Déli Hírlap, 1984. február (16. évfolyam, 27-51. szám)
1984-02-13 / 37. szám
A i\Otí igazgaiuiiojenek nyilatkozata I. Déli Hírlap Kupa — kézilabdában Tegnap délelőtt az újságírók arról kérdezték Monique Ber- lioux asszonyt, a NOB igazgatóját, hogy vajon az alpesi ver- senyprogram „csúszása’' miatt nem lesz-e szükség a téli olim- pai játékon meghosszabouáaaua? A kérdés jogosságát az olimpiai vezető nem vitatta, de nyilatkozatában elsősorban azt hangsúlyozta, hogy az olimpiai műsort február 19-ig be kell fejezni! — Minden valószínűség szerint az olimpiát a terveknek megfelelően február 19-én bezárhatjuk. Bármiféle változtatást csak a NOB hozzájárulásával lehet eszközölni, de — a szarajevói házigazdákkal együtt úgy gondoljuk — ilyesfajta feladat megoldására nem kell vállalkoznunk. Egy nappal korábban a szervezők nevében Miroslav Jancsit» már nyilatkozott, mégpedig igencsak optimista hangvételben. — Óránként kapunk jelentést a bosznia-hercegovinái meteorológiai központtól, a hegyi megfigyelő helyekről, s ha minden igaz, ma olyan ragyogó napsütésre ébrednek az olimniai résztvevők, hogy napszemüvee nélkül ki sem mehetnek az utcára. Némiképpen ellentmond Jancsics prognózisának egy másik jugoszláv, az olimpiai információs központban tevékenykedő Pavel Lukac sajtófőnök véleménye. — A NOB-bal és a Nemzetközi Sí Szövetségekkel közös üléseinken már többször is napirendre került — a halasztások miatt — az olimpia meghosz- szabbításának kérdése, szerintem nem kizárt, hogy a játékokat csak február 20-án zárhatjuk be .. • * Az APA osztrák hírügynökség tegnap gyorshírben jelentette, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt a férfi lesikló- bajnokság. ugyanígy le kellett mondani a nők edzését is. Tegnap délben befejeződött az a tanácskozás, amelvben rögzítették az alpesi síszámok új programját. A döntés értelmében az új program: Hétfő: női óriás műlesiklás mindkét futama. Kedd: férfi óriási műlesiklás mindkét futama. Szerda: női lesiklás. Csü- . törtök: férfi lesiklás. Péntek: női műlesiklás. Szombat: tartaléknap. Vasárnap: férfi műlesiklás. Cselgáncs Miskolci sikerek a területi versenyen Szombaton rendezte meg a megyei szövetség az ifjúsági I—II. korcsoportos, valamint a felnőtt II. osztályú cselgáncsozók körzeti rang- sorversenyét, amelynek az MVSC tornacsarnoka adott otthont. A versenyen 8 egyesület 108 versenyzője küzdött a helyezésekért. A 4 tatamin szünet nélkül peregtek a mérkőzések. Az érdeklődők küzdelmes összecsapásokat láthattak, de nem volt hiány a látványos technikai megoldásokat tartalmazó akciókból, dobásokból sem. A miskolci színeket az MVSC és a MEAFC sportolói képviselték. A vasutasok 26, míg az egyetemisták 10 versenyzőt indítottak a viadalon. A házigazdák nagyon 6zép eredménnyel fejezték be a versenyt. A megszerezhető 18 aranyéremből 10-et az MVSC sportolói vihettek haza. Különösen az ifjúsági versenyzők remekeltek. A ő mérkőzéseiket látva megállapíthattuk, hogy van megfelelő utánpótlás az egyesületnél, akik képesek a jó hagyományokat tovább folytatni. A mintegy 4 órás verseny után Braskó Péterrel, az MVSC vezető edzőjével beszélgettünk. — Milyen színvonalúnak ítéli a küzdelmeket? — A felnőtt mezőnyben nem lehetett különösebben színvonalról beszélni Sajnos, nagyon kevés versenyző indult. Annál inkább tetszett az ifjúsági sportolók küzdelme. Szép. akciődús versenyeket láthattunk. A fiúk egyre lobban formába lendülnek. — El^gedett-e versenyzőivel, kiket emelne ki közülük? — Elégedett vagyok. hiszen nem számítottam ilyen szép sikerre. A felnőttek közül kiemelném Varga Istvánt, aki mar 4 éve abbahagyta az aktív versenyzést. A volt válogatott versenyző mintegy szórakozásból indult a versenyen — és győzött. A juniorok közül Gáspár Barnát említhetem, az ifik közül pedig Kiss Péter és Rácz Péter érdemel dicséretet. — Mikor láthatunk legközelebb cselgáncsversenyt Miskolcon? — Két hét múlva, február 25- én az úttörő I—II. korcsoportos területi rangsorversenyt rendezik meg városunkban. EREDMÉNYEK. Felnőtt II. osztály. 60 kg : 1. Kormány (Mátészalka). 65 kg: l. Molnár (Debrecen). 71 kg: 1. Buda (Debrecen). 78 kg: 1. Varga (MVSC), ... 3. Bordás (MEAFC). Ifjúsági I. osztály. 60 kg: 1. Gáspár, 2. Máté (mindkettő MVSC). 65 kg: 1. Rózsa (MEAFC), 2. Seress (MVSC), 3. Szemán (MEAFC és Jurák (MVSC. 71. kg: 1. Lenkei (MVSC), 2. Polácsik (MVSC), 3. Szabó (MEAIC) és Kálmán (MVSC). 78 kg: 1. Nyilas (Debrecen), ...3. Kéméndi és Mécséi, ... 5. Funák és Ku- pecz (mind MVSC). 86 kg: 1. Kiss (Eger), 2. Szkiba (MEAFC), ... 4. Kovács (MEAFC). 95 kg: 1. Túrái (MVSC). Ifjúsági II. osztály. 49 kg: 1. Pásztor (MVSC). 53 kg: 1. Nyeste (MVSC). 57 kg: 1. Járdán (Eger). ...5. Veres és Fekete (mindkettő MVSC). 62 kg: 1. Szinkulics (Debrecen). 68 kg: 1. Rácz, 2. Pusztai, 3. Török (mind MVSC). 75 kg: 1. Kiss P ...........3. Nagy (mindkettő MVSC). 83 ke: 1. Olajos (MVSC). +83 kg: 1. Lövei. 2. Áron. 3. Virág (mind MVSC). PAPP ZSOLT Keddtől a sfadionbin Megkezdik a DYTK-liér’etel árusítását A DVTK elnöksége közli: kedden megkezdik a DVTK- bérletek árusítását. Az egyesület rendezvényeire érvényes bérleteket február 14- től március 2-ig — szombat és vasárnap kivételével — 13 és 17 óra között lehet megváltani a DVTK klubhelyiségében. A régi bérlettulajdonosoknak korábbi helyüket február 22-ig tartja fenn a/, egyesület vezetése. • Totó Bochum—Mannheim 1-0 1 1. FC Köln—Bremen 1-4 2 Frankfurt—Bielefeld 1-1 X Kaiserslautern Uerdingen 5-2 1 Nürnberg—Düsseldorf 2-1 1 Darmstadt—Karlsruhe 1-3 2 Duisburg—Aachen 3-0 1 Avellino—Napoli 1-0 1 Catania—Milan 1-1 X Genoa—Pisa 0-0 X Róma—Torino 2-1 1 Verona—Udinese 2-1 1 Padova—Como 1-3 2 Pótmérkőzések Hannover—Fortuna Köln 1-1 X Pescara—Arezzo 3-1 1 Perugia—Tries tina 0-0 X A Sportfogadási és Lottó Iga/gatóság tájékoztatása szerint a totó 6. heti szelvényei között 5 darab 13 plusz I találatos akadt. Nyereményük egyenként 519 014 forint. A 10 darab 13 találatos szelvény mindegyikére 259 507 forintot fizetnek. A 12 találatos szelvények 4384. a llesek 340 forintot érnek. A 10 találatos szelvényekre egyenként 70 forintot fizetnek. 4 női torna a Borsodi Bányász A gólkirály: leddi Mária • Tehetséges fiatalok * bemutatkozása a MÉH Kupán A gólkirály 3eddi Mária (B. Bányász) lett. Képünkön az Ózd ellen szerez gólt. (Szabó István felvételei) A Miskolc városi Sportcsarnokban szombaton délután meglepően szép számú közönség előtt kezdődött meg a Miskolc városi Kézilabda Szövetség és a Déli Hírlap szerkesztőségének közös kézilabda-teremtornája. Az elmúlt hét végén a női csapatok léptek pályára. Azt már most egyértelműen megállapíthattuk: sikert aratott az elképzelés, s minden bizonynyal lesz folytatása a hagyományteremtő tornának. Mert a hét végén sorra kerülő férfitorna hasonló sikerrel kecsegtet... A szervezők gondjai már ismertek voltak: hiáoa hívtak meg tucatnyi női együttest, különböző okok miatt egymás után jöttek a szövetséghez a lemondólevelek. így végül négy női együttes kör- mérkőzéses formában döntötte el a kupa sorsát. S ha a Borsodi Bányász NB I-es együttese favoritnak számított is ebben a mezőnyben, azért akik kilátogattak a sportcsarnokba, nem csalódtak... SZOMBATON DÉLUTÁN a Borsodi Bányász—Salgótarjáni Síküveggyár találkozóval kezdődött a program. Az már a kezdésnél meglátszott: a bányászok meglehetősen régen találkozhattak labdával, tekintve, hogy az alapozási időszak végeíelé tartanak. A salgótarjániak egyáltalán nem tisztelték az első osztályba jutott elleníelüket. kitűnő védekezéssel alaposan megnehezítették a találkozó elején a sajószentpéteriek dolgát. S ha pontosabban lőttek volna ... Kár, hogy sok labdát feleslegesen elszórtak, ziccereket, büntetőt hibáztak, s így a bányászok egyre jobban elhúztak. Az előnyt a cseresor is tartani tudta, amikor pedig visszatért a kezdőcsapat, már csak a gólarány volt kérdéses. B. BÁNYÁSZ—S. SÍKÜVEGGYÁR 36-16 (16-7) B. BÁNYÁSZ: Kemecsei — Égerszeginé (8), Feketévé (5). Kondivá (4), Dohainé (5). Ve- rebélyi (6), Tóth (2). Csere: Bencs (2), Jeddi (3), Hau- mann (1), Darai. S SÍKÜVEGGYÁR: Szoó — Tóth (1). Kovács (1). Szabi) (2). Zubercsákné (2). Kissné (5). Lakatos (5). Csere: Juhász. Tarján. Ürvölgyi. Bal- cza, Lidik. Küzdelmesebb, élénkebb játékot hozott az Ózdi Kohász —Miskolci Spartacus találkozó. A miskolciak meglépő^ en bátran és ken-rinven védekeztek. egy pillanatig sem látszott meg az osztálykülönbség a csapatok között. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, a miskolciak em- berháirányban is tudtak gólt szerezni, igaz, ezt később az ózdiak is megtették. Erdőd! kétéves kihagyás _. után is bravúrt bravúrra halmozott, de a rutintalanság a találkozó végén kiütközött, így az ózdiak megsz.erezték a számukra értékes két pontot Ózdi kohász—m. Spartacus 22-20 (13-11) ÓKSE: Kurucz — Kovács (3), Forgóvá (4), Barcsik (6), Kurdi (2), Faragóné, Hadházi (3). Csere: Szabó (4). Marosi, Pa- nyák, Marincsák. M. SPARTACUS: Erdődi — Répási (2), Fischer (3), Kovács (2), Varga (1), Bodó (6), Zeleni (2). Csere: Nagy (4), Soltész, Sobotich. VASÁRNAP DÉLELŐTT némileg gyérebb érdeklődés mellett folytatódott a torna. Az első mérkőzésen, a Borsodi Bányász—Miskolci Spartacus találkozón a bányászok már sokkal jobban játszotta«, mint tették azt szombaton, ugyanakkor a miskolciak több játékosukat pihentették. A fiatalok csak az első felidőben tudtak úgy-ahogy el- lentállni, az NB I-es csapat rohamainak, a második játékrészben már amolyan macska—egér harc folyt. Igaz, a szövetkezetiek becsületére legyén mondva: egy pillanatig sem adták fel a küzdelmet. B. BÁNYÁSZ—M. SPARTACUS 41-14 (19-5) Góldobók: Dobatná, Tóth (7—7), Jeddi (6), Verebélyi Haumann (5—5), Bencs, Kondivá (3—3), Enginé, Darai (2 —2), Kerékjártóné (1), illetve Sándor, Szabó (4—4), Demjón, Sobotich (2—2), Soltész, Bistey (1—1). A folytatásban az Ózdi Kohász—Salgótarjáni Síküveggyár mérkőzésen kezdetben jól tartotta magát a síküveggyári csapat. Ám a mérkőzés első félidejének hajrájában több labdát feleslegesen, előkészítetlenül dobtak el, az ózdiak viszont ziccerig játszottak, s eredményesek is voltak. Fordulás után a tartalékos Özd kitűnően játszott, a salgótarjániak viszont visz- szaestek, s még csak megnehezíteni sem tudták a kohászok dolgát. Magabiztos játékkal nyert az NB I/B-s együttes.' ÓZDI KOHÁSZ—S. SÍKÜVEGGYÁR 32-18 (13-8) Góldobók: Szabó (8), Kovács, Barcsik (5—5), Faragóné, Kurdi (3—3), Hadházi (4), Marosi, Panyák (2—2), illetve Szabó (6), Zubercsáknc (5), Kovács (4), Tóth, Ürvölgyi (1—1). VASÁRNAP DÉLBEN megkezdődött a legjobb miskolci hasznosanyaggyűjtő iskolák leány kézilabdacsapatainak tornája is, a MÉH Kupa. Az Észak-magyarországi MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat díszes vándorserlegéért négy együttes, a 8-as, a 34-es, a 40-es és a 42- es iskolák csapatai körmérkőzéses rendszerben vetélkedtek. Az első két forduló után a 34. sz. iskola együttese áll a legjobban, de a 42-esnek is van még reménye a végső sikerre. Az mindenesetre biztató: sok tehetséges fiatal játszott ezekben az iskolai együttesekben. Reméljük, találkozunk még Fajcsák, Farkas, Smider és főként Jász ka nevével később is ... EREDMÉNYEK: 10. sz. Iskola —42. sz. Iskola 13-13 (4-7). A leg- jobb dobók: Vismeg, Prahotin. Balogh (3—3), illetve Jászka (6), Smider (3), 34. sz. Iskola—8. sz. Iskola 23-6 (9-2). Ld.: Fajcsák (9>, Farkas (8), illetve Zoltai (4). 34. sz. Iskola—40. sz. Iskola 17-6 (8-3). Ld.: Fajcsák (6). Fide! (5). 42. sz. Iskola—§. sz. Iskola 23-5 (14-1). Ld.: Jáczka (11), Smider (7), illetve Orosz (4). VASÁRNAP DÉLUTÁN már a helyezésekért folyt a küzdelem. Azazhogy éppen a küzdelem maradt el. A Miskolci Spartacus ugyanis fölényesen lelépte a Salgótarjáni Síküveggyár együttesét. Már a találkozó elején elhúztak a szövetkezetiek, s látványos játékkal, helyenként már figurákat, szép megoldásokat is bemutatva szórakoztatták a közönséget. Nemcsak a támadásban, de a védekezésben is kitűnőt nyújtottak a miskolciak, míg a salgótarjáni lányokon egv^ re jobban érződött az alapozás fáradtsága. Magabiztosan nyerte a torna harmadik helyét a miskolci csapat. M. SPARTACUS—S. SÍKÜVEGGYÁR 30-12 (14-5) Góldobók: Bódi, Fischer (9 —9), Répási, Zeleni (3—3), Kovács, Nagy (2—2), Sándor, Varga, illetve Kovács (4), Szabó (3), Zubercsákné (2), Ü rvölgyi, Tóth, Balcza. A döntőre már mintegy 200 néző volt kíváncsi. Ám ezúttal csalódniuk kellett azoknak, akik színvonalas, küzdelmes mérkőzést vártak. Az Ózdi Kohász hamar megadta magát, sérült kapusai képtelenek voltak útját állni a bányászok lövéseinek. Ahol különösen a tehetséges fiatal, ifjúsági válogatott Jeddi volt elemében. S amikor már több mint húsz góllal vezetett a Borsodi Bányász, játékosai megengedhettek maguknak néhány látványos megoldást is. Így lőtt nagy tapsot aratva Kerékjártóné úgynevezett kínai sóit a levegőben repülve. Végül az egyre jobban belelendülő sajószentpéteriek kiütéses győzelmet arattak. B BÁNYÁSZ—ÖZDI KOHÁSZ 45-17 (22-7) Góldobók: Jétídi (14). Kerékjártóné (8), Verebélyi (6), Enginé. Égerszeginé (4—4). Dobainé. Kondivá (3—3). Benes. Tóth. illetve Kovács (6). Szabó (5), Faragóné. Kurdi (2—2), Barcsik, Hadházi. Az I. Déli Hírlap Kuna végeredménye. 1. Borsodi Bányász. 2. Ózdi Kohász. 3. Miskolci Spartacus. 4. Salgótarjáni .Síküveggyár. A torna gólkirálya: Jeddi Mária (B. Bányász) 23 góllal. A mérkőzéseket a Balogh —Dinya. a Budavári—Rózsa és a Rózsa—Faragó játékvezető-párosok vezették. TÖTH ZOLTÁN A győztes öröme. A kupával á csapatkapitány Kerékjártó- né Kerti Magdolna.