Déli Hírlap, 1984. február (16. évfolyam, 27-51. szám)

1984-02-01 / 27. szám

Lakókocsik: kempiugekben Az Autóklub tervei (Folytatás az 1. oldalról) Ha a Magyar Autóklub központi vezetősége teljesíti a miskolciak kérését, s meg­adja a szükséges 1,5 millió forintos támogatást, az idén bővíthető a győri kapui mű­szaki állomás területe, s új szociális létesítmények he­lyezhetők üzembe. A bőví­téshez az állomáson dolgozó két szocialista brigád társa­dalmi munkát ajánlott fel. A klub február 1-től együttműködik az Avas Ta­xi gmk-val. Az elképzelé­sek szerint ezentúl a mű­szaki állomáson tartanának ügyeletet — telefonnal és CB-vel — a gazdasági mun­kaközösség dolgozói, egyben ellátva az éjszakai, illetve a szombat—vasárnapi ügyele­tét, sőt bizonyos tekintetben a „sárga angyal” szolgálatot is. Az elképzelés érdekes, és mindkét fél számára hasz­nosnak ígérkezik... Az újdonságok közé tar­tozik az is, hogy április 1- től megkezdik a B-kategóriás és segédmotor-kerékpáros gépjárművezető-képzést. Mivel a lakókocsik bérle­ti rendszere tavaly akado­zott. az idén más megoldást választottak. A lakókocsikat három külföldi és egy bel­földi kempingbe telepítették, s így azok májustól őriig egyetlen nap kiesése nélkül hasznot hozhatnak a klub­nak. Szó van arról is, hogy két újabb (a meglevőknél ki­sebb) lakókocsit kaD a klub. Ha megérkeznek, Miskolcon bérelhetők ki. A klubtagság figyelmébe ajánljuk: minden hónap el­ső hétfőjének délutánján in­gyenes jogtanácsadást vehet­nek igénybe a Győri kapui műszaki állomáson. Ny. I. A pormentes a korszerűbb Tavaly a Miskolci Köz­tisztasági Vállalat tovább fejlesztette a szemétszállítási technológiát a város terüle­tén. Több mint 2 ezer la­kásnál szüntették meg a félpormentes szemétszállí­tást. bevezetve a higiénikú- sabb pormentes szállítást. A változás a Zsarnai-telepet, az Űttörőparkot és környé- 'két, Tapolcát. Hejőcsabát s Pereces egyes részeit érin­tette. Hu szí n i hiuk s hu elavult Az idén majd másfél száz lakás jut városunkban a közérdekű feladatok megol­dására. Szanálási célokra 101. az avult lakások fel­számolására pedig 29 új la­kást juttatnak. Milyen is a katonaélet? Féléve ■ééii Augusztus 24-én még hosz- szú bajuk volt, talán szakál­luk is, farmert hordtak és trikót. Egy napra rá már rö­vid frizurát viseltek, s elbú­csúztak a farmertől is. És egy hónap múlva, a városi sportcsarnok előtt letették a katonai esküt. Alig fél éve katonák. Az eskütételkor már feszesen vágták a díszmenetet. — Egy hónap alatt keményen meg­gyúrtak bennünket — mond­ták. Most itt ülünk Miskolc egyik laktanyájában, s be­szélgetünk. Takács Zoltán, Zelenák Miklós, Háhn Zol- tán, Molnár Tibor, Egri Gá­bor, Balatoni József, Szabó Zoltán ... Együtt vonultak, együtt esküdtek, egy helyen szolgálnak. Hogy milyen a katonaélet?- Hát nem olyan riasztó, mint ahogy az öregek elme­sélték. Csak hát mégis ka­tonaság. £s ezt a kötött per­ceket egy huszonéves fiatal­nak. aki eddig szabadon gaz­dálkodott az idejével, nehéz megszokni. Márpedig, ha tet­szik, ha nem, ehhez kell tar­tani magunkat... Fegyvert tisztítanak és le-' velet írnak a kedvesnek, reggelitornáznak és beágyaz­nak, szolgálatba járnak, de szórakoznak is. Sok közülük az előfelvételis, ők gyakran előveszik a tankönyvet. Aki civilben festő volt, az tár­sadalmi munkában itt is fest, aki cukrászként süteménye­ket sütött, az most a kony­hán-főz. És ha eljön az idő, meg ha a fegyelemmel sem volt baj. akkor kimenőt kap­nak, és szabadságot. Tizennyolc hónap a kato­naidő. Az egyharmadán már túl vannak ... I. S. Szolgálatban ... Szellemképes a (évé Sok olvasónk panaszkodott IXem a készülékben van a hiba Antennák három gazdája bök panasz érkezett az utóbbi hetekben a központi tévéantennákra. Olvasóink telefonáltak, hogy amíg tar­tott az avasi tévétorony re­konstrukciója. türelmesek, megértöek voltak. Most. hogy elkészült, már bosszantó, ha remeg a kép. „szellemes” a képernyő. Többen tették szó­vá, hogy a 25—30 ezer fo­rintért vásárolt színes televí­ziójukon többszörös vissza­vert képet kapnak. Hiába ki­fogástalan a készülék, ha rossz a központi antennájuk. Kérésükre utánajártunk, ki a gazdája a tévéantennák­nak. s ki köteles megjavíta­ni, ha elromlik? Darab József, a GELKA igazgatója: — Mintegy 9 ezer lakás központi tévéantennáinak za­vartalan működéséért va­gyunk felelősek, OTP, szö­vetkezeti és tanácsi lakások­nál egyaránt. Hozzánk tar­tozik az avasi lakótelep va­lamennyi épülete, azok kivé­telével, amelyeken a hagyo­mányos lépcsőházankénti központi antenna található. Rendszeresen gondoskodunk az antennák karbantartásá­ról, vonaléllenörzéséről. Az eddigi gyakorlat szerint 72 órán belül minden panaszt kivizsgálunk, és- lehetőség szerint megszüntetjük a hi­bát. Telefonszámunk: 66-666 és 66-653, s a hétvégi napo­kon is ügyeletet tartunk. Számunkra csupán az jelent nagyobb gondot, ha elsza­kad a földkábel. Ebben az esetben ugyanis csak az * A fegyvertisztítás a min­dennapok feladatai közé tar­tozik .. . (Kerényi László . felvételei) Diabet Bébi Kívülről nem lehet ráis­merni az egykori fűszer- csemegeboltra az Arany- szarvas gyógyszertár mellett. Megszépült, a kirakatok na­gyobbak lettek, a bejárat is megváltozott, és a bolt ma­gasabbnak tinik. Pedig az üzlethelyiség területe nem nagyobbodott meg, csupán eltűnt a csemege- és hen­tesáru-pult. Nem véletlenül: a profil megváltozott. A fel­irat (Diabet Bébi) ezt jelzi is. A megye egyetlen, diabeti­kus élelmiszereket árusító szakboltja nyílik meg itt csü­törtökön. Különösen a cukor­betegek örülnek majd neki, hiszen bőséges árukínálat várja őket. A gabonaipari humán termékeken: a búza­csírán, búzakorpán,' riz^-, szója- és kukoricaliszten, il­letve darán kívül teljes a konzerv-, valamint az edes-r segválaszték. A diabetikus élelmiszerek mellett kapha­tók lesznek a csecsemőknek való ételek, sőt babaapolasi cikkek is. Az árukészlet értéke eléri az egymillió forintot. A Mis­kolci Élelmiszer-kiskereske­delmi Vállalat — a Mátra Élelmiszer- és Vegviáru- nagykereskedelmi Vállalat­tal közösen — üzemelteti, Nincsen Qond a férőhellyel A bölcsődékről volt szó (Folytatás az 1. oldalról) — Van-e elegendő bölcső­dei férőhely? — Területen­ként megfelelő-e az intéz­mény-ellátottság? — Elége- dettek-Q a szülők a gondozó­szolgálattal?— A gyermekek orvosi ellátásával? — Milyen a bölcsődei dolgozók bére­A kérdéseket az egészség­ügyi pártbizottság tagjai tet­ték fel a pb-ülés fontos na­pirendi pontjával kapcsolat­ban, s ezekre részben dr. Kise Katalin, a városi ta­nács egészségügyi' osztályve­zetője, részben Antalfi Ká­roly né. az Egyesített Böl­csődék igazgatója adott vá­laszt. Elmondották: a város bölcsődés korú gyermekeinek 24—25 százalékát képesek el­helyezni a 26-intézményben. Lényegében több mint eleg a férőhely, hiszen bölcsődé­ink k:használtsági foka 73 százalékos. Ennek magyará­zata az. hogy vannak terü­letek — mint például a Ki- lián-észak vagy a Kuruc ut­ca környéke —. ahol megál- laobdott a lakosság, a moz­gás csekély, s a gyerekek „kiöregedtek” a bölcsődék­ből. Ugyanakkor a fiatalabb lakótelepeken — mint most az avasi — a múlt évben még előfordult.' hogy nem minden csemetét tudtak a lakóhelvhez legközelebb eső intézményben elhelyezni. Egy azonban garantált: mind­azoknak. akik a gyest nem veszik teljes egészében igény­be. biztosítják gyermekük bölcsődei felvételét. A gondozószolgálatra — csakúgy mint az intézmények orvosi ellátására — különö­sebb panasz nincs. Legkivált azért, mert az anyagi lehe­tőségekhez képest, maximá­lisan gondoskodnak a rájuk bízott apróságokról. A háló­zat korszerűsített szerveze­tén belül erre a korábbiak­nál is kedvezőbbek a lehe­tőségek. Néhány példa rá: a központosított beszerzés ré­vén akár a termelőktől, akár a nagykereskedelem révén, mindenkeppen olcsóbban sze­rezhetők be nemcsak az élel­mezési cikkek, de a fogyó­eszközök is. A centralizált műszaki részleg pedig a ko­rábbinál rugalmasabban, s gyorsabban képes biztosíta­ni a felszerelések karbantar­tását. Eredményt hozott az ösz- szevonás a munkaerővel va­ló gazdálkodásban is. hiszen a dolgozók átcsoportosításá­nak ebben a formában min­den lehetősége adott. SikeT rült a bérfeszültségeket eny­híteni: a 890 bölcsődei dol­gozó közül a múlt év má­sodik felében 316-an része­sülte^ 200—200 forintos bér­emelésben. A kisebb mérvű fluktuáció ellenére lényegé­ben stabil a törzsgárda. Az egészségügyi pártbizott­ság titkára, dr. Berkö Peter, zárszavában így fogalma­zott: városunkban a bölcső­dei ellátás jó. a lakosság közérzetét javító tényező. Az intézmények egyesítése hasz­nos és szükséges volt, meg­oldása sikerült. A korszerű­sített szervezetben rejlő to­vábbi. tartalékok kiaknázá­sára minden lehetőség bizto­sítottnak látszik. + A nagyobb térerő is okoz­hat vételromlást ÉMÁSZ-szal közösen derít­hetjük fel a hiba okát. — Bizonyára kevesen tud­ják, hogy a központi anten­nák dugaszoló aljzatai sor­ba vannak kötve. így aztán, ha tapétázáskor vagy vala­milyen más ok miatt egy la­kásban kiszakad a vezeték, akkor az összes, egymás fö­lötti szobában megszűnik a vetellehetóség. Ezért csak úgy lehet javítani a közpon­ti antennát, ha egyszerre ott­hon találjuk az egymás fö­lött lakókat. — Megjegyzem, hogy a köz’ponti antennák karban­tartása, felügyelete koránt­sem gazdaságos vállalkozás. Ennek ellenére minden erőnkkel azon vagyunk, hogy kitűnő vétellehetőséget biz­tosítsunk mindenhol, öt csa- tornán tettük lehetővé a té­vévételt. Az avasi lakások többségében fogható a hazai es a csehszlovák televízió 1- es, 2-es programja, plusz a szovjet tévéadás kísérleti jelleggel. Mindezekért laká­sonként havi 12 forintot szá­molunk. — Az avasi lakótelepen kívül mi felügyelünk a köz­ponti antennák működésére a Kilián-déli Lakásszövetke­zetnél, az Arany János ut­cai Lottóházban, Komlóste- tón s a December 4. Drót- müvek szolgálati lakásaiban. A legtöbb helyen a legmo­dernebb HTV—Hirschmann NSZK-gyártmányú anten­nát szereltük fel. Erre épí­tettük rá az NDK-jelerősí- töt. Mindenhol nagyon gon­dosan megmértük a bejövő jel erősségét, s ennek függ­vényében határozzuk meg a „ráköthető” lakások számát. De hiába a legtökéletesebb technika, ha egy-két elem rögzítése fellazul, s a szélvi­harban mozgásba lendül az antenna. Mindez sajnos, meg­látszik a képernyőn. Bacsó Gyula, a VILLKÉSZ igazgatója: / — Mi is csak a földkábe­les központi antennák sze­relésével, karbantartásával foglalkozunk, a " Tanácsköz­társaság városvészben, vala­mint a Szinva—Népkert sor házainál. A 36-599-es és a 15-601-es telefonszámon be­jelentett antennahibákat 24 órán belül megszüntetjük. Tudjuk, mi okozza a köz­ponti antennák hibáit nap­jainkban. Mint ismereles. a közelmúltban átadott avasi tévéadó a korábbinál na­gyobb térerővel sugároz. En­nek a következmenyekent erősebb a visszaverődés, gyakoribb a reflexió, az úgy­nevezett szellemkép. Ha nem­állítjuk át az antennáinkat a tokaji adóra, akkor csök­kenteni kell az elemek sza­mát, illetve a vetelérzekenv* séget. Mindent megteszünk, hogy rövid időn belül a la­kosság teljes megelégedéseve megoldjuk ezt a problémát. A Miskolci Ingatlankezelő Vállalat üzemelteti a régi tí­pusú, hagyományos központi antennák zömét. Jelenleg több mint 15 ezer lakásban felügyelnek az antennákra; Szeles Sándor, a vállalat üzemvezetője: — Sajnos, az antennáink többsége, s az erősítők 10 évesnél idősebbek. Sok köz­tük az elavult csöves készü­lék. Ezek egyszerűen képte­lenek az újabb modulrend­szerű televíziók úgynevezett jeligényét kielégíteni. Egy- egy újabb erősítő megvásár­lására csaknem 20 ezer to- x-int kellene. Mivel az anya­gi lehetőségeink vegesek, megpróbáljuk rangsorolni a fejlesztés fontosságát. Most fejeztük be a Kuruc utcai központi antennák felújítá­sát. Hamarosan megkezdjük az Árpád utcai és a Szent- péteri kapui antennák re­konstrukcióját is. Természe­tesen ezzel egyidóben a TÓóSt felújított lakások tetejéről le­szedetjük az antennaerdőt, es új központi antennákat szerelünk fel. Előfordul- hogy néhány idősebb nyug­díjas bejelenti: nincs televí­ziója, s nem akarja fizetni a központi antennáért járó néhány forintot. Ebben az esetben lepecsételjük a du­gaszoló aljzatot, és mentesít­jük az illetőt a fizetési kö­telezettség alól. Mások vi­szont azért tagadják meg a fizetést, mert rossznak talál­ják a központi antennái. Ilyen esetekben a posta meg­méri a jel erősségét, s en­nek alapján dönt, kell-e fi­zetni. A lágy fedésű ház- gyáx-i tetők nem alkalmasak a járkálásra. Ennek ellenére az egyéni televízió- és CB- antennák felállításához meg­adjuk az engedélyt. Egyetlen kikötésünk, hogy az ebből származó károkért felelős­séggel tartozik a bérlő. A hibaelhárító üzem munkájá­nak egyébként kis hányadát jelentik a tévéantennákkal kapcsolatos panaszok. Jó, ha tudja mindenki, hogy az ilyen je'Iegű bejelentéseket az 51-078-as telefonszamon várjuk. As újabban felmerült vé­teli problémák zömét tehat, egy olyan technikai hiba okozza, amelynek megszün­tetéséről a posta illetékesei, valamint a tévéantenna-ja­vítók egyaránt gondoskod­hatnának. Reméljük, hogy ez hamarosan meg is történik. S jó szellemű együttműkö­déssel elűzik a rossz szelle­met a képernyőről. SZÁNTÓ ISTVÁN Tanácstagok c fogadóórái Ma tartja" tanácstagi fo­gadóóráját Gyöngyösi Dániel és Kovács Lajosné, párt- alapszervezet, Marx Károly út 94. szám, 17 órakor. Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját Gáspár Sándor, Erdei Termékeket Feldolgo­zó Vállalat, Szentpéteri kapu 5—7., 17.30 ólakor; Barkász Bertalan, pártalapszei-vezet, Gorkij-telep 1„ 18 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom