Déli Hírlap, 1983. október (15. évfolyam, 233-258. szám)
1983-10-24 / 252. szám
Az ügy eleteken történt Közlekedés az Avas-délen Uj buszmegállók • Megnyitják az aluljárót • Kevés a parkoló Az Avas-délen rendezett várospolitikai fórumon rengeteg kérdés hangzott el a közlekedésről. A szakemberek megállapították, hogy az avas-déli városrész tömegközlekedése eléri a városi színvonalat, esetenként meg is haladja azt: a csúcsforgalmi időszakokban kisebb a zsúfoltság. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne lennének tömötten érkező buszok, különösen most, hogy a déli tehermentesítő út építése miatt lezárták a Papszer és Rudas László utcákat, megnyúlt és teker- vényessé vált az eddigi megszokott útvonal. Az avas-délieknek november végéig kell türelemmel lenniük — mondta Székely László, a városi tanács elnökhelyettese — akkor átadják az új utat, s meggyorsul a közlekedés. A jövőben két új autóbuszvégállomás épül a lakóterületen. A Haditechnikai Park mellett a jövő év második negyedének elejére elkészülnek az építéssel. Ezután kicsit átszervezik a járatokat: egy-kettő megszűnik, s újak indulnak. Mindenképpen előnyt jelent majd, hogy az a dolguk az utasoknak és a buszsofőröknek is. Még az idén megnyílik a már régen megépített aluljáró. A lakótelepiek joggal tartanak attól, hogy ez lesz majd a csövesek tanyája, ám a városi rendőrkapitányság vezetőhelyettese arról számolt be, a fórumon, hogy az aluljáróban rendőrjárőr-pihe- nőt létesítenek. Kevés a parkoló! — ezt is felvetették az avas-déliek. Tény, hogy jelenleg nincs minden lakáshoz parkolóhely, de a városrész úgy épült, hogy megfelelő területet hagytak ki mindenütt erre a célra. Annyi pénz azonban jelenleg nincs, hogy nagyobb tempóban építsék a parkoló-, kát. Társadalmi segítséggel talán mégis lehetne gyorsítani a munkálatokat! Á Pántlikásban Elektromos lábnyom A műanyag szőnyeg, illetve a miianyagos lakkal bevont padló, meg a rajtuk járók cipőtaípa sutiódnak egymáshoz, A súrlódás következtében a két felület feitöltődik elektromossággal, épp úgy, mint amikor műanyag fésűt selyempapírral dörzsölünk. Angol kutatók — a szőnyegipar megbízásából — azt vizsgálták, hogyan lehetne csökkenteni a szőnyegek elektromos feltöl- tődését. Kísérleteik közben kidolgoztak egy módszert, amellyel az elektromos töltések láthatóvá tehetők a szőnyegen, vagy a padlón. E célra gyártott műanyag golyócskákkal szórják be a kérdéses fe-; lületet. s a ge»>>écskák a töltés helye fdé gurulnak annál nagyobb számmal, minél nagyobb a töltés. Végül is tökéletesen kirajzolják a cipőtalp formáját, még kopásának jellegzetességeit is. Kedvező körülmények között az elektromos töltésű lábnyom több nap elteltével is rekonstruálható, s ezért a bűnügyi hatóságok is érdeklődnek az eljárás iránt. italoztak... Kést tömött a gazdára Avason át rövidül az út a nagyüzemek felé. A másik végállomás a távolabbi jövőben, a VII. ötéves tervben épül fel a lakótelep II. és III-as területe közötti, jelenleg még füves, bokros térségben. Ha elkészülnek a munkával, megszűnik a végállomás az Ifjúság úton, s könnyebb lesz Kommunista műszak Kommunista műszakot tartottak szombaton az Északmagyarországi Állami Építőipari Vállalatnál. A hivatalház dolgozói közül mintegy százan a déli tehermentesítő út Rudas László utcai szakaszán dolgoztak, hogy november 30-ára átadhassák az utat a forgalomnak. A 21 éves Vadász József és öccse, a 21 éves Tibor (alsó- zsolcai lakosok) magánlaksértés vétségében, mint társtettesek kerültek a Miskolci Járásbíróság elé. Dr. Nikházy László büntetőtanácsának jogerős ítélete szerint most az idősebb fivér — mint többszörös visszaeső — egy évig börtönben ül. Két évre a közügyek gyakorlásától is eltiltották. Az említett bűnén kívül haimazat- ban könnyű testi sértésért is sújtották ezzel az Ítélettel. Vadász Tibor 6 hónapi szabadságvesztést kapott, kétévi próbaidőre telfüggesztve, s a büntetésvégrehajtás esetén fogházba kerül. A két testvér az'alsózsolcai Pántiikás csárdából, nem kevés italozás után kijőve, az Arany János utcán mendegélt. A 36. számú ház ablaka előtt megálltak. Éjjel fél 2 volt, de égett a villany, s a tulajdonos is észrevette őket. Ki is merni, s megkérdezte tőlük, hogy mit akarnak, miért leskelődnek. Közben a lakás ajtaját nyitva hagyta, s a két férfi nyomban bement a lakásba, majd az oda ismét betérő gazdát minden ok nélkül bántalmazni kezdte. Vadász József még kést is elővett, és fenyegetőzött vele. A segítségért kiabáló tulajdonosnál ott volt két ismerőse, s bizonyára tőlük megijedve, a két vádlott elmenekült. Közben azonban Vadász József a tulajdonos bal arcát összevagdosta (a sérülés 8 napon belül gyógyult). Mindezek alapján hirdették ki az ítéletet. Földrengés Japánban 4z önkény áldozata Meggyilkolt családok Az Egyesült Nemzetek Szervezete egyik jelentése szerint az utóbbi 15 év alatt a világon gyorsított eljárással vagy önkényesen legalább 2 millió embert végeztek ki. tak. A jelentés készítője közel 40 országot nevezett meg, ahol rövidített eljárással, vagy bármiféle eljárás nélkül végeztek ki embereket. A jelentés tartalmazza a korábbi kambodzsai külügyKözepes erősségű földrengés volt tegnap a Japán északi részén fekvő Hokkai- do-szigeteri. A Richter-skála szerinti ^ 5,8 erősségű földmozgás során emberéletben nem esett kár és sebesülésekről sem érkezett jelentés. A földrengés központja a sziget déli részén volt. y. Majomgyerek. (Kovács István felvétele) Görög kereskedóházból Tájmúzeum Tokajban Az év végére befejeződik a Tokaj főterén álló, XVIII. században épült egykori görög kereskedőház műemléki helyreállítása, jövőre pedig megnyílik benne a világhírű borvidék emlékeit bemutató tájmúzeum. A Műemléki Felügyelőség és a** Borsod megyei Tanács anyagi hozzájárulásával helyreállított egyemeletes épületben mintegy 600 négyzetméternyi kiállítási teret képeznek ki. A boltíves pincehelyiségekben mutatják majd be a szőlőfeldolgozáshoz egykor használt eszközöket, faedényeket, világító- eszközöket. A földszinten időszaki kiállítások lesznek, az első emeleten — ahol a helyreállítás során kiegészítették az egyes szobákban feltárt freskótöredékeket — bemutatják, hogy milyen volt aí élet az egykori hegyaljai mezővárosokban. Itt kap majd helyet a nagyközség római katolikus plébánosának, Béres Józsefnek nagy értékű ikon- és egyháztörténeti gyűjteménye. Kiállítási teremnek rendezik be a tetőteret is, itt a vidéken dolgozó kádárok, 1. Bielefeld—Düsseldorf 1-3 2 2. Frankfurt— Mönchengiadbach 1-1 X 3. VfB Stuttgart— Bayern München 1-0 1 4. Duisburg—Schalke 04 1-1 X 5. Wattens ebied— Oberhausen törölve 6. Freiburg—Kassel 0-0 x 7. Catania—Verona 0-1 2 8. Genoa—Avellino 0-2 2 9. Lazio—Roma 0-2 2 10. Milan—Sampdoria 2-11 11. Napoli—Ascoli 1-0 1 12. Torino—Juventus 2-1 1 13. Cremonese—Atalanta 2-0 1 14. Hannover—Ulna 3-3 X Póímérkőzés: 14. Padova—Empofí 2-2 x A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szériát a totó 43. heti fogadási szelvényén 13 plusz 1 találatot három fogadó ért el, nyereményük egyenként 903 308 forint. A 13 találatos szelvények nyereménye 580 698 forint. A 12 találatos szelvé- nekrc 29 779, a 11 találatosok- ra 1876 forint, a 10 találatobognárok szerszámait, a bodrogi és tiszai vízi élet emlékeit, a halászat, a vízi közlekedés eszközeit láthatja majd a közönség. Barczi Pál vízfestményeiből nyílik kiállítás a 101. sz. Szemere Bertalan Ipari Szakmunkásképző kollégiumában levő Szakmunkás Galériában. A kiállítást Gergely Mihály író nyitja meg holnap délReagan elnök biztonsága „egy percig sem forgott veszélyben”, amikor szombaton délután a Georgia állambeli Augusta város golfklubjába behatolt egy férfi géppisztollyal és két órán át fogva tartotta hét túszát — közölte a Fehér Ház helyettes szóvivője. • Az akciót elkövető 45 éves Charles R. Harrist még szombaton délután ártalmatlanná tették a biztonsági erők. Harris, aki egy teherautóval törte át a klub bejárati kapuját, azt követelte, hogy személyesen találkozhassék Reagan elJelentős anyagi kárral járó tűzeset történt tegnap este 9 és 10 óra között a Szerencsi Édesipari Vállalat helyi gyáregységének készáruraktárában, s több mint Vízió'vás a Mikes utcában Vízfolyás keletkezett 'eg- nap a Mikes Kelemen utcában. A vízművek dolgozói ma reggel megkezdték a hiba megszüntetését. A MIK hibaelhárító szolgálata az éjszaka egy liftet javított meg. megszüntették a mosogató dugulását a Selyemrét u. 4. számú ház egyik lakásában, a Gyula u. 46. számú ház pincéjében pedig elhárították a szennyvízdugulást. Fetoíegeiás A szokatlanul hideg és ködös reggel után a kora délutáni órákra felhőtlen égbolt, napsütéses, száraz idő % várható, s a hőmérséklet 9 és 14 fok között lesz. Az esti órákban 3—5 fokra hűl le a levegő. után 4 órakor. Közreműködik a kollégium népzenei szakköre A kiállítás megnyitása után Gergely Mihály író—olvasó találkozója lesz a kollégium társalgójában. nőkkel. Harris, mielőtt megadta magát, túszai közül kettőt szabadon engedett. A fogva tartottak között volt a Fehér Ház több, az elnök kíséretében levő munkatársa is, ám ezek nevét nem közölték. A klubban tartózkodott George Shultz külügy- és Donald Regan pénzügyminiszter, valamint Robert McFar- lane nemzetbiztonsági főtanácsadó. Harrist az ..elnök életének fenyegetésével és emberrablással vádolják”. Emlékezetes, hogy Reagan elnök ellen 1981. március 30-án már követtek el merényletet. 500 ezer forint kárt okozott. A tényleges kármegállapítás és a tűz okának vizsgálata folyik. A helyszínre érkezett szerencsi és miskolci tűzoltók a hajnali órákra lokalizálták a lángokat Barczi Pál vízfestményei a Szakmunkás Galériában TeherautóraI a golfklubba Reagannel akart találkozni lárcsázzuk a 07-et Tűz a szerencsi csokoládégyárban A tanulmány szerzője, Amos Wako kenyai ügyvéd ezt írja a kivégzésekről: „Ilyen kivégzéseket az utóbbi 15 évben sok országban hajtottak végre, mégpedig egész sor esetben egyazon mintára”. A 2 millió áldozatra vonatkozó szám csupán óvatos becslés, mivel ebben az időszakban sok ember megölése titokban maradt. Valamennyi áldozatra érvényes, hogy a hatalom birtokosainak vagy politikájuknak ellenzői voiminiszter 1981-es beismerését arról, hogy a Pol Pot-kor- mány politikája volt az ellenfelek likvidálása. Ebbe beletartozott családok és a lakosság nagy csoportjainak megölése, áll az ENSZ-jelen- tésben. A leírás során megemlítik egy Pol Pot-kormány idejéből származó, 3003 holttestet tartalmazó tömegsíi fölfedezését. Az áldozatokat 1977 közepe és 1978 között üldözték el a fővárosból. Phnom Penh-ből és agyonverték őket. Anyagi kár nem történt. sokra 305 forintot fizetnek. A Csaba vezér u. 47. sz. ház előtt szombaton 15.30- kor ittasan, figyelmetlenül lépett az úttestre Góré Lajos 38 éves géplakatos, miskolci lakos. Már féktávolságon belül járt a Szekeres Zoltán 50 éves asztalos kisiparos, miskolci lakos által vezetett személygépkocsi, s elütötte a gyalogost, aki súlyos sérülést szenvedett. DÉLI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALa I. Y8/I.O. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3551. Pf.; 39. Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-224; levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitika; 18-226; sport: 18-222; információ: 18-227. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3581. Pf.• 179 _ Felelős kiadó: VfcKES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizethető a hírlapkézbesító postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 34 forint, negyedévre: 102 forint, egy évre: 400 forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.: KILIÁN BÉLA. — ISSN ói:::;—0259 Hét végi balesetek Ittasan az autó elé