Déli Hírlap, 1984. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-21 / 18. szám
Öltöző lesz az irodákból ' ' Nyit a Termál, de továbbra is zárva az Augusztus 20. D Az elmúlt esztendőben sikeresen oldotta meg feladatait az Észak-magyarországi .víeh Nyersanyaghasznosító Vállalat: 720 millió iorint értékben forgalmaztak másodnyersanyagokat, jelentős mértékben hozzájárulva így a népgazdaság aiapanyaggondjainak enyhítéséhez. A gyűjtőmunkában — miként évek óta — tavaly is jelentős szerepet játszottak a három megye úttörői. A számukra meghirdetett verseny legjobbjait jutalmazták meg tegnap a vállalati központban rendezett ünnepségen. Mint Szűcs Ferenc igazgató értékelő szavaiból kitűnt: Borsod, Heves és Nógrád megyében hosszú évek óta hagyománya van a pajtások Január 28-án reggel 9-kor nyit a Termálfürdő; az utolsó simításoknál tartanak a felújítást végző szakemberek. Kicserélték a villamosveze- ték-hálózatot. a kapcsolószekrényeket s a vízvezetéki szerelvényeket. Festették, mázolták a fürdő berendezéseit, hiszen a párás levegőben gyorsan himlőhelyessé válik a fényes máz. A nyitás után á jövő télig zavartalanul üzemelhet a Termál. Tapolcán a strandfürdőben most a szokottnál lényegesen nagyobb a forgalom: megkedvelték a miskolciak a sátoruszodát. A látogatók egy részé igaz. az Augusztus 20. strandfürdő vízhiány miatti bezárása után pártolt át ide Tapolcára, de ettől függetlenül is növekedett a látogatók száma. Különösen a fiatalok fedezték fel maguknak ezt a sportolási lehetőséget, s az iskolai szünidőben az avasdéli gyerekektől volt hangos az uszoda. Sajnos, az Augusztus 20. strandfürdő megnyitására még hozzávetőleges dátumot sem tudnak mondani a vízművek szakemberei. A napokban leesett hőmennyiség hatása csak az olvadáskor jelentkezik majd. de mennyisége nem olyan jelentős, hogy alapvetően javítana a Diósgyőri turisták vidám évzárója város vízmérlegén. A zárva- tartás idejét most karbantartási munkálatokra használják fel. s megkezdték a régi irodaépület felújítását is. Mint ismeretes, a vállalat új telephelyet épített a Sajó- parton, így a régi épületből téli öltözőt alakítanak ki. A régi vállalati telep többi épületét lebontják, s ezt a területet hozzácsatolják a strandhoz. Az idén még nem valószínű. hogy zöld gyep kerül a műhelyek, gépkocsiszínek helyére, de jövőre már valóban a strandé lesz a terület. (k—ó) Oldja a jeget és tisztítja a gépkocsi ablakát a Magyar Ásványolaj és Földgázkísérle- ti Intézet új vegyülete. Az újdonság télen és nyáro.i egyaránt hasznosítható, hiszen nagyobb koncentrációban a jég- és a páraképződést gátolja, vízzel hígítva pedig fényes ablakot garan-. tál. az új szer 2XS-jelű mechanikus szórófejjel ellátott, utántölthető flakonokba kerül majd forgalomba. tnnrpséq a MbH hilla Int mil Jutalom a Jegjobli Ilinek ^ Indulás előtti percek a végállomáson. Csúcsidőben a buszok kihasznaltsaga 100 százalékos is lehet. Jégoldó és tisztító Régi hagyomány a DVTK természetjáró szakosztályánál, hogy farsangi mulatsággal egybekötve értékelik az óesztendőt. Ma délután, 6- kor a DVTK KlSZ-klubjá- ban tartják évzárójukat a diósgyőri vasas turisták. Az énejkes-zenés műsor után Lendeczky László, a szakosztály vezetője ismerteti a vezetőség beszámolóját, majd az egyesület elnöksége nevében Balogh Béla ügyvezető elnök köszönti a turistákat. Ezután éjfélig tart a mulatság. 5<c Öcsi (Kiss József felvétele) Naponta 650 ezer utas Autóbuszon és viSSamoson gyűjtőakciójának. Jellemzésül mondta el: az ország legkisebb létszámú általános iskolája Kékestetőn működik 24 tanulóval, s ők egyenként 243 kg papírt adtak át a MÉH- nek az elmúlt iskolaévben. Nem véletlenül lettek e kategóriában az ország legjobbjai. Az igazgató azt kérte a jelenlevő csapatvezető tanároktól. a gyűjtést irányító pedagógusoktól: továbbra is szorgalmazzák az úttörő- munkának ezt a hasznosságát, hogy a három megye csapatai a hagyományoknak megfelelően szerepelhessenek az idei iskolaévben is a gyűjtőversenyben. Aminek eredményeként nemcsak tekintélyes jutalomban részesül az úttörőcsapat, de a legjobb úttörők jutalomtáborozáson vehetnek részt Balatonfeny- vesen. Csillebércen, Zánkán vagy az NDK-ban. Ezután átnyújtotta az elmúlt iskolaév legjobbjainak és helyezettjeinek az elismerő okleveleket és pénzjutalmakat, valamint a gyűjtést irányító tanárok jutalmait. A gyűjtőmunka alapján az iskola létszámának megfelelően az I. kategóriában a 3. helyet érdemelte ki a szerencsi iskola (13 800 forint jutalmat kaptak). A II. kategóriában 4. helyezést ért el a szikszói iskola úttörőcsapata (8500 forint jutalmat vehetnek át). A III. kategóriában 2. lett a tiszapatkonyai iskola úttörőcsapata (8000 forint jutalom), 4. helyet éit el a hepöbábai úttörő- csapat (3400 forint jutalom). 9. helyezett lett a homokterenyei úttörőcsapat (2 ezer forint jutalom), s 10. lett a füzérkomlósi úttörőcsapat (1800 forint jutalom) . Az V. kategóriában 1. helyen végzett a fancsali iskola úttörőcsapata (7000 forint jutalom), míg ugyanebben a kategóriában 4. lett a bereti úttörőcsapat (408 forint jutalom). Ebben az évben — július 1-én — lesz harmincéves a Miskolci Közlekedési Vállalat, amely annak idején az autóbusz- és villamosközlekedést lebonyolító cégek egyesüléséből alakult. A három évtizedes jubileum különlegessége: kikerülik az autóbuszok Miskolc főutcáját, lyen még nem volt Miskolc közlekedésében ... Ez a tény valószínűleg azt is jelenti majd, hogy a villamosok kihasználtsága, zsúfoltsága nö. Hiszen ez lesz az egyetlen olyan tömegközlekedési jármű, amely a Baj- csy-Zsilinszky és a Széchenyi utakon közlekedhet. GÉPKOCSI HELYETT Tavaly az MKV járművein összesen 237 millió 325 ezren utaztak, közülük több mint 191 millióan az autóbuszokon ültek, vagy — inkább — álltak. A villamosokat négy és fél Magyaror- szágnyi ember vette igénybe. Ha tovább játszunk a számokkal, akkor azt is mondhatjuk, hogy naponta 650 ezer miskolci és nem miskolci száll valamilyen tömegközlekedési eszközre. Sok ez, vagy sem, ennek eldöntése a szakemberek dolga. Mindenesetre 1982-ben négymillióval kevesebb utast regisztrálhattak a számlálók. Talán a magasabb benzinárral lehet indokolni, hogy megnőtt az érdeklődés a tömegközlekedési járművek iránt. VÉN CSUKLÓSOK A közlekedési vállalat járműparkja — legalábbis, ami az autóbuszokat illeti —korszerűnek mondható. A villa mosókról ugyanezt nem állíthatjuk, hiszen a legfiatalabb jármű is majd tízéves, de közlekedik a síneken olyan csuklós is; amelyet még a hatvanas évek elején gyártottak. És különben is: ezeknek a villamosoknak a futási tulajdonsága hazai viszonylatban a legkedvezőtlenebb, ennek ellenére kényelmesebbek, mint a busz. Az autóbuszok kihasználtsága a városban 55,4 százalékos, ám akad olyan időszak — főleg műszakváltásokkor vagy délután négy óra után —, amikor ez az arány jóval nagyobb, előfordulhat százszázalékos kihasználtság is. Ez azt jelenti, hogy úgy szorongunk a buszokban, mint a heringek a konzervdobozban. A villamosok kihasználtsága 34.5 százalékos. Persze, ez a szám átlagot takar, mert előfordul, hogy a vezető a Uj help a városgondnokság Miskolc megyei város Tanácsa V. B. Városgondnoksága értesíti a T. Lakosságot, hogy január U-óvel elköltözött a Tanácsház tér 14. sz., valamit a Zsoicai kapu 4—tí. sz. alatti irodahelyiségeiből új központi irodájába" — Miskolc, Győri kapu 48—öű. szám alá (a Patyolat Vállalat régi helyerei. Ezúton kérjük T. ügyfeleinket, hogy a város üzemeltetésével kapcsolatos kéréseiket, bejelentéseiket a megadott címen meglenni szíveskedjenek. Teiefonszamaink változatlanok. tömegtől alig bírja bezárni az ajtót, máskor meg a pilótán kívüi csak egy utas bóbiskol a szerelvényen. SOK A BLICCELŐ .! A vállalat bevételellenőrzési és jegyellátási osztályának a vezetője, Mátyus László arról beszél, hogy 1983-ban eladtak 13 millió 544 ezer darab autóbusz- és 9 millió 14 ezer darab villamosjegyet. Havonta 162 940-en váltottak valamilyen bérletet. ÍT’ Az osztályvezető statisztikájából az is kiderül, hogy jóvá] többen utaztak jegy nélkül — feledékenységből, vagy szántszándékkal —, mint az azt megelőző évben. Az ellenőrök 37 746 bliccelőt értek tetten. Akad visszatérő kuncsaft is, aki több, mint ezer forinttal tartozik aa MKV-nak. Természetesen nem a jegy nélküli utazás a jellemző aa utasokra, de azt azért meg kell említeni, hogy ez a szám minden bizonnyal még nagyobb lenne, ha minden alkalmi, vagv notórius potyautast sikerülne lefülelni. De hát valamennyi járművön nem lehet ellenőr. ÉS FEBRUÁR 1-TÖL? Visszatérve a február 1-1 változásokra. vagyis arra, hogy kitiltják a buszokat (is) a főutcáról. Nos, azt a kedvezményt nem kapják mega buszbérletesek, hogy igénybe vehetik bérletükkel a villamost a főutcai szakaszon, azt viszont igen, hogy mind a déli, mind pedig az északi tehermentesítőn közlekedő járatokat vonalas — 1/1, illetve 1-es — bérletükkel is használhatják. I. S. 1983. decemberében fel. újított és vizsgáztatott UAZ—452. típusú, körab- lako gépkocsi eladó Érdeklődni lehet az AG- ROBER 8.-A.-Z. megyei Kirendeltségén, Azari János gépkocsi-ügyintézőnél, Miskolc, Vologda u. 4. sr Nagyvárosi kincsek Trabant Hycomatot vezető mozgássérült olvasónk panaszolja, hogy hiába a felfestett jelzés a parkolóban, állandóan elfoglalják a mozgássérülteknek fenntartott helyet az autóstársak. Nem vigasztalásképpen írjuk le, de a terjeszkedés, a tc- rületfoglaló szenvedély kicsiben és nagyban úgy látszik egyre jobban elharapózó jelenséggé válik. Van. aki kis kerítést épít a lakótelep mindenki számára létrehozott parkolójában, vagy éppenséggel egész napra lelakatolja az üres sátorgarázst, nehogy valaki odaálljon. Nem változunk akkor sem. ha építkezésbe fogunk; példa erre a Berekalja. ahol az egyébként is szűkös beépítési tervet még zsúfoltabbá teszik a valóságban, hogy métereket, centiket próbálnak nyerni az építkezők a többiek rovására. Persze, vannak gátló jogszabályok, ám ha már kőből, habarcsból áll szilárdan, falként a szabálysértés, úgysem bontja le senki... A nagyvárosokban kincset ér a tiszta víz, a belélegezhető levegő, s ha lenne, a csend is. A felsoroláshoz Miskolcon nyugodtan hozzáírhatjuk a szabad területeket is. legyen az parknak, fűnek, fának, virágnak fenntartott hely, vagy egyszerűen csak egy kis rés, hézag az egymásra nyomuló házak, bódék között. Hogy ez mennyire így van, azt megbízható barométerként jelzik az egyre magasabbra szökő telekárak is. Jobban és lelkiismeretesebben kell gazdálkodni minden négyszögöllel az illetékes tisztviselőknek, szakembereknek, hiszen amit a terjeszkedők tesznek — hiába szentesíti esetleg ezt hatósági papír — nem más, mint veszélyes környezetszeny- nyezés. Csak éppen ez nem a tüdőt rágja el, vagy a gyomrot károsítja, hanem idegeinket rongálja, a közérzetünket teszi tönkre. (k-ó)