Déli Hírlap, 1983. október (15. évfolyam, 233-258. szám)
1983-10-14 / 244. szám
Utak lénvei J Hazánkban az elmúlt húsz évben 3.8 milliárd forintot fordítottak a közvilágítás fejlesztésére. Több mint egy és negyedmillió fényforrás világítja meg a közterületeket. háromszor any- nyi, mint húsz esztendővel ezelőtt. A több mint 47 ezer kilométer hosszúságú belterületi utak 20 százaléka azonban még ma is kivilágítatlan. és - csak 35 százalékukr mellé telepítettek igazán korszerű fényforrásokat. jó televízióvétel érdekében s~ Átjátszóadó Tapolcán és Perecesen Szénkínálat A lyukúira uem vesznek fel megrendelést J c Tavaly ilyenkor különös gond volt a szénellátással Miskolcon. Bár elegendő szén halmozódott fel a legnagyobb Tüzép-telepen, a Sajó-parton, a lakosság mégis panaszkodott az ellátásra. A többség ugyanis ragaszkodott a jónak tartott s megszokott lyukói tüzelőhöz. A helyzet lényegesen most sem változott. Milyen szenet kínálnak? — érdeklődtünk Himer Imrétől, a Sajó-parti telep igazgatóhelyettesétől. — Lyukói szénre most sem veszünk fel megrendelést. Azt a néhány vagont, amit éjszakánként kapunk, már korábban eladtuk. Jelenleg borsodi kockából 3000. dorogi brikettből 1000. tatai gyöngybrikettből 2500. haldexből 13 000. lengyel lángból 12 ezer, kokszból 6800 mázsát raktározunk. Ezenkívül gyűjtésből, tűzifából 8000, fűrészelt fából pedig 1400 mázsát kínálunk. Mivel sok a magánfuvarozó. nincs gond a haza- szállítással: egy napon belül bárki lebonyolíthatja. Itt jegyzem meg, hogy tavaly ' panaszkodtak néhányan a : szénben talált meddőre. Ilyen esetben telefonáljanak telepünkre, és szakértőnk a helyszínen ellenőrzi a bejelentés valódiságát. Amennyiben a panasz jogosnak bizonyul, kártérítést fizetünk. Rendhagyó avas-déli népírontnapok Merre tart a lakótelep? Fórum, ifjúsági nap, svédasztal, értelmiségi ankét A teríték szigorúan meghatározott szabályok szerint készül Borsodban három nagy te- leyízió-adótorony gondoskodik a zavartalan vételről: Kékesen, Tokajban és Miskolcon. Megyénk változatos domborzati viszonyai miatt azonban meglehetősen sok az olyan terület, ahol nehéz fogni a tévéadásokat. Nemcsak a falvakról van szó, Kirakodóvásár, sárkány- eregetés, aszf altrajzverseny, utcabál — többnyire ez a sémája szabadtéri, lakóterületi kulturális-politikai rendezvényeinknek. Az avas-déliek most egészen mással próbálkoznak; olyan rendezvénysorozatot állítottak össze óriási szervezőmunkával, amely igényességében, átgondolt téma- és környezetválasztásában alighanem egyedülálló. Az avasi népfrontnapok október 17-én kezdődnek, s október 29-ig tartanak. Mit kínálna^ a szervezők, az Avas-délen munkálkodó népfrontaktivisták, a lakóterületi társadalmi, gazdasági szervezetek? Október 17-én, hétfőn délután 6 órakor lesz a megnyitó az Egyetem étterem melletti pártalapszerve- zeti helyiségben, ahol rövid üdvözlő szavak után városunk párt-, állami és társadalmi szerveinek vezetői válaszolnak az avas-déliek kérdéseire, a várospolitikai fórum keretében Kedden lakberendezési kiállítás nyílik: egy készülő épület egy szinten lévő öt lakását renPincértudományok 4 Családi perpatvar a Irabanlbaa Jogosítvány, soron kívül dezik be a Domus szakemberei, mintát kínalva az otthonteremtéshez. Szerdán a korszerű táplálkozásról lesz szó a 42. sz. Általános Iskolában, s a patronáló miskolci vállalatoknak köszönhetően, az elméleti tudnivalókat a gyakorlatban is szemléltetik, pontosabban ízlelte- tik a felállított svédasztalról. Időszerű, s nyugodtan mondhatjuk, kényes témáról lesz szó csütörtökön a 101. sz. Szakközépiskolában: e pedagógusok, jogászok és rendőrök a gyermek- és ifjúságvédelem helyzetéről cserélik ki tapasztalataikat. Ugyanaznap az Aveson élő képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás, majd író— olvasó találkozó kezdődik az Avason élő írókkal. Sokakat fog érdekelni a köz- és közlekedésbiztonsági fórum is, ahol minden érdekelt szakemberrel találkozhatnak a lakótelepiek. Október 22.. szombat Ifjúsági nap lesz, sok érdekes rendezvénnyel, többek között a határőrség katonái kutyabemutatót is tartanak. Októben 25-én, kedden cigányfórumra inviengedéllyel bárki gyakorolhat a Szentpéteri kapui temető mellett kialakított terepen, a vizsgán megkövetelt gyakorlati tudnivalókat csak a szakoktatók ismerik. Ennek ellenére minden évben nagyon sokan választják a jogosítványszerzésnek ezt a könnyebb és egyszerűbb formáját. Gyakran tanúi vagyunk annak, amikor a férj a család közös Trabantján tanítja feleségét a szlalompályán. S azt is látjuk, hogy egy-egy rossz kapcsolást, balul végződött tolatási kísérletet valóságos családi vihar követ. A hivatásos szakoktatók nem ilyen szigorúak a „mazsolákkal” szemben _ (szántó) * Megszokott kép a fazekasok sátra a lakóterületi rendezvényeken. Az avas-déliek sokat tesznek az ízlés formálásáért, de most nagyobb faba vágták a fejszéjüket. tálják az érdekelteket, ahol az együttélés, beilleszkedes problémáiról, buktatóiról lesz szó. Várhatóan nagy sikerre számíthat az értelmiségi ankét az Egyetem étteremben október 26-án. szerdán. A téma: az értelmiség alkotó- készsége, közéletisége. A ke- rekasztal-beszélgetésen részt vesznek városunk tudományos és kulturális életének, szervezetének képviselői, a lakótelepiek és a városi értelmiségi klub tagjai. Mi lesz a most még üresen álló füves grundok sorsa, merre tart az avas-déli lakótejen? Az Avas múltjáról és jövőjéről október 27-én, csütörtökön lesz szó a 20u számú Általános Iskolában. Végezetül október 29-én, szombaton népfrontbál kezdődik az Ifjúság étteremben. A Miskolci Nemzeti Színház művészei adnak műsort, a báli belépőkből befolyt ősz- szeg egy részét pedig a megyei vérellátó-központ építésére ajánlják fel. Jó néhány programról nem tudtunk szólni e rövid írás keretében, de lapunk hasábjain mindig közöljük majd a helyszíneket s az időpontokat. Mi, akik a vendéglőkben csak mint vendégek fordulunk meg, aligha sejtjük, mihez is kell értenie annak, aki felölti a pincér- egyenruhát, karjára veszi a felszolgálókendőt, s odalép asztalunkhoz: Mit hozhatok? A Berzeviczy Gergely Szakközépiskola „tanműhelyeiben", azaz szaktantermeiben megtalálható minden, amivel szembetalálhatják magukat a gyakorlatban az innen kikerülök, A konyhában minden igazi: a tűzhelyek, az alapanyag, a receptek. Sőt a kockázat még nagyobb, mint egy valódi étteremben: amit főznek, meg is kell enniük ... Másféle gyakorlati órára is bepillanthattunk, ez a terem inkább az „ősellenség" - a KÖJÁL - laboratóriumára emlékeztet: lombikok, mikroszkópok, pipetták és büretták. öreg rókák szerint aki mindezt tudja, abból nagyszerű felszolgáló válik, nem kell hozzá más, mint vagy tíz év gyakorlat... Most pedig megesszük, amit főztünk ... (Kiss József felvételei) jfc Rossz nyelvek szerint a mikroszkóp a zónaételek tanulmányozásához kell... Az egyszerű személygep- kocsi-vezetői jogosítvány megszerzéséhez több mint két hónapra van szükség. Ennyi idő alatt készítik fel a leendő járművezetőket a. KRESZ-, valamint a gyakorlati vizsgára. Előfordul azonban, hogy valaki ennél gyorsabban szeretne jogosítvánnyal zsebében a volánhoz ülni. Van-e erre lehetőség? — kérdeztük Varga Bélától, a megyei Autóközlekedési Tanintézet vezető szakoktatójától. — Bizonyára kevesen tudják, hogy a gyakorlott gépjárművezetők rendőrségi engedéllyel oktathatják családtagjaikat. A pótf ók-pedál felszerelése után háromhónapos vezetői engedélyt adnak a tanulónak. így a T betű felragasztása után, valamint a KRESZ-vizsgát követően bárki gyakorolhatja a gépjárművezetést a saját kocsiján Ebben az esetben megtakaríthatja a 4100 forintos tanfolyam költségét, csupán 400 forint vizsgadijat kell fizetnie. Ha valaki ezeknek az engedélyeknek a birtokában felkészültnek érzi magát a vizsgára, egy-két héten belül megkaphatja a jogosítványt. Őszintén szólva, ezt a lehetőséget csak a tanulékonyabb fiataloknak ajánlom. Sőt, ebben az esetben is érdemes különórát kérni a tanintézettől, mivel kevés családtag képes a tanulóvezetőbe sulykolni a szlalompályán szükséges tennivalókat. Bár az ideiglenes városunkban is akadnak még ilyen térségek. A Magyar Posta, a tanácsokkal közösen, a jövőben is folytatja az átjátszóadó-telepítési programot. Városunkban a tapolcai átjátszóadó novemberben kezdi meg működését, a perecesi pedig jövőre. Van aki el is adja Feledékeny kölcsönzők Egyre megbízhatatlanabbak vagyunk — a kölcsönző vállalatok statisztikái sajnos, ezt bizonyítják. Sokan vannak, akik rádiót, televíziót, vagy fényképezőgépet bérelnek, s nemcsak a díj fizetéséről feledkeznek meg, hanem még el is adják a rájuk bízott értékeket. Mi a helyzet Miskolcon? — kérdeztük Kovács Istvánnétól, az Iparcikk Kölcsönző és Szolgáltató Vállalat Széchenyi úti boltjának vezetőjétől. — Mint köztudott, korántsem egyszerű a kölcsönzés. Kultúrcikkek esetében a személyi igazolványon kívül a munkaviszonyt is igazolni kell, sőt kezest is kérünk. Ennek ellenére minden évben több százezer forint értékű árucikktől fosztanak meg bennünket a kölcsönzők. A napokban történt: egy 7800 forint értékű televízió kölcsönzési díjának beszedésekor kiderült, hogy a készüléket eladták. Azzal mentegetőztek, hogy sürgősen szükségük volt a pénzre. Korábban egy család sátrat, gumimatracot és kempingbútort bérelt. S mivel a külföldi túráról nem tértek haza, még behajtani sem tudjuk a kárunkat. Mindennapi eset, hogy megfeledkeznek a kölcsönadott festőhenger, rádió vagy magnetofon visz- szaadásáról. Van egy nyugdíjas dolgozónk, aki mást sem csinál, minthogy az adósokat keresi fel. Őszintén szólva, nem éppen hálás tennivaló, bár egy-egy látogatásért 200 forintot kap. Mi ezt a pénzt megelőlegezzük számára, és később megpróbáljuk behajtani a kölcsönzőn. Tapasztaljuk, hogy nagy előszeretettel tartják birtokukban a csiszológépet és a szőnyegtisztító készüléket magukról megfeledkezett iparosok; munkát vállalnak velük, és így próbálják előteremteni a kártérítési díjat. Egyébként a csiszoló értéke 28 ezer, a szőnyegtisztítóé pedig 34 ezer forint. Már ebben az évben több mint 300 ezer forintot vagyunk kénytelenek perelni. Szomorú, de az utóbbi időben egyre több munkát adnak jogügyi osztályunknak a rosszhiszemű kölcsönzők Ha minden ügyben nekünk kellene a bíróságra járni, nem maradna időnk a kölcsönzésre. Sz. L