Déli Hírlap, 1984. február (16. évfolyam, 27-51. szám)

1984-02-11 / 36. szám

Eredményesebb esztendő reményében Sportvezetők évzárója Megjutalmazták a társadalmi aktívákat A Borsod megyei Tanács éttermében rendezte tegnap a szakszövetségek társadalmi aktíváinak munkáját értéke­lő, évzáró értekezletét a Bor­sod megyei Tanács V. B. Test- nevelési és Sporthivatala. A jelenlevő társadalmi ak­tivistákat és a meghívott ven­degeket — akik között ott volt Demkó István, a megyei pártbizottság politikai mun­katársa és Knáb Gábor, az Országos Testnevelési és Sporthivatal megyei referen­se — Huri Sándor elnökhe­lyettes köszöntötte, majd dr. Szádeczki Zoltán, a sporthi­vatal elnöke vonta meg az el­múlt évi mérlegét. Bevezetőül arról szólt: me­gyénk sportja szervesen illesz­kedik a magyar sportba. Az egyre nehezedő feltételek — az utazási, a szállás és étke­zési díjak emelkedése — mind nagyobb terheket ró­nak a sportra is. Az elmúlt esztendőben olimpiai sport­ágakban a magyar sportolók egyetlen aranyérmet sem sze­reztek, s ez nem tekinthető 30 előjelnek az idei olimpiai esztendőre. Megyénk sportolói ts a várakozás alatt szerepel­tek 1983-ban. Soha nem látott méreteket öltött a tehetséges sportolók Borsodból való el­vándorlása, s ami feltűnő: már nemcsak a főváros elszí­vó hatása érvényesül, de egy­re többen választanak más, vidéki egyesületeket is, ahol Up megnyílt a B8R1YA! Házias ételkülönlegessé- pékét, minden héten péntekre halvacsorát kínálunk, hangulatos vendéglőben. Pinceborozónkban BURAI BÉLA és népi zenekara szórakoztatja kedves vendégeinket. Töltsön On is egy kellemes estét a BORTANYAN1I Nyitva tartunk: mindennap 12—24 óráig. Tóthné Barla Ibolya vendéglős jobb feltételeket biztosítanak számukra. Morális gondok — egyebek között a totóbotrány­ban való megyei részvétel — is nehezítették megyénk sport­jának helyzetét, országos meg­ítélését. Gondok vannak a tö­megsportban is, amely — saj­nos — egyáltalán nem a tö­megek sportja. Példa erre, hogy Borsodban is egyre nő a katonai szolgálatra alkal­matlan fiatalok száma. Igaz, ellenpélda is akad, hiszen örömtelinek könyvelhető el, hogy az olimpiai ötpróba tú- raversenyén a Csanyikban jelentkeztek a legtöbben — csaknem négyezren — e próba teljesítésére. Dr. Szádeczki Zoltán ezt követően arról szólt: Borsod megye és Miskolc az elmúlt évben több sikeres rendez­vénynek adott otthont. Kirob­banó sikerrel rendeztük meg a kosárlabda Európa-bajnok- ság csoportmérkőzéseit, elis­merésre méltó volt az aszta­litenisz nemzetközi bajnok­ollö» A Posta Gépjármű Szállítási Üzem, Miskolc, Blaskovícs L. ut­ca. 3. sz* tényleges katonai szol­gálatukat letöltött munkavállalód kát felvételre keres. Mis&oleí te­lephelyre : gépjárműszerelő, gép- jármű-villamossági szerelő, gu­rr» iszerelo szakmunkásokat, szer­viz-segédmunkást. Leninváro- si telephelyre í autófényező, gép­jármű-villamossági szerelő, ka­rosszérialakatos szakmunkásokat. Ózdi telephelyre: karosszériala­katos szakmunkást. Azonnali belépéssel felveszünk asztalost és vízvezeték-szerelőt. Jelentkezés: a felsőzsolcai GA- MESZ-nál, Felsőzsolca, Kassai u. 6. sz. alatt — személyesen. Mezőgazdasági szakcsoport al­kalmaz feertésztechnikust. Je­lentkezni önéletrajzzal: „Szőlő 140 606” jeligére a kiadóba. VASV1LL Kereskedelmi Válla­lat Borsod megyei Kirendeltsége felvesz 2 gyors- és gépírót. Bé­rezés megegyezés szerint. Jelent­kezés: Miskolc, Vágóhíd u. 6. sz. Munkaügyi csoport. ingatlan Kétszobás, szövetkezeti, össz­komfortos lakás a tapolcai el­ágazásnál eladó. Testvérvárosok u. 22. rV/1. Tel.: 64-097. Társasházi kétszoba-összkom- fortos lakásom eladnám. Taná­csi garzont beszámítok. Érdek­lődni lehet hétfőn—kedden, 17— 19 óra között. SáJyi Istvánná, Miskolc, Latabár Endre utca 3. ság és az MLSZ teli terem- labdarúgó torna szervezése, sikert aratott a Focifarsang. Ám nem szabad a babérokon megpihenni. Olimpiai eszten­dő következik, s a még na­gyobb siker érdekében több nyíltságra, őszinteségre, egy­más jobb megbecsülésére van szükség. Az új ösztönzőrend­szer — amely mérhetővé te­szi az egyesületeket — re­mélhetőleg ehhez is jó lehe­tőségeket teremt. E gondola­tok jegyében köszönte meg a jelenlevő aktíváknak elmúlt évi munkájukat, s kívánt si­kerekben és eredményekben gazdag olimpiai esztendőt valamennyiüknek. A megyei pártbizottság képviseletében Demkó István szólt elismerőleg az aktívák tevékenységéről, köszönte meg elmúlt évi fáradságos munkájukat, majd dr. Szá­deczki Zoltán nyújtotta át az aktíváknak a sporthivatal ajándékait. v doth) adosuctcl Eladó módén* doháaysóasstal, kétajtós, világos színű gardrób- szekrény, két tv*fotel, 1 puff, elószobatükör, asztal, ötágú csil­lár, 50-es méretű vasalt bárány- bunda. Munkás tL 4. L !h. ill S- 1»—20 óra között. Fémből készült panorámás la­kótelepi pavilon eladó. Viz, vil­lany van. Bármilyen kereske­désre alkalmas. „Sürgős 140 55«** jeligére a kiadóba. Üj kombinálható ikerkocsi el­adó. Miskolc, Vologda 22. 1/2. 78-211. Eladó! Csöpi gyermek szek­rénysor újszerű állapotban. Cím: Testvérvárosok u. 26. 7/1. (Avas- dél, I. ütem.) jármű Wartburg-, Zsiguli-, Trabant- küszöbcserét és -sárvédőcserét, karambolos-javítást rövid határ­idővel vállalok. Lenke il 22. Te­lefon: 17-810. Lassú szgk.-utanfutó hatósági engedélyeztetési tervének elké­szítését vállalja oki. gépészmér­nök. Levélcím: „Jármű”, Miskolc, IL, Malom u. 4. Eladó Wartburg de Luxe gk., TE frsz. 29 ezer kilométerrel, nagyon jó állapotban. Erdeklőd- lődni: 60-829 telefonon. Eladó ZB rendszámú Wartburg 353-as szgfo. Sajóbábony, Széche­nyi u. 20. 1/3. Érdeklődni a dél­utáni és esti órákban. Műsor SZOMBAT Kossuth: 8.30: Családi tükör. — Si.Oü: A Fold, amelyen elünk. — 9.15: Népzene. — 10.05: Szombati találkozás. — 12.30: Deli zeneparade. — 13.25: Or­vosi tanácsok. — 13.30: Falu­fórum — Veszprém megyeben. — 14.05: A hét embere. — 14.15: Nepzenei példatár, őárosi Bálint műsora. — 14.25: Magyarán szól­va. — 14.40: Irodalmi Figyeld. — 15.10: Üj Zenei Újság. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 18.45: A szülőföld muzsikája. — 19.30: Rádiószínház. A Maud ki­rályné-föld. — 20.34: Szimfoni­kus könnyűzene. — 21.34: Pla­cido Domingo énekel. — 22.15: Europa hangversenytermeiből. — 23.45 : A Pécsi Nevelők Háza ka­marakórusa énekel. — e.lO: Me­lódiakoktél. Petőfi: 8.11: Szimfonikus ze­ne. — 9.00: „Mit szol hoz­za, kedves Gabor?” — 9.40; Hogy tetszik lenni? — 10.35: Többet ésszel... — n.35: Fú­vósátiratok. — 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.02: Százszor­szép Színház. Kóconlóc. Mesejá­ték. — 14.00: Magunkat ajánljuk. — 16.00: Szimfonikus könnyűze­ne. — 17.30: Válasz. — 18.36: Szimfonikus könnyűzene. — 20.35: Operarészletek. — 22.OO: Szimfonikus könnyűzene. 3. műsor: 7.00: A Magyar Ra­dio roman nyelvű nemzetiségi műsora. — 7.30: A Magyar Rá­dió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. .— 8.17: Zászkaiiczky Tamás orgonahangversenye. — 10.00: Madrigálok. — 10.25: Szimfonikus könnyűzene. — — 11.05: Hangfelvételek fel­sőfokon. — 12.25: Jurij Mazu- rok énekel. — 13.07: Dzsessz. — 14.00: Zenekari muzsika. — 15.00: Rádiószínház. Bánat­pénz, avagy az adósság ára. — 15.42: A varázsf'uvola. Opera- reszletek. — 16.S4: Magyar fúvó­sok. — 17.30: Tip-top parádé. — 18.00: Kritikusok fóruma. —18.10: Népzene sztereóban. —- 18.40: A magyar széppróza századai. — 18.55: Haladék. Szécsi Margit ver­sei. — 19.05: Az 1983. évi pori nemzetközi dzsesszfesztivál fel­vételeiből. — 10.35; Kapcsoljuk a pesti Vigadót. — Hangverseny'. Közben: 20.30: Gumija. A Kí­nában élő buiang nemzetiség teremtésmítosza. —.20.50: A hang- versenyközvetités folytatása. — 21,40: Nóták. — 22.00: A vakme­rő, Részletek zenés játékokból. — 22.41; Lengyei irodaim: újdon­ságok. Televízió, 1. műsor: 14.15. Ma­film magazin. — 14.25: Telesport. —- 17.05: Ki miben tudós? — 18.15: Kaukázus, Grúzia, napfény. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Vers — mindenkinek. — 20.05- Derrick. — 21.10: Hadi házassá­gok. — 22.45: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: 46.55: Ma­gyar múzeumok. — 17.20: Gó- lyavóri esték. — 18.05: ki­csoda ez a bácsi?...” — 18.50* Iskolatévé. — 19.45: Carlo Zecchi a Magyar Állami Hangverseny- zenekar élén. — 20.25: Téli olim­pia. — Kb. 21.10; Tv-híradó 2. Kiállítások; Miskolci Galéria CO—13): Cziráki Lajos festmé­nyei: — Szántó Dezső grafikái. — Vasas Galéria (14—19): Alle Teréz festményei. — Szőnyi Ist- ván-terern (9—13): Csupor László festményei. — Szakmunkás Ga­léria (10—17): A Miskolci Galé­ria plakátjai. — Herman Ottó Muzeum (10—18): Ember és mun­ka. — a Herman Ottó Múzeum numizmatikai gyűjteménye. — A természet három országa. — Ás­ványok, növények, állatok Észak- Magyarországról. — Miskolci Kép­tár (10—18): Két évszázad ma­gyar festészete. — Borsod—mis­kolci Múzeum (10—18): Kondor Béla-emlékkiállítás. — a posták története Eszak-Magyarországon. — Déryné-ház (9—15) : Déryné- emlékszoba. — Üvegművészet! emlékek a XVI—XIX. századból. — Herman Ottó-emlékház (10— 18): Herman Ottó élete és mun­kássága. — A Bükk élővilága. A Bábolnai Mezőgazdasági Gyors- és gépírói O Ö Kombinát gyakorlattal rendelkező kistermelők részére munkatársat naposcsibét értékesít keresünk Fizetés megegyezés szerinti Jelentkezni lehet a személyzeti és oktatási osztályon. Tetro 726 húshibrid 8,— Ft/db Telefonszam: 3o-784/219-es mellek. Felveszünk továbbá Tetra SL tojóhibrid 17,— Ft/db Tetra H vegyesivarban 8,80 Ft/db áron. 2 targoncavezetőt, A csibeár nem tartalmazza a szállítási és csomagolási költségeket. 1 raktári segédmunkást. Megrendelését az alábbi címre kérjük elküldeni: Fizetés megegyezés szerint! Jelentkezni lehet a munkaerő-gazdálkodáson. Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát Kereskedelmi Irodája 1396 Budapest V., Szép utca 3. Pf. 91 PAMUTFONÓIPAR! VALLALAT A naposcsibe átvétele kiértesítésünk után a MISKOLCI GYARA Cim: Miskolc, József Attila utca 74. sz. szendrői naposcsibe-boltunkban történik. Megközelíthető a 7-es autóbusszal Miskolci Nemzeti Színház (3) : Maugli. (Bérietszünet.) (7) : Ró­meó és Júlia. (Berletszünet.) — Kamaraszínház (7): A néma le­vente. Filmszínházak: Béke ,(3): Tin- Tin es a cápák tava (mb. szí­nes belga—francia) ; (nö, i8) : Dü­höngő bika (mb. amerikai, 14 even felülieknek, II. helyár!) — Béke kamaramozi (4) : Gyilkos­ság a tajgán (mb. szovjet); (6) ; A nyolcadik utas: a halai (an­gol, 18 éven felülieknek, III. helyár!) — Kossuth (f3) : Szere­lem receptre (mb. színes szov­jet) : (hnö, 7) : A biztosan ölő Sárkány Lady (színes japán. 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (fő) : Sze­génylegények (magyar) ; (f7) : Maótól Mozartig (mb. szmes amerikai). — Táncsics (f6, t8) : Spagetti-ház (mb. színes olasz, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Táncsics kamaramozi (6); Vad fajzat (mb. színes olasz, 16 éven felülieknek!) Matiné (í4): A ti­zedes meg a többiek (magyar). — Szikra (4. 6) : Kína szindró­ma (mb. színes amerikai, 14 éven felülieknek. II. helyár!) — Petőfi (fa): A matróz, a kozák és a hamiskártyás (mb. színes szovjet): (f7): Végállomás (mb. színes NSZK, 18 éven felüliek­nek, II. helyár!) — Fáklya (6, 8) : D. B. Cooper üldözése (mb. színes amerikai. 14 éven felü­lieknek, III. helyál !) — Fáklya kamaramozi (fő) : Blöff (mb. olasz, III. helyái !) Matiné (4) : No, megállj csak! (színes szov­jet mesesorozat). — Ady Műve­lődési Ház, matiné (2) : Te- curaseh (mb. színes NDK). — Vasas, Sikerfilmek Mozija (4) : E. T. (mb. színes amerikai, ki­emelt es III. helyar!) — Pereces (4): Hét tonna dollar (szmes magyar, 1« éven felülieknek!) VÁSÁRIN AP Kossuth rádió; 8.00; Hírek. — 8.05: Öt kontinens hét napja. — 8.20: Hallgatóink figyelmébe. — 8.21: Népzene. — 9.00: Radio- magazin. — 10.00: Hírek. — 10.03: Az én nevem Jimmy, hat a tiéd micsoda? — 10.45: Az MRT gyermekkórusa énekel. — 11.00: Szimfonikus könnyűzene. — 12.00: Hírek. — 12.05: Szim­fonikus könnyűzene. — 12.35: Édes anyanyelvűnk. — 12.40: Egy korty tenger. — 12.50: Eileen Farrell operaaríakat éne­kel. — 13.04: Határ-Idő-Napló. — 13.26: Rudolf Serkin zongorázik, Adolf Busch hegedül, Hermann Busch gordonkázik. — 14.35: Utazó kutatók. — 15.00: Hírek. — 15.05: Müvészlemezek. — 18.08: „Kell a jó könyv*”. — 17.00: Hí­rek. — 17.05: Pályázók keres­tetnek ! — 17.35: Szimfonikus zene. — 18.15: Hol volt, hol nem volt..* — 18.30: Hírek. — 18.40: Hedda Gabler. Közvetítés a Madách Színház Kamaraszínhá­zából. — 20.35: Találkozásom a népzenével. — 21.10: Lemezmú­zeum. — 22.00: Hírek. — 22.15: Operarészletek. — 22.52: Szoná­ták. — 24.00: Hírek. Petóff rádió: g.Oó: Hírek. — 8.05: Amikor én meg ... — 8.49: Ember, szabad ég alatt. — 9.05: Szimfonikus zene. — 9.30: örök­zöld dallamok. — 10.22: A bag­dadi kalifa. — 10.30: Hírek. — 10.35: Dzsessz. — 11.00: A Ma­gyar Rádió Karinthy Színpada. — 12.00: Hangszeres népzene. — Közben 12.30: Hírek. — 12.50: Gyalogcsillag. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Ha még nem tudná . . . — 14.30: Hírek. — 14.35: Táskarádió. — 15.33: Díjazottak. — 15.53: Út­közben hazafelé. —- 17.27: Kriti­kusok dija 1983. — 18.30: Hírek. — 18.35: Szimfónikus zene. — 19.30: Zenekari könnyűzene. — 20.30: Hírek. — 20.35: Társalgó. — 22.00: Népzene. — 23.00: Hí­rek. — 23.15: Daljátékokból. — 24.00: Hírek. S. műsor: 8.00: Hírek. — 8.11: Komolyzenei zsákbamacska. — 10.00: Üj Zenei Újság. — 10.45: öt kontinens hét napja. — 11.00: Hírek. — 11.03: Bach-művek. —*• 13.00: Hírek. — 13.05: Köny- nyűzene. — 13.35: Csináljunk kasszát! — 14.00: Egy rádiós nap­lójából. — 15.10: Üj dzsesszfelvé- teleinkböL — 15.55: Kis magyar néprajz. — 16.00: A denevér. — 16.40: Üj lemezeinkből. — 17.38: Szimfonikus zene. — 18.30: Na matemjem jeziku. — 19.00: Hí­rek. — 19.05: In der Mutter­sprache. — 19.35: A zeneiroda­lom remekműveiből. — 20.37 s Eberhard Büchner opera áriákat énekel. — 21.15-től 23.30-ig: Szimfónikus zene. Miskolci rádió: 8.00: Jó reg­gelt, jó szórakozást, jó pihe­nést! A stúdió kétnyelvű infor­mációs, szolgáltató és szórakoz­tató műsora. Vasárnapi krónika. Lapszemle. — 8.15: Programaján­lat. — 8.20: Az ország tetején. Zenés szórakoztató műsor Ké­kestetőről. Szerkesztő: Nagy Ist­ván és Dobog Béla. — 9.00: Tánc­ritmusban. — 9.20: Sport. — 9.25: Műsorösszefoglaló. — 9.S0: Szlo­vák nyelvű műsor. (Hírek. Kis­diákok között... Látogatás a sátoraljaújhelyi általános iskolá­ban. Tv-programajánlat. A nfe hullámhosszán.) Szerkesztőt Tóth Maria. — 9.55: Műsorössze­foglaló es a délutáni program ismertetése. — Délután: 18.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. — 18.05: Mérkőzésen, versenypá­lyán. Vasárnapi sportmagazin. Szerkesztő: Tóth Zoltán. — 18.27 —18.30: Műsorösszeioglalo es * hétfői program ismertetése. Televízió. 1. műsor: 8.00: Tévé­torna. — 8.05: Óvodások film­műsora. — 8.25: A titok nyit­ja. — 8.55: T.éli olimpia. — 9.*0: Lakótelepi gyerekek. — 10.05: Impresszionizmus francia film­sorozat. — 10.30: Hírek. — 10.35: Lila fecske. — 12.55: Téli olimpia. — 15.10: Műsorainkat ajánljuk.— 15.40: Budapesti tavasz . — 17.15: Miért írok zenéről? — 18.00: Delta. 18.40: Tévétorna. — 18.45: Esti mese. — 19.00: A Hét. — 20.00: „A Dunánál”. — 20.40: Telesport. — 23.00: Hűek. Televízió, 2. műsor: 17.00: Te­lesport. — 19.00: Lahti nemzet­közi orgonafesztivál 1983. — 19.30: Magyar múzeumok. — 20.00: Hí­rek. — 20.05: összefüggések. — 20.55: Színház filmszalagon. L«>- patyin feljegyzései. Szlovák televízió: 8.05: Gyere­keknek. — 8.55: Téli olimpia. — 12.30: A héten történt. — 12.55: Télii olimpia. — 16.00: Szóval és kamerával/ — 16.55: Új-zé- landi dokumentumfilm. — 17.16: A revizor. — 18.40: Szórakoztató műsor. — 19.30: Tv-híradó. — 20.05: Az ördög sokat tud. — 21.00: Téli olimpia. Kiállítások: azonos a szómba** tival. Miskolci Nemzeti Színház (3); Maugli. (Bérletszünet.) (7): Ró­meó és Júlia. (Berletszünet.) — Kamaraszínház (7) : A néma le­vente. Filmszínházak: Beke (ni<J. ft2. 3) : Tin-Tin es a cápák tava (mb. színes belga—francia): f8): Dühöngő Bika (mb. amen* kai, 14 éven felülieknek, ti helyár!) — Kossuth (11): Dü­höngő Bika (mb. amerikai, !•§ éven felülieknek!); (8): Szere­lem receptre (mb. színes szov­jet) : (5. 7) : A biztosan ölő Sár­kány Lady (színes japán, í# éven felülieknek, III. helyér!) ■ Hevesy Iván Filmklub (f5, í7) Maótól Mozartig (mb. színe? amerikai). — Hevesy Mcsemwti (10): Az álmatlan fülesbagoly (színes szovjet): (11): Találé­kony nyuszi (színes szovjet). — Táncsics (f4, f6, f8) : Spagetti" ház (mb. színes olasz. 14 éven felülieknek, II. helyár!) —Tán­csics kamaramozi (6) : Vad faj* zat (mb. színes olasz, 18 évei* felülieknek!) — Szikra (4, 6) Kína szindróma (mb. színes amerikai. 14 éven felülieknek. II. helyár!) — Petőfi (f5): A matróz, a kozák és a hamis- kártyás (mb. színes szovjet) í (f7): Végállomás (mb. színe? NSZK, 18 éven felülieknek, TL hely ár!) — Fáklya (4, 6): T>. B Cooper üldözése (mb. színes ame­rikai, W even felülieknek, Itt. helyar!) — Fáklya kamaramori (f5): Forgalmi dugó (mb. olasz- francia, 16 éven felülieknek, fi helyér!) — Tokaj, Cola bár (2): Krisztina születésnapja (színes magyar). — Vasas, Sikerfilmek Mozija (10): E. T. (mb. színes amerikai, kiemelt és ni. helyér!! — Ady (7) ; Jézus Krisztus Szu­persztár (színes amerikai, ki­emelt és m. hely ár! — Ady Mű­velődési Ház (3, 5, 7) : E. T. (mb, színes amerikai, kiemelt és Itt. helyár!) — Hámor (f6): Ez igen! (mb. amerikai, 14 éven felüliek­nek, III. helyár!) — Pereces (6) ; Gyilkos bolygó (mb. amerikai, 16 éven felülieknek, Hl. helyári) HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek. —* Kb. 8.20: Mai kulturális progra­mok. — 8.25: Barokk zene. — 9.00: A hét zeneműve. — 3.3f>: A hét költője. — 9.40: Ki kopog*? — 10.00: Hírek. — 10.05: Nyitni- kék. — 10.35: Népdalok. — 11.00; Régi híres énekeseik műsorából. — 11.25: Dalok Budapest felsza­badítására. — 11.41: Az eltűnt miniatűr. Petőfi rádió: 8 .m: Hírek. — 8.05: Nóták. — 8.30: Hírek. — 8.35: Figyelmébe ajánlom! — 8.30 Slágermúzeum. — 9.50: Köz­napi ügyeink. — 10.00: zenedéi- előtt. S. műsor: 9.00: Zenés játékok­ból. — 9.44: A Lett Állami Szim­fonikus Zenekar hangversenye. — 11.00: Hírek. — 11.05: Régi magyar dalok és táncok. —1130: Nagy mesterek kamarazenéjébe FELHÍVÁS! Miskolc-Tapolcán, a Lőcsei utcában 1984. február 1-től április 30-ig a városi tanács építtet. Kérjük az ott lakókat, hogy bekötési igényeiket 1984. március 31-ig a Miskolci Vízműveknél rendeljék meg. MISKOLCI BERUHÁZÁSI VALLALAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom