Déli Hírlap, 1983. december (15. évfolyam, 284-308. szám)

1983-12-24 / 304. szám

Háromnegyed év után Kulturális egyesület az Avason A múlt héten tartotta „évadzáró” közgyűlését az Avasi Kulturális Egyesület. A mostoha körülmények és né­hány lelkes avasi lakálpalrióta hozta létre márciusban azzal a céllal, hogy a kulturális in­tézmény, közösségi életre al­kalmas helyiség hiányát kü­lönböző szolgáltatásokkal, ak­ciókkal kompenzálják. Csak­nem negyvenezer ember igé­nyeit kell itt előbb felkelte­ni, majd kielégíteni. Nem kis feladat ez, ha meggondoljuk, hiszen az in­tézményekkel jobban ellá­tott városnegyedekben is sok fejtörést okoz a hivatásos népművelőknek. (Éppen ezért kezdett szociológiai felmé­rést a Városi Művelődési Központ.) Az elképzelések megvalósíthatóknak is tűn­tek. Mégis önkritikusan fo­galmaz Csorna Károly elnö­ki beszámolója. Jól sikerült (májusban) a lakótelepi nap, már kevésbé a humorfeszti­vál (a sportcsarnokban), s igen mérsékelten sikerült megvalósítani az egyik alap­vető .célt: a tagtoborzást Ügy tűnt — a jelek erre mutatnak —, hogy az avasi polgárok szemlélőként, rész­vevőként szívesen elmennek néhány eseményre, ám áldo­zatot még nem szívesen vál­lalnak az egyesületért. A beszámoló a rossz propagan­dában látja az (egyik) fő okot. Csak félig és fenntar­tással fogadhatjuk el ezt, ha ismerjük azt a tényt, hogy a város lakosságának csupán 5 százaléka látogatja rend­szeresen a művelődési háza­kat (már ahol van ilyen). Mindezeket figyelembe vé­ve nem lebecsülendő az egye­sület erőfeszítése, mint aho­gyan az eredményéi sem. A jól sikerült lakótelepi nap. a néhány működő tanfolyam, eleven kisközösség azt jelzi, hogy valaminő igény azért van. A lakótelepi lét azon­ban — talán mert még új. hiszen még ma is épülnek házak, költöznek be új lakók —, nehezebben áttörhető fal, mint ahogyan azt az egéysü- let alapítói vélték. Több éves, szisztematikus, áldozatos ap­rómunkára van tehát szük­ség, hogy az emberek kilép­jenek a lakásukból, megfo­galmazzák és kielégítsék kulturális és közösség igé­nyüket. Ez a felismerés es elhatározás már tükröződik az 1984-es munkatervben, amely szélesíteni kívánja a szolgáltatások és a kapcsola­tok körét, javítani akarja a propagandát. Megtartják a már bevált, jó formákat, az­az megrendezik az avasi na­pokat, kiadják (kétszer) az Avasi Hírlapot, minden csa­ládhoz eljuttatják a szolgál­tatásokról szóló információ­kat. Szorosabban működnek együtt a Hazafias Népfront­tal, Vöröskereszttel, a pár­toló üzemekkel. A beszámolót követő vitá­ban „hézagpótlónak” és igen hasznosnak ítélték az egye­sület munkáját, amely az elmúlt háromnegyed évben megtette az első döntő lépést ahhoz, hogy tényezővé vál­jon a városrésznyi lakóne­gyedben. (borpáesi) Epii cserép földi ibolya A virágkertészeknek jó jö­vedelmet hoz, a vásárlók is gyorsan megkedvelték a fok­földi ibolyát. Az egyik legdi­vatosabb dísznövény lett. A virágkertészetekből évente már egymillió cserép kerül ki, a színes növények általá­ban gyorsan vevőre találnak. A növekvő kereslet nyomán a hazai nemesítők új fajtá­kat hoztak ki, ezeket az Or­szágos Fajtaminősítő Tanács köztermesztésre engedélyezte. A hazai nemesítésű ibo­lyafélék jól alkalmazkodnak a piaci igényekhez. Közü­lük kettő korai érésével tű­nik ki. A növények külle­mére az egyöntetűség a jel­lemző. Előny az is, hogy egyidőben virágoznak. Egy­re tetszetősebb a színössze­tételük; a korábban diva­tos kéket lassan felváltja a rózsaszín, a lila és a bíbor. Három üzemben termesz­tenek fokföldi ibolyát na­gyobb mennyiségben. A ter­mésnek mintegy harmadát külföldre szállítják. Nagy­üzemi szinten elsőnek a Rozmaring Kertészeti Mező­gazdasági Tsz-ben készültek fel a szaporításra, itt az el­ső időben külföldi fajtákat használtak, s ezeket most fokozatosan felváltják az új hazai nemesítésekkel. Az új fajtákat a Rozma­ring Tsz két szakembere. Végh János és Brückner Aba nemesítette. A munká­hoz 1977-ben láttak hozzá. A fajták közül a Pesthideg­kúti — ilyen néven vettek a dísznövények listájára — igen tetszetős, csillag alakú, sötétlila virágaival és korai érési idejével tűnik ki. A másik növény — ez az Ist­ván király elnevezést kapta — bírborszínű, kiemelkedő virágzata a vásárlói. ízlés­nek talán a leginkább meg­felel. Korán nyílik, és így az átlagosnál hamarabb ke­rülhet a piacra, termeszté­se ezért is kifizetődő. A Dé­libábnak nagy, árvácska ala­kú virágai vannak, színe pedig halványlila, a ne­gyedik fajta, a hangzatos nevű Rózsaszín álom szép, pasztell színű. Jellemzője, hogy a vil ág mérete az ösz- szes termesztett fajtáét meg­haladja. Az új fajták már az üzletekben vannak, és a téli dísznövény-kínálatot gaz­dagítják. 4 Moszkvai Nagy Színhá2 bao Orosz tél fesztivál A hagyományos Orosz tel művészeti fesztivál idén is ünnepélyes premierrel kez­dődik a Moszkvai Nagy Színházban: a társulat Rim- szkij—Korszakov Mese a láthatatlan Kityezs ^városá­ról és Fevronyija szűz lány­ról című operáját mutatja be. A fesztivált december 25-töl január 5-ig rendezik meg, ezúttal a húszadik al­kalommal. A Nagy Színházban a kö­zönség számos orosz és szovjet operát, valamint ba­lettet láthat, gyönyörködhet a Szovjetunió legkiválóbb énekeseinek és balett-tánco­sainak — köztük Maja Pliszeckajának — a művé­szetében. Ünnepi programmal vár­ják a zenekedvelőket és a nézőket Moszkva koncert­termei. Leningrádban a vendégek számára a színházi és zenei eseményeken kívül orosz népünnepélyt is rendeznek. Csak Moszkvában 30 000 kül­földi vendégre számítanak. Karácsony (Feledy Gyula rajza) Hímzésminták lyukszalagon Amerikai, francia, közel- keleti es újabb NSZK-beli piacokkal bővítette az idén értékesítési körét a debre­ceni Minőségi Szabóipari Szövetkezet, termékei már tíz országba jutnak el. A ki­váló minőségű, kis szériában készülő női és szabadidő ru­hákból egymillió darabot küldtek az idén megrendelő­iknek. A szövetkezet folyamato­san korszerűsíti gépparkját, az idén hárommillió forin­tért vásároltak nagy teljesít­ményű varró- és vasalógépe­ket, tavaly pedig lyukszalag­vezérlésű hímzőgépet helyez­tek üzembe; ez utóbbi révérv akár ruhánként változtathat­ják a hímzésmintákat. A deb­receni szövetkezetben már az 1985-ös mintakollekciói állít­ják össze. Unokáink is látni Néha — amikor az Uno­káink is látni fogják című műsort nézem — irigylem az építészeket. Egyik értelmisé­gi rétegünknek sincs ilyen tudatos, a szakma gondjait és presztízsét óvó, élesztge­tő műsora, mint Osskó Ju­dité. Elképzelhető (hallottam már ilyen hangokat is), hogy nem minden építész szereti, de azt senki se vi­tatja, hogy műsorai minden­kor a közügy és közgondol­kodás színijére emelik az építészetet. Mint ahogyan az is, hiszen mindannyian az általuk tervezett, létrehozott terekben lakunk. Nem túl­zottan nagy megelégedésünk­Űj lakótelepeink szürkék és zsúfoltak, a tenyérnyi kis lakások bennük méregdrágán kelnek el a piacon. Sokszor és bizony gorombán is tette ezt többször is szóvá Osskó Judit is. Egy idő óta azon­ban jobbah érdekli a „pult másik oldala”. Meddő dolog az építészeket szidni? Nem értől van szó. Nincs talán még egy szakma, amelynek a mozgásterét ennyire meg­Izek a múltból Előre megfontolt szándékkal recepte­ket adok közre. De mielőtt a bevásár­lástól meggyötört, s az ünnepi eszem - iszom előkészületei­nek lázában égő ol­vasó csalódottan fél­retolná az újságot, sietve leírom: ezen étkek közül egyik sem kerülhet a ka­rácsonyi asztalra. Vegyék úgy. nogy a különleges receptu- rákat étvágyger­jesztőnek szánom a hagyományos sült- pulykához, a töltött- káposztához, a ha­lászléhez. Egy. az Egyesült Áliamok oan jól me­nő vendéglőt mű­ködtető magyar írá­sai között bukkan­tam rá a töltött medvetalp készíté­sének titkára. Hoz­závalók egy medvetalp. sonka, gomba, tojás, po­hárnyi vörösbor, fűszerek, valamint ecet és babérlevél. „A medvetalpat le­forrázzuk, hogy a szörpamacsok ki­téphetők legyenek. A forrázást márto- gatással megismé­teljük és borotva­éles késsel ismétel­ten körbetakarítjuk a talpat és a kor­mok közötti részt is. Páclevet készítünk, eoben megfőzzük a talpat, s hagyjuk ki­hűlni. A csontokat, körmöket eltávolít­juk, és a sonkából, gombából, tojásból, fűszerekből készí­tett keverékkel meg. töltjük, pergamen­papírba göngyöljük, olvasztott zsírral meglocsoljuk és for­ró sütőbe tesszük. Amikor megsült, a páclevet borral fel­öntjük. lefőzzük és a medvetalpra önt­jük.'’ A másik recept úgy' kezdődik, hogy végy harminc vere­bet. A, leírásra a múlt század vé­gen megjelent alföldi szakács- könyvben találtam rá. A paprikás úgy készül, hogy a gon­dosan megtisztított madarakat három kanál zsíron pirí­tott hagymával, paprikával pirulni hagyjuk. Vizet és ecetet öntünk hoz­zá. s tejfellel adjuk fel. Fejedelmi asz­talra persze neme­sebb madár > dukál. Bornemisza Anna 1680-ból való sza­kácskönyvét idé­zem : „A pávát há­romképpen készít­hetni. 1. Melegen — sülve —. s levet alá- ja. avagy hidegen, úgy is jó. 2. Paste- tumba csináld. Hadd hűljön meg. 3. Sült pávát hideg étekben, minden tollával kell állatni.” A rákkésizítés for­télyait így adja meg a Csáktornyái Zrí­nyi udvar XVII. században íródott szakácskönyve: „Főzd meg a rákot, es a húsosát tisztítsd meg és vágd meg petrezselyemlevél­lel, majoránnával, vereshagymát, ke- nyérbélt is bele, bor­sot. séfránt. gyöm­bért és egy tikmony- nyal, vagy kettővel jól összekeverni. Azután a rák haját megtölteni vele, és az megnyílt felét tikmonyos híg tész­tába mártani és megrántani”. A végére hagytam a desszertet. A nyomdatör ténetileg is jeles könyvecskét M. Tótfalusi Kis Miklps adta ki, 1695- ben Kolozsvárott. A rózsa-kásáról van szó. ..Egy csuporba két tyúkmonvat kell ütni. abba egy kis rózsavizet tölts. másfél kalán nád­mézet. egy kis liszt­tel jól összekever­vén. hogy se hig.se öreg ne légyen; egy serpenyőbe egy ke­vés vajat tölts. mikor reá töltőd, ne légyen igen meleg: mind­addig keverd, míg megöcegedik, és sze­net szíts alája. amíg szépén megpirul.” B. I. határozná a gazdasági hely­zet, a megrendelő és a kivi­telező felkészültsége. Ezt mondták el a szerda esti műsorban Ybl-díjas építé­szek, tervezőirodai és mi­nisztériumi vezetők. A haj­dan volt művészet iparrá szürkült, s ez a tény a leg­jobban éppen a hivatássze­rető építészeket bántja. Az épület ugyanis nem közönsé­ges áru, termék. Hosszú ideig (esetleg évszázadokig is) magán viseli a tervező, illetve a kor ismérveit, je­gyeit. Túlságosan drága ah­hoz, hogy a hibákat — akár egy emberöltőn belül — jó­vá lelvessen tenni. Nemze­dékek születnek, nőttek és nőnek még fel a rosszul funkcionáló lakótelepen, s a lakókat aligha vigasztalja meg, hogy ezt az építkezési formát kényszerhelyzet hoz­ta létre. Illetve éppen most, a pénzszűke idején tudato­sodik az evidencia erejével, hogy a csupán mennyiségi szemlélet és igény a pazar­lás. Tehat (a látszólag) drá­gább, igényesebb az olcsóbb. Ä legjobbak (szerencséseb­bek?) persze gúzsba kötött lábbal is tudtak táncolni, emelkedtek szép épületek is. Az Ybl-díjakat sem adták ingyen, méltatlanéi. Mégis csak megdöbbenve lehetett hallgatni a pályán maradt, s azt elhagyó szakembere­ket, akik arról beszéltek, hogy mennyire kiszolgálta­tott a tervező. Mondjuk a kivitelezőnek és a háttéripar­nak. Mintha gúnyolódás len­ne ez, hisz az ipar fejlődé­sének éppen a tervezői gon­dolatot, vagy ha úgy tet­szik, művészetet kellene szol­gálnia. Mind együtt: beruhá­zónak, tervezőnek és kivitele­zőnek magát a közösséget. Azaz a korátibi, technikában még fejletlenebb századok­hoz képest is humánusabb, tudatosabban létrehozott ter­veket kellene alkotni. Éppen, mert ezek a tömegesen gyár­tott új városrészek már nem a spontán fejlődés eredmé­nyei. A szó szoros értelmében is hegyeket mozgatunk, ha kell (lásd Avas), játszi köny- nyedséggel leszünk úrrá a természeten. (horpácsi) Csipke Aki karácsonyra új ruhá­ban szeretne pompázni, az már megvarrta, vagy haza­vitte a szabótól, a boltból. Régi ruhát is újjá varázsol­hatunk egy kis leleményes­séggel. Az új divatban nagy szerepet kapnak a kiegészí­tők, s ezek között első he­lyen szerepelnek a díszgal­lérok. sálak, kitűzők, nyak­kendők. A rövidáru üzlet­ben készen is vásárolhatók madeira gallérok, de ha van otthon regi csipkemaradé­kunk. a minta mentén kör­bevágva, máris készen van a mű. Szintén alkalmivá emel egy sima. egyszínű ru­hát, ha egy díszzsebkendőt valamilyen szép brossal a kivágásba tűzünkr Ha a férj, vagy a papa nyakkendői kö­zött tallózunk, biztosan akad közte olyan horgolt, ami már nem divatos — a fér­fiakon. A női ruhán viszont most éli reneszánszát. De ha ilyen kellékek nincsenek a kezünk ügyében, egy szál élő virág is kellemes lát­ványt a sötét ruhára tűzve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom