Déli Hírlap, 1984. március (16. évfolyam, 52-78. szám)

1984-03-01 / 52. szám

krónikája Szakmunkástanulóknak Nagyobb Imlinyi ószlöip Napjainkban csaknem 17S ezer szakmunkástanuló sajá­títja el választott szakmáját, közülük 18 590-en részesülnek társadalmi tanulmányi ösz­töndíjban. A közelmúltban megjelent művelődési minisz­tériumi rendelet az alap-ösz­töndíjak eddigi 250-töl 500 forintig terjedő határát 300— 1000 forint közötti összegben állapította meg. E határokon belül az át­lagosnál jóval magasabb ösz­töndíjat kaphatnak azok a fiatalok, akik úgynevezett „nehezen beiskolázható” szakmát választottak. Orszá­gosan 43 hiányszakmát tar­tanak nyilván az illetékesek, ezek közé tartozik például a bányász, a kohász, a gépi forgácsoló, a szerkezetlaka­tos, a kőműves, a tetőfedő. Az alap-ösztöndíj összege függ az egyes szakmák után­pótlásától: minél kereset­tebb szakmát választ a fia­tal, annál nagyobb az esé­lye, hogy a kifizethető ösz­töndíj maximumát kapja. Az ösztöndíjak mértéke — a rendelet adta lehetőségen belül — végül is a tanulmá­a Pontozzák kiflit, zsemlét A péksütemények — ame­lyekből 110-íélét, s évente mintegy 3 milliárd darabot gyártanak — szigorú szab­ványelőírások alapján készül­nek. A szabványok nagy ré­szét azonban már csaknem egy évtizede dolgozták ki, s azóta a termékválaszték je­lentős mértékben bővült, ezért időszerűvé vált az elő­írások korszerűsítése. A módosított szabványok­ban már létjogosultságot kapnak az új alapanyagok, egyebek között a búzacsíra, búzakorpa, valamint az ada­lékanyagok, a mikrobioló­giai romlást gátló, és a pék­sütemények korai öregedését késleltető vegyianyagok. A régi szabványok az új alap­anyagokból, új technológiák­kal készült péksütemények térfogatát, formáját sem tartalmazhatták.- Az új előírásokban a ko­rábbiaknál nagyobb jelen­tőséget kap, hogy a péksü­teménynek milyen a külse­je, formája, héja, elég ro­pogós, friss-e. A régi elő­írások ugyanis túlságosan elméleti jellegűek voltak, s még az a péksütemény is kedvező minősítést kapha­tott, amely az üzletekben nem volt kelendő. Az új pontozásos rendszert úgy dolgozták ki, hogy a szak­értők is a fogyasztók sze­mével, ízlésével kénytelenek értékelni a péksütemények alakját, héját, ízét. Az év eleje óta már az új szab­vány szerint készülnek a péksütemények. nyi szerződést kötő tanulók és a felvételében érdekelt vállalat megállapodásától tügg. Egy kitűnő, vagy je­les tanulmányi eredményt elérő tanulónak a szerződő vállalat 1500 forintot is ki­fizethet havonta, alapösztön­díj és tanulmányi pótlék cí­mén. A minisztériumi rendelet lehetővé teszi, hogy a már megkötött tanulmányi szer­ződéseket is módosítsák, ám ez nem kötelező a vállala­tok számára, és a tanulók sem követelhetik a maga­sabb ösztöndíjat. A statisz­tikai adatokból kitűnik, hogy kevés vállalat élt ez- ideig a rendelet adta lehe­tőséggel: az összes szakmun­kástanuló közül mindössze ötezren kapnak ötszáz fo­rintnál nagyobb társadalmi tanulmányi ösztöndíjat. Re­mélhető — vélik a Műve­lődési Minisztérium illetéke­sei —, hogy a munkaerő­gondokkal és a szakmunkás­utánpótlás hiányával küzdő vállalatok közül a jövőben mind többen élnek majd —- saját érdekükben is — a rendelet adta lehetőségek­kel. m w* * m m ,VV s'-i ; ; íÁvV- • “ '< v ,<-o . •. ' ^-v ;AV'. f. ?: ‘ : * -r'V.-*.. A •••• • ■ .; •' - \ • ■ ’: Tárcsázzuk a 05-öt Épít a lakóház Tűzhöz riasztották tegnap este 10 órakor a kazincbarci­kai és a miskolci tüzoltóegy­Ma déltől Uj helyen az Express A fiatalok kedvelt utazási irodája, az Express már ré­gen kinőtte a Széchenyi út 105. szám alatti helyiségeit, az ott dolgozóknak egyre nehezebb volt zavartalanul eleget tenni a megnöveke­dett forgalomnak. Az Exp­ress Ifjúsági és Diák Uta­zási Iroda megyei kiren­deltsége elköltözött a Szé­chenyi út 56. szám alá (az IBUSZ volt irodájának he­lyére), ahol ma délelőtt 11 órától fogadják az érdeklő­dőket. ségeket. Felsőkelecsényben, a Szabadság út 15. szám alatt a lakóház tetőszerkezete, vala­mint a szoba berendezése égett. A gyors beavatkozás­nak köszönhető, hogy a tűz nem terjedt tovább, de az anyagi kár így is jelentős. Mint a vizsgálatok megálla­pították, a tüzet a szabályta­lanul épített kémény okozta Előznie sem kell... Az egyesült államokbeli Jim Kramer furcsa járművet mutatott be a massachusetsi Worcester város stadionjá­ban. A traktornak is beillő dzsip kerekeinek átmérője 1,7 méter. Állítólag ezzel a jár­művel — amint az a képen látható — a forgalommal szemben is lehet közlekedni, nem kell félni a frontális üt­közéstől: a dzsip egyszerűen megmássza a szembejövőket. Ha hagyják. Az ügyeleteken történt Szökött víz Földmunkát végeztek az Oprendek Sándor utcában tegnap délelőtt és a gép megsértette a 300 milliméte­res nyomóvezeték csatlako­zócsapját. A víz nagy nyo­mással „szökött” a törött ve­zetékből. A hibát ma javít­ják ki a vízművek szakem­berei. Csőtörés volt az éjszakai órákban a Csaba vezér u. 30. szám alatt. A hibát kijaví­tották a MIK szerelői. Az ingatlankezelő vállalathoz 105 bejelentés érkezett teg­nap. ­Botrány Belgiumban Pénzen veit bajnokság A Standard Liége vesztegetés­sel biztosította magának a baj­noki címet az 1981/82-es labda­rúgó-bajnokságban — állapítot­ta meg az ügyészség egy vizs­gálat keretében, amelyet a lab­darúgóklubok adócsalásai és szabálytalan pénzügyi művele­tei ügyében folytat néhány hete. nzon­ai Brazíliában ká­nikula van. Har­minchét fok meleg­ben a gusztusos dé­ligyümölcs látványa is üdítő (ugye lát­ják?). A hölgy vi­szont nem a gyü­mölcsöt reklámoz­za, hanem az autót. A kép Sao Bernar­do Do Campóban készült, a személy- gépkocsit a Volks- wagen-cég Sao Pau- ló-i leányvállalatá­nál gyártották, tí­pusa stílusosan: „Amazon’ -Vo yage. A vizsgálat keretében már le­tartóztattak az Antwerpen elnö­kei es mas vezetőit. üLuiaiigat- sák a Standard Liége vezetőit, és a klub volt csapatkapitányát, Eric Geretset. Gerets jelenleg az olasz AC Miian játékosa es a belga vá­logatott NSZK elleni szerdai mérkőzésére érkezett haza. Meg­érkezését követően a csendör- ség őrizetbe vette és kihallgat­ta«;. Az ügyészségen nem hivatalo­san megerősítettek: a vizsgálat­ban és a kihallgatások nyomán megállapítást, nyert, hogy a Standard vezetői — Roger Petit elnök és Raymond Goethals vezető edző — Eric Gerets csa­patkapitány útján lefizették a Waterschei csapatát a bajnok­ság utolsó fordulójában a baj­noki cím biztosítása érdekében. Ha az 1981 82-es bajnokság utolsó fordulójában az Ander- lecht győz és a Standard ve­szített volna, a két klub pont- egyenlőséggel végez a táblázat élén, és a bajnoki cím az An- derlechté. A Standard vezetői 420 000 frankot fizettek a Wa­terschei játékosainak, és végül megnyerték utolsó mérkőzésü­ket és a bajnokságot. Az ügyészség hangsúlyozta, hogy a „bundázás” önmagában nem jelent büntetőtörvénykönyv­be ütköző cselekményt, és bűn­vádi eljárást csak adócsalás és szabálytalan pénzügyi műveletek címén indíthat. A labdarúgó­klubok „fekete pénzalapjai” szigorú vizsgálat tárgyát képe­zik jelenleg Belgiumban. A labdarúgó-szövetség, ha az em­lített cselekmények igazolódnak, fegyelmi eljárásokat is indíthat. Az AC Milan felfüggesztette a belga válogatott játékjogát mindeddig, amíg ügye nem tisz­tázódik« Díszpolgárok a Bcaílesek Szülővárosuk, Liverpool dísz­polgárai lesznek a Beatles együt­tes tagjai. A városi tanács er­ről szóló döntését most hozták nyilvánosságra. Az ünnepélyes avatásra nyáron, a város nem­zetközi szabadtéri fesztiválján kerül sor. A három élő „gom­bafejűn” — George Harrison on, Ringó Starron és Paul McCart- rsey-n — kívül Liverpoolba uta­zik az 1980-ban meggyilkolt John Lennon özvegye, Yoko Ono is. A fesztivál fő nevezetessége a Beatles sárga tengeralattjárójá­nak 18 tonnás „másolata” lesz. Három évi a, tesz ni Öltönyöket akart lopni a Humi Több embernek is sok len­ne a következő bűnlajstrom: házközösségben elkövetett lo­pás, természet elleni fajtalan­kodás, megrontás, szemérem elleni erőszak, rongálás ... Mindez pedig nem is egyszer szerepel Németh József ne­ve mellett, aki most 3 éven át fegyházlakó lett, s öt évig nem gyakorolhatja a közügyeket. A férfi, aki 1932. október 20-án Budapesten született, lakással nem is rendelkezik. Legutóbb tavaly februárban szabadult ki a börtönből. Szabadulása után munkát nem vállalt, mégis alkoho­lizáló életmódra tért át, amelyhez a pénzt lopásokkal igyekezett megszerezni. Töb­bek között a miskolci Cent­rum Áruházból is megpró­bált lopni. Mégpedig öltönyö« két. Egyszerre nem is egyet;. Először három férfiöltönnyel ment be a próbafülkébe, s ezekből a nadrágokat a tás­kájába rejtette. Az eladók észrevették, a nadrágokat visszavették tőle, de el is en­gedték. Néhány nap múlva öt öltönnyel próbálta meg­tenni ugyanezt. Ekkor azon­ban áz áruház dolgozói már nem bocsátották meg „meg­tévedését”. A Miskolci Járás- bíróságon pedig dr. Csohány Ferenc büntetőtanácsa na­gyobb értékre, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettének kísérletében mondotta ki bű­nösnek Németh Józsefet, s ezért kapta az elöljáróban említett büntetést. Kényszer­gyógyítását is elrendelték. Az ítélet jogerős. Elfogták a gyilkost A közelmúltban lapunk- \ tettest elfogta, és a Borsod ban fényképes felhívás je- i megyei Rendőr-fökapitány- lent meg Szabó Ibolya mis- j ság előzetes letartóztatásba kolci lakosról, akinek serei- j helyezte. Lapunk holnapi mére emberölés bűntettét j számában az esetre vissza­követték el. A rendőrség a I térünk. Perel a hastáncosnő Fifi Abdu kairói hastán- cosnö úgy érzi, igazságtalanul bántak el vele — ezért 620 000 egyiptomi font kártérítést kö­vetel. A hastáncosnő bírósági ke­resetében azért követel bá­natpénzt, mert szerződésé­nek lejárta előtt bocsátotta el a gizehi piramisoknál műkö­dő egyik szálloda tulajdonosa. Fifi Ábdu 1981 óta lépett fel a bárban, és esténként 740 fontot kapott produkciójáért. A bíróság előtt a tulajdo­nos azzal indokolta az elbo­csátást, hogy a hastáncosnő a konkurrenciánál is fellépett látványos programjával. .He­lyi megfigyelők” azonban úgy vélik, hogy Fifi Abdu menesztésének más oka is van — nevezetesen az iszlám fanatikusoktól való félelem. A megrögzött iszlám hivők egyre inkább rossz szemmel nézik, hogy hastáncosloká- lok „éktelenkednek" a Gi- zehbe vezető út mentén. ÜELI HÍRLAP. — a Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc városi Bizottságának oolltlkai aaDilaola. - ?0szerkes2td: CSAL a LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc. Balesv-Zsilinszky út IS. S522 Postacím- Miskolc 1501 f»f. 19 reiefonkózDcot 18-941 Titkárság- 18-223: Del- és várospolitika! rovat 18-224• levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitika 18-226: soort 18-222: információ: 18-222. — Kiadta: a Borsod meevei Lackisdó Vállalat. Miskolc Baicsy-Zsinnszkv öt |5 3522 Postacím Miskolc I.Vti Pf 129 - írelelfie kiadó VERES MIHALV rel-frn 16-isi - Hirdetésfel­vétel- Miskolc Széchenyi út 15—12 3325 Teiefcn- 16-213 — Tér -esztl- a Maeyar Posta Kaohstó: s nlriacanjsrknái Eióftzethe- t.fl 9 hlriackézbesltó oostahtvatajoknái é« kézb“stt*knél klértze- est dft • eev hónapra- 34 forint nesv-dévr-- -w forint -ev *vre toil forint. — rndex: 25951. — (0észfl, horsed meevet Nyom­daipart Vállalatnál. P ».! KILIÁN BUTA - issm ittn-je*»

Next

/
Oldalképek
Tartalom