Déli Hírlap, 1984. február (16. évfolyam, 27-51. szám)
1984-02-01 / 27. szám
* Filmfelvétel a tokozott kamerával: MHSZ-oktatófilmet készít kettőnkről Vámos Antal Krk szigetén, búvárokkal 3. Mélységmámorban Nehezen indul a nap. A Török Bálint-féle mondást — hét magyar még megfér együtt, de három már veszekszik — Toncsi és Haesek kettőse cáfolja: osztják egymást rendesen. Haesek Mentős Gyulával mindenáron "0 méteres merülést akar. Toncsi igazához ezúttal kétség sem fér. Ha csak egy kicsit is elkapja őket a nitrogénnarkózis, a melységek mámora, és nem fordulnak vissza azonnal a 70 méterről,, az az életükbe kerül. mert a víz alatti nitrogén- szellőztetéshez nem marad elegendő levegő. Márpedig a nitrogénnarkózis. a részegséghez hasonló, ám a nyomás csökkenésével azonnal szűnő állapot elkerülésére semmi garancia nincs. Még ugyanannál a búvárnál is előfordul, hogy egyszer ötven, másszor harminc méteren kapja el. Veszedelme épp abban áll, hogy a gátlások megszűnnek: húztak már fel egészséges, fegyelmezett és gyakorlott búvárt is holtan, jókedvében kivette a szájából a esutorát. Engem is elővett egyszer; talán nem érdektelen. ha idemásolom akkori feljegyzéseimet. ..Merülés előtt;- • titokban; kortyíntottam egy deci" sört; Kell az erő. Korallért megyünk Kiss Gyulával nagy mélységekbe: takarékosan lélegzem. Eszerhbe sem jut, Hogy a legújabb orvosi elméletek épp, az alulélegzést, az agy hiányosabb oxigénellátását teszik felelőssé a mélységek mámoráért. Harmincöt méteren fantasztikus vidékre lelünk: a sima homokból Slonehenge- szerűen tizméteres elhosszú- sagú kockák meredeznek. És a szokatlan látvánnyal egy- időben meglep az alig leküzdhető félelem: itt fognak hagyni! Gyula elmegy a csónakkal, és én itt maradok örökre! Nem akarom, hogy a felelem a gyomromra kúsz- szon, cselekvéskételenné tegyen. Megállók, mély lélegzetekkel átöblítem a tüdőm, es Gyula után nézek. De Gyula eltűnt! Közel vagyok hozzá, hogy a hiábavaló forgások után felemelkedjek, de erőt veszek magamon. A víz négy atmoszféra nyomáson már mézszerű, az uszonyainkkal felkavart iszapcslk csak órák múlva ül'epszik le. Saját csíkom tehát valahol találkozik a Gyuláéval, és onnan Gyulához kell vezessen a másik. És valóban; Gyula ordítása onnan is jön. Megkönnyebbülök. Érzem, hogy gondolataim csapongóak, lassúbbak, és veszélyesen' ellenőrizhetetlenek: 'mégis' ' eszméletben vágyat értek tudni; mi jöhét még? Játszanék tovább a tűzzel, de Gyula levegője elfogyott, most nyúl a tartalék kapcsolóhoz — menni kell. Húsz méteren , a fejem tisztül? de rám tör a hányinger. A víz alatt ez azonos a víz- belégzés feltétlen, uralhatat- lan reflexével, nagy erőfeszítés kell, hogy ne hányjak. Teljesen kimerültén érek partra. Ülök a vízben, úgy vetkőztetnek le. Egyszerűen részeg voltam; a mélység mámorához az alkohol hatása is hozzáadódik. És most ötven perc múlva már másnapos is vagyok. Pedig csak egy decit ittam lemerülés előtt."’ Nos, Toncsi ötven adriai merülés után mar tudja, hogy ettől félni kell, Hacse- kot pedig félteni kell. Mert ha elkábulnak, nincs visz- szatérés, kevés a levegő hozzá. Röviddel ezután 40 méterre merülünk. Én pontosan nekiúszok egy 66 centire felálló, tehát 66 éves sonkakagylónak. Szép lassan kihúzom a gyökereivel a homokba kaoaszkodó. sonka- ’szín kagylót, amely néha igazgyöngyöket is rejt. Felfújom a mentőmellénvt. hogy saját súlyomon felül kiegyensúlyozzam a horgonyét és a sonkakagylóét is, szólok Toncsinak, és kifelé indulok. így már nem látom, amint Gyula az uszo- ityánél- fogva » -húzza vissza- Toncsit,- lője le az -áltatta lelt polipot. Még holtában is ragaszkodik a tengeri uborkájához a lábasfeiű . . . Gyula még tovább gyarapítja egy fejnyi tűzpiros korallal. eddig is egyedülálló gyűjte- ménvét. és tapsolva asszisztál Toncsi csípőből lőtt újabb halához .... Majd kiúszunk a partra, ahol is azon szomor- kodunk: az ötszáz dináros merülési engedélyünk ezennel lejárt. KÖHIDI IMRE (Vége) JSem olyan jó az ablak, az u/tó9 mint hitték Kicsi a hőközpont, hideg a radiátor A lakások újak. de hidegek: a viszonylag enyhe télben sem haládja meg a szobákban a hőmérséklet, a 18 fokot. A Pallos utcából érkezett levelet 29 lakó írta alá, A miskolci rádió Fórum-műsorában a Borsodtáv- hö igazgatója, Hönigh Mihály jogosnak találta a panaszt. Baj van a hőközpont méretezésével — mondotta. Az ügy nemcsak a Pallos utcaiakat érinti, hanem másokat is, akik új házakban laknak. Utánajártunk, hogyan „szabták el” a berendezéseket ... • MÁS A LABORATORY. ., MAS A VALÓSÁG Az egycsöves fűtési rendszer hátrányairól már sokat hallhatott mindenki, s manapság már nem is alkalmazzák ezt a műszaki megoldást. Az új házakban átkötőszakaszos „TR” fűtési rendszer épül. ami sok tekintetben kiküszöböli az egycsöves hibáit, egyenletesebbé teszi a fűtést. De ahogy "elhárították az egyik hibát, jött a másik. Torma Irán, a Borsodtávhő főmérnöke: — Ahol az új műanyag nyílászárókat együtt alkalmazták a TR-rendszerrel. o.it jelentkeztek a bajok. Kiderült ugyanis, hogy a laboratóriumi mérések túl jó hő- szigetelési sajátosságokat tulajdonítottak a műanyag aj-, toknak, ablákataúfití. AJ'gyakorlat ban ázön-bari; exe-k.-meg- sem zárnak ilyen tökéletesen. nem elég precíz a beépítés. A tervezők azonban a laboratóriumi adatok alapján méreteztek, a valóságban pedig a központok teljesítménye kicsinek bizonyult, nem bírjuk kifűterii a lakásokat. Miskolcon s a megyében számos- újonnan épült házat érint az ügy. Elsősorban akkor hűlnek le jelentősen a lakások, ha mínusz 5 fok alá száll a hőmerséklndia a hazája A csoda virág (i tíz napja Az a féltő szeretet, gondoskodás. amely évekig kísérte a virág születését, irigylésre méltó. Sok családban talán a gyerekeknek sem jár ki. Megyes Miklós nyugdíjas vizvezetékszerelő nyolc évig várt a nagy pillanatra, amikor a parányi gumóból kiszökkenő méteres szár csodaszép bíborvörös koronát kap. Nagy utat tett meg a Sau- romatum guttatum, azaz a csodavirág vagy gyíkgyökér immár egy évtizeddel ezelőtt. A Himalája tövéből került városunkba. Abból az egy gumóból, amelyet ajándéknak szántak egy indiai útból hazatérőben, csupán két „leszármazottat” tartanak nyilván Miskolcon. Az egyik a Megyes Miklósé. — Sokáig nem tudtam vele boldogulni, A gumót min- éen tavasszal öt centiméter* Itt már 110 centiméter a Sauromatum guttatum szára... (első kép). Megkezdődött a csodavirág nyílása (második kép). A múlt hónap közepén teljes pompában... A virágzás azonban csak tíz napig tartott (harmadik kép). Tegnap már így nézett ki a csodavirág (negyedik kép). re a föld alá dugtam, és dúsan trágyáztam. De mindig kiszáradt. Tavaly azonban gondoltam egyet, és még mélyebbre ástam. Gyakran locsoltam, és hetente egyszer bő trágyalével is leöntöttem. Ez meghozta a hatását: megindult a gyökérképződés. Minden nyáron körülbelül fél méter szárat hozott. Hatalmas levélkorona is képződött, de ez ősszel „leborult”, és a szár levált. A gumót ezután kivettem a földből, és két napig a napon hagytam, hogy leszáradjon a gyökere, majd védett helyre tettem. — Mikor kezdett el ilyen nagyra honi? — Az öt-hat centiméteres új szárkezdemény január 2- án már negyven centire nőtt. Ezután szinte napról napra fejlődött: harmadikán már 55, negyedikén 66 és hetedikén 110 centiméteres volt a szár. — A virágzás mikor indult meg? — Január 10-én kezdett kibomlani a virág, és öt nappal később teljes pompájában mutatta meg szépségét. Ekkor már 135 centiméterre nőtt meg. Sajnos, csak tíz napig gyönyörködhettünk benne a feleségemmel, de ez is nagy élmény volt. Érdekes, hogy az első időben borzasztóan kellemetlen szaga volt, ami aztán elmúlt. Egy hete kezdett összehúzódni, és tegnap már teljesen elvirágzott. Üjabb évet kell várnunk a csodavirág nyílására. (t emesi) lét. Az is jellemző, hogy azoknál a hőközpontoknál, ahol még nem épült meg a környéken minden oda tartozó épület, még nem jelentkezik a probléma, mert van fölös teljesítmeny. # KÉSTEK A SZIVATTYÚK Megoldás természetesen van, s a tennivalókat a szakemberek még a nyáron meghatározták egy országos tanácskozáson. Bővíteni kell az alulméretezett hőközpontok hőcsérélő felületeit,, s nagyobb teljesítményű szivaty- tyúkra is szükség van. Hiába tervezték azonban, hogy még a fűtési Idény kezdete előtt elvégzik a szükséges bővítéseket: a szivattyúk nem érkeztek meg időben külföldről. Bár a lakóknak ez kevéssé vigasztaló, nem csupán miskolci vagy borsodi ügy a hőközpontok alulméretezése. Annyiban van balszerencsés helyzetben a város, hogy itt az elsők között kezdték alkalmazni az új rendszert, így most a mi kárunkból tanulhatnak az ország más területein dolgozó szakemberek. • HA ZÁR, S HA NEM ZÁR Az olvasók is emlékezhetnek rá, hogy a nyílászárók hőszigetelési ügyeivel — a lakások penészesedésével kapcsolatban — már bőségesen foglalkoztunk. Akkor a szakértők többek között arra hivatkoztak, hogy a penész megtelepedésének egyik oka épp az ablakok, ajtók jó hőszigetelése. Vagy eleve pontosan zárt a szerkezet, vagy pedig a lakók tüntették el a réseket műanyag habbal, szivaccsal, s ennek következménye, hogy nem mozog kellően a levegő, kicsapódik a pára, jön a penész. Ajtó és ablak legyen a talpán, amelyik eleget tud tenni a sokféle követelménynek. Persze, lakónak lenni sem éppen nagy öröm a né- * mi hibával felépült otthonokban ... KISS LÁSZLÓ A Merkur jelenti Árak és sorszámok Miután az autóárak emelésének tényét minden érintett tudomásul vette, aki nem akar akár többször félnapot is haszontalanul eltölteni a szabadpiacon, a Merkur használtautó- telepére viszi járművét eladni. A telephely forgalma és készlete az utóbbi napokban fellendült; jelenleg 19 kocsit kínálnak eladásra. Csereakcióban egy Dácia 1310-es típus vár új gaz- dara. ;‘ Autóbörzét legközelebb jövő vasárnap rendeznek: Albenir- sán, Cegléden, Debrecenben, ri Gyöngyösön, Gyulán, Jászberényben, Kapuváron, Kiskunhalason, Lentiben, Nyíregyházán, L Oroszlányban, Pécsett, Szegeden, Székesfehérváron, Szentesen, 'r5' Tiszakécskén, Törökszentmiklo- >-' son és Miskolcon. A HASZNÁLT AUTÓ Típusa Évjárata Rendszáma Merkur-ár» Trabant 601 1972 IS 26 700 Polski Fiat 126 1977 ZL 53 300 Skoda S 100 L 1975 US 38 000 Lada 2101 1978 PH 92 000 £<&! Lada 21011 1980 , PU 109 80« £ Skoda S 100 L 1974 uo 32 900 Dácia 1300 1982 KA 115 700 Trabant 601 Combi 1979 PL 55 200 Lada 21011 1976 ZF 57 000 ' Trabant 601 Special 1976 ZJ 42 500 Wartburg Lim. 1977 ZM 56 200 Volga M 24 1980 (volt allami) 68 0ó0 Wartburg de Luxe 1974 UM 31 800 Skoda S 100 3975 ux 32 200 í-S: ARO 244 1978 TI 40 000 sa Zaporozsec 968 1981 TH 44 700 ■-At UAZ 469 1975 UZ 31 900 GÉPKOCSIATV ÉTELI SORSZÁMOK 1984. JANUAR 31-ÉN Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 1 266 Skoda 120 (Debrecen) 9 267 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 104 Skoda 120 (Győr) 10 676 Trabant Lim. (Bp.) 19 32c Skoda 120 GLS (Bp.) 550 Trabant Lim. (Debrecen) 13 623 Lada 120G (Budapest) 27 189 Trabant Lim. (Győr' 18 636 Lada 1200 (Debrecen) 16 418 Trabant Combi Special Lada 1200 (Győr) 8 610 (Budapest) 7 569 Lada 1300 (Budapest) 0 629 * Trabant Combi Special •(Győr) 3 612 Lada 1300 (Debrecen) Lada 1300 (Győr) 1 364 3 036 Wartburg Lim. (Bp.) 10 147 Wartburg Lim. (Győr) 6 299 Wartburg de Luxe 'Bp.) 15 219 Wartburg de Luxe (Gyón 8 484 Wartburg de Luxe tolótetős (Budapest) 3 086 Wartburg Tourist 'Bp.) 6 133 Wartburi Tourist (Győr) 2 453 Skoda 105 (Budapest) 8 276 Skoda 105 'Debrecen) 6 065 Skoda 105 (Győr' 6 26C Skoda 120 (Budapest) 15 189 Lada 1500 'Budapest) .) 942 Lada 1500 (Debrecen) 6 668 Lada 1500 (Győr) 3 041 Lada Combi (Budapest) 5 473 Lada Combi (Debrecen) 3 060 Moszkvics (Budaoest) 13 439 Polski FIAT 126 (Bp.) 17 306 Polski FIAT 126 (Győr) 5 706 Polski FIAT 1500 (Budapest) 4 499 Dácia (Budapest) 18 182 Dácia (Debrecen) . 9 455 Zastava 1100 GTL (Bp.) 4 017 Megváltott irányítószámok Tájékoztatásul közöljük, hogy 1984. február 1-tői az Avas III. ütemében több utca irányító- számának megváltoztatása válik szükségessé. A Medns’ánszky László utca irányítószáma 3529 helyett 3524, a Klapka György utcáé 3529 helyett 3524, a Pattantyús Á. Géza utcáé 3529 helyett 3524. A lakótelepen már átadott Kölcsey F., Jósika M., Hajós L es # Leszih A. utcák irányítószáma változatlanul: 3524. Közöljük továbbá, hogy elmúlt évben elnevezett utcák irányftószáma: Marjalaki Kiss Lajos utca 3525, Repülőtéri utca 3526, Szabó Lőrinc sétány 3530. MISKOLCI POSTAIGAZGATOSAG