Déli Hírlap, 1984. február (16. évfolyam, 27-51. szám)
1984-02-07 / 32. szám
/ Emelkedtek a normák, üe a térítési díjak is Ebéd diáknak, dolgozónak jjc Ha már itt vagyunk, valamit venni kell. Ép tárcával senki sem ússza meg. Nem kétséges: a január 23-1 áremelések valamennyiünk pénztárcáját többc-ke- vésbé érintették. Már beszámoltunk arról, hogy az éttermekben. vendéglátóhelyeken miképp módosultak az árak. mennyivel kell mélyebbre nyúlnunk a zsebünkbe. ha nem otthon akarunk ebédelni, vacsorázni. Am a hús és húskészítmények árának emelkedése nemcsak az éttermekben jelentkezik. hanem a diák-, illetve a munkahelyi étkeztetésben is. Kilehelték volna a „lelt ház ' táblát 4 pult közelébe sem jutottunk A téli vásár első napján f Folytatás' az 1. oldalról) Minden vérbeli kereskedő arról álmodik, hogy tele van a bolt. s a vásárlók egymás kezéből kapkodják az árut. Nos, ez beteljesült tegnap délelőtt a miskolci ruházati üzletekben. Akárhová mentünk, még a pult közelébe sem jutottunk. A Centrum Áruházban már 11 órakor kitehették volna a „Telt ház” táblát. Az igazi tumultus azonban a leértékelt cipők osztályán fogadott, ahol képtelenek voltak sorban tartani a vevőket. — Müven sokat válogatnak! Most vitték el. amit már kinéztem magamnak ... — mondották sokan a sor- banállók közül, miközben figyelemmel kísérték a gondolák között kosárral sétálókat. Természetesen, miután bejutottak, ugyanúgy tettek, Sok idő ment el a fejszámolással és a kédezősködés- sel. Ugyanis csak az eredeti árat írták ki. mindenki magának számolta ki a negyven százalék árengedményt. — Reggel hét óra óta járjuk a várost — hallottuk Székely Istvántól, aki a feleségével együtt utazott ide Kazincbarcikáról. — Fölírtuk. hogy hol mit láttunk a kirakatban. A Tünde gyermekruházati boltban csaknem féláron vehetünk dzsekit és kabátot a gyermekeknek. Rögtön kiszámoltuk azt is. hogy amit ott megtakarítottunk, abból mindkettőnknek jut egy-egy kiscsizma. S amit itt megspórolunk még a lábbeliknél, az pedig ... Miközben az áruházi tömegben ember embert ér, a rendészek is éberen ügyelnek. — Ilyenkor nagyon sokan akarják kihasználni a zsúfoltságot. többen próbálkoznak zsebmetszéssel, tolva.j- lással. Kénytelenek vagyunk nyitástól zárásig a gondolák között sétálni. Sok az ismerős arc, akit kísérnünk kell emeletről emeletre ... Jávor Zoltánnal és családjával a Konferben találkoztunk. — Ritka alkalom, amikor alig félezer forintért vehetünk divatos kabátot. A gyermekek meleg nadrágot é« anorákot kaptak. Már most kikötötték, hogy vasárnap ebben jönnek a Bükkbe. * Kabát, alig ötszázért Lichtenstein Tibor, a Konter vezetőhelyettese is a pult mögé állt: — Őszintén megmondom, hogy ha az első napi vásárlói roham megismétlődik kedden. akkor rendkívüli forgalommal zárjuk a vásárt. Szerencsére bőven van árukészletünk. s az utánpótlásra sem panaszkodhatunk. A Pátria-ház előterében már javában folyt a családi számvetés. — Kipipáljuk, amiket sikerült megvennünk. Közben megosztjuk erőinket. Nagyi magában járja, tovább a boltokat. mert szeretne magának egy fekete kardigánt — magyarázta Borovics Sándor- né Arnótról. S akik végigjárták a főutcát hétfőn délelőtt, bizonyára egyetértenek abban, hogv soha jobbkor nem jöhetett volna a gépjárművek Válaszol: a MALÉV A MALÉV információs napot tart február 14-én a Rónai Sándor Megyei Művelőd desi Központ földszinti klubjában. A helyszínen déli 12 órától este 7-ig adnak választ a légiforgalmi szakemberek a személy-, és áruszállítási ügyekkel, a szolgálati, egyéni és csoportos utazásokkal kapcsolatos kérdésekre. kitiltása. A kedvezményes vásár vevői és szemlélői még az úttesten is tömött sorokban vonultak üzletről üzletre. Sz. I. Ma Miskolcon mintegy 26 ezer általános iskolás és 9400 középiskolás tanul. Közülük természetesen nem mindenki jár menzára, nem mindenki napközis. A legtöbb gyereknek — szám szerint 13 ezernek — a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat főzi az ebédet, vagy ha napközis, akkor reggelit, tízórait, uzsonnát is készít. Dr. Sugár Jánossal, a vállalat igazgatójával beszélgettünk. — Az árváltozásokkal egy- idóben az élelmezési költségnormák is emelkedtek — mondotta. — Ez az emelkedés átlagosan 10 százalék, ettől mi nem térhetünk el, mivel ez kötött szám. Ha csak ebedről van szó, akkor 1 forinttal többet költheíünk nyersanyagra, egész napos étkeztetés esetén viszont 1' forint 50 fillérrel. Az óvodásoknál az eddigi 9 forintról 10 forintra, az általános iskolásoknál 10,50-ről 11,50- re. a középiskolásoknál 11,50- ról 12,50-re emelkedik az az összeg, amiből nekünk egy ebédet ki kell hozni. A térítési díj ettől független, azt a szülők keresete, s az eltartottak száma alapján állapítják meg. — Általában háromfogásos ebedet szoktunk adni a diákoknak, s reméljük, nemcsak, mi látjuk így, de ők is érzik. hogy bővült a választék. Hidegkonyhai termékeket is tálalunk, például tízóraira franciasalátát adunk. Szeretnénk a minőséget javítani : két év alatt 20 konyhai dolgozót képeztünk ki szakáccsá. Természetesen még jócskán akad tennivalónk. Az a közlemény, amely az áremelkedéseket hozta a lakosság tudomására, többek között ekképp fogalmazott: „A munkahelyi étkeztetésben a vállalatok a költség- emelkedést, vagy annak egy részét, ha saját forrással jfc Nem mindegy, hogy mit eszik a gyerek, s mennyiért. rendelkeznek, átvállalhatják”. Dr. Sugár Jánostól tudjuk, hogy ennél az étkezési formánál a nyersanyagnormának legalább 1 forint 50 fillérrel emelkedni kellett. Ám vállalata válogatja, hogy végül is mennyit taksál ez a növekedés. A Lenin Kohászati Müvek szociális főosztályvezetője, Balogh Sándor: — Mi 2,50-nel emeltük a normát, a dolgozói térítés pedig 1,50-nel lett több, 9 forint helyett 10 forint és 50 fillért fizetnek munkatársaink. Körülbelül 3000— 3200 kohász ebédel naponta, s a január 23-a óta eltelt két hétben azt tapasztaltuk, hogy nem csökkent az ebédelni járok száma. Talán ezért sem, mert ez az emelkedés véleményem szerint minőségi magával. változást is hozott Az LKM tehát nem vállalta teljes egészében magára a költségemelkedést — igaz, erre senki sem kötelezhette őket —, de a növekedés mértékét csökkenteni igyekezett. A December 4. Drótmüvek viszont változatlanul hagyta az ebédárakat. Bar- tha Lajos csoportvezető: — A kollektív szerződés módosítása dönti . majd ej, hogy emelkedik-e a térítési díj. Addig pedig marad a 9 forint. Ennyit fizet a dolgozó egy ebédért, míg mi 24 forint 20 fillért. A nyersanvagj normát 1,80-nal emeltük. Ennyi pénzért — vélem — jó ebédet kapnak dolgozóink ... I. S. 4 sabonaioar újítása I Mosás helyett koplalják A vizek szennyezésének megelőzésére a gabonatröszt vállalatainál korszerűsítenek egy hagyományos technológiai folyamatot, a gabonamosást. Az ezzel kapcsolatos kísérlet a budai malomban eredménnyel járt. Egy kiló búzához egy-két liternyi ivóvízre van szükség, a higiéniai követelmények gyengébb minőségű víz alVárosi beruházások, év elejér Három iskola, három 4BC Talán a kedvező időjárásnak is köszönhető, hogy a városi beruházásokon dolgozó kivitelezők jó tempóban végezhettek munkájukat az év első heteiben. Összesen majd 1100 új lakást kell felépíteni Miskolcon 1984-ben, s jelenleg már több mint télezer otthon szerkezetileg készen áll. A Jókai utcai lakótelepen 330. az Avas-délen 205 lakas szerkezetét szerelték mái össze az építők. A Jókai utcánál az idén több lakás mái nem épül. az Avas-délen azonban a 205-ön kívül még több mint 500 lakást kel! tető alá hozni a kivitelezőknek. Az 500 közül 247-nél a szerkéz etszerelésnel tartanak, s mindössze 80 akad, ahol még nem kezdtek hozzá az alapozáshoz. Iskolát három helyen építenek jelenleg Miskolcon. A Jókai utcán s Hejöcsabán mar áll a 12 tantermes iskoiák szerkezeti váza. A Nagyvát- hy utcai nyolctantermes iskolabővítés még tavalyi feladat, ám csak most tartanak a belső munkálatoknál. Az átadásra még várni kell. Megtörtént, ellenben az avasdéli lakótelepen a 200 csöppég fogadására alkalmas óvoda műszaki átadása, s ha befejeződnek a hiánypótlási munkálatok, nincs akadálya a megnyitónak sem. Ugyancsak itt épül egy bölcsőde — 120 apró avas-délit várhatnak majd —, de a kivitelezők még a kezdeteknél, azaz az alapozásnál tartanak. Nemcsak a kicsiknek, hanem az öregeknek is készül új intézmény az Avason: az egyik lakóépület földszintjén már a befejező munkálatokat végzik az öregek napközi otthonának kivitelezői. Három ABC-áruházon munkálkodnak az építők az Avas-délen, a Jókai utcán és Hejöcsabán. Az Avas-délen a belső munkálatoknál tartanak — itt ételbár is lesz —, a Jókai utcán pedig most fejezték be a szerkezetsze- relést. Hejöcsabán. a Futó utcában még csak az alapok készültek el. (k—ó) kalmazását nem engedélyezik. A mosás után a szennyvíz ugyan a környezetre káros elemeket, vegyüieteket nem tartalmaz, ellenben „idegen” biológiai anyagok is vannak benne, a mosásból adódóan. A malmokból kikerülő szennyvízről megállapították azt is, hogy oxigéntartalma alacsony és más vizekbe kerülve rontja az ottani biológiai feltételeket. A gabonaiparban a külföldön alkalmazott ' korszerű technológiák alkalmazásával kísérleteznek. Egyebek között a Német Demokratikus Köztársaságból szereztek be nagy teljesítményű gépeket. A budai malomban került sor a száraztisztításj kísérletekre. A technológia lényege: nagy teljesítményű berendezésekkel szinte lekoptatják a ga- ■bonamagvak felületéről a szennyeződést, és ugyanolyan tiszta terméket kapnak, mint korábban a vízzel való tisztítással. Tanácstag o Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját dr. Gecse Istvánná. lakásszövetkezet, Avas-dél, Engels u. 32. szám, 16-tól 17 óráig. » t