15 mavag 21 2 6 13 20-46 10 • A Siófoktól 4 büntetőpont le­vonva. Bordás József, a Bp. Honvéd válogatottja félelmetes erejy balkezéről híres. Lövéseivel szemben a Szegedi Volán ugyancsak válogatott kapusa, Jegenyés Alpár is tehetetlen volt Kézilabda Borsodi Nagy díj — meglepetéssel Anélkül, hogy túlzásokba esnénk, nyugodtan leírhatjuk: Miskolc — a rendezvények tekintetében — lassan a kézilabda­sport fellegvára lesz. Ezt bizonyítja az is, hogy a különféle kisebb tornák, az I. Déli Hírlap Kupa és MÉH Kupa után most a Borsod megyei Kézilabda Szövetség lépett: kiírták a Borsodi Nagydíj férfi- és női tornát, amelyen az NB I első négy helyezettjei, tehát a legjobbak vehetnek részt. A Magyar Kézilabda Szö­vetség méltányolta a borso­diak kezdeményezését. Azt is jóváhagyták, hogy hazánk­ban első alkalommal pénzdí­jat kapjanak a résztvevő csa­patok. Mindez történt az ösz­tönzés. a nagyobb küzdelem­re való serkentés céljából — a sportág előbbre lépése ér­dekében. Nos, a bajnoki cí­met védő Budapesti Honvéd, a második helyezett Veszpré­mi Építők és a bronzérmes Szegedi Volán itt is volt a hét végén a miskolci sport­csarnokban. Mivel a 4. Tata­bánya — más kötelezettsége miatt — nem tudta vállalni a részvételt, a szintén NB I-es Özdi Kohász kapta meg a jo­got a pályára lépésre. A csa­patokban sokszoros magyar válogatottak léptek pályára szombaton és vasárnap. így a sportcsarnokba látogató, a kézilabdát szerető közönség a színvonalban nemigen csa­lódhatott. I A rendezőket, há­zigazdákat —, s a m vendégeket is csa­lódás érte már szombaton délután. Mindenki arra számított, hogy a nem mindennapi Kézilabdapa­rádé, a többszázszoros vá­logatottak részvétele na­gyobb érdeklődést vált Ki a miskolciakból. Nem így történt! Szombaton és va­sárnap is jó, ha ezer néző foglalt helyet a sporlcsar- nOK lelátóin. Ez bizony kudarc. Még azt sem le­het mondani, hogy sokba kerültek a ,belépők, hiszen arra ügyeltek, hogy min­denki a pénztárcájához mérten megtekinthesse a legjobb magyar férfi-ké­zilabdaegyüttesek küzdel­mét. — Mi kell még a mis­kolciaknak ahhoz, hogy megteljen a sportcsar­nok? Ügy tűnik, itt már a legjobbak küzdelme sem vonzerő — hallatszott több sportvezetőtől is. A meg­állapítások, az észrevéte­lek helytállóak, s megle­hetősen szomorúak. Kü­lönösen akkor, ha Mis­kolcon ebben az időpont­ban egyetlen élvonalbeli, jelentősebb sporteseményt sem rendeztek ... BP. HONVÉD- ÓZDI KOHÁSZ 27-24 (14-7) V.: Andorka, Schóber. Góllg- vők: Kovács 13, Bordás 7, őri 3, Somogyi, Gávai 2—2, illetve Cse­ri 9. Pribék 7, Huszti 5. Réthy, Üveges, Kovács 1—1. A tartalé­kosán felálló fővárosiak ellen az ózdiak az első félidőben igen sok hibával játszottak. Am, szünet után alaposan feljavultak, némi szerencsével meglepetést is okoz­hattak volna. VESZPRÉMI ÉPÍTŐK— SZEGEDI VOLÁN 27-27 (15-11) V.: Somhegyi, Szendrei. Góllö­vők: Ulcz 7. Gyurka 8. Molnár 4, Pardi 3, Végh 2. Debre, Sala­mon, Nagy l—l. illetve Lele 8, Ten ke 7, Vizsnyicai 6, szabadit* * A Borsodi Nagydíj első védője a férfiaknál a Veszp­rémi Építők. Bartalos Béla, a 307-szeres válogatott kapus, kezében a díszes trófeával. (Szabó István felvételei) 3. Borbás, Hubai, Kiss l—l. Presz- tízsmérközést vívott a két csapat. A szegediek nagy lendülettel kezdtek, am Bartalos szinte min­dent kivédett. A második félidő hatalmas, fej-fej melletti küzdel­met hozott, a gólok felváltva es­tek. igazi kupamérkőzésen, igaz­ságos döntetlen született. VESZPRÉMI ÉPÍTŐK— ÓZDI KOHÁSZ 30-21 (16-6) V.: Somhegyi, Szendrei. Góllö­vők: Molnár 7. Gyurka 6. Debre 5. Salamon 3. Pardi, Áment, Ulcz, Brenner 2—2, Vida i. illetve Pribék 7, Jakab 4. Huszti, Cseri 3—3. Kovács 2. Tóth, Kiss l—l. Az ózdiak ismét feltűnően sok technikái hibát vétettek úgy a védekezésben, mint a támadás­ban. Sokat körülményeskedtek és a ’endület is hiányzott játé­kukból. BP. HONVÉD­SZEGEDI VOLÁN 29-25 (13-11) V.: Andorka, Schóber. Góllö- vők: Kovács 13. Őri 5. Bordás, Lehel* 4—4. Sándor 2. Gávai i, il­letve Lele 7. Szabadíts, Vizsnyi- cai 6—6. Tenke 5. Hubai 1. Az egész mérkőzés kimenetele bi­zonytalan volt. olyan nagyszerű, látványos küzdelmet mutatott be a két csapat. A fél válogatott vo­nult fel ezen a találkozón (Bp. Honvéd: Jegenyés, Kovács, Bor­dás, őri; Szeged: Szabadíts, Le­le. Tenke). A szegediek közel áll­tak a győzelemhez. szfgedi vot an— ÖZDI KOHÁSZ 37-27 (18-11) V.: Somhegyi, Szendrei. Góllö­vők : Lele 13, Szabadíts 8. Borbás 5. Hubai 4. Velki 3, Vizsnyicai, Kiss 2—2, illetve Fekete 7. Ko­vács 5, ' Debnár, Huszti, Cseri, Réti 3—3. Pribék 2. Az ózdiak meglehetősen sok hibávál ját­szottak ezen a mérkőzésen is. Ráadásul sokat vitatkoztak a pá­lyán, ami egyáltalán nem hasz­nált. VESZPRÉMI ÉPÍTŐK— BP. HONVÉD 25-22 (11-12) V.: Andorka, Schóber. Góllö­vők: Molnár 9, Gyenka, Debre 5 —5, Ulcz, Végh 3—3, illetve Ko­vács 8. Bordás 5. Lehel 3, Gávai, őri 2—2, Vida, Sándor l—l. Megszületett a meglepetés! Az utolsó, döntő mérkőzésen a tét az volt, hogy ki nyeri meg a fér­fiaknál a Borsodi Nagydíjat?! Ugyanis amennyiben a Honvéd döntetlent ér el, akkor is győz­tes, a veszprémiek viszont vere­ség esetén is biztos másodikok lettek volna, ha .. . Csak három góllal lehetett volna kikapniuk. Sajnálhatják, akik nem látták ezt a mérkőzést! Még nemzetközi kupatalálkozó­kon is ritkán látható párharcot vívott a két együttes. A Honvéd­ből Kovács Péter és Bordás min­dent megpróbált — a játékveze­tők jóindulatából a szabálytalan­ságok sorozatát is —, ám a veszprémiek valami fantasztikus hajrát vágtak ki a második fél­időben. Bartalos Béla, a 307-sze­res válogatott kapusuk pedig bravúrok sorozatát mutatta be. Parázs hangulatban teltek az utolsó percek, de szögezzük le: teljesen megérdemelten győzött, s szerezte meg az elsőségei ezen a tornán a veszprémi együttes. í Vélemények Dr. Szádeczky Zoltán, a i Borsod megyei Testneve- i lési és Sporthivatal elnö- i ke: — Valamikor Borsod- 1 ban. Miskolcon országo- i san is elismert kézilabda- * csapatok tevékenykedtek. * Valamennyiünket, akik sporttal foglalkozunk, örömmel tölt el az. hogy néhány lelkes sportember, társadalmi aktíva (Meny­hért László és Mező Jenő, — a szferk.) életre hív- ( ta ezt a rangos eseményt. i Ilyen jellegű torna ez idá. i ig még nem volt Magyar- j i országon. Ezért tölt el i csalódással, hogy a mis- I kolci közönség nem mél- • tányolta kellőképpen az » erőfeszítéseket. Több né- 1 zőre számítottunk. Talán 1 majd egy hét múlva, a női tornán többen lesz* nek . . ? Egy valamit fon­tosnak tartok. Azt. hogy népszerűsítsük, pronagál- t juk ezt a szép sportágat, ismét legyenek olyan szakosztályaink, amelyek ( megfelelően képviselik i Borsodot. Miskolcot az or- i szág élvonalában. i Menyhért László, a Bor- i sód megyei Kézilabda i Szövetség elnöke: — Sok 1 váratlan fordulatot hoz­tak a férfimérkőzések. Akik nem látták, azoknak nehéz elmesélni, milyen látványos és küzdelmes, de ugyanekkor izgalmas, változatos sportág is a kézilabda. Én rem^nvke- | dem. sőt bízom a^ban. i hogy ezen a hét végén, i szombaton és vasárnap i amikor az ország le^iobb i négy női csanata mérkő- i zik — szinte az egé^z vá- • lógatott —. akkor valami- 1 vei többen tisztelnek meg 1 bennünket. 1 i I A Borsodi Nagydíj végeredmé­nye: 1. Veszprémi Építő* (Bar­talos Béla, Pardi Károly, Molnár Gyula, salamon István, Ulcz László, Végh József, Vida József, Nagy Róbert,. Brenner László, Gyurka János, Debre Viktor, il­lés Zoltán) 5 pont, 2. Budapesti Honvéd 4 p., 3. Szegedi Volán 3 p., 4. ózdi Kohász o p. Gólkirály 34 találattal Kovács Péter (Budapesti Honvéd), a leg­jobb kapus Bartalos Béla (Veszp­rémi Építők). A díjakat dr. Szá­deczky Zoltán, a megyei sport- hivatal elnöke, Menyhért László, a Borsod megyei Kézilabda Szö­vetség elnöke. Kecskeméti Ist­ván, a városi sportcsarnok igaz­gatója és Mező Jenő, a megyei kézilabda-szövetség főtitkára ad­ta át. FELFÖLDI GYÖRGY Fífigyiztes: a Veszprémi Epii

Next

/
Oldalképek
Tartalom