Déli Hírlap, 1983. november (15. évfolyam, 259-283. szám)

1983-11-14 / 269. szám

Magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokság Labdarúgás, MB I Vaskos ■ • meglepetések a döntőkben A kettős kínai győzelmet hozó csapatdöntők után a szak­emberek és a nézők is azt találgatták, hogy az egyéni és pá­ros számokban vajon ki állíthatja meg a kínaiakat? A véle­mények megoszlottak. Többen voltak, akik mind az öt első helyet az ázsiaiaknak ítélték, mondván: nem lehet m gállítani a győzelmi sorozatukat. Nos, ez utóbbiaknak jóslata nem vált be, szombaton és vasárnap ugyancsak adódtak vaskos meg­lepetések. — Nincs ebben semmi kü­lönös. Figyeljétek meg, hogy milyen akaraterővel játsza­nak. Valósággal rákényszerí­tik stílusukat a kínaiakra szinte egy pillanatra sem hagyják őket kibontakozni. Egyszerű a magyarázat: ját­szani kell és csak a gyöze lemre koncentrálni! — mon dotta Sidó Ferenc, az egy­kori kilencszeres világbaj­nok. Valóban ennyire egyszerű lenne? ... Tény, hogy a nagy + Négy aranyérmet vehetett át Miskolcon a kínai Dai Li-li kőzéseket láthattunk Mis­kolcon. Már csak ezért is érdemes volt ide ismét el­látogatnom . . . Hát igen. Evans úr már harmadik alkalommal járt városunkban, a sportcsar­nokban. Mellesleg feleségét, Nancy Evans asszonyt „kí­sérte”, aki az Európai Asz­talitenisz Unió főtitkára. A női párosok nyitották a sort. Kínai házidöntő volt. Tone Láng és Dai Li-li a 4c A svéd Waldner, Lindh duó megállította az ázsiaiak diadal­menetét ... Már a selejtezők is izga­lomba hozták a közönséget. Mert például senki sem gon­dolt arra. hogy a vegyes pá­rosban az első helyre ki­emelt Hszie Szai-ke, Tong Ling világklasszis kínai ket­tőst a Frank, Csik duó le­győzi és a legjobb 16 közé kerül. Ott a Broda. Kocova (csehszlovák) páros ellen 2:l-re nyertek és a nyolc közé kerültek. Ám a siker- sorozat is véget ért, ugyanis a négy közé jutásért vívott küzdelemben az angol Prean. Bellinger kettős aránylag si­mán nyert Frankék ellen. Férfi egyesben Kriston ko­rán kiesett, a svéd Carlsson búcsúztatta. Ám Molnár szol­gáltatta az újabb meglepe­tést: óriási küzdelemben nyert az Európa-baj nők svéd Appelgrennel szemben. Kitű­nő támadó játékot mutatott be a magyar versenyző, re­mek kontráival szemben Appelgren tehetetlen volt, pedig a döntő játszmában már 14:9-re is vezetett. Mol­nár fokozatosan ledolgozta hátrányát. A svéd minden­nel megpróbálkozott, de hi­ába. Még meg is sértődött, mert a zsűri nem fogadta el reklamálását. Á negyeddöntők már sej­tetni engedték, hogy tovább tatt a kínai fölény. Női pá­rosban Tong Ling és Dai Li­li könnyen nyert a cseh­szlovák Hrachova, Siihanova kettős ellen, majd az elő­döntőben a szovjet Bulato­va, 'Kovalenko is búcsúra kényszerült velük szemben. A magyarok közül Szabó és Urbán 2:0-ra győzött a csehszlovák Pelikanova, Ko­cova kettőssel szemben. Ám az elődöntőben a kínaiak, Jiao Zhi-nin és Hűi Feng már 2:0 arányban bizo­nyult jobbnak. A férfi párosban a svéd— jugoszláv duó. Appelgren, Kalinic 2:l-re győzött Klam- pár és Kriston ellen. Már ekker érződött az újabb meglepetés. Az elődöntőben Appelgren és Kalinic világ­bajnoki döntőnek is beillő küzdelemben 2:l-re verte a kínai Chen Long-can, Cheng Ying-hua párost. A második mérkőzés sem maradt el az előzőtől, ugyanis a svédek. Waldner és Lindh világbaj­noki érmeseket búcsúztatott el a döntőbe való részvétel­től. Hszie Szai-ke és 7an Chang-mao csalj gratulálni tudott, miután 2:0 arányban vereséget szenvedtek. Meglepetés? Az. mégpedig a javából! A svédek meg­törték a kínaiak fölényét, ám hátra volt még a java. A férfi egyesek küzdelme újabb meglepetésekkel szol­gált. így például nem jutott kínai versenyző a döntőbe! A francia Secretin és a svéd Lindh látványos csatákban, 1 magabiztosan ..menetelt” a j dobogó felé. Mi lehet a tit- I kuk? Mit tudnak olyat, amit mások nem . . ? hírű szakemberrel ezúttal senki sem szállt vitába. * A döntők... Csaknem megtelt a sportcsarnok né­zőtere is. Akik helyet fog­laltak a lelátókon, nem csa­lódtak. Olyan élményben volt részük, amelyet még so­káig emlegetni fognak. Roy Evans, a nemzetközi szövetség walesi elnöke mo­solyogva jegyezte meg: — Minden várakozásomat felülmúlta ez a bajnokság. Bátran mondhatom, hogy vi­lágbajnoki színvonalú mér­sportág minden szépségét bemutatva nyert 2:l-re a Jiao Zhi-nin, Li Hui-feng kettős ellen. Női egyesben Dai Li-li iskolajátékot nyújt­va győzte le honfitársát, Tong Linget 3:0 arányban. Vegyes párosban is kínaiak küzdöttek az első helyért. He Zhi-yen és Dai Li-li 2:1- re verte a Cheng Long-can, Li-Hui-feng kettőst. Az öt döntő számból háromban kí­nai győzelem! Dai Li-li pe­dig igazán elégedett lehet Miskolccal, a bajnoksággal, hiszen tagja volt az első he­lyezett csapatnak és még háromszor állhatott a győ­zelmi dobogó legmagasabb fokára. Kétségtelenül a kí­nai asztalitenisz sport jelen­legi, legnagyobb tehetsége. A férfi egyes. A francia Secretin és a svéd Lindh. Secretin aránylag könnyedén nyeri az első játszmát, a svéd csak 16-ig jut. Fordul a kocka. A ’ másodikban Lindh 21:14-re nyer. A két játékos a sportág minden szépségét felvonultatja. A ravasz, rutinos „öreg róka”. Secretin nem hagyja kibon­takozni a fiatal svédet, 21:12, majd 21:18 a befejező játsz­ma. — Ritka szép küzdelmet vívott a két fiú, nem vélet­lenül állították meg a kínai­ak győzelmi sorozatát — je­gyezte meg a bajnokság fő­bírája, az NSZK-beli Hans Hecket Férfi párosok. A másik „nagy öreg”, a jugoszláv Kalinic oldalán a svéd Appelgrennel az első játsz­mát 21:18-ra ny^ri Waldner és Lindh ellen. A két svéd viszont fantasztikus dolgokat produkálva szinte a padlóról kel fel: 21:7, majd 21:14 az utolsó két játszma — ter­mészetesen a javukra. Így a svédek sem panasz­kodhatnak, hiszen elmond­hatják magukról, hogy sike­rült megállítaniuk a kínaiak győzelmi sorozatát. * A bajnoksággal egyidőben Miskolcon ülésezett az Euró­pai Asztalitenisz Unió vég­rehajtó bizottsága és elnök­sége. — Miről volt szó? —kér­deztük dr. Lakatos Györ­gyöt, az unió elnökét. — Meglehetősén sok té­makör napirendre került, így fordulhatott elő, hogy a tervezettel ellentétben két nap helyett háromig tartott a tanácskozás. A nyolcvanas években már mások a sport­ág problémái, mint egy évti­zeddel ezelőtt. Európa-szerte egyre csökken az érdeklődés az asztalitenisz-versenyek, mérkőzések iránt, elveszítet­tük a közönség nagy részét. Kevesebb pénz áll a rendel­kezésünkre, a költségek pe­dig növekedtek. Felmerült, olyan ötlet, hogy Nemzetek Kupája néven 8—8 női és férficsapat részvételével tor­nát rendezünk.' Döntés szü­letett arról, hogy kísérleti jelleggel bevezetjük a szá­mítógépes ranglista összeál­lítását. Jövőre Moszkvában rendezik az Európa-bajnok- ságot. A szervezők beszá­moltak az előkészületekről. Április 14 és 22. között a Luzsnyiki sportcsarnokban kerül sor az EB-re. Hosszú vita alakult ki a serdülő és ifjúsági EB-k megrendezé­sével kapcsolatban. Magasak a költségek, a pénz pedig egyre kevesebb. Egyébként az idén először készítjük el a serdülő és ifjúsági európai ranglistát. Szó volt arról is, hogy tárgyalásokat kezdünk a kínaiakkal és az ázsiai szövetséggel anna;: érdeké­ben, hogy rendezzük meg az Európa—Kína és az Európa —Ázsia mérkőzéseket. Jövő­re lesz az Indiai Nagydíj, amelyre Jónyert is meghív- táik. Még annyit, hogy feb­ruár 4. és 6. között Pozsony­ban rendezik meg az Európa 12 küzdelmeit, az előkészü­letek jó ütemben folynak — mondotta befejezésül dr. La­katos György, aki még hoz­zátette: — Köszönetét kell mondanunk Miskolc párt-, állami és tömegszervezeti vezetőinek a támogatásért, a bajnokság megrendezéséért. Mindenki kellemes, szép em­lékekkel tér haza városuk­ból. A bajnokság a magyar asztalitenisz sport szép ün­nepe volt, világszínvonalú mérkőzésekkel FELFÖLDI GYÖRGY ♦ Vegyespárosban is kínai siker... (Szabó István felvételei) Tovább tart ví a vesszőfutás... Bp. Honvéd—DVTK 4-0 (3-0) Az MTK-VM elleni: iker ófa nem nyert a DVTK NB I-es labdarúgócsapata mérkőzést. A csapatot ismerő s az erővet reálisan felmérő szurkolók ezen a vasárnapon sem szá­míthattak arra, hogy a csa­pat a jó formában levő Bp. Flonvé# ellen gyarapítja majd győzelmei számát. Ám arra senki sem gondolt, hogy a gyöngyösi fiaskó után eny- nyire könnyen adja meg ma­gát a csapat Kispesten. Pedies eztán a találkozón sem kezdett rosszul a Gulyás — Szlovák, Oláh, Sztahon, Görgei, Kiss, Szabó (Búza), Fekete, Lip- pai, László (Balogh), Borostyán összetételű DVTK. Az első ne­gyedórában több ízben is meg­hűlt a vér a kispesti szurkolók ereiben. A 9 percben például Szabó cselezte át magát a Hon­véd-védőkön. estében is László elé adott, de a középcsatár nagv helyzetben hibázott. Két perccel később Borostyán már Andrusch kapuson Is iú\j ütött, de kisod­ródott, s hiába tátongott üresen a kapu, visszajátszása a védők­höz került. A 13 percben is­mét Szabó keverte meg a hazai védelmet, de Andrusch bravúr­ral mentette lövését. S ezzel mintha el is lőtte volna azt a bizonyos puskaport a DVTK. Át­vette az irányítást az Andrusch — Sallai (Pál), Varga, Tóth, Si. kesdi. Nagy, Gyimesi, Bodonyi (Kovács), Dajka, Esterházy, Koz­ma összetételben játszó Bp. Hon­véd, s a 23. percben megszerez­ték a vezető gólt. Egy beadásra Gulyás bizonytalanul mozdult, ráejtette a labdát Dajka fejére, ahonnan az a hálóba került, 1-0. Nem sokkal később Kozma 20 méteres nagy lövését Gulyás a felső lécre tolta. Ügy tűnt, a Honvéd vezető gólja után elvesz­tette tartását a Drósgyőr, s ez bebizonyosodott a félidő hajrá­jában, amikor már csak egy csapat volt a pályán. A 41. percben' Nagy A. szinte lehetetlen helyzetből játszott visz- sza. Kozma a legjobbkor •érke­zett, s 15 méterről kilőtte a bal felső sarkot, 2-0. Alig töbrf, mint egy perc múl­va Dajka, mintha síversenyen lenne, slalombemutatót tartott a diósgyőri védők között, s miután négy DVTK-játékost is maga mö­gött hagyott, a léc alá.bombá­zott, 3-0. Fordulás után ismét a Diós­győr kezdett jobban, a 48. perc­ben szépíthettek volna a vendé­gek. de egy jobb oldali be­adást Borostyán hiába lőtt 5 mé­terről kapura, Andrusch nagy bravúrral menteni tudott. Tíz perccel később Szabó nagy lövé­sét tette ártalmatlanná — ugyan­csak nagy bravúrral — a Hon­véd-kapus. Az 59. percben újabb gólt ért el a Honvéd. Esterházy—Kozma —Esterházy háromszögelés végén Esterházy lőtt a hálóba, 4-0. Ezután még inkább fölénybe kerültek a házigazdák, több gól­helyzetet is összehoztak, de mintha megelégedtek volna a négygólos győzelemmel, nem erőltették a góllövést. Ennek tud­ható be. hogy a csereként be­állt Balogh egy ízben elvihar- zott a 1obb oldalon, a büntető- területen belül iárt. amikor Tóth szabálytalanul szerelte. A meg­ítélt ll-est Görgei lőtte — a 1obb kapufára . . . Nem úgy indult ez a mérkő­zés. hogy a Bp. Honvéd kiüté­ses győzelmet arat. Az első ne­gyedóra után a legvérmesebb hazai drukkerek is megeléged­tek volna egy soványka Hon­véd-sikerrel. Ebben az időszak­ban egyre-másra alakította ki helyzeteit a DVTK, ám nem volt gólképes csatára, ezért nem si­került kezdeti fölényét gólra vál­tani. S amikor a házigazdák megszerezték a vezetést, mint a colstok, összecsuklott a Diós­győr. Különösen a félidő hajrá­jában volt szembetűnő, hogy nem volt tartása a vasgyári csapat­nak, ebben az időszakban akár több gólt is lőhetett volna a vendéglátó egvüttes. Fordulás után néhány percig a néhány, a csapatot a fővárosba is elkí­sérő szurkoló abban reményke­dett: sikerül szépíteni a csapat­nak. ám nem így történt. A félidő közepén tovább növelte előnyét a Bp. Honvéd, mig a DVTK teljesen alárendelt sze­repre kényszerült. A cserék is csak pillanatokig segítettek, de miután Görgei büntetőt hibá­zott, már beletörődött a csapat a súlyos vereségbe, amely azt jelenti: rendkívül rossz gólarány- nyal az utolsó előtti helyre csú­szott vissza a DVTK. A TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Haladás—Vasas 1-0 (1-0). Fáy ii., 1000 néző. V.: Makó. G.: Schröter. Csepel—Rába ETO 2-t (1-0). Csepel. 0000 néző. V.: Győ­ri. G.: Elekes, Horváth, ill. Sze­pesi. Kiállítva: Magyar. Video­ton—Pécsi MSC 1-1 (1-1). Szé­kesfehérvár, 4000 néző. V.: Ja- czina. G.: Szabó, ill. Róth. Fe­rencváros—Volán 3-0 (0-0). Cza- bán Samu tér, 10 000 néző. V.: Kovács I. L. G.: Kvaszta. Ru- bold. Szabadi. (A mérkőzést óvás alatt játszották!) NYVSSC— ZTE 1-1 (l-l). Nyíregyháza, 5000 néző. V.: Adám. G.: Vágó, 111. Gass. MTK-VM—SZEOL AK 2-0 (0-0). Hungária krt. 4000 néző. V.: szilágyi. G.: Borsó, Fodor. Ü. Dózsa—Tatabánya 3-0 (1-0). Megyeri út, 5000 néző. V.: Pa­lotai. G.: Törőcsik, Fekete, Kar­dos.. AZ NB I. ÁLLASA: 1. Videoton 13 8 3 2 25-9 10 2. Ü. Dózsa 13 6 6 1 26-15 18 3. Honvéd 13 7 4 2 21-8 18 4. Tatabánya 13 7 3 3 18-16 17 5. Rába ETO 13 5 6 2 27-21 16 6. Csepel 13 5 3 5 18-14 13 7. MTK-VM 13 5 2 6 22-22 12 8. Vasas 13 4 4 5 14-14 12 9. ZTE 13 4 4 5 12-14 12 10. Haladás 13 5 2 6 18-21 12 H. SZEOL AK 13 4 4 5 14-19 12 12. Pécs 13 3 5 5 16-19 11 13. FTC 13 3 4 6 19-25 ie 14. Nyíregyh. 13 3 3 7 14-22 9 15. Diósgyőr 13 2 5 6 10-20 9 16. Voián 13 2 4 7 15-28 8 Labdarúgó NB 11 Végre nvert a KVSE A 17. fordulót játszották le tegnap a labdarúgás második vonalában. A Kazincbarcika otthon második félidei kitűnő játékával megérdemelten nyert. Áz Özd Veszprémben szenve­dett minimális vereséget. Nagy csatát, s egri győzelmet hozott a forduló rangadója, az Eger— DMVSC mérkőzés. Eredmények: D. KINIZSI—SALGÓTARJÁN 1-1 (0-0) Debrecen, 500 néző. V.: Varga. Góllövők: Sebők, ill. Földi. OLAJBÁNYÁSZ—SZEKSZARD 2-1 (0-0) Nagykanizsa, 2500 néző. V.: Lo­vas!. Góllövők: László (2), ill. Magyar. EGER—DEBRECENI MVSC 1-0 (1-0) Eger, 5000 néző. V.: Fekete M. Góllövő: Kiss T. 22. SZ. VOLÁN—KECSKEMÉT 5-1 (2-1) Rákoscsaba. 2500 néző. V.: Kokavecz. Góllövők: Németh. Dunai, Bartosik (ll-esből),v Goschler, Vad, ill. 7 Ravasz ill­ésből). HÖDGÉP-METRIPOND— GANZ-MAVÁG 2-0 (2-0) Hódmezővásárhely. *3000 néző. V.: Csáki Góllövők: Stark, Fe­hér. BAKONY VEGYÉSZ—ÓZD 2-1 (1-0) Veszprém. 2200 néző. V.: Ger- gácz. Góllövők: Gőgicz (2), ill. Mohácsi. KAZINCBARCIKA—SOPRÓN 4-0 (0-0) Kazincbarcika, 400 néző. V.? Márton. Góllövők: Babus, Fos­ter, Kálmán, Szép. BÉKÉSCSABA—BAJA , 1-1 (1-0) Baja. 3200 néző. V.: Hartmann. Góllövők: Melis, ill. Pékkor. SZOLNOK—SZABÓ L. SE 2-0 (0-0) Mezőtúr, 2500 néző. V.: C«ir­ha. Góllövők: Csathó, László. K ESZTHEL Y—SIÓFOK 2-1 (1-1) Siófok, 2500 néző. V.: Paulik. Góllövők: Major (11-esből), Bócz, ill Bódi. az NB* ii Állasa : 1. Eger 17 10 5 2 35.19 25 2. Hódgép-M. 17 9 6 2 26-11 24 3. Békéscsaba 17 8 6 3 41-24 11 4. DMVSC 17 7 7 3 27.19 21 5. 22. sz. Volán 17 9 3 5 29-27 21 6. Szolnok 17 7 5 5 30-21 19 7. Nagykanizsa 17 6 7 4 37-37 19 8. Bakony Vegyész 17 7 4 6 33.34 18 9. Siófok* 17 7 7 3 34-20 17 10. Keszthely 17 5 7 5 25-19 17 11. Salgótarján 17 5 5 7 26-21 15 12. Ózd 17 4 7 6 27-30 15 13. Kecskemét 17 6 3 8 26-40 15 14. Baja 17 4 6 7 27-33 14 15. Szekszárd 17 4 6 7 15-24 14 16 Kazincbarcika 17 6 2 9 24-34 14 17. Sopron 17 S 4 8 15-28 14 18. D. Kinizsi 17 4 4 9 21-30 12 19. H. Szabó L. SE 17 3 5 9 19-25 11 20. Ganz-MAVAG 17 2 5 10 17-38 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom