Déli Hírlap, 1983. október (15. évfolyam, 233-258. szám)

1983-10-24 / 252. szám

sfc Nyáron könnyebb, hiszen akkor tornatermül szolgálhat az iskola udvara is Egy gyerekre: h3 négyzetméter c 1 Kegyenc Aki járt már az avasi la­kótelep hegyként tornyosuló bérháztömbjei között, az meg fogja érteni, hogy miért ezt kérdeztem először Horváth Józseftől, a 42. számú Általá­nos Iskola igazgatójától: — Hány négyzetméter ud­var, sportpálya, játszótér jut egy tanulóra? Nos, az igazgató úr készült: — Ki is számíthatnánk, de fejből tadom. Hat négyzet­méter a norma, de nálunk csak egy egész, három tized négyzetméter jut Ebbe beszá­mítottuk a játékudvart, a ké­zi-, röplabda-, kosárlabda-, a kombinált (foci- és kézilab­da-) pályát, a távolugró és .súlylökőteret, a két napközis udvart is. Nézzen ki az ab­lakon, innen láthatók a sport­pályák! A napközisek hasz­nálhatják az udvarukat (óvo­da volt régen), a lakótelep játékparkjait és az avasi sza­badidő-parkot. Egy tornater­münk van, s testnevelési cé­lokat szolgál az aula is. Mind­ez kevés az ezerk'lencszáz gyereknek. Ha belegondolunk egy nem is olyan kicsi köz­ségben lakik ennyi ember. Ez azt jelenti, hogy a napközi­sekkel együtt (a felső tago­zatban nincs napközi) egy­szerre ezerötszáz gyerek van bent reggel nyolctól este 5— 6-ig az iskolában. — Félelmetes szám. Ho­gyan tudják kielégíteni eny- nyi gyerek mozgásigényét? — Azt ötnapos munkahét miatt a kéthetes ciklusban 5 testnevelésóra van. Szabály, hogy ebből hetenként egyet a szabadban kell megtartni. Té­len ródliznak, hógolyóznak. Van 40 darab ródlink, 50 pár korcsolyánk (cipővel együtt). Felszerelésekkel jól el va­gyunk látva. Az udvaron (a felsorolt pályákon kívül) van még három ping-pong- asztal, nyolc beton sakkasz­tal, van elég szőnyegünk, lab­dánk, játékunk. Hat szakkép­zett testnevelőnk van, négy testnevelési speciális kollé­giumot végzett kolléga dolgo­zik a napköziben. Cikluson­ként 44 órát biztosítunk tö­megsportra, erre a hét két délutánját szabaddá tettük. Ekkor nem lehet szakkör, sem más elfoglaltság. Minden szombaton és vasárnap sport­nap van. Ez azt jelenti, hogy a gyerek azt sportol — termé­szetesen pedagógus felügye­lettel —, amit akar. Leadja az ellenőrzőjét és választhat magának valmilyen felszere­lést, játékot. Az iskolai ver- ■Mtyeket is olyan sportágak­ból rendezzük, amihez a gye­rekeknek kedvük van. — Milyen a kapcsolat a sportegyesületekkel ? — Jónak mondható az MVSC júdó, a MÉMTE asztalitenisz, a DVTK atléti­ka, a Spartacus kézilabda szakosztályával. A nagy ed­zőfluktuáció miatt gondok vannak a DVTK kajak-kenu szakosztályával. Általános tapasztalat, hogy az egyesüle­tek nem szívesen nevelnek kész versenyzőket szeretné­nek kapni. Még a tagozatos gyerekekkel sem úgy foglal­koznak, ahogyan kellene (a Wieszt József grafikusmű­vész és Szabón György kerá- mikus munkáiból nyílt kiállí­tás a múlt héten, az Egyetem étterem fölötti pártalapszer- vezeti nelyiségben. Az Avas­délen lakó két művész tárla­tát Dobrik István művészet- történész ajánlotta a megnyi­tó közönségének figyelmébe. Wiest József a rajztanári pályát cserélte fel a bizony­talanabb művészélettel, Sza- bán György Sárospatakon ta­nulta a szakmát, ugyancsak hivatásának — és abból — él. A bemutatott kerámiák zö­me készlet — többségében teás —, de van néhány „ró­mai edényhez” hasonló (de állítólag annál jobb, minden­képpen szebb), sütéshez-fő- zéshez használható kerámia­edény. Ízlésesek, esztétikusak, szépen színezettek Szabán György munkái, öröm kézbe venni őket. DVTK-ná!) ugyanakkor nem engedik át más egyesülethez őket. Nézegetem a háromszintes, teraszos iskolaudvart. Szem­re — üresen — elégnek, nagy­nak tűnik. De amikor kicsen­getnek, s kiözönlik a több száz gyerek, hirtelen becsu­kom a szemem és a fülem ... Egy film jut eszembe, amely az ionök mozgását mutatta be. Félelmetes energia és mozgásigény szorul bele eny- nyi gyerekbe. Csak a tér hi­ányzik hozzá... (horpácsi) Wieszt József Derkovits- ösztöndíjas, a sokszorosító grafika tehetséges művelője. Ahogy Dobrik István fogal­mazott. konok következetes­séggel járja a maga útját, anélkül, hogy megpróbálna „mítoszt teremteni”. Rézkar­cait, rézmetszeteit aprólékos gonddal, bravúros techniká­val dolgozza ki, munkáira jellemző a szakmai precizitás, A kiállításon bemutatott gra­fikák két fő témát ölelnek fel: az egyik a táj (benne nemcsak „a természet lágy öle”, hanem városképek, ipa­ri környezetek), a másik a gép. Utóbbiak között repülő­gépek, harckocsik vannak, de ide sorolható Hajóroncs és Zeppelin-tanulmányok című munkája is. A látvány egy­értelműen szolgálja a művész mondandóját, tiltakozását a háború, a rombolás ellen. A kiállítás egy hétig te­lelek! László Mommsen hí­res, (a múlt szazadban meg nép- szerű) történeti munkájából vet­te Kegyenc című drámája té­máját. A tragikusan korán meg­halt politikus (mint köztudott, önkezével vetett véget életé­nek), a kor ízlésének megfele­lően, romantikus drámát irt Va- lentinianus császár és Maxi­mus Petronius konfliktusából. Ezt dolgozta fel, helyesebben ír­ta át Illyés Gyula századunk történelmi tapasztalatainak az ismeretében. (Különc című drá­májában pedig éppen Teleki Lászlónak állít méltó emléket.) Jó oka volt Teleki László­nak, hogy a hanyatló római birodalom belső ellentmon­dásait ábrázolja. Valentinia- nus uralkodása volt az utolsó történelmi pillanat, amikor HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Deli Kró­nika. — 12.30: Ki nyei' ma? — 12.4a: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 13.00: Zenei eruekesse- gek az elmúlt hét műsorából. — 14.20: MacLarasz Katalin balatoni népdalokat enekei. — 14.34: iro- üaununk. a ieiszaoaciuias után. — 14.a4: Kues anyanyelvűnk. — 15.00: Hírek. — 15.05: Kórusainknak ajánljuk. — 15.28: Ugroiskoia. — 15.59: Népzenekea velőknek. — 16.29: Látogatóban. — 17.00: Hírek. — 17.05: Tenorkulcs. — 17.32: Van új a Nap alatt. — 17.47: Haydn: D-dur szimfónia. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Budapesti Művészeti Hetek. — 21.51: Szvjatoszlav Kichter zongorázik. — 22.00: Hí­rek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Egy rádiós naplójából. —■ 23.30: Két szvit. — 24.00: Hirek.% Petőfi rádió: 12.00: Közvetítés a Kárpátia étteremből. — 12.30: Hírek. — 12.35: Kis magyar néprajz. — 12.40: Tánczenei kok­tél. — 13.25: Éneklő Ifjúság. — 13.36: Weiner Leó gyeonekmu- zsikája. — 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. — 14.00: Kettőtől öt­ig ... — 17.00: Ur-jövö. — 17.30: Ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.35: Minden hangra emléke­zem. — 19.30: Tip-top parádé. —• 20.00: Sportvilág. — 20.30: Hírek. — 20.35: Senki' többet? Harmad­szor! — 21.50: Nóták. — 22-27: Nosztalgiánuliárn. — 23.00: Hírek. — 23.20: Jolantha. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.36: Leopold Mo­zart : Cassazione. — 13.00: Hírek. — 13.07: Népzene sztereóban. — 13.41: Az Gaklandi Szimfonikus Zenekar hangversenye. — 15.00: A Sihalmar trió í elvételeibod.. — 15.30: Operaegyüttesek. — 16.00; Technika, gimnazistáiknak. — 16.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 17.40: A taps. — 18.12: Tájak zenéje. — 19.00: Hírek. — 19.05: Fejezetek a magyar népi demok­rácia történetéből. — 19.35: Kap­csoljuk a Zeneakadémia nagy­termét. — 21.35: Elvis Jones kvin­tettje játszik. — 21.59 • A hét zene­müve. — 22.30: Felicia Weathers operaáriákat énekel. — 23.10: Az MRT zenekarából alakult ,rézfú- vósötös Pezel-műveket játszik. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. — 17.05: Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin. Vendégünk: Herczegh Károly, országgyűlési képviselő. Telefonügyelet: 35-510. Szerkesz­tő: Horváth Kálmán. Közben: El szeretném mondani. Paulovits Ágoston jegyzete. — Válaszolunk hallgatóink leveleire. Gyárfás Imre összeállítása). — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (Borsod megye közművelődési feladatairól tanácskoznak Mis­kolcon. — A takarékossági világ­nap Borsod megyei ünnepsége Bőcsön. — tJj létesítményátada- sok Edelényben). — 18.15: Spoil. — 18.25: Szemle az Észak-Magyar- ország, a Deli Hírlap, a Nógrád, valamint a Heves megyei Népúj­ság keddi számából. Kiállítások: Mini Galéria: (10— 18): Imre Lajos grafikái. — Va­sas Galéria (14—19): Márton Já- nosné hímzései. — József Attila Könyvtár. (12—20): Miskolc és környéke régi térképeken. Filmszínházak: Béke (3): Arany gyapjú. (szí. szovjet) — (n6): A biztosan ölő sárkánylar- dy (szí. japán. 16 éven felüliek­nek, in. helyár!). — (f8): A mez­telen bosszú (szí. amerikai, 16 évein felülieknek, II. helyár!). — Béke kamaramozi (4): Solo Sun­ny (mb. NSZK. 16 éven felüliek­nek !) — (6): Good bye és ámen (mb. olasz, 14 éven felülieknek, n. hely ár!) — Kossuth (f3): Az inkák kincse (bolgár—NSZK) — (hn5 és 7): Délibábok országa (szí. magyar). — Hevesy Iván Filmklub (f5 és f7) : Hair (szí. amerikai, III. hely ár!) — Tán­csics (f4): Az idő urai (szí. ma­gyar-francia) . — (f6 és f8): Ez igen! (mb. szí. amerikai. 14 éven felülieknek. III helyár!) — Tán­csics kamaramozi (6): Dögkese­lyű (szí. magyar, 14 éven felü­lieknek, II. helyár!) — Szik­ra (3) : Viadukt (szí. magyar— NSZK—amerikai*. — (5 és 7*; Du­még — hála Aetius katonai zsenialitásának és Maximus szervező tehetségének — fel tudják tartóztatni Attila hun­jait, a germán törzsek táma­dásait. Feltartóztatni igen, de megállítani már nem tud­ják sem a birodalom belső bomlását, sem a népvándor­lás egyre ismétlődő hulláma­it. Alig telik el egy fél em­beröltő, a catalanaumi csata (itt ütköztek meg Attilával), és Valentinianus halála után, s a vandálok feldúlják Ró­mát, egy nagy történelmi kor­szak lezárul. Illyés ebben a kiélezett történelmi helyzetben ábrá­zolja hőseit. A dráma hely­tyi-dili (mb. szí. amerikai, ni. helyár!) — Petőfi (4): Egymásra nézve (szí. magyar, 18 éven fe- lüliekntek, II. helyár!) — (6): Jobb ma egy nő, mint teg­nap három (mb. szí. francia. 16 éven felülieknek, II. hely­ár !)J — (8): A Kobra napja (mb. szí. olasz, 16 éven felülieknek!) Fáklya (4, 6 és 8): Bűnös éle­tem (mb. szí. lengyel). — Fák­lya kamramozi (f5): Annie Hall (mb. amerikai, 14 éven felüliek­nek!) — Tokaj vendéglátóház (f8): Feketeszakáll szeUeme (mb. szí. amerikai—angol). — Ady Mű­velődési Ház (5): Ben Hur I—II. (mb. szí. amerikai, dupla m. helyár!) — Nehézipari M íszaki Egyetem (5 és 7): Az utolsó met­ró (mb. szí. francia, 14 even fe­lülieknek, II. helyár!) — Krúdy (ft): A kétéltű ember (szovjet). — Ady (7); Kenyér, arany, fegy­ver (mb. szí. szovjet.) — Egyetem étterem (£9) : Bombanő (mb. ame­rikai, 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Hámor (f6): Eltűnt­nek nyilvánítva (mb. amerikai, 14 éven felülieknek!) — Pereces (6): Kémek a lokálban (mb. szí. francia. 1« éven felülieknek, ni. helyár !X. KEDD Kossuth rádió: 8.00: HSrefc. — 8.27: Ür-jövő. — 8.57: Leonard Bernstein operafel vételeiből, — 9.36: Találkozás a Hang-villáiban. — 10.00: Hírek. _ 10.05: MR 10— 14. — 10.35: Kamarazene. —10.58: Nótsesokor. — 11.41: Irodalmunk a felszabadulás után. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: ökrös Oszkár cimbalmozik. — 8.20: Tíz perc külpolitika, — 8.30: Hírek. — 8.35: Társalgó. — 10.00: , Zenedéleiőtt. 3. műsor: 9.00: tskolarádió: — 9.50: Zenekari muzsika. — 10.30: Dzsessz. — 11.00: Hírek. — 11.05: Olasz művészek operaiéi vételei­ből. — 11.44: Az Amadeus vonós­négyes felvételeiből. Televízió, 1. műsor: 8.00: Idő­sebbek is elkezdhetik . . — 8.05: Iskolatévé. — 9.50: Ne váljatok el szeretteitektől! — 11.05: Egy táj anatómiája. — 11.30: Képúj­ság. színe és kora történelmi, ám maga a konfliktus egyszerre hatalmi és erkölcsi. A tét nem kicsi. Mindenáron meg keli őrizni a birodalom egységét, hogy az erők ne forgácsolód- janak szét. Az egységet azon­ban — a kor felfogása sze­rint — csak a császár szemé­lye, léte biztosíthatja. Aki tehát a birodalmat, értsd a ha­zát —, a római erkölcsöket, hagyományokat akarja szol­gálni, annak el kell fogadnia a császár személyét is, enge­delmeskednie keil neki. A nagy kérdés azonban az — ebbe roppan bele Maximus —, hogy a cél meddig szente­síti az eszközöket, meddig mehet el a polgár a hatalom szolgálatában? Feladhatja-e önbecsülését, személyiségét, erkölcsi (politikai) meggyőző­dését? Maximus, a patrícius fegyelmezett ember, aki — noha látja, hogy a császár őrült zsarnok, — összeszorí­tott fogakkal is szolgálja az egyre pimaszabb és vadabb Valentinianust. Súlyos árat kell fizetnie ezért. Fel kell adnia önbecsülését, egyénisé­gét, boldogságát. Bánk bán tragédiája is ez, Katona da­rabjában, de Illyés tovább­gondolja ezt az erkölcsi konf­liktust (1963-ban írta a drá­mát). Az erkölcsöt, a törvé­nyességet azért védi a végső­kig Maximus, mert tudja, hogy a lázadók sem jelente­nek alternatívát. Aki megöli a zsarnokot, annak át is kell vennie a hatalmat. Nem le­het békésen és finnyásan visszavonulni a magánéletbe. Maximus tudja, hogy ha vér­rel szerzi meg a hatalmat, akkor saját erkölcsi érték­rendjével találja szemben magát, az egész elveszíti ér­tékét, érvényességét, hiszen ennek a hatalomnak a szol­gálatában áldozott fel min­dent. Feloldhatatlan dilem­ma, s Maximus a halált vá­lasztja, mintegy önmagán hajtva végre a halálos ítéle­tet. Hogy ezzel nem oldódott meg semmi, azt jól tudja Maximus, igazolta á törté­nelem is. Vámos László rendezésé­nek érdeme az, hogy kitűnő játéklehetőséget biztosított. Követni tudta (a jól megírt) figurák minden benső rezdü­lését, s a színészek éltek is a lehetőséggel. Végezetül csak utalnék a vitára, amely szerint „nincs magyar dráma”. Illyés drá­máját 15 éve játszották utol­jára Pesten. Vajon láthat­juk egyszer Miskolcon is? kinthető meg. Sz— ije Szabón György teáskancsói és csészéi H. S. Értesítjük T. vásárlóinkat, hogy a 401. sz. Miskolc, Sajó-parti TÜZÉlMdepönköD leltározás miatt 1983. OKTÓBER 31—NOVEMBER 12-IG zárva (áriunk A leltáridőszak alatt a Miskolc, Kábák L. u. 6. sz. alatti, Miskolc, Hoffmann O. u. 9. sz. alatti, megrendelőirodánkat 1983. október 31—november 2-ig zárva tartjuk. Tájékoztatásul közöljük, hogy a miskolci boltja­inkban, valamint Miskolc környékén lévő sajő- szentpéteri, kazincbarcikai, szikszói, bácsi, emődi telepeinken vásárlás eszközölhető. ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI TUZÉP VÁLLALAT Rézkarcok, kerámiák Két fiatal művész kiállítása Műsor t

Next

/
Oldalképek
Tartalom