Déli Hírlap, 1984. március (16. évfolyam, 52-78. szám)

1984-03-05 / 55. szám

Falragaszok és vadragaszok Elsősök Javult a cipők minősége beíratása Nyomozás a tettesek után A jövőben nem csúfítják el Miskolcot a közvetlenül falra, kerítésre ragasztott plakátok, mert a Magyar Hirdető fém- táblákat szerel fel. megkímél­ve így a sorra újjászülető bel­városi házakat. Sajnos azon­ban akadnak még bőven sa­ját szakállukra hirdetők, fec­ni- és olakátragasztgatók. s jó lenne őket szigorúan bün­tetni — irtuk legutóbb la­punk hasábjain. Am kiderült, hogy nyitott kapukat dönget­tünk ... Megtudtuk, hogy a városi tanács tavaly megbízást adott a Miskolci Köztisztasági Vál­lalatnak : szedje le mindenün­nen a „vadragaszokat”, s egy-egy példányt juttasson el az építési osztály illetékesei­hez. A plakátok, hirdetmé­nyek alapján kinyomozták, először figyelmeztették a vét­keseket, időt adva arra, hogy eltüntessék ténykedésük nyo­mait a miskolci házfalakról. Ha ez nem történt meg. ak­kor szabálysértési eljárást in­dítottak. Igaz, az idén már nem rendelték meg újra a munkát a köztisztaságiaktól, de továbbra is figyelik a vad­ragaszokat; úgy találják, hogy jelentősen csökkent a szá­muk. Azt azonban jól tudják a hirdetéssel foglalkozók, hogy hivatalos úton plakátok kira­gasztását megrendelni nagy példányszámban, nem olcsó mulatság. Ezért sokszor in­kább megéri az esetleges bün­tetést kifizetni! Ez nem soká­ig lesz így, hiszen már a szakemberek asztalán fekszik egy tanácsrendelet-módosító javaslat, amely nemcsak bír­ságot sózna a vadragaszokat szaporítok nyakába, hanem a takarítás, az eltávolítás költ­ségét is megfizettetnék. Megjegyzésül mindössze annyi kínálkozik a „vadraga­szokhoz” : bárcsak gyakrab­ban fordulna elő, hogy nyi­tott ajtókat döngetünk város- szépítészeti ügyekben. (k—ó) Az építésügyi és városfej­lesztési miniszter — a pénz­ügyminiszterrel közösen — szabályozta a lakossági üt­és közműfejlesztési hozzájá­rulás kötelezettségét és en­nek rendjét. A rendelet által kapott felhatalmazás alapján Miskolc megyei város Taná­csa határozatot hozott a Miskolc város közigazgatási A tanköteles korba lépő el­sőosztályos gyermekek beíra- tásának időpontját Miskolc általános iskoláiban 1984. március 9. és 10. napjában határozta meg a városi ta­nács művelődésügyi osztá­lya. Március 9-én 12-től 18 óráig, március 10-én 8-tól 14 óráig tart a beíratás. Az időpont és minden tud­nivaló az iskolák bejáratánál kifüggesztett közleményben is olvasható, de a művelődés- ügyi osztály, nyomatékosan kéri .a szülőket: az óvodába nem járó, és 1985-ben iskola- köteles gyermekek a lakóhe­lyük szerint illetékes iskolák­ban jelentkezzenek egyéves, kötelező iskolaelőkészítőre. Az idén iskolába lépő hatéve­sek hozzátartozói pedig a személyi igazolványuk mellé a gyermek egészségi állapotá­ról szóló orvosi igazolást is tegyék be az irattárcába ... — szilárd burkolatú út R 6U0 Ft — szilárd burkolatú járda 3 (too Ft — villanyvezeték 2 300 Ft — vízvezeték R 600 B't — gázvezeték 5 600 Ft — szennyvízcsatorna 13 OOO Ft — belterületi vízelvezető csatorna 11 000 Ft 2. Cdülő- és egyéb telkek ese­tében 1984. december 31-ig üzem­be helyezésre kerülő létesítmé­nyeknél : Miskolcon és a városkörnyéken tazsjánilL Hibás áruk, reklamáló vevők A bútoripar gyakran felületes Természetes, ha a vevő a pénzéért mindig kifogástalan árut szeretne kapni. Csök­kent vagy nőtt az utóbbi idő­ben a reklamálók száma? — érdeklődtünk több üzletben. ♦ Centrum Áruház, Gáspár Tiborné, az áruforgalmi osz­tály vezetője: A legtöbb gond a műsza­ki cikkekkel van; míg 1982- ben 2 millió 150 ezer forint értékű árura érkezett pa­nasz garanciális időn belül, tavaly a duplájára. Különö­sen a televíziók, a magnók és a háztartási' cikkek mon­danak idő előtt csődöt. Saj­nos, a legtöbb már eleve hi­básan érkezett hozzánk, így a vásárlók alighogy kipró­bálták otthon, már hozták is vissza őket. Tavaly a kárta­lanítás összege meghaladta a 8 millió forintot. A 880 mil­lió forintos évi forgalomhoz képest ez nem sok, de egy- egy vásárlónak annál na­gyobb bosszúság, A szállítás során is sok cikk megsérül; áruátvételkor tavaly körül­belül 20 millió forint érté­kű portékánál vettünk észre kisebb-nagyobb hibát. Ter­mészetesen ezeket nyomban vissza is vitettük. Örvende­tes, hogy kevesebb a panasz a cipőkre: az osztályunkon 10 százalékkal nőtt a forga­lom, de a reklamációk szá­ma 5 százalékkal csökkent. Igaz, javítást is végzünk. A A TIGÁZ szerelői a megmondhatói, hogy gyakran még az újonnan vásárolt gáztűzhelyek is javításra szorulnak ... körösi tanácstagok fogadóórái Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját Homolya Gi- zella, 1.6. sz. pártalapszerve­zet, Tanácsház tér 2. sz., 17 órakor; Simkó Istvánná, Ma­dách u. 22. sz., 17 órától; Pdsztohyné dr. Tamás Elvi­ra, orvosi rendelő, Martos Flóra u. 13. sz., 17-től 19 éráig. területén alkalmazandó hoz­zájárulás mértékére. A 18/1983. (X. 16.) ÉVM—PM sz. rendelet és az ezzel kapcso­latban hozott I—6/Tfc, 30.079 1984. sz. tanácshatározá% módo­sította a lakossági út- és köz­műfejlesztési hozzájárulás szabá­lyait. Az ingatlanok tulajdonosai meghatározott nagyságrendű hoz­zájárulást kötelesek e rendelet alapján fizetni abban az eset­ben, ha ingatlanuk előtt állami pénzeszközökből szilárd burkola­tú út. járda, illetve közmű épül. A megállapított hozzájárulási összegek az alábbiak: 1. Lakótelkek esetében 1984. december 31-ig üzembe helyezés­re kerülő létesítményeknél: — szilárd burkolatú közút 4 54)0 Ft — szilárd burkolatú járda 2 300 Ft — villanyvezeték 2 300 Ft — vízvezeték 5 300 Ft — gázvezeték 3 000 Ft — szennyvízcsatorna 8 000 Ft Lakótelkek esetében 1984. de­cember 31. után üzembe helye­zésre kerülő létesítményeknél: Tavaly kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a társadalmi munkában a miskolci helyőrség katonái. Elsősorban lakóte­lepi parkok építésében jeleskedtek. Képünk a Vándor Sán­dor utcai garzonházak előtti kis park rendezésekor készült. — szilárt burkolatú Út 4 500 Ft — gázvezeték 3 000 Ft — szennyvízcsatorna 9 000 Ft — víz, villany és jarda — a létesítési költség 60u'o-a. Üdülő és egyéb telkek eseté­ben 1984. december 31. után üzembe helyezésre kerülő léte­sítményeknél : — minden létesítménynél a too*'«- os létesítési költség egy in­gatlanra eső hányada. A 18 1088. (X. 1«.) ÉVM—PM sz. rendelet egyéb előírásait a hatósági eljárás során minden állampolgár ügyében külön-kü- lön alkalmazza a hatóság. A fentebb közölt hozzájárulási ösz- szegek érvényesek Miskolc vá­ros közigazgatási területére, va­lamint Miskolc városkörnyéki településeire is. Ha én gépkocsivezető len­nék, jól tudnám, hogy a jár­daszigetnél nincs elsőbbsége a gyalogosnak. Ezt kihasznál­va, akkor vágtatnék el a jár­dasziget mellett nagy tülkö­lés és ökölrázás közepette, amikor befut a villamos — a megállóhoz igyekvők nagy riadalmára. Közben figyel­ném, hogy nincs-e közöttük véletlenül egy vállas, erős fi­atalember. Ha nem lenne las­sítanék, letekerném az abla­kot, és a megszeppent idős asszonyoknak. gyerekeknek harsány hangon KRESZ-ok- tatást tartanék, rámutatva tájékozatlanságukra, butasá­gukra. no meg az én emberi nagyságomra. * Ha én pincér lennék, pro­peller-nyakkendőt hordanék, szüntelenül panaszkodnék a gyenge forgalomra, a csekély jutalékra, ugyanakkor mély­ségesen megvetnék minden­kit, aki arra adja a fejét, hogy presszóban, vendéglő­ben fogyasszon. De ha mégis bevetődne munkahelyemre egy léha, csakis nincérbosz- szantás céljából létező senki, akkor megpróbálnék túljárni az eszén. Egyebek között iion. hogy ha valamilyen üdítőt kér. akkor dzsúszt vinnék ne­ki. Ha gyanútlanul elfogadná, akkor tényleg dzsúszt szá­molnék, rá sem hederítve, női és férfi konfekciónál is kevesebb a reklamáció. A méteráruknál elsősorban a gyári hibák jelentenek gon­dot, de csak elenyésző szám- bán — a 45 milliós forga­lomhoz képest mindössze 4 ezer forint értékben. A por­celánáruk pedig elsősorban a szállítás során sérülnek meg. ♦ Tip-Top cipóbolt. Horváth Istvánná üzletvezető: — Jelentősen esőkként a reklamációk száma; nyugod­tan állíthatom, hogy egyre jobb minőségűek a magyar cipők, öt-hat évvel ezelőtt Ha én... hogy a vízzel hígított lötty- nek már a színe sem hasonlít a narancsléhez. Ha visszauta­sítaná, akkor megtanulná, hogy egy elegáns, szakkép­zett vendéglátóipari dolgozó­val nem lehet kukoricázni. Ha öt forint borravalót adna, úgy visszalöknék elé az asz­talra hármat, hogy csak úgy csörrenne. Mielőtt kinyithat­ná a száját, otthagynám, és jó hangosan —, hogy más is értsen belőle! — megtárgyal­nám unatkozó munkatársa­immal, micsoda alakok van­nak ... * Ha én az MLSZ magas ran­gú vezetője lennék, akkor nyilatkoznék a televízióban. S ha megkérdeznék tőlem, mire alapozom azt az opti­mista jóslatot, hogy az idei tavaszon magasabb lesz a labdarúgó-bajnokság színvo­nala, mint tavaly volt, ak­kor megnyerőén mosolyog­nék, s közben mindenféléről beszélnék. Maid hangsúlyoz­nám : szemléletváltozást kell elérni. A nézők csak talál­gatnák. kinek a szemléletéről van szó. de én jól tudnám, hogy a szurkolókéról. Mert ők szemlélik rosszul. azaz túl szigorúan a hazai labdarú­gást. Amennyiben ezen sike­például havonta 5W0 párat is visszahozlak a vásárlók, míg az elmúlt években csak 80— 100 párat. Négy éve garan­ciális javítást is végzünk az üzletben, s ezért, ha egy mód van rá, a hibás cipőt nem cseréljük ki. A leggyako­ribb probléma a talpleválás: ha hat hónapon belül há­romszor kell ragasztani, és ismét leválik, a cipőt kicse­réljük. Természetesen min­den vevőnek magával kell hoznia a blokkot. Megesik, hogy rossz ragasztás miatt beszivárog a víz a lábbelibe, rül változtatni, nem lesz több gond, és akkor majd nekem — MLSZ-vezetőnek — sem tesznek fel ilyen kellemetlen kérdéseket a televízióban. * Ha én gazdag lennék, ak-. kor butikosnak állnék. És csöppet sem figyelnék azokra a pesszimista hangokra, mi­szerint a város legforgalma­sabb utcáin, terein már nincs egy talpalatnyi hely sem. Én ugyanis jól tudnám, hogy még van. Nem akarok min­den adut kijátszani, de nincs kellően kihasználva például a színház árkádja, számos köz- intézmény, orvosi rendelő vá­rószobája, és a légtér sem. Viszonylag egyszerű műsza­ki megoldással két házsor kö­zé is fel lehetne függeszteni tetszetős alumínium pavilo­nokat. A vásárlók kötélhág­csón közelíthetnék meg a boltokat. Elismerem, kicsit nehéz lenne, de aki exkluzí­vat akar, annak ugye megér­né. * Ha én újságíró lennék ... Pardon, ez nem jó, mert egy­részt az vagyok, másrészt ha nem lennék az a valóságban, csak a képzeletben, akkor sem tudnék a fentieknél job­bat kitalálni. Ennyiért pedig nem érdemes képzelődni. (békés) 1 Színe és fonákja de festék-, cipzár- és var­ráshiba is előfordul. A sa- roktöréses cipőt ugyancsak a műhelyünkben javítjuk meg. ♦ Domus Áruház, Horváth Rezső igazgató: — A garanciális hibák ja­vítását a Miskolci Bútoripa­ri Szövetkezetben végzik, de azért hozzánk is jócskán el­jutnak a panaszok. A rekla­mációk legnagyobb része a hiányzó szerelékkel kapcso­latos: sajnos, a szerelékcso­magok nem mindig tartal­mazzák az összes kelléket. Jó volna, ha különösen csavar­ból és összefogó elemből tartalékkal rendelkeznénk. A legtöbb panasz az ajtópán­tokra, -fogantyúkra, -húzók­ra és a műanyag görgőkre érkezik. Ezek ugyanis köny- nyen eltörnek, elpattannak. Egyes bútoroknál felületke­zelési és fényezési hibák is vannak, és a szöveten sok­szor kisebb-nagyobb sérülé­sek találhatók. T. U , Tanácstagok beszámolói Ma tartja tanácstagi be­számolóját Kovács György (20. vk.) és Garami Károly (24. vk.), Tízes honvéd u. 21. sz., pártalapszervezet, 17.30 órakor; Kalóczkai Istvánná (37. vk.), Kassai u. 86. sz., pártalapszervezet, 17 órakor; Csorba Miklós (40. vk.), Jó­zsef A. u. 44. sz. Általános Iskola, 17 órakor; Bumbera László (61. vk.). BÁÉV-faház, Engels u. 2. sz., 18 órakor; Harhai József (67. vk.) és Titkó István (69. vk.). Jáhn F. u. 2. sz., pártalapszerve- zet, 17 órakor; Károly János (77. vk.), öregek napközi otthopa. Nagy S. u., 17 óra­kor; Salétros Lászlóné (85. vk.). 30. sz. Általános Isko­la, Ságvári u 39. sz.. 17 óra­kor: Vindt Márta (88. vk.), Miklós utcai általános isko­la, 16.30 órakor: Barna And- rásné (117. vk.) és Tamás Andrásné (119. vk.). Kuruc u. 47'A., pártalapszervezet, 17.30 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom