Déli Hírlap, 1984. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-13 / 11. szám

/ Műsor + JATÉKDÉLUTÁN A Miskolcon élő fiatal amatőr iparművész, Cserhal­mi Ágnes munkáiból nyílt kiállítás a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban. A textilművész a mai lakások léptékéhez és hangulatához igazodva készíti kézi festé­sű és fonású, gyapjúból, ken­derből való lakástextiljeit és használati tárgyait. A bemu­afc Júlia és szövetségese, a barát. Igó Éva és Csapó János érdemes művész a Rómeó és Júlia miskolci előadásának egyik jelenetében. (Járniay György felvétele) + RÓMEÓ ÉS JÚLIA ORVOSI ÜGYELETEK Körzeti orvosi ügyeleti szolgá­lat, csak sürgős esetben, a kö­vetkező helyeken található Mis­kolcon, a hét végén: az I. és II. kerületben lakóknak a Csabai kapu 9—11. szám alatt (bejárat a Bottyán János utcai oldalon), telefon: 6:1-124, 63-333. A III. ke­rületben lakóknak az Első u. 4. szám alatt (telefon: 51-704). Jó tudni, hogy ezeken a helyeken hétköznap déli 12 órától dél­után 3 óráig ügyelnek; hétvége­ken pedig pénteken este 'í órá­tól hétfőn reggel 7 óráig fo­gadják a betegeket. A III. ke­rületi rendelőben szombaton reggel 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a bükkszentke- reszti és a répáshutai lakosokat is. Gyermekorvosi ügyelet, 14 éves korig: a Hunyadi u. 21. szám alatt, telefon: 15-698. Pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a beteg gyere­keket. A Csabai kapui rendelöintézét- ben szombaton délelőtt is van szakrendelés. A fogászati ügye­let szombaton délután l órától hétfőn reggel 7 óráig .tart a Csabai kapu 42. szám alatti me­gyei tüdőkórház szájsebészeti osztályán, telefon: 68-622. Az ideiglenesen itt-tartózkodók a szállásuk szerint illetékes or­voshoz tartoznak. Sürgős eset­ben a gyerekeket a Hunyadi ut­cai rendelőbe is el lehet vinni. A délelőtti és a délutáni körzeti rendelés között a Csabai kapui SZTK-rende!őíntézetben ügyele­tet tartanak. Éjszaka és hétvége­ken ugyanitt található a városi központi ügyelet. GYÓGYSZERT ARAK Szombaton és vasárnap nyitva van a Széchenyi út 3—9. szám alatti (Pátria-ház) gyógyszertár (telefon: 35-951), és a 90. számú Avar u. l. szám glatti, Marx tér melletti gyógyszertár (telefon: 51-697). E két patika állandóan ellátja az éjszakai ügyeleti szol­gálatot. Állatorvosi ügyelet Ezen a hétvégén dr. Gönczi Károly állatorvos ügyel. Lakása: Szebeni u. 8. sz. Betegbejelentés: 8—9 és 13—14 óra között a Csín­ba vezér u. 53. szám alatt levő állatorvosi rendelőben. Telefon: 60-875. SZERVIZEK A Gelka televízió- és közpon­tiantenna-javító szervize szom­baton délig várja a bejelenté­seket. Címük: Testvérvárosok út­jai szolgáltatóház, telefon: 66-666, 66-653. Vasárnap reggel 8 órától déli 1 óráig ügyeletet tartanak. A miskolci autószerelő kisipa­rosok közül január 14-én és 15- én Számadó István, Mátyás ki­rály u. 8. szám alatti mester tart ügyeletet. Telefon: 17-028. A VILLKÉSZ rádió- és televí­ziójavító műhelye a Szűcs Sá­muel u. 5. szám alatti szervizben szombaton 8-tól 14 óráig, vasár­nap 8-tól 13 óráig tart ügyeletet. Telefon: 15-601, 36-599. TEJ ÉS KENYÉR A következő vendéglátóhelye­ken kapható vasárnap reggel 7 órától ii óráig tej és kenyér, bolti áron: a Gyöngy cukrász­dában, az Aranycsillag vendég­látóházban. az Egyetem étterem­ben, a Diófa étteremben, az If­júság étteremben és a Művész bisztróban. Az Otthon étterem­ben 7-tői 15 óráig, a Stadion ét­teremben fél 8-tól 15 óráig, a Katowice étteremben 6-tól 11 óráig lehet tejet és kenyeret vá­sárolni. A Gyors étterem vasár­naponként 6-tól 10 óráig árusít tejet, vajat, péksüteményt, tej­terméket és kenyeret. A Hunya­di utcai tejivó vasárnap reggel 7 órától 11 óráig, a Lenin tér 1. szára alatti tejivó reggel 5 órá» tói 9 óráig van nyitva. Mona Lisa magánélete Ma este premier. Shakes­peare Rómeó és Júlia című tragédiáját mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház. Aligha van felnőtt ember, aki a történetet ne ismerné ; vagy legszebb olvasmányélményei közé tartozik a remekmű, vagy a megszámlálhatatlanul sok legújabbkori színházi, illetve filmfeldolgozás egyi­kével találkozott. Ez az a klasszikus darab, amelynek a színpadra állítása duplán ne­héz: az előadásnak más meg­jelenítések emlékképeivel kell megküzdeni, s minden rendező megküzd a művel magával. Az emberiség történetének új tavasza a reneszánsz, amelynek itáliai bölcsője mindig igaz értékeket te­remtett. A két veronai ifjú ember életének tragikus vé­get ért szép tavaszát okkal választotta Shakespeare a + ORVOSMETEOROLÖGIAI ELŐREJELZÉS szerelem tértől és időtől füg­getlen jelképévé. Mészöly Dezső fordításában szólal meg most a dráma, amelyet SziKora János rendezett. A két főszereplő Mihályi Győ­ző és Igó Éva. + KÍNA SZINDRÓMA gyei). — Hevesy Iván Filmklub (i5 és f7): Bockerer (szí: oszt­rák—NSZK, 14 éven felüliek­nek!). r* Táncsics (fö és i'7): Ezüstnyereg (szi. olasz. II. hely- ar). — Táncsics kamaramozi (6): Hanyatt-homlok (szí. ma­gyar). — Szikra (4 és 6): Sze­gény Dzsoni és Arnika (szí. magyar). — Petőfi (15): Jób lá­zadása (szí. magyar—NSZK. 14 éven felülieknek!) — (£7): Óva­kodj . a törpétől (mb. szí. ame­rikai, 16 éven felülieknek, 11. helyár!). — Fáklya (4 és 6): Hé. élet! (szí. finn. 16 éven fe­lülieknek!). — Fáklya kamara­mozi (f5) : Aranycsapat (szí. ma­gyar, IT. helyár!). — Tokaj ven­déglátóház (£8) : Fel a fejjel (szí. magyar). — Tapolca, Ady (7): Flór asszony és két férje (mb. szí. brazil, 14 éven felülieknek, III. helyár!). — Krúdy (f'7): Titkos birodalmi ügyek (mb. NSZK, 14 éven felülieknek!). — Nehézipari Műszaki Egyetem (5): Telitalálat (mb. szí. szov­jet). — Hámor (f6) : Prof. Ku­ruzsló I—II. (mb. lengyel, dup­la helyár!). — Szirma (f6) : Az utolsó metró (mb. francia. 14 éven felülieknek, II. helyár!). szombat Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.30: Családi tükör. — 9.00: A Föld. amelyen élünk. — 9.15: Színes népi muzsika. — 10.00: Hírek. — 10.05: Záray Márta és Vámosi János énekel. — 10.40: Szerkesszünk együtt! Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.11: Fúvósindulók. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.35: Erich Kunz operettfel­vételeiből. — 9.00: Két város — két művész. — 9.30: Hogy tet­szik lenni? — 10.30: Hírek. — 10.35: Többet ésszel... — 11.30: Hírek. — 11.35: Üjdonságaink­ból. 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.17: Karasszon Dezső orgonahang­versenye. — 9.05: Slágerlista. — — 9.40: Schubert: a-moll vonós­négyes. — 10.12: Epizódok a ma- gvarországi oneraíátszás történe­téből. — 11.00: Hírek. — 11.95: Hangfelvételek felsőfokon. Miskolci rádió: 8.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. Hová menjünk, mit csináljunk? — programajánlat. — 8.20: Vissza­pillantó. (Információk, tudósítá­sok, riportok a hét fontosabb eseményeiről.) — 8.40: Napjaink kérdései. Önodvári Miklós jegy­zete. — A zenét szerkesztik a hallgatók. Telefonszám: 35-510.— 9.00: Észak-magyarországi Kró­nika. (Munkásőr-egységgyűlés özdon és Hatvanban — Időszerű munkák a Miskolci Ingatlanke­zelő Vállalatnál — Megváltozik a forgalmi rend Miskolcon -- Pia­ci jelentés.) — 9.30: Mikrofon- lánc. A közigazgatás átszervezé­séről. Markovics Ferenccel, a Heves megyei Tanács elnökével beszélget Zakar János. — Sport. — ;9.55: Müsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 8.05: Unser Bildschirm. — 8.25: Aki mer. az nyer! — 8.55: Meséről mesére. — 10.00: Breki és a többiek. — 10.25: Wagner. — 11.20: Kertünk — udvarunk. — 11.40: Képújság. enyhébbre fordul időjárá­sunk. Ez mindennapi éle­tünkben, öltözködési szoká­sainkban ugyan könnyebbsé­get jelent, szervezetünknek azonban szüksége lenne a té­li pihenőre, azt pedig a hi­degebb időjárási környezet biztosítaná. Az enyhe idő és az időnként igen magas pá­ratartalom fokozza a megfá­zások lehetőségét, és a reu­matikus panaszok szaporo­dását okozhatja. Célszerű te­hát az aktuális időjárásnak megfelelően öltözni, és vita­minokban dús I gyümölcsöt, tápértékben gazdag főzelék­féléket fogyasztani. Pierre La Mure ne­vét a Moulin Rouge című, világhírű re­gényből és a még vi­lághírűbb filmből is­mertük meg. Tou­louse-Lautrec életéről szóló könyve óriási si­ker volt, hiszen kelle­mesen elbeszélt, szen­timentális története valóban szivhezszóló módon íródott, és még szwhezszólóbban je­lent meg a filmvász­non. Most új könyvét adták ki nálunk. A cí­me: Mona Lisa ma­gánélete. A szerző eb­ben a könyvben is hű maradt önmagához: kellemes, olvasmányos módon tárgyalja a vi­lág egyik legrejtélye­sebb történelmi plety­káját, Leonardo Mona Lisájának magánéletét. Kinek készült a kép, s milyen volt az az asszony, akinek élete Leonardo jóvoltából történelmi lett? A szerző színes történel­mi tablót ad az akko­ri Itáliáról, a Medici- ekről és általában a korgi olasz polgárosu- lásról, az európai ka­pitalizmus szülőhazá­járól. Szerelmi és csa­ládi tört I net, pletyka és társadalmi realitás ad egymásnak találko­zót ebben a könnyed bestsellerben. (máté) A kisiskolásoké az úttörő­ház ezen a hétvégén is. Szom­baton a ház Bocs-klubjának tagjai vezetik a játékot, amely nyilván az illendő kora esti órákig tart. Min­denesetre délután 3-kor kez­dődik. + BÜKKI TÚRÁK Nagyobb természetjáró-szak­osztályaink vasárnap a Bükkbe indítanak túrákat. Remélhetőleg a hétvégére megjön a hó is, s gyönyörű környezetben, jó le­vegőn tölthetik el a hét végét azok, akik csatlakoznak hozzá­juk. A Diósgyőri Vasas turisták az alábbi útvonalon túráznak: Ság- vári buszmegálló—Vadas Jenö- f orrás—Áfonyás—Fehérkő— OVIK-turistaház—Gulicska—Pa­pírgyár. Indulás 9 órakor a Ság- vári buszmegállóból. Túra vezető: Kalas István. A szakosztály má­sik csoportja a téli Lillafüreden tesz sétát. Bárdos István veze­tésével. Találkozás 9 órakor a majális-parki buszvégállomáson. Vasutas-turistáink az alábbi útvonalat járják végig vasár­nap : Közép-Garadna—Csókás­forrás—Lencsés-forrás—Lillafü­red. A 10 kilométeres túrát ZVmborszkv Zoltán vezeti. Ta­lálkozás: 9 órakor a majális­parki buszvégállomáson. A Garadna-völgy északi olda­lán túráznak helviipari termé­szetjáróink. Az útvonal: Lilla­füred—Lencsés-forrás—Kaszásré­ti visszafolyó—Andókút—Soros teber—Csókás-tető—Helyiipari* forrás. Indulás: 8.30 órakor a majális-parki buszvégállomásról. Túravezetö: Gallovich Éva. PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Hétvégi panoráma. —13.59: Bevezetés a filozófiába. — 14.29: A Szovjetunió népeinek zenéjé­ből. — 14.44: Magyarán szólva. — 15.00: Hírek. — 15.05: Révka­lauz. — 15.35: Disznótor Kalocsa környékén. — 16.00: A folytatás. — 17.00: Hírek. — 17.05: Lili bá­rónő. — 17.35: Életünk, ahogy éljük. — 18.00: Filmzene. —18.15: Hol volt, hol nem volt ... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Ho­mo ludens. — - 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. — 21.lo: Népdalok. — 21.30: Föld­közelben. — 22.00: Hírek. — 22.'25: Tíz perc külpolitika. — 22.35: Szörényi Levente és Bródy Já­nos szerzeményeiből. — 23.14: A Budapest vonósnégyes felvé­teleiből. 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.35: Édes anyanyelvűnk. — 12.40: Népi muzsika. — 13.15: Külpolitikai arcképcsarnok. — 13.35: Felütöm a telefonkönyvet. — 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. — 14.00: Zenedélután. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.35: Popzene sztereó­ban. — 19.30: Műkorcsolyázó EB. — 19.40: Régi nóta. híres nóta. — 20.30: Hírek. — 20.35: A ját­szó ember. — 21.35: Ilosfalvy Róbert operettfelvételeiből. — 22.00: Ritmus. — 22.30: Nagyvá­rosi gyerekfolklór. — 23.00: Hí­rek. — 23.25: Kellemes pihenést! — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.55: Pillanatkép.— 13.00: Hírek. — 13.07: Fiatalok­nak! — 13.57: XX. századi ope­rákból. — 14.48: Magyar fúvó­sok. — 15.48: Zenekari muzsika. — 16.49: Beládi Miklós: Válasz- utak. — 16.59: Ismered a Hu­nyadi Lászlót? — 17.30: Kap­csoljuk a Magyar Rádió már­ványtermét. — 18.50: Madrigálok. — 19.00: Hírek. — 19.05: Moszk­vai beszélgetés a 88 eves Mark Rejzennel. — 20.06: Hangképek a VI. nemzetközi esztergomi gi­tárfesztiválról. — 20.56: Dzsessz. — 21.39: Az irodalomtudomány műhelyei. — 22.30: Operamüvész- lemezek. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. — 17.05: Péntek este Észak-Magyar- országon. (A tartalomból: Az új útlevélről — Az ÁB tervei — Új tsz-melléküzemág Felsőzsol- cán — Uj könyvek — Program- ajánlat.) Szerkesztő: Jakab Ma­ria. — 18.00: Észak-magyarorszá­gi Krónika. (A Borsod megyei Tanács a megye fejlesztési ter­véről tanácskozott. — Az ener­giagazdálkodásról tárgyal a ba­lassagyarmati NEB — Afész- kötvények Egerben — Zárszám­adás előtt a szendrői tsz-ben.) — 18.25: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.15: Hí­rek. — 16.20: A föld szomját oltja. — 16.35: Bors. — 17.25: .Pannon krónika. — 18.00: Ab­lak. — 19.10: Idősebbek is el­kezdhetik ... — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Is­ten veled, drágám! — 20.55: A fele sem igaz! — 21.30: Műkor­csolyázó Európa-bajnokság. Fér­fi szabadonválasztott gyakorla­tok. — 22.45: Tv-híradó. Televízió, 2. műsor: 17.45: Még egyszer gyerekeknek! — 18.25: A’ la Rossini. — 19.55: Műkor­csolyázó Európa-bajnokság. Férfi szabadonválasztott gyakorlatok. — 21.30: Tv-híradó. — 21.50: Em­léktábla a Mandula utcában. — 22.50: Képújság. Kiállítások: Vasas Galéria (14 —19): Cserhalmi Ágnes kiállítá­sa. — Herman Ottó Múzeum (10 —18): Ember és munka. — A Herman Ottó Múzeum numizma­tikai gyűjteménye. — A termé­szet három országa. — Ásvá­nyok, növények, állatok Észak- Magyarországról. — Miskolci Képtár (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Borsod— miskolci Múzeum (10—18): Kon­dor Béla-emlékkiá!lítás. — A magyarországi délszlávok textil- művészete. — Déryné-ház (9— 15): Déryné-emlékszoba. — Üvegművészeti emlékek a XVI— XIX. századból. — Herman Ottó- emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. Miskolci Nemzeti Színház (7): Rómeó és Júlia. (Bemutató bér­let.) — Kamaraszínház (7): A néma levente. Filmszínházak: Béke (3, n6 és f8) : Kína szindróma (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek. II. helyár!). — Béke kamaramozi (4): Éljenek a kísértetek (mb. csehszlovák) — (6): Nevem: Senki (mb. olasz—francia—NSZK, m. helyár!). — Kossuth (f3, hn5 és 7): Vabank (mb. szí. len­A csinos és népszerű tévéri­porter, Kimberly Wells szakmai elete tulajdonképpen unalmas. Sorozatoan gyártja rutinmunkáit a társasági élet eseményeiről, az élővilágról vagy a technika cso­dáiról, anélkül, hogy bármelyik téma a legkisebb mértékben is megérintené. Az ilyenformán ér­dektelen műsorokat nála csak két munkatársa, az operatőr és a hangmérnök unja jobban, bár a népszerűségnek mindhárman örülnek. Nem is vágynak ennél nagyobb hírnévre, de akkorára, amelyet a következő munka hoz, semmiképpen. Egy hatalmas, 800 megawattos atomreaktor kiszol­gálásán dolgozó szakemberek mindennapjairól forgatnak leg­közelebb, és míg rutinmunkából figyelik a rutinmunkát, nemcsak az életüket megváltoztató, de katasztrófával fenyegető esemé­nyek kellős közepébe kerülnek. Ott-tartózkodásuk idején hibáso- dik meg ugyanis a reaktor, az előálló műszaki hibát nevezi a szakmai zsargon Kína szindró­mának. A Stúdió ’84 e heti adásának hála, megnyugodhatunk: »az atomreaktorok műszaki hibái­nak következtében nem fenye­geti az embereket nukleáris bal­eset. Az adás a hét egyik film­je kapcsán ugyanis utánanézett, hogy a Hirosima óta olyan sö­tét fogalom, az atom ebben a formában nem okozhat tömeg­katasztrófát. A színes amerikai film (James Ridges rendezte) azonban nem lenne a szó jó ér­telmében is profi munka, ha nem engedné kicsit szabadjára a fantáziát; , Kína szindróma fi­gyelmeztetés. Az ember hatal­mára és törékenységére figyel­meztet ... a parádés szereposz- tágból csak két név: az unatko­zó ripertemőt Jane Fonda, a veszélybe került reaktor müve- vezciőjét Jack Lemmon játssza. if A modem lakások harmonikus, ízléses berendezéséhez .ad­nak ötletet és lehetőséget Cserhalmi Ágnes munkái. + TEXTILEK ÉS TÁRGYAK tató február 5-ig, naponta délután 2-től este 7-ig látha­tó. Változékony időjárásra számíthatunk a január 19-ig tartó időszakban. Az Atlan­ti-óceán térségéből ugyanis több hullámban különböző nedvességtartalmú, enyhe levegő érkezik Közép-Euró­pa fölé. Így időnként erősen megnövekszik a felhőzet, s eleinte még kisebb havazás, majd esők várhatók. A hő- mérsékleti minimumok ele­inte —5, 0 fok között, ké­sőbb 0 fok körül alakulnak. A hőmérsékleti maximumok pedig eleinte 0, 5 fok kö­zött, majd 5 fok körül vár­hatók. A január közepén megszokottnál ismét kissé Tragéd'át örökít-e meg végül is a rutinmunl-ából egy alomreaktorba került forgatócsoport? Képünkön a Kína szind­róma című amerikai film egyik fontos jelenete. Középen a főszereplő, Jane Fonda. A..v. . ■ r • • • / V

Next

/
Oldalképek
Tartalom