Déli Hírlap, 1983. október (15. évfolyam, 233-258. szám)

1983-10-28 / 256. szám

Mmm HÍRLAP krónikája Bűnügyi és közbiztonsági razzia Miskolcon Senki sem bújhat ki az ellenőrzés alól A-r állampolgárok Miskol­con és a környező települése­ken mind gyakrabban tapasz­talják, hogy a rendőrség nap­pal és éjjel rendszeres elle­nőrzéseket tart. A lakosság megértést és rokonszenvet ta­núsít az akciók alkalmával, nem tekinti azokat felesle­gesnek, sőt segítik a rendőrök munkáját, Tegnap este és mára virra­dó éjszaka ennek jegyében került sor nagyszabású bűn­ügyi és közbiztonsági razziá­ra, amelyben a sorállományú rendőrök, a körzeti megbízot­tak. önkéntesek ée bűnügyi nyomozók vettek részt. Már az eligazítás —, amelyen részt vett ár. Káló József rendőr őrnagy, a Miskolc városi Rendőrkapitányság helyettes vezetője is — sejtetni engedte^ hogy nem mindennapi akció­ról van szó. Orosz Gyula, őr­nagy, a városi kapitányság bűnüldözési alosztályvezetője egész listát sorolt fel a terrrri- valőkna, a bűnelkövetőkről és a keresett személyekről, a rendőri felügyelet, alatt áöófc- xóL A razziában részt vevők ~— Erdélyi János százados. Un­der Rudolf, Kontra László fő­hadnagyok és Fekete László alhadnagy vezetésével — négy csoportot alkotva, Miskolc és a jáTás területének egy részét valósággal „utcákra" osztot­ták feL Az Erdélyi Mim ve-zstté csoportnak Miskolc belvárosa volt a területe. Több helyütt is — fizetésnap lévén —meg­lepően csend volt a szórako­zóhelyeken. Ettől függetlenül jócskán akadt dolga a rend­őröknek. Sorra jártuk a rend­őri felügyelet alatt állók la­kásait, s bizony akadt olyan Személy is, akit elő kellett ál­lítani. Az igazoltatások során — különösen a fiatalabb kor­osztály körében — gyakorta előfordul, hogy nem hordják magukkal a személyi igazol­ványt, adataikat nem tudják hitelt érdemlően bizonyítani. Mások évek óta nem rendel­keznek állandó munkahely- lyel, ám a szórakozóhelyeken mégis telik italra. Ezek sem kerülték el a rendőrök fi­gyelmét. A város szórakozóhelyeinek többségében a rendőröknek munkájukhoz minden segítsé­get megadtak, nem vették zaklatásnak azt, hogy az éj­szaka egy-egy helyre négy-öt alkalommal is visszatértek az ellenőrzést végzők, hogy sen­ki se bújhasson ki a felelős­ségre vonás alól. A nagyszabású razzia a ko­ra hajnali órákban ért véget. Az összegzést az akció he­lyettes irányítója, Ámyasi Gyula főhadnagy készítette: — Az este, illetve éjszaka során több ezer személyt iga­zoltattunk, ebből 528 állam­polgár adataik jegyezték fel Ili zenei toprany A Miskolci Űj Zenei Mű­hely ma este 7 órakor tart­ja évadnyitó hangversenyét a II. Rákóczi Ferenc Me­gyei Könyvtár előadótermé­ben. Közreműködik Bruck­ner Adrienne, Komoróczy Zsuzsa, Zs. Nagy Mária és az Üj Zenei Műhely együt­tese. • Vezényel Selmeczi György. Mefano, W. Lutos- lawski, Franco Donatoni, Edgar Varése és Paolo Cas~ taldi művei szólalnak ’ meg, rendőreink valamilyen oknál fogva. Ez bizony nem kis szám. Előállítottunk 27 főt, őrzetbe vettünk négyet. Eb­ből három a közveszélyes munkakerülő, egy pedig bűn- cselekményt követett el. Hár­man — bűncselekmények és egyéb jogsértések miatt —1 lettek előállítva. Szabálysér­tési eljárást indítottunk 24 személy ellen Ittasság, fiatal­korúak szeszes itallal való ki­szolgálása, közlekedési bálysértés miatt. Arnyasi Gyula — a tapasz­talatok alapján — még égy igen fontos, mindenkire vo­natkozó tényre hívta fel a fi­gyelmet. Nevezetesen arra, hogy azok, akik az igazolta­tások során nem rendelkez­nek személyi igazolvánnyal, az adataik megállapításáig 24 órára őrizetbe vehetők! Saj­nos, erről — mint ez most ki­derült — igen sokan megfe­ledkeznek. FELFÖLDI GYÖRGY Perpatvar a víkendtefken Repült a sörösüveg Ügy tonik A) bűncselek­ményfajta kezd elterjedni egyén k ben. Lapunk tegna­pi számában is olyan bűn- cselekményről adtunk hírt, amelynél sörösüveg okozott életveszélyes sérülést. Az alábbiakban hasonló esetről lesz szó. A 32 éves, Miskolc, Ko­dály Zoltán u. 31. szám alatt lakó Vályi József az idén májas 13-án délután sógora, Ember András és annak testvére. Ember János anyó­sa vikendtelkére, Perecesre hívta vendégségbe. Itt derült ki, hogy a halászléfőzésen nemcsak ők, de mások is részt vesznek. Amíg főtt a finom étek, a férfiak iddp- gáltak, s néhányan ittas ál­lapotba is kerültek. Ki tudja Igen különös rendeletek vannak érvényben az Egyesült Államokban. A New Yorktól nyugat­ra. fekvő New Jersey-i vá­rosban, Cresskilben, a macskáknak sötétedés után a szabadban 3 csen­gettyűt kell viselniük. A rendelet eredeti megfogal­mazása szerint a csengety- tyűvel a madarakat kell figyelmeztetni a veszélyre. Ezt a mondatot időközben törölték, de a rendelet többi része ma is érvény­ben van. a kentuckyi Be- rerában viszont a kutyák érdekében tettek valamit: még néhány évvel ezelőtt is, a kutyusoknak éjszaka hátsó világítást kellett vi­selniük. Arkansasban néhány év­vel ezelőtt még teljesen törvényes volt, ha egy férj megverte a feleségét. Az akkori törvény szerint a férj volt felelős a felesége magatartásáért. Michigan- ben hosszú ideig tiltották a nőknek, hogy férjük bele­egyezése nélkül levágas­sák a hajukat. A missouri St. Louisban a tűzoltó semmi esetre sem menthet ki égő ház­ból olyan asszonyt, aki nincs rendesen felöltözve. Kentucky ban pedig »lé­hány éwel ezelőtt eltö­rölték egy, a nők ellen irá­nyuló rendelkezést, amely előírta, hogy fürdőruhás nő csak úgy jelenhet meg az autópályán, ha két. gu­mibottal felfegyverzett rendőr kíséri. Ez a rende­let egyébként nem vonat­kozott azokra az asszo­nyokra, akiknek a súlya tó kilónál kisebb, vagy 90 kilónál nagyobb volt. már miért, Rusznyák .Kinos és Vályi József között nézet- eltérés támadt. Rusznyák egy korábbi ügy kapcsán „mosléknak" és „parasztnak” nevezte Vályit, amiért a fér­fi nem javította meg annak idején motorkerékpárját. Mi­után egyre jobban elmérge­sedett a vita, a jelenlévők egy része lefogta Rusznyák Jánost, így próbálták meg­akadályozni a dulakodást. Vályi azonban, tartva attól, hogy ha Rusznyákot elenge­dik, mégiscsak megveri, egy teli sörösüveget kapott fel, s azt Rusznyák felé dobta. Ám a célzás pontatlan volt, s az üveg az ugyancsak ven­dégként ott tartózkodó Ha­raszti Attilát találta homlo­kon, aki könnyebb sérülése­ket szenvedett. Ám a csete­paténak nem szakadt vége, mert Vályi látván, hogy mást talált el. újabb üveget repí­tett Rusznyák felé, ezúttal gondosan célozva. Rusznyák János ugyanis benyomatos koponyacsonttörést szenve­dett, s ez életveszélyesnek bizonyult. A leírtak alapján a Mis­kolci Megyei Bíróság ár. Batta Miklós Tanácsa Vályi Józsefet életveszélyt okozó testi sértés bűntettében ta­lálta bűnösnek, s ezért két­évi börtönbüntetésre ítélte, és két évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásátóL Az ítélet jogerős. sk A füzért vár alatt... A fű zérkomlósi Felsőhegyköz Termelőszövetkezetben a nehéz domborzati viszonyok ellenére is bővítik a szántóterületet. Az idén 30 hektár gyepes te­rületet szántanak fel és vesz nek művelés alá. Képünkön: a füzért vár alatt szántják fel a legelőt. (Kozma István felvétele) Újságíró—kereskedő találkozó Tegnap délután a Mis­kolci Élelmiszer-kiskereske­delmi Vállalat központjá­ban újságíró-kereskedő ta­lálkozót rendezett a KISZ miskolci Kereskedelmi és Vendéglátóipari Bizottsága. A résztvevőket — köztük a városi és megyei lap, a körzeti rádió képviselőit, va­lamint a területünkön mű­ködő 12 kereskedelmi és vendéglátó vállalat igazga­tóit, igazgatóhelyetteseit — Mátyási Gizella, a KISZ-bi­zottság titkára köszöntötte. T. Z. Enyhe idő Ma túlnyomórészt felhős lesz az ég, a hőmérséklet legmagasabb értéke 18 fok körül várható. A következő egy hétbe«, november 3-ig túlnyomóan napos időre lehet számítani. Legfeljebb az időszak köze­pén. növekszik meg átmene­tileg a felhőzet, akkor a hő­mérséklet kissé csökken, és kisebb eső is lehetséges. A hajnali és a kora reggeli órákban pára, helyenként köd kialakulása várható. A legmagasabb nappali hőmér­séklet a felhősebb napokon 10 fok körül, máskor 11—16 fok között alakul A legala­csonyabb éjszakai hőmérsék­let általában —1—plusz 4 fok között várható. Bélyeglíőrzc Holnap délelőtt 10 órától ismét bélyegbörzét tartanak a Kossuth Művelődési Ház­ban, a II. emeleti klubhelyi­ségben. Vezeti; Bársony István. „Hol vannak ők?" — ilyen transzparensek alatt vonul­tak chilei asszonyok Santiagóban, az 1973-as katonai puccs óta ettíínt hozzátartozóik fényképéinél. ____ Ezt követően eszmecsere alakult ki arról, mit vár­nak — az elsősorban a la­kosság érdekeit képviselő — újságírók a kereskede­lem dolgozóitól, s mit a sajtótól a kereskedők. A vi­tát lezárva Mátyási Gizella jogosan állapíthatta meg: hasznos ötlet volt a találko­zót megszervezni, s a jövő­ben még jobban meg kell ismerniük egymás munká­ját a hírközlés és a keres­kedelem dolgozóinak, még jobban kell profitálniuk egymás véleményeiből, gon­dolataiból. A lottó 43 heti nyerőszámai: 1 3S 39 78 84 A piacokról jelentjük Kelkáposzta-dömpmg Olyan nagy mennyiségű kelkáposzta érkezett a Zöl­dérthez, hogy a fejes káposz­tával azonos áron, 5,80-ért kínálják a zöldségboltokban. Azt hiszem, régen volt ilyen olcsó. A Búza téri csarnok­ban is van néhány Zöldért- bolt, de ott 12 és 14 forintért árulják. Mint megtudtuk, egyszer volt a héten IL osz­tályú kelkáposztájuk, s azt adták ennyiért. Azóta csak a drágábbal szolgálhat­nak. Ha kistermelőknél vá­sároljuk, 15—16 forintot is kémek érte. Akik házilag akarnak ká­posztát savanyítani, azoknak a zsolcai termelőszövűtkeaet gyalultan kínálja, kilónként 10 forintért. Az első osztályú burgonya ára a Zöldértnél 6,20, de aki a kiskertjéből hozza, 10 forintra is tartja az árát. Ma reggel mindkét piacunH kon a virágárusok foglalják) el a legtöbb helyet. Van ol­csóbb és drágább, válogat­hat ki-ki kedvére. A vágott virágok mellett nagyon sok koszorút is kínálnak. A leg-- kisebbeket 60, a legnagyobb bakat 200 forintért adják. Zöldért Búza téri Vasgyári árai szabadpiaci árak Burgonya 5^60—6, Jo 6— 9 5*50— 7 Vöröshagyma 11 10—14 10—12 Fokhagyma 50 40—70 55—80 Dughagyma 15—28 12—20 — Sárgarépa. 5— 8 8—16 12—1« Petrezselyemgyökér 17 14—24 20—22 Zeller 14—18 16—24 25—30 i Karaláibé 10 12—16 12—16 Cékla 6 8—10 8—10 Retek (télfj 6 10—12 10 Sütőtők 6 6 6 Fejes káposzta 3—5,60 7— 9 6— 8 Kelkáposzta 3—5,60 12—15 14—16 V öröskáposzta 5—8 8—10 — Karfiol 20 10—30 10—30 Zöldpaprika 22—25 15—50 15—55 Paradicsompaprika, 16—22 18—24 25 Paradicsom 16—34 12—30 14—34 Savanyú káposzta 13 15—24 20 Saláta/fej 4— 5 6— 7 3- í Hónapos retek/cs. 5,60 6— 8 8 Uborka 32 30 30—50 Alma 3,60—10 5—14 6—12 Körte 9—11 14—26 11—18 Szőlő 9—25 10—24 20—24 Birsalma 10 14—16 15 Tojás — 2,20— 3 2,50— 3 Az ózdi szabadpiac árai: a burgonya kilója 7—8, a sár­garépáé 10—20, a petrezse­lyemgyökéré 16—20 forintba kerül. A fejes káposztát 6— 8, a kelkáposztát 15—20, a karfiolt 18—24 forintért ad­ják. A karalábét kilónként 12—20. a savanyú káposztát 20 forintért mérik. A paraJ dicsőm kilója 15—20, a zöld­paprikáé 15—30 forint. A szőlőért 14—24, az almáért 9 —10, a körtéért 10—21 forin­tot kérnek. A gomba kilója 10 és 80 forint között válto­zik, a tojást 2,10—2,80-ért ad­ják. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALa LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilirtszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pí.: 39. Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-224; levelezési rovat: 48-223; kultúrpolitika: 18-226; sport: 18-222: információ: 18-227. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. - Hirdetésfel­vétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. — Ter­jeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál Előfizethe­tő a hírlapkéz besítc postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfize­tési díj: egy hónapra - 34 forint, negyedévre: 102 forint, egy c»/re* 400 forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál. F. v.: KILIAN BÉLA. — ISSN 0133—0209

Next

/
Oldalképek
Tartalom