Déli Hírlap, 1983. december (15. évfolyam, 284-308. szám)

1983-12-13 / 294. szám

Aki főszezonban üdül, fizessen (öbbetl A SZOT-beutalók ára Még az ősz elején értesül­hettünk arról, hogy január­tól átlagosan 24 százalékkal növekedik a SZOT-beutalók térítési díja. Indokként csak az üzemeltetési költségek — élelmiszer, energia, közmű, tisztítószer stb. árának — változása szerepelt. A beuta­lók árváltozásáról most rész­letesebben tájékoztatjuk az olvasókat. Hét új üdülő építése és három nagyobb létesítmény korszerű­sítése révén jövőre jelentősen nő a költségigényesebb, össz­komfortos elhelyezés aránya és csökken a kevesebb ráfordítású komfort nélkülieké. 1984-ben minden második SZOT-beutalt összkomfortos elhelyezést kap, a vendégek 52 százaléka I. ka­tegóriájú üdülőkben pihenhet. Az árváltozást az is szükségessé tet­te, hogy egyre többen részesül­nek a drágább üzemeltetésű Byógyüdültetésben. A gyógyüdü­lőkbe jövőre az 1981. évinél csaknem húszezerrel többen kap­hatnak beutalót. Ez 30 száza­lékos növekedést jelent. A gyer­meküdültetés aránya viszont 20 százalékkal csökkent, mivel a rövidebb nyári szünidőben hat helyett csak öt csoport üd ül­tethető. KEDVEZMÉNY A CSALÁDNAK, A GYERMEKEKNEK Alapelv, hogy a családos és a csoportos gyermeküdülés, sza­natóriumi, valamint a gyógybe- utalás kapjon továbbra is na­gyobb mértékű támogatást. Ezért maradt ingyenes a családos üdülésben a harmadik és min­den további gyermek beutalása, a szakmunkástanulók háromhe­tes gyógyüdülése, az állami gon­dozott szakmunkástanulók téli és tavaszi szüneti beutalása, va­lamint a nyári csoportos és az iskolás gyermeküdülési utazta­tás. Igazságos, gazdaságilag ks megalapozott a* a döntés, hogy aki kedvezőbb elhelyezési kö­rülmények közé kerül és a fő­szezonban üdül, az többet is fi­zessen. Ennek megfelelően az új térítési díjat a korábbinál jóval differenciáltabbak: napi 30-tól 80 Ft-ig terjednek. Változatlan maradt a négy kisbabás üdülőkben a felnőttek és a gyermekek térítési díja, a gyermekszanatóriumok beutaló- jegye» a velencei és 3 balaton- szemesi expressz táborokba be­utalt szakmunkástanulók üdülé­si díja, valamint a balatoni és a dunakanyari második és har­madik kategóriába sorolt üdü­lök elő-utóidényi térítési díja. Korábban az elő-utóidéciyi dif­ferenciáltság csak a balatoni üdülőkre vonatkozott. A bala­toni és a dunakanyari komfort nélküli üdülőkben a felnőttek naponkénti térítési díja nem változott, 30 forint maradt. Leg­kisebb mértékű az emelkedes, azaz napi 8 forint a komfort nélküli üdülőkben, ahol 34 fo­rint helyett 42 forint lett a té­rítési díj. Ugyancsak napi 10 forinttal emelkedett — kizárólag az elő-utóidényben — a balato­ni és dunakanyari I/A kategó­riába sorolt üdülők beutaló je­gye. Ezeken a helyeken az I. osztályba sorolt üdülőkben az elő-utószezoni ár csak 6 forint­tal nőtt. Az I. osztályú összkom­fortos és a II. osztályú komfor- tos üdülőkben egyaránt napi 15 forinttal több lett a beutalók ára, 60-ról 75 forintra, illetve 45- ről 60 forintra nőtt. többletszolgáltatás Legnagyobb mértékű az ár­változás, napi 20 forinttal drá­gult a 24 I/A kategóriába tarto­zó üdülőnél, amelyek az elhe­lyezés összkomfortossága mel­lett valamilyen többletszolgálta­tást is nyújtanak. Ilyen például gyógyüdülőkben a fürdő igény- bevétele, balatoni üdülőkben a saját strandrész. Galyatetőn az uszoda használata. Változott a munkaviszonyban nem álló há­zastárs — élettárs — kéthetes kiegészítő szelvénye is. Eddig ez 300 forintba került, januártól 500 forint lesz. A különböző belföldi üdülési formák térítési díjait a Szak- szervezeti Értesítő szeptemberi számában olvasható, Üdülési Szabályzat 12. sz. melléklete tartalmazza. KÜLFÖLDI UTAK árváltozása Növekedtek a külföldi üdülte­tés térítési díjai is: a szocialista utak 20, nyugati országokba ér­vényes üdülés 30, a 6 napos ha­jóüdülés 30—35 százalékkal drá­gult. Az áremelkedés ellenére a 11 ország 43 útvonalára érvényes külföldi üdülési díjak továbbra is kedvezményesek maradtak. így például a 11 napos moszkvai üdülés — oda-vissza repülővel — 3300 forint helyett 4000 forintba kerül. A 15 napos tátralomnici beutaló ára 3000 forint helyett 3600 forint lesz. A 6 napos pozsonyi hajóút 400, az aldunai 500, a bé­csi 530 forinttal drágult. Jövőre a belföldi üdüléshez ha­sonlóan a külföldi utakra is je­lentkezhetnek azok, akik a mun­kaviszonyban nem álló házastár­sukkal — élettársukkal — együtt akarnak utazni. KÉTSZÁZFOR1NTOS UTALVÁNYOK A térítési díjak többlet-bevé­teléből a SZOT a rászorulók tá­mogatására — a taglétszám ará­nyában — először adott ki 25 200 forint értékű utalványt. A 19 szakszervezeti központ közül öt saját pénzügyi alapjából ugyan­csak kiadott további 4200 forint­tos utalványt. Az együttesen 29 000 utalvány a belföldi fel­nőtt üdülési létszám mintegy 10 százaléka. Az utalványokat az alapszervezetek az alacsony jö­vedelműek, a nagycsaládosok, valamint a nyugdíjasok üdülési támogatására használják fel. Az utalványok ára az alapszerveze­teket anyagilag nem terheli. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a dolgozók üdülési költsé­geihez a tagdíjrészesedésből, va- valamint a vállalati szociális alapból is adható hozzájárulás. Az ügyeleteken történt Csúcsidőben víz-nyomás- csökkenés volt a Kőporos utca néhány bérházának ma­gasabb emeletein tegnap. Az ÉRV átkötöaési munkála­tokat végez a mai nap folya­mán is, ezért az említett he­lyeken továbbra is akado­zik majd a vizszolgáltatás. Mindössze két felvonó üzembe helyezésére hívták ki a MIK szerelőit az éjsza­kai órákban. Az ingatlanke­zelő vállalathoz tegnap 145 bejelentés érkezett a lakóépü­letekben előforduló kisebb- nagyobb hibákról. Szökevény víziló Az NSZK-beli Kassel kül­városában kitört téli szállá­sáról egy cirkuszi víziló. A Gustl névre hallgató kétéves állat hajnali sétára indult. Egy diszkóból haza­térő társaság már-már ló­nak nézte az utcán csatan­goló Gusztit, míg fel nem tűnt, hogy rendőrök és tűz­oltók üldözik. A rend éber őreinek hétórás hajszájukba került, míg sikerült jobb be­látásra bírniuk a város éle­tét fürkésző vízilovat. Ked­venc csemegéivel ketrecbe csalogatták. Gustl kasseli sé­tájának nyomait egy ledön­tött kertfal és egy megron­gált URH-autó őrzi. Lengyelországi Ietartózfalások A lengyel biztonsági szol­gálat Wroclawban leleplezte a Független Lengyel Ifjúsá­gi szervezet elnevezésű ille­Mai kommentárunk: Benzin és virág!öld Ismerősöm néhány napja Pestre fuvarozott, s amíg a hejöcsa- bai benzinkútnál telenyomatta a tartályt, én nézelődtem. Nem hittem a szememnek, mert az állomáson a szokásos portékákon kívül egyebet is kínáltak: almát, burgonyát, virágföldet és újsá­got ... Vettem egy sportot, s néhány képeslapot. Az egyenruhás benzinkutasnak fizettem, lényegesen kevesebbet, mint a hosz- szú útra vállalkozó úrvezető ... Nem is tettem volna szóvá a történetet, ha a rádió miskolci körzeti stúdiójának tegnap esti műsorvezetője nem biztat minden hallgatót az üggyel kapcsolatos észrevételeinek közzétételére ... Ugyanis - ez derült ki néhány illetékes nyilatkozatából - „ügy" lett a dologból. Egyszerűen fogalmazva: a kérdés úgy merült fel, hogy van-e illetékessége, készsége kőolajszármazékokon túl mást is árusítania a benzinkutasnak... Azaz: a benzingőz nem ront-e az alma, a krumpli minőségén? Feltételezem, hogy a virágföldet és a hírlapokat nem rontja a benzines társbérlet testközelísége. Akadt, aki úgy vélte, hogy a töltőállomás kezelői alkalmatla­nok ennek a szolgáltatásnak az ellátására. Mert véleményem szerint olyanfajta szolgáltatás ez, amely sokkal inkább a nagy- közönségnek szánt gesztus, mint nagy hasznot hozó vállalkozás. Dicsérni, s nem szapulni kellene emiatt az Afort. Nekem min- ctenesetre szimpatikus az ötlet, s a kétkedők ellen szavazok. ______ ____ (bracko) gális csoportot. Öt személyt: végzős gimnazistákat, illetve elsőéves főiskolásokat vettek őrizetbe. A csoport az egy­kori Szolidaritás szakszerve­zet földalatti szervezeteivel együttműködve illegális ki­adványokat nyomtatott és terjesztett. Egy hét végi hivatalos közlemény szerint Gdansk­ban és Katowicében is ille­gális csoportok tagjait tar­tóztatta le a rendőrség. + „Nem akarok háborút!” — olvasható a kisgyermek kezében levő plakáton. Ő is egyik résztvevője volt annak a békede­monstrációnak, amelyet a NATO-rakétatelepítés elleni tilta­kozásul a szovjet Oriolban tartottak. Tavalyról is maradt... Ebben az esztendőben több mint 100 karácsonyi és 25- féle újévi képes levelezőlapot jelentetett meg a Képzőmű­vészeti Kiadó, mintegy 17 millió példányban. Ez vala­mivel kevesebb, mint a ta­valyi, mert a múlt évi ka­rácsonyi és újévi lapokból 6 millió maradt a boltokban. Ezeket a kiadó visszavásá­rolta, ami a kereskedelem számára előnyös megoldás­nak bizonyult: nem kellett a maradékot egész évben rak­tározni, s az eladatlan kész­letek nem emelték fölösle­gesen az árukészletét. Az idén gyártott lapokkal együtt a maradékot is visszajuttat­ják a kereskedelembe. A karácsonyi lapok közül 34-fajta most előnyör lesz kapható. Az ünnepi üdvöz­lők több mint fele 2 forintos árban kerül forgalomba. Mintegy 100 ezer olcsó, haj­togatott karácsonyi üdvözlő- kártya is az üzletek kínála­tát gazdagítja, és az igénye­sebbek 400 ezer nagyobb Megemelik a gólyafészkeket Villanyszerelők foglalatos­kodnak az észak-magyaror­szági folyó és tó menti fal­vak határában villanyoszlo­pokra települt gólyafészkek körül. Valamennyit áthelye­zik egy olyan speciális fém alapra, amellyel aztán egy méterrel magasabbra emelik. Mindezt azért, hogy a ma­darak, illetve fészkeik ne za­varják az áramszolgáltatást, és esetleges rövidzárlat ide­jén a gólyák se pusztuljanak el. A „modern” fészekalapo­kat a természetvédelmi hi­vatal rendelte, vásárolta a fehérgyarmati Asztalos- és Vasipari Szövetkezettől. Marad a hideg A hajnali hűvösség, a köd és a pára jóvoltából napköz­ben is megmarad. A szélvé­GYASZKÖZLEMÉNY Mély fájdalomtól megtört szív­vel tudatjuk, hogy szerető édes­anyám, nagymama, anyós Özv. BISZTVICZKI BERT AL ANNE szül.: Jabnalovszki Erzsébet az Avas-szálló volt dolgozója jóságos szíve 77 éves korában, váratlanul, december 11-én meg­szűnt dobogni. Felejthetetlen ha­lottunkat 1983. december 14-én. délután 3 órakor helyezzük örök nyugalomra a Szentpéteri kapui temetőben. A gyászoló család dett, ködös helyeken még délben is mínusz 8 fok vár­ható. Hó nem valószínű. méretű, több nyelvű üdvöz­lőszöveggel ellátott, extra ki­vitelű lapból választhatnak. Az újévi képeslapok többsé­ge ugyancsak 2 forintos, ezekből 27-féle számít új­donságnak. Néhány éve népszerűekké váltak az ajándékkísérő kár­tyák karácsonyi változatai is. Közülük az év végi ajándé­kok mellé kereken 50-fajtá- ból válogathatnak a vásárlók. Elsozott öröm... A legtöbb utcában, lakótelepen találkozha­tunk egy-két olyan polgártársunkkal, aki különös ellenszenvvel viseltetik a gyerekek iránt: kiszúrja az el­gurult labdát, egy-'-gy rikkantásért leüvölti őket, vagy felsózza a jégpályájukat. Ez utób­bi ügy sajnos évről év­re ismétlődik: az Avas­alja Lakás-zövetkezet házaiban lakók tavaly is, idén is készítettek jégpályát a gyerekek­nek, nem kevés mun­kával, s mint ahogy az elmúlt évben, úgy az idén is akadt egy per­verz módon rosszindu­latú ismeretlen, aki egy szép éjszaka felsózta az egészet. Különösebb kommentárt fölösleges is az esethez fűzni. Pusztán csak annyit érdemes hozzátenni, hogy a gyerekek, a jégpályakészitö szülök azt kívánják az isme­retlennek, hogy legkö­zelebb az ő öröme is úgy keseredjen meg, mint ahogy az övéket sikerült elsózni... / (k—ól Napozva tanult az Avaron Majdnem meg erőszakolták... Nyári bűnökért elég sokan bűnhődnek most, télen, és erre számíthat S. Pál is, aki Miskolcon, a Testvérvárosok útján lakik. Az alig 17 éves fiút ugyanis a közelmúltban — még nem jogerősen — a Miskolci Járásbíróságon tíz­hónapi szabadságvesztésre ítélték erőszakos nemi közö­sülés bűntettének kísérleté­ért. S. Pál rendezett családi körülmények között él test­vérével együtt. A bíróság megállapítása szerint a szü­lők mind a tanuláshoz, mind az otthoni, jó közérzethez nyugodt és érzelmileg is ki­egyensúlyozott életet biztosí­tottak gyermekeik számára. Palit a nyolc általános iskola elvégzése után felvették a kohóipari szakközépiskolába, ám innen az első félév után kimaradt, s 1981-ben a 101. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet fodrásztanuló­ja lett. Rajta kívül csupa lánytanuló volt az osztály­ban, s emiatt nagyon gátlá­sossá, érzékennyé, nehezen oldódóvá vált. Éppen ezért szinte megmagyarázhatatlan, hogy egy napon hirtelen mi­ként oldódtak fel gátlásai... Verőfényes nyári délelőtt volt. S. Pál az iskolai kor­repetálásról hazafelé tartva OELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc városi Bizottságának politikai napilapla. — Főszerkesztő: CSAL a LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc Bajesy-Zsiiinszky út 15 3527. Postacím: Miskolc 3501. PL: 39. Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: ;8-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sport- 18-222: információ: 18-227 — Kiadla: a Borsod megvet Lapkiadó Vállalat Miskolc. Batcsy-ZsiUnszky út 15. 3527. postacím- Miskolc 3501 pf. ■ 179. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon- 36-131 — Hirdetésfel­vétel: Miskolc Széchenyi út 15—17 3525 Telefon- 16-213 - Ter- lesztt- a Magyar Posta Kapható: a hírlapárusoknál Előfizethe­tő a hlrlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél Előflze- ési dí1 ■ egy hónapra- 34 forint, negyedévre: 102 forint egv évre- 400 forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál V. v.! KILIÁN bEla. — tssú MB—fr>n« észrevette, hogy a Középszer utca 16. szám előtti bérház füves területén egy nő heve- részve olvas. (V. T.-né dél­utáni vizsgáira készült itt.) A fiú hozzálépett, s közölte vele, hogy ő fodrásztanuló, és ha elmegy modelljéül, in­gyen befesti a haját... A nő azonban azt közölte, hogy kétgyermekes családanya, és minden ilyen ajánlatot visszautasít. Erre pedig a le­gényke egyszerűen azt kér­te, hogy az asszony feküdjön le vele. V.-né felháborodott, mire a fiú megragadta a vál­lát, ledöntötte a takaróra, és csókolni kezdte a száját. Az asszony kézzel-lábbal tilta­kozott, sikerült magáról le­löknie a támadót, és segít­ségért kezdett kiabálni. Ek­kor S. Pál ölbe kapta, vitte pár métert, majd ismét le­döntötte a földre és befogta a száját. Mindezt láthatták, hallhatták a környező bér­házak lakói, mert az egyik ablakból üveget dobtak ki feléjük (?!), a játszótéri gye­rekek (!) pedig ilyesmit kia­báltak oda: „Megölöd, te ál­lat!”... Végül is akadt egy egy asszony, rhajd egy férfi, aki fiával együtt V.-né se­gítségére sietett, és S. Pál hiába szaladt el. a rendőrök még akkor délelőtt elfog­ták... V.-né a dulakodás so­rán homlokán, nyakán, bal füle alatt, jobb vállának hát­só részén bevérzéses — 8 napon belül gyógyuló — sé­rüléseket szenvedett. Dr. Kárpáti Zoltánná, a fiatalkorúak bíróságának el­nöke és büntetőtanácsa tehát ezért a bűncselekményért ítélte el S. Pált az elöljáró­ban említett 10 hónapi sza­badságvesztésre. amelyet végrehajtás esetén a fiúnak a fiatalkorúak fogházában kell eltöltenie.

Next

/
Oldalképek
Tartalom