Déli Hírlap, 1984. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-10 / 8. szám
J|c A sydney-i dr. Merlin Howden professzor s a lakossági felhívást tartalmazó plakát a mérges Hosszú idő óta nincs megfelelő védekezés a mérges kígyónál veszélyesebb ausztráliai mérges pók harapása ellen. Ez a hét és fél centiméter nagyságúra is megnövő agresszív élőlény mélyen a föld felszíne alatt lakik, váratlanul és hirtelen támad, s nemcsak a szövetet, hanem a cipőt is átharapja. Most plakátokon kérték fel a lakosságot a mérges pók nagy elővigyázatosságot igénylő gyűjtésére, hogy mérgéből megfelelő mennyiségű ellenszérumot állíthassanak elő. jje A mérges pók hét és fél centiméterre is megnő Slűkorcsolyázó és jégtánc EB, Budapest A nőknél Vodorezova vezet Alig három hónappal a nagy sikerű tornász világ- bajnokság után, hétfőn a Budapest Sportcsarnokban újabb rangos nemzetközi viadal kezdődött: ezúttal a *5. műkorcsolyázó és jégtánc Európa-bajnokság küzdelmeit bonyolítják egy héten keresztül. Tegnap már hajnalban nagy sürgés-forgás volt a Stadion-szálló éttermében. Érthető, mert aki tehette, illetve a korai reggeli nem zavarta, megreggelizett a 7 órás rajt előtt. A női iskola- tigurák bemutatása kereken 8 órát vett igénybe. Amint várni lehetett, a szovjetek legjobbja, Jelena Vodorezova és az NDK tavalyi Európába jnoka, Katarina Witt külön harcot vívott és most is Vodorezova jutott előnyhöz. A magyar induló, Téglássy Tamara, a 22-es mezőnyben a 20. helyen fejezte be ezt a versenyrészt. A női verseny állása az iskolagyakorlatok után: 1. Jelena Vodorezova (szovjet) 0.6 pont, 2. Katarina Witt (NDK) 1,2, 3. Sandra Cari- boni (svájci) 1,8, 4. Manuela Ruben (nyugatnémet) 2,4, 5. Anna Kondrasova (szovjet) 3,00, 6. Sandra Dubravcsics (jugoszláv) 3,6, ... 20. Téglássy Tamara (magyar) 12.00. Az esti műsorban előbb félórás megnyitó szórakoztatta a közönséget. Kowri Klára, a Magyar Jégsport Szövetség részéről üdvözölte az európai műkorcsolyázó élet vendégeit, majd Buda István államtitkár, az OTSH elnöke is”jó versenyzést kívánt. A ceremónia végén Hermann Schiechtl hivatalosan is megnyitotta a kontinensversenyt. A párosoknál gyakorlatilag olimpiai főpróbát jelent az EB. hiszen a tengerentúli műkorcsolyázók közül alig van számottevő tudású, azaz Európa játssza majd Szarajevóban is a főszerepet. Ebből a szempontból volt érdekes, hogy a rövid gyakorlatokban a szovjet világbajnok Valova, Vasziljev kettős miként áll ellen az NDK- beli címvédő Baess, Thierbach duó „rohamainak”. A 11 párt versengésében a Ka- linka jól ismert dallamaira futó Valováék tartalmilag ugyanazokat a pontszámokat kapták, mint ellenlábasaik, de jóval lendületesebbek, megnyerőbbek voltak. Igaz, a kötelező dupla ugrásban volt megingásuk, de Baessék rövid programja — stílszerűen a Marica grófnő melódiájára futották — is tartalmazott megingást. A páros verseny állása a rövid program után: 1. Jelena. Valova, Oleg Vasziljev (szovjet) 0.4 pont, 2. Sabine Baess, Tassilo Thierbach , (NDK) 0,8, 3. Birgit Lorenz, Knut Schubert (NDK) 1,2, 4. Szelejnyeva, Makarov (szovjet) 1,6, 5. Avkrijszkaja, Kvasin (szovjet) 2,0, 6. Preussler, Schröter (NDK) 2.4. Ma reggel a férfiak is jégre léptek, először a kötelező gyakorlatokat mutatták be. Emberölés gyanújával Letartóztatták Január 5-én holtan találták Németh Istvánt Vesz- kény, Szabadság út 52. szám alatti lakásán. Az 52 éves férfi életét több késszúrással oltották ki. A rendőrség az ismeretlen elkövető ellen széles körű nyomozást indított. Rövid idő alatt elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték az emberöléssel alaposan gyanúsítható Szalai Géza 22 éves veszkényi lakost. A bűnügy részletes felderítésére a nyomozást folytatják. Szendvics és kuglipílva Szerződéses vendéglátás Előzékenyebbek, rusalmisabbak A szerződéses üzemelési forma — az üzletvezetők nagyobb önállósága, nagyobb felelőssége és a személyzet fokozott érdekeltsége — a vendéglátásban vált be a leginkább, mind a vállalkozók, mind pedig a fogyasztók megítélése szerint. Az éttermek, büfék, presszók, kisvendéglők mintegy 30 százaléka működik már ebben a formában, s részesedésük a teljes forgalomból szintén megközelíti az egyharmadot. A tapasztalatok szerint — noha a vendéglátóhelyek 80 —90 százalékát a régi üzletvezetők vették szerződésbe, s a technikai és személyi feltételek sem változtak — a szerződéses vendéglátóhelyek a korábbiaknál jobban alkalmazkodnak a fogyasztók igényeihez: az üzletvezetők többet törődnek vendégeikkel, igénylik véleményüket. elősegítik a törzsvendégkor kialakulását, ügyelnek az üzlet kulturáltságára, tisztaságára. Mindezt a meglevő eszközök és a munkaerő ésszerűbb felhasználásával érik el. A beosztottak anyagi ösztönzése is kedvezőbb, a korábbi merev — italmérő, eladó, felszolgáló — munkaköri beosztást a legtöbb helyütt feloldották, így a dolgozók foglalkoztatása sokoldalúbb lett, s egyúttal munkájuk hatékonysága és jövedelmük is növekedett. A tapasztalatok szerint a szerződéses sörözők, büfék mind gyakrabban kiutálják saját készítésű szendvicseiket, amit eddig csak elvétve lehetett tapasztalni. Több lett a szórakozási lehetőség: a vállalkozók kuglipályákat építettek, sakkot, dominót rendszeresítettek, s több helyütt önállóan szerveznek diszkóműsorokat, amit eddig jórészt a vállalati központok oldottak meg. A „vendégfogás” legkézenfekvőbb módjaként, vonzóbbá vált a szerződéses vendéglátóhelyek árpolitikája: a készételeket kisebb haszonkulccsal kalkulálják, mint a frissensiil- teket, s így a déli étkezési csúcsidőkben igen nagv forgalmat tudnak lebonyolítani. A lehetőségek növekedésével egyidejűleg azonban több lett a vállalkozókra háruló feladat és a felelősség is. Nemcsak az üzlettel kapcsolatos forgalmi üzemeltetési és irányítási munkát kell ellátniuk, hanem szerződésben vállatt egyéb kötelezettségeiket is teljesíteniük kell. Az sem a központ gondja immár, hanem az üzletvezetőé, hogy a távollevőket ki helyettesíti. Nem hanyagolhatja el a központi rendelkezéseket, utasítások megtartását sem, sőt azt rendszeresen ellenőriznie'* kell. Azok az üzletvezetők, akik megtalálják számításaikat — s ez általában együtt jár az elégedett vendégkörrel — a tapasztalatok szerint maximális erőfeszítéseket tesznek a fogyasztók igényeinek mind jobb kielégítésére, annak ellenére, hogy 3—5 év múlva a vállalkozási szerződésük lejár. A felügyeleti szervek az üzletkötők érdekében lehetővé tették, hogy a hároméves szerződéseket külön eljárás nélkül újabb két évre meghosszabbíthassák. Az öt év letelte után pedig eséllyel pályázhatnak arra, hogy megszokott üzletükre új szerződést kössenek. CsillaprÉ gyulladt ki a lakás A fenyőfákon meggyújtott csillagszórók újabb jelentős károkkal járó iakástüzeket okoztak Január 7-én Budapesten a III.. Ernőd utca to. számú társasMzhoz hívták a tűzoltókat, ahol a csillagszóró szikrája egy négvszoMs lakásban okozott tüzet. Január 8-án Szekszárdon a Május 1. út 4. szám alatti, négyszintes lakóházban égett ki egy negyedik emeleti lakás a csillagszóró által okozott tűz miatt. A lakásban tartózkodó Vágóné Gyebrás Zsuzsanna oltás közben másodfokú égési sérülést szenvedett. A tűzoltók a lakóháztüze- ket rövid idő alatt eloltották, mindkét eset körülményeit a tűzoltóság és a rendőrség vizsgálja. Wick bocsánatot kért Az amerikai információs ügynökség, az Usia igazgatója a nyilvánosság előtt bocsánatot kért azoktól, akiknek telefonbeszélgetéseit tud- tukon kívül magnetofonszalagra rögzítette. Charles Erősödik a lehűlés Ma változóan felhős lesz az ég, és inkább már csak délkelé1 en lehet egy-két helyen hószáll ingózás. Keleten helyenként tartósan megmarad a köd. Idpnként kissé megélénkül az észak- nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 5 fok között, a tartósan ködös tájakon viszont kevéssel fagypont alatt alakul. Távolabbi kilátások szombatig: eleinte párás, ködös. hideg idő lesz. majd megnövekszik a felhőzet, s számítani lehet havazásra, havas esőre. Az időszak végén ismét csendes, párás idő várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 5—mínusz 10, később mínusz 5—0 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte mínusz 3—plusz 2, később plusz 1— plusz 6 fok között lesz. ULLI hírlap. — A Magyar Szocialista IfmkáspArt í-lc var.sj Bi/attságanaK politikai aapUapta. — Főszerkesztő: CSAL A LÁSZLÓ. Szerkesatőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky « IS. 9957. Postacím: Miskolc 9981. Pt.; 9*. Tdefofikőzoosi: 98-9*1 ntkarság: 18-223; bel- es várospolitikái rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitika: 18-228: soort: 18-222: !»formáció: 13-227. — Kiadta: e Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Balcsy-Zsillnszfcy út is. 3557. Postacím: Miskolc 9501 Pf : 179. - Felelős kiadó: VERES mihALV Telefon• 38-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. 3525 Telefen: 18-213. - Ter- esztj- a Maayar Posta Kapható: s hírlapárusoknál Előfizetne- ’ő s hlrlsokézbeslt'* oo«tahiy%raloknál és kézbesítőknél Előfizess! d!1: egy hónapra: 94 forint, negyedévre: 102 fonat, ecv évre- 100 forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. V. T.t KILIÁN BÉLA. — ISSN 013»—•2*0 Wick „feledékenységét” hozta fel mentségére, a Fehér Ház pedig jelezte: Reagan elnök bizalma változatlan Wick iránt. Az ügyeleteken történt Vízfolyások Kisebb-nagyobb vízfolyások voltak tegnap Perecesen és Lillafüreden. A vízművek szakemberei mára ígérik a hibák elhárítását. * Csőtörés volt az éjszakai órákban a Bokányi u. 38. szám alatti ház 8. emeletén. Á MIK szerelői nem sokkal á bejelentés Után helyreállították a vízszolgáltatást. Az ingatlankezelő vállalathoz egyébként tegnap 106 bejelentés érkezett. Tárcsázzuk a 05 öt Eoett a tető Leégett egy melléképület cserépfedésű tetőszerkezete, valamint az épületben levő dízelaggregátor, tegnap délben Komjádiban, a Malom u. 1. szám alatt. A tüzet műszaki hiba okozta, az anyagi kár 15 ezer forint. A ima bor-mámorban Asszony kis híján megölte asszonyát Nagyhután egy idős férfi ittas állapotban csaknem kioltotta asszonya életét. A 62 éves, Nagyhuta, Petőfi S. u. 11. szám alatt lakó Asszony Miklós és felesége, főként az utóbbi néhány évben, gyakorta nézett a pohár fenekére. 1983. augusztus 13-án a délutáni órákban is együtt kezdtek italozni. Az elfogyasztott almabor az idős házaspárnál csakhamar éreztette hatását. Kisebb nézeteltérésre is sor került az italozás közben Asszony és asszonya között, mire a férti. a nála levő fanyelű késsel házastársát a hasán megszúrta. A 63 éves Asszony Mik- lósné a szúrás következtében súlyos sérülést szenvedett. A szúrás jellegére és a szűr- csatorna hosszára való figyelemmel az életveszély elmaradása kizárólag a véletlen szerencsének volt köszönhető. Noha az is tény: Asszony Miklós szándéka nem irányult házastársa megölésére, csupán tersti sértést akart neki okozni, tudata azonban az életveszélyes sérülés lehetőségét átfogta. A fenti tényállás alapján a Borsod megyei Főügyészség Asszony Miklóst életveszélyt okozó testi sértés bűntettének a kísérletével vádolja. Az 0gvet a Miskolci Megyei fúrósáo dr. Halta Miklós tanácsa "bírálja majd el. T-Z,