Déli Hírlap, 1983. november (15. évfolyam, 259-283. szám)

1983-11-12 / 268. szám

flz új vérellátó székház Serve A társadalmi összefogással tétesülő új megyei vérellátó állomás koordináló bizottsága tegnap délután tartotta meg alakuló ülését. ! A megyei tanács június ! 30-i határozatának megfele­lően Monos János a bizott- -ság elnöki. Porkoláb Albert i a társelnöki, Krasznai Gá­f A megerősödött szél sok ! gondot okozott az éjszaka az ÉMÁSZ hibaelhárítóinak. Elszakadt a 20 kilovoltos elektromos vezeték Felső- zsolca és Borsodszirák, vala­mint Felsőzsolca és Dobsza között; mindkét helyen két órán belül megszüntették a hibát. Lapzártakor viszont még csak a vezetékszakadás helyét keresték a Lenin Ko­hászati Művek és Sály kö­zött húzódó 20 kilovoltos ve­zetéken, a nehéz bükki fce- ' repen. Előrelátható«» lapunk 1 megjelenésével egyidőben ts- ' mét zavartalan fesz az áram­borné pedig a titkára tisztjét tölti be. A bizottság tagja lett Papp . Ferencné. a BVK üzemi Vöröskereszt-szerveze­tének titkára. Buku Imre. a Borsodi Szénbányák Vállalat szb-titkára. Kecskés István. az ÓKÜ pártbizottsági titká­ra. dr. Ujj Emília, a TIFO üzemi főorvosa. Paulik Mik­lós, az LKM dolgozója, öt­a védett szolgáltatás essen a szaka­szon. Különösebb, nagyobb víz­folyás vagy csőtörés nem történt az elmúlt 24 órában. A vízellátási részleg dolgo­zói ma kommunista műsza­kot tartanak, még a kisebb hibákat is soron kívül meg­szüntetik. Az elmúlt 24 órában 93 be­jelentés érkezett a MIK hi­baelhárítóihoz, s ebből ma reggelre 79-et elvégeztek. Az éjszaka megjavították a lif­tet a Bokányi a. 26. sz. ház­ban és helyreállították az áramszolgáltatást a Munkás a. L ez. épületben. venszeres véradó, Gyapjas Sándor, a DIGÉP művezető­je. dr. Juhász György, a Vo­lán 3. sz. Vállalatának igaz­gatója. dr. Imre Ferenc, a December 4. Drótművek nyugdíjas igazgatója. Hart­man Bálint, a TESZÖV me­gyei titkára, Gál István, a Borsodterv tervezőmérnöke, Nagy László ezredes, helyőr- sésparancsnok, Mang Béla, az NME KISZ-titkára. Dan­kétté Drotár Katalin, a KISZ megyei bizottságának titkára, dr. Bucskó Mihály, a Borsod megyei Beruházási Vállalat igazgatója, dr. Jánvári Anna, a Semmelweis Kórház igaz­gatója, dr. Mády János, a Megyei Vérellátó Állomás vezetője és Inczédy Miklósné, a HNF megyei bizottságának munkatársa. A bizottság tagjait Monos János köszöntötte, majd dr. Szabó István, a megyei ta­nács egészségügyi osztályá­nak vezetője tartott tájékoz­tatót arról, hogy eddig 700 befizetőtől több mint hét­millió forint gyűlt össze a vérellátó építésének társadal­mi támogatására nyitott csekkszámon. Az épület ter­vei egyébként elkészültek, Gál István ismertette meg velük a bizottságot. A beru­házás generálkivitelezője a Semmelweis Kórház műszaki gárdája lesz. Az ügyeleteken történt Disznói öltek az Avasban Szokatlan zajra figyelhet­tek fel tegnap délután az Avas-szálló vendégei. Öt óra tájban malacsivítás, majd „halálhörgés” verte fel a szálló csendjét. A kerthelyi­ségben szakavatott böllér ad­ta meg a kegyelemdöfést egy testes hízónak. A kuriózum­számba menő esemény a ven­dégek szeme láttára zajlott le, miként az állat szakszerű feldarabolása is. S míg készült a hurka, kolbász, töltelék —, hogy mind jóllakjék a vendég —, zenekar . húzta az időtmú- lasztó talpalávalót. Ám nem kellett sokáig várni, mert megérkezett a vérpölkölt. majd az orjaleves, végül a disznótoros. Aki megkóstol­ta, mind a tíz ujját meg­nyalta utána. (Szabón Gabriella jeVoét&eXj Önzetlen drótgyáriak Ma kommunista műszakot tartottak a December 4. Drótművekeben. Az 1805 dolgozó (az összlétszám 84 százaléka) munkájának vár­ható termelési értéke 6 mil­lió 640 ezer forint. Ebből a műszak bére 350 ezer forint. A gyár a többi pénz egy ré­szét a megyei vértranszfúziós állomás építésére ajánlja fel, a másik részét a vállalat szociális alapjának bővítésé­re szánja. Lottónyeremények A héten nem volt öttalála- tos a lottón. A négytalálatos szelvényekre 49142 forintot fizetnek, a hármasok 315 fo­rintot érnek, A kéttalálatoe saetvényekre Z3 ta$Bt já*> Dfapsutés Hideg, napsütéses reggelre ébredt ma Miskolc. A derült idő napközben is kitart, vál­tozó erősségű északi szélre kell számítanunk. Délutánra 10 fok fölé emelkedhet a hő­mérséklet; éjszaka, akárcsak mára • virradóra, fagyni fog. Életmentőket A Minisztertanács bátor és példamutató magatartásuk elismeréséül Győr kei Béla és Erdős Sámuel tokaji lako­soknak, az Észak-magyaror­szági Vízügyi Igazgatóság ha­jósának, illetve hajóvezető­jének Életmentő Emlékérem kitüntető jelvényt adomá­nyozott. Ugyanis saját éle­tüket és testi épségüket is kockáztatva, 1983. július 14- én, Tokajnál kimentettek egy OEtaittbe kodat és már&d­»k Borostyán-gól a pécsi kapuban. Ez volt a második. Vasárnap szeretnénk hasonlónak örülni Kispesten is... (Szabó István felvétele) Vasárnap a Bp. Honvéd az ellenfél Végre bravúr kellene! A Gyöngyösön az FTC-től elszenvedett vereség után a kiesőzóna közvetlen közelébe sodródott a DVTK NB I-es labdarúgócsapata. S mert meg­lehetősen nehéz három mér­kőzése van hátra, bizony nagy bravúr szükségeltetne ahhoz, hogy ne az utolsó helyek va­lamelyikén forduljon ősszel az együttes. Jő! tudják ezt a szakvezetők és a játékosok is, s erről beszélt Fekete Ferenc vezető edző is a tegnapi esély- latolgatásunk alkalmával. — A szakadék szélén tán­colunk, mert képtelenek va­gyunk arra, hogy a többi „kiscsapathoz” hasonlóan va­lamilyen bravúrt végrehajt­sunk! — mondotta egyebek között. — A gyöngyösi mér­kőzésben az az elkeserítő, hogy noha ténylegesen nem élveztük a játékvezetők jó­indulatát, nemcsak amiatt vesztettünk. A játékosok képtelenek voltak felnőni a feladathoz. Pedig legalább egy döntetlenre mindenkép­pen számítottam. — Ügy tudjuk, játékosértc- kezleten is elemezték a mér­kőzés tanulságait... — Már a Pécs elleni mér­kőzés után is tartottunk já­tékosértekezletet — akkor szűk körben —, tegnap pe­dig Balogh Béla, az egyesü­let ügyvezető elnöke is vá­zolta, milyen nehéz helyzet­be került a csapat. A gond — túl a helyezésen — az, hogy rendkívül kevesen va­gyunk. így azután nincs vá­logatási lehetőségem, nem tudom kihagyni azokat a já­tékosokat, akik pedig már alaposan rászolgáltak erre. Teodora L mérkőzés utáni kiállításával csak tovább nőttek a gondjaim, ráadásul Kléninger és Fekete sérült, Szemere pedig csak most kezdte el az edzéseket. — Akkor hát mire számíthat Kispesten? — Egyértelműen a Bp. Honvéd a találkozó esélye­se, s bér nem szokásom, ez­Döntött a Legfelsőbb Bíróság Ki atari játszani a lanácsol Egy magántulajdonban levő' házban a bérlő az anya vol’t, nővére és tisztviselő leánya pedig mint családtagok voltak bejelentve. A tisztviselőnő a tanácstól arra hivatkozással kért kétszobás szövetkezti la­kást, hogy édesanyját és nagy- nénjéfc is magával viszi. Ké­relmét teljesítették, de csak édesanyjával együtt költözött be, nag-ynénje a régi lakásban maradt. Ezért a háztulajdonos a lakás kiürítéséért az anya és a nagynéni ellen pert indí­tott. Az alsó fokú bíróságok részben ellentétes ítéletei et- len emelt törvényességi óvás­ra a Legfelsőbb Bíróság a kö­vetkezőket mondta ki: *—■ &a8cásÉő«fcaiás «tán gyafc- Fan tapasztalható, hogy — ígéret ellenére — valame- lyik családtagot visszahagy­ják a régi lakásban. így kí­vánják annak lakáskérdését — a gazdálkodási és elosz­tási szabályok megkerülésé­vel — a bérbeadó terhére megoldani, illetve így akar­tüntettek ki nak jogtalan anyagi előnyhöz jutni. Az ilyen törekvések­hez azonban bírói jogsegély nem adható. Éppen ezért gyanú esetén a bíróságnak hivatalból kell vizsgálnia, hogy az egyik családtag nem ilyen célból marad-e vissza a korábbi lakásban. — Az anya véglegesen leá­nyához költözött. Ezzel bér­leti joga megszűnt, tehát a lakást köteles volna család­tagjaival együtt kiüríteni. A családtagok ugyanis nem ön­álló jogcímen laknak a bér­leményben, ezért a bérleti jogviszony megszünesekor onnan távwamík keíL A tisztviselőnő vállalta, hogy nagynéniét is a kiutalt la­kásba viszi. Ezért — saját nyilatkozata alapján — kö­telezni kell arra, hogy nagy­néniét befogadja. A Legfelsőbb Bíróság az alsó fokú ítéleteket hatályon kívül helyezte és a járásbí­róságot új eljárásra, vala­mint új határozat hozatalára kötelezte. Ennek során a ház- tulajdonost fel keli szólítani, hogy a tisztviselőnőt is von­ja perbe. úttal meg kell mondanom^ biztos vagyok a vereségben^ Sajnos, a csapat elvesztette tartását, hiába próbálunk meg bármit, a mi tevékeny­ségünk kevés a bravúrhoz. Súlyos gondjainkból csak az jelenthet kivezető utat, ha legyőzzük a Csepelt, s pon­tot — vagy pontokat — szer­zünk Nyíregyházán. Merj el­lenkező esetben ... Csak hát itt az újabb kérdés: ki fesz, aki Borostyán mellett egy­általán képes veszélyeztetni az ellenfél kapuját? — Kiket kíván pályára kül­— Újabb nehéz kérdés. Veréb még érzi térdsérülé­sét, ha rendbe jönne, ő kez­dene. Ellenkező esetben Gu­lyásé marad az 1-es mez. A kiállított Teodoru 1. helyén Sztahon kezd, így ä Szlo­vák, Oláh, Sztahon, Gorgei védelmi négyesre hárul a Honvéd-támadások semlege­sítése. A középpályán? Re­mélem, felépül a két sérült, maradhat a Kiss, Kléninger, Fekete hármas, elől pedig a Lippai, László, Borostyán trió. A mérkőzés Kispesten 10.30 órakor kezdődik, ^.já­tékvezető Pádár lesz. (tóthj centrum­ul™ AJÁNLATUNK 20 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL MARADÉK PADLÚSZON VEGEK ÉS PVC 4 m-IG PATRON ÖSSZEKÖTŐ SZŐNYEG 75X100 ÉS 100X200 cm MINDEN NŐI FÉL- ’ ÉS POMPSZCIPÖ VA 376 GYÜMÖLCS­CENTRIFUGA 1370 Ft-os dokió 1*6 éves tanulót a Ti­szából, s mesterséges légzést alkalmaztak rajta. Gyors, szakszerű cselekedetüknek köszönhető, hogy a fiatalem­ber túljutott az életveszé­lyen. A kitüntetést dr. Ladányi József, a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Tanács el­nöke tegnap adta át Györ- kei Bélának és Erdős Sá­muelnek, gratulálva bátor és példamutató magatórtaauk­P®-* — a Magyar Szocialista Manfcáupárt Mm. kote városi Bizottságának politikai napilapja. - Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc, BajC3y-Zsllinszky út 15. 3SB7. Postacím: Miskolc S50L Pf.: S9. Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-234: levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitika: 18-228; sport: 18-222: információ: 13-237. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. PL- 179. _ Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 38-131. - Hirdetésfel­vétel: Miskolc. Széchenyi út is—17. 3523. Telefon: 16-213. — Ter- lesztl: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál Előfizethe- tőa hirlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Elófize- ™ 29i_egy hónapra: 34 forint, negyedévre: 102 forint egy évre: tOO forint — Index: 25651. — Készült: a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál. F. V.J KmAN BÉLA. — ISSN 0433—0200

Next

/
Oldalképek
Tartalom