Déli Hírlap, 1984. február (16. évfolyam, 27-51. szám)

1984-02-07 / 32. szám

Hosszanti repedés a nyomócső két oldalán Nem fölt a víz Salátádról Tegnap sokan bosszankod­tak, mert a csapokból a ma­gasabb emeleteken éppen csak, hogy csordogált a viz, a délutáni órákban pedig sok­helyen végleg el is apadt. A vizhiány oka egy nagymére­tű nyomócső meghibásodása volt. A hibát tegnap estére sikerült elhárítani. A vonal végén Orbán József, az Észak-magyarországi Regio­nális Vízmű üzgmfőmérnö- ke: néhány perccel megindulha­tott a normális vízszolgál­tatás. * A Miskolci Vízművek ügyeleteseitől megtudtuk, hogy a 600-as vezeték meg­hibásodása óránként ezer köbméter ivóvízmennyiség kiesését jelentette. A veze­ték kijavítás után este 9 és 10 óra között eredtek meg újra a csapok az első szinteken a városban. Arra azonban még számítanunk kell. hogy ma is lehetnek kisebb-nagyobb problémák a vízszolgáltatásban, hiszen a tárolómedencék nem tud­tak feltöltődni ennyi idő alatt. Várhatóan holnap reg­gelre fog teljes mértékben helyreállni a vízszolgáltatás, miután ma éjszaka feltölt­hetik az összes tárolómeden­cét. Etetik Sértegette a rendőröket Tárcsázzuk a 07-et Felrobbant a gázpalack Belehalt sérüléseibe az idős férfi Ittas garázda — Vasárnap éjszaka ész­lelték a sajóládi vízműben, hogy a Miskolc felé vivő 600-as eternit vezetéken va­lahol törés van. Hétfő haj­nalra felderítettük a hibás csőszakasz helyét, s meg­kezdődhetett a munka. Egy ötméteres csőszakaszt ki kel­lett cserélni, mert a hely­színen meglehetősen ritka esettel találtuk magunkat szemben: a mélyben a nyo­mócső két oldalán hosszan­ti repedés tátongott, mint­ha szétrobbant volna az eter­nit csőfal. Este 6 órakor vé­geztek a brigádok a javí­tással, s a csőfertőtlenítés és -feltöítés után fél 8 előtt Ma délelőtt kellemes megle­petés érte azokat a vásárlókat, akik betértek a Széchenyi úti, újjávarázsolt hangszerüzletbe. Minden ceremónia nélkül nyílt meg a megfiatalított bolt, ahol most már nemcsak a zene mi­att lehet vidámabban, hangu­latosabban vásárolni. Üj ál­mennyezetet és padlóboritást kapott, a vöröses-barna falhoz kitünően illik a fehér bútorzat, s ennek mutatós dekorációi az aranylemezek. Kővári Ernönének és mun­katársainak ettől a naptól kezdve a munkakedve is Budapeste-n rendezték meg az Európai Gyermek Endok­rinológiai Társaság konferen­ciáját. Ezzel a gyermek-mi- rigymegbetegedések gyógyí­tásának magyarországi ered­ményeit ismerték el. Képün­kön: növekedésihormon-elég- telenségben szenvedő gyer­mek vizsgálata. (Pintér Márta jelvexele) úrnődre, az Egressy utca 22. számú házhoz riasztották tegnap 23.30-kor a miskolci tűzoltókat. 'Nagy László 77 éves nyugdíjas a lakáshoz jobb, hiszen Miskolc egyet­len hangszerüzletére már ugyancsak ráfért a tataro­zás. De a jó munkakedvhez és a vásárlói közérzethez áru is kell. Kérdés, lesz-e mindenből elegendő. A vá­lasz az. hogy minden kedden érkezik szállítmány, legna­gyobbrészt importból. Való­színű. hogy mire ezek a so­rok megjelennek, még gaz­dagabb lesz a választék, hi­szen a múlt héten a raktá­rozási gondok miatt nem tudták fogadni az árut. Az elmúlt esztendőt szén eredménnyel, 17 millió 500 ezer forint bevétellel zárták. Remélik az idei jó áruellá­tást is. bár a keresett piani- nókat egyelőre csak előrejel- zéses rendszerben tudják árusítani. Pedig tavalv nem kellett értük sorba állni... A mai szállítmányban érke­zik tangóharmonika, trombi­ta és furulya, s egy különle­ges japán hangszer, a Ca­sio is. Az utóbbi „minden­tudó” kis szerkezetben szá­mológép van, beprogramoz­ható, a gyerekek játékát is visszajátssza. Már a mai napon is szép forgalmat bonyolítottak le: orgonát, gitárokat adtak el. s hanglemezeket vettek a legtöbben. S közben min­denki szóvá tette, milyen szép lett az üzlet. tartozó 6x3 méteres nyari- konyhában az ágyban do­hányzott. Elaludt, az égő ci­garettától tüzet fogott az ágynemű, majd a tűz a be­rendezési tárgyakra is átter­jedt. A nagy hő hatására a nyárikonyhában levő propán­bután gázpalack felrobbant, s az épületet nagymértékben megrongálta. Nagy László olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszí­nen meghalt. A bécsi ENSZ-központban tegnap megnyílt a világszer­vezet kábítószer-bizottságá­nak tanácskozása. Az egyhe­tes konferencián arról tár­gyalnak. milyen eszközökkel, módszerekkel lehetne megfé­kezni a kábítószerek további, riasztó méretű elterjedését a világban, elsősorban Észak- Amerikában és Nyugat-Euró- pában. A kábítószerek terjedését mutató ENSZ-adatok tavaly magasabbak voltak, . mint bevezetése óta bármikor: 1946, vagyis a statisztikák 1983-ban 6,1 tonna heroint, 2.2 toifha morfiumot, 12 ton­na kokaint, valamint 7000 tonna marijuanát koboztak el a világon. A rendőri in­tézkedések sem tudják azon­ban akadályozni a növekvő kábítószer-forgalmat, ame­lyet az egyéni csempészek helyett mindinkább nagy, szervezett, óriási pénzekkel és saját repülőgépekkel, ha­jókkal rendelkező alvilági bandák tartanak kézben. Az ellenőrzés, a szigorú büntetések mellett különö­sen fontos a megelőzés, hi­szen főként a fiatalok között terjed riasztó méretekben tovább a kábítószerezés — hangsúlyozzák az ENSZ ille­tékesei. a vadakat Amikor természetes táplá­lékhoz nem jut hozzá a vad, akkor a vadásztársaságok és az üzemi vadászterületek ve­zetői gondoskodnak számukra a megfelelő takarmányról. Ezt teszik a Vértes-hegység­ben is, ahol az etetőhelyekre traktorral és terepjáró au­tókkal szállítják ki a takar­mányt. Kiállítás Az észak-magyarországi posták története című kiállí­tást a Herman Ottó Múze­um Kossuth utcai kiállítási épületében Juhari Istvánné, a Magyar Posta postaszolgál­tatási igazgatója nyitja meg pénteken délután háromkor. Hazánk évek óta elismert tevékenységet fejt ki az ENSZ-testületben. Ennek elismerését jelzi az is, hogy a tegnapi ülésen dr. Bayer Istvánt, az Országos Gyógy­szerészeti Intézet főigazgató­ját választották a kábító­szer-bizottság elnökévé. Nem mindennapos ügyben ítélkezett a közelmúltban a Miskolci Járásbíróság dr. Csohány Ferencné tanácsa. A bírósági ítélet szerint a 30 éves, miskolci lakos Ka- menár János bűnös: hivata­los személy elleni erőszak bűntettében, hivatalos sze­mély nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett megsértésé­nek vétségében. Ezért a já­rásbíróság halmazati bünte­tésül 7 hónapi börtönbünte­tésre ítélte, — s egy 1 évre eltiltotta a közügyek gyakor­lásától. Ugyanakkor rongálás szabálysértés miatt 1500 fo­rint pénzbírsággal is sújtot­ta a bíróság. Az ítélet indoklásából az alábbiak derülnek ki: a fia­talember 1983. június 1-én italozás után a gépkocsibe­járón keresztül akart a Bor­sod megyei Rendőr-főkapi­tányság épületébe jutni. Ami­kor az ott szolgálatot telje­sítő rendőr rászólt, s eligazí­totta, hogyan juthat az épü­letbe, sértő kijelentéseket tett a rendőrre, majd a fő- kapitányság udvarára ment, s onnan nem volt hajlandó eltávozni. Közben a hely­színre érkezett egy rendör­vítottak meg a Volán autó­mentői, kettőt bevontattak. Éjszaka csupán egy elrom­lott felvonót szereltek meg a MIK szakemberei (a Szé­chenyi út 11—13. szám alatt). Az ingatlankezelő vállalathoz tegnap 121 bejelentés érke­zett. elszórtan hózáporokra lehet számítani. A hét első nap­jaiban csendes, nyugodt, pá­rás, ködös időjárás várható. A hőmérsékleti maximumok általában 1, 6 fok között ala­kulnak, de a tartósan borult, s ködös helyeken alacso­nyabb értékek is előfordul­hatnak. A minimumok a hét közepén 0 fok körül alakul­nak, később általában*—1, —6 fok közötti értékek valószí- nűek, de főleg a szélcsendes, hóval borított helyeken —10 fok körüli hőmérsékletek is lehetnek. tiszt, aki — miután Karne«' nár nem volt hajlandó ki­menni az udvarról — fel­ajánlotta, hogy a szolgálati bejárón keresztül elvezeti az eligazítóba. Kamenár azon­ban a készséges rendőrtisz­tet is sértő szavakkal illettej lökdöste. Miután a rendőrök látták, hogy Kamenár ittas, egy arra haladó rendőrségi gépkocsit leállítottak, s ab­ba akarták Kamenárt beül­tetni, hogy a detoxikálóba szállítsák. Kamenár azonban erre nem volt hajlandó, sőt! a felé közelítő rendőröket! ütötte, rúgta. Csak könnygázt spray használatával tudták megfékezni, és a gépkocsiba ültetni. Kár lenne azt hinni*' hogy Kamenár „megadta ma­gát”. Hiába zárták rá a Nysa gépkocsi tolóajtaját, a fiatalJ ember egy erős rúgással kiJ szakította az ajtót, s az­zal együtt kiesett a kocsiból*’ Eközben egy személygépko­csi a kirepülő ajtótól megJ sérült, a kár meghaladta aü 1600 forintot. Ezt követően a rendőröd bilincs használatával fékez-- ték meg a dühöngő fiatalJ embert, aki továbbra is trá-' gár, durva szavakkal illette a rendőröket. A fentiek alapján — aa enyhítő és súlyosbító körül­ményekre is figyelemmel — hozta meg ítéletét a bünte­tőtanács, amely nem jogerős. II Pénzipiszllrii és az MNil Irányé A konvertibilis devizák forint- árfolyamainak változásával ösz- szefiiggésben 1984. február 7-tol a külföldre utazó magyar állam­polgárok részére forintban meg­batározott valutavásárlási kere­tek emelkednek, Így pl. a kon. vertibilis elszámolási! országok­ba utazó egyéni turisták az ed­digi 14 ooo Ft helyett 14.500 Ft­ért vásárolhatnak valutát. Emelkednek továbbá a láto­gató útlevéllel utazók, valamint a szervezett turista utazáson résztvevők valutavásárlási fo­rintkeretei is. A további rész­letekről az utazási irodák adnak felvilágosítást. GYASZKÖZLEMENY Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GALAMBOS JÖZSEF fodrász hosszú szenvedés után, 73 eves korában elhunyt. Temetese 1984. február 7-én, 15 órakor lesz a Szent Anna temető ravatalozó­jából. DELI Hl ELLA F. — A Magrer Sorod allste Munkáspárt Ml 3, Icolc városi Bizottságának pouüka) napllaola. - Főszer kést tó: CSALa LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc. Sajcsy-ZslUoszlr* oi IS. S527. Postacím Miskolc 3S0L Pf.: 99. Telefonközpont- 99-941 titkárság- 18-213: bel- es várospolitika) rovat: <8-224: levelezés- -ovat- I8-22S: kultúrpolitika- 18-228: sport: 18-S22: információ 1-tZl — Kiadja: a Borsod megvei Lapkiadó Vállalat Miskole íaicsy-Zsilinszky út is. 9927 Postacím- Miskolc 9501 PL: 179 - -"elelós kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon S8-IS1. - Hirdetésiek tétel- Miskolc Széchenyi út IS—11. SS25 Telefon: 18-213. - Ter- lesztá: a Magyar Posta Kapható: a btrlapárusoknál Előfizethe­tő « btrlapkézbesitó postahivataloknál és kézbesítőknél. Előflze- ésf dfj: egy hónapra: 84 forint, negyedévre: 102 formt egy évre: 488 forint. — Index: 39981. — Készölt: n Borsod megyei Nyom­daipart YáüalamáL P. u KILIAN BÉLA. — ISSN 8133—0889 Az ügy eleteken történt Eltört a csővezeték Eltört egy 300 milliméteres cső a Kommün és a Tízes honvéd utca sarkán tegnap délután. Emiatt a környéken akadozott a vízellátás; a hi­ba elhárítása folyamatban van. öt lerobbant gépjármű kö­zül hármat a helyszínen ja­Havazás Heves hózápor volt ma reggel Miskolcon, a levegő hőmérésklete nulla fok körül alakult. A felhőzet továbbra is zárt marad, s így napköz­ben is havazásra, havas eső­re számíthatunk. A hőmér­séklet csúcsértéke plusz 3 fok körül várható. A hét közepén várhatóan folytatódik az erősen felhős időjárás.. Ismétlődően lesznek esők, de havazás is kialakul­hat. Ezt követően felszaka­dozik a felhőzet, megerősö­dik az északnyugati szél. s erősödik az éjszakai lehűlés. Minden vásárló dicsérte „Át komponálták'’ a hangszerboltot Nemzetközi esempészbandák A gyászoló család

Next

/
Oldalképek
Tartalom