Déli Hírlap, 1983. október (15. évfolyam, 233-258. szám)
1983-10-21 / 250. szám
Losonczi Pál befejezte ciprusi tárgyalásait LimasSolba látogatott tegnap Losonczi Pál és felesége. Megtekintette a város • közelében levő ókori színház maradványait, majd ellátogatott az ETKO nevű borászati kombinátba,.amely- hazánkkal is üzleti kapcsolatban áll. Délután Losonczi Pál és kísérete visszatért Nicosiába, ahol megtartották a magyar—ciprusi államfői zárómegbeszélést. Elhatározták a kapcsolatok továbbfejlesztését. Losonczi Pál Szpirosz Kiprianut magyarországi hivatalos látogatásra hívta meg. A meghívást a ciprusi államfő elfogadta. # Hét évet várt erre at OTP-garronlafcásra a Szűcs házaspár. Áprilisra „ki is növik", hiszen útban van Sanyika testvére. Gondolatban már átrendezték a szobát, kei! a hely a bölcsőnek, de szeptembertől a kis Íróasztalnak is; a nagylegény iskolába megy. Egy ilyen, ideiglenes körülmények között élő családban legfőbb téma a költségvetés. De kifaggattuk Katalint arról is, hogy gólyavárában milyennek látja a Gólya Aruház gyermekruha-ellótását, hiszen ott eladó, (Családi körben című riportunk az 5. oldalon.) (Kerényi László felvétele) Kicsi lesz a garzon 0 Harmadik alkalommal rendezi meg az Apolló Kondicionáló GMK és a Rónai Sándor Művelődési Központ a testépítők miskolci nemzetközi versenyét, az Apolló Kupát. Egyebek között ezt a programot ajánljuk Hét végi kalauz című rovatunkban, a 2. oldalon. Képünkön: páros gyakorlat a tavalyi kupáról. (Kerényi László felvétele) 1 a készíti (PIACI TUDÓSÍTÁSUNK A 6. OLDALON) Vita az országgyűlésen Az ipar helyzete és feladatai XV. ÉVFOLYAM, 250. SZÁM 1983. OKTÓBER 21., PÉNTEK Llj titkárt választottak A VII. kongresszus óta végzett népfrontul un ka főbb városi tapasztalatairól, a további feladatokról tárgyalt tegnap a városi tanács dísztermében a Hazafias Népfront Miskolc városi Bizottsága. Az elnökségben helyet foglalt Dudla József, a városi pártbizottság első titkára. Kalóczkay Istvánná, a városi pártbizottság titkára, Rózsa Kálmán, a városi tanács elnöke, Ámriskó Gusztáv, a HNF megyei bizottságának titkára, valamint Gápelné Tóth Rózsa, a városi tanács elnökhelyettese. . , Joósz Gábor, a HNF városi bizottságának elnöke elemezte a népfrontmunka tapasztalatait, közéletiségünk kedvező és kedvezőtlen jelenségeit. Dudla József tolmácsolta a városi pártszervek elismerését a városi népfrontbizottságban dolgozóknak, majd arról beszélt, hogy örvendetesen emelkedett a népfrontmozgalmi munka színvonala városunkban. A városi bizottság ülésén személyi kérdésekről is döntöttek. Mint a sajtóból is ismeretes, Gápelné Tóth Rózsát a városi tanács megválasztotta elnökhelyettesévé, így most a városi bizottság felmentette titkári tisztségéből. Ezután a bizottság egyhangúan megválasztotta a Hazafias Népfront városi bizottságának titkárává Homálya Gizellát, a KISZ Miskolc városi Bizottságának titkárát. Az országban elsőként Békéscsabán rendezett nagyszabású nemzetközi kiállításon a világ leghíresebb hangszer- gyárainak termékeit láthatják az érdeklődők. A Yamaha, a Hohner. a Fender és a Shadow cégek, valamint NDK-beli, csehszlovákiai és bolgár hangszerkészítők alkotásai nemcsak a zenekedvelőket vonzzák. fPlavecz Pál felvétele). Rekordidő alatt készült el Átadták a megyei kórház új idegsebészetét Ma délelőtt adták át rendeltetésének a megyei kórház új idegsebészeti részlegét, amely alkalmas rá, hogy — az Egészségügyi Minisztérium kijelölése alapján — regionális feladatot lásson el, s a borsodiakon túl, Heves megyei betegeket is fogadjon. Még javában tartott az új részlegben a berendezkedés — mint a mellékelt fényképfelvételeken megörökítettük — amikor ott jártunk. Dr. Katona Zoltán, a megyei kórház föigazgatóhelyettese olvasóink számára röviden összefoglalta a különösebb hírverés nélkül, csendben épített új részleg történetét: — Tulajdonképpen rekordidő alatt hozta tető alá, és szerelte fel kórházunk műszaki gárdája az idegsebészeti műtőblokkot, az intenzív részleget, s a kiszolgáló- és szociális helyiségeket. A kivitelezésre eredetileg vállalkozó téesz építői ugyanis hiába igyekeztek: szerencsére még idejében kiderült, hogy a speciális feladatot nem tudják megoldani. Az új idegsebészetre pedig ma már nagy szükség van. Néhány éve ugyanis megszaporodott a ko- ponyaserüléses balesetek száma, több a műtéttel gyógyítható agy daganatos és agy vérzéses betegünk is. Az eddigi egyetlen idegsebészeti műtő már kevésnek bizonyult. Ráadásul arra is megoldást kellett találni, hogy a csak ko- ponyasérülteket egy helyen gyógyítsák. Minthogy az ideg-elme pavilonon belül az osztály terjeszkedni nem tudott — a PIÉRT raktárát két évtizede nem lehet onnan kiköltöztetni! — a második emeleten kétoldali betoldással és az épületbelső átalakításával hozták létre a két új műtőt es a 12 ágyas intenzív részleget. A kórház műszaki gárdája Rácz György főmérnök irányításával bravúros gyorsasággal valósította meg a terveket. Augusztus elsején kezdtek a kivitelezéshez, s lám, két és tél hónap alatt a gyógyító munka rendelkezésére áll. Az már csak ráadás, hogy alig ötmillió forintból hozták ki a kor követelményeinek megfelelő bővítményt. Tisztasági őrség Kisdobosok, úttörők fóruma Csütörtök délelőtt 10 óraa kor a Parlamentben megkezdődött az országgyűlés őszi ülésszaka. Törvényhozó testületünk fórumát Apró Antal, az országgyűlés elnök» nyitotta meg. A napirendnek megfelelően tegnap elsőként Méhes Lajos ipari miniszter tájékoztatta a képviselőket aa ipar helyzetéről és feladatairól, az eddigi és a jövőben tervezett szerkezeti átalakulásokról, az anyag- és energiafelhasználásról, az iparban uralkodó teljesítmény- és kereseti arányokróL A miniszter expozéjához Gor- janc Ignác, a Lehel Hűtőgépgyár igazgatója, az országgyűlés ipari bizottságának elnöke fűzött kiegészítést. A beszámoló után elkezdődő vitában sokan jelentkeztek hozzászólásra. Tekintettel a felszólalók számára, az élénk vitára, ma reggel 10 órakor az első papirendi ponttal, az ipari miniszter beszámolója feletti vitával folytatódott a mun- munka, s ezt követi majd a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének beszámolója. (A 3. oldalon borsodi képviselők szólalnak meg.) , ' Szüreti bál a Hámorban Szüreti bált rendez a Magyar Vöröskereszt Miskolc városi Vezetősége és a Lenin Kohászati Művek nagyüzemi Vöröskereszt-vezetősége október 22-én, este 7 órától hajnalig a Hámor étteremben. A belépődíj személyenként 200 forint, s a programban szerepel vetélkedő, tombola, árveréses vásár és szőlőárusítás. A bál bevételéből a megyei vértranszfúziós állomás építését támogatják. Ma reggeli telelőn Kevesebb külföldi vadász jött Vége a szarvasbögcsnek. Bár a természetkedvelök szerint a Bükk-fennsíkon, a Zemplénben, a Nagy-Mili- cen, az újhelyi Sátor-hegyen meg hallani a bikák viasko- dását. Mennyi külföldi vadász érkezett az őszi szezonban megyénkbe? — kérdeztük Szilágyi Sándortól, a megyei tanács vadászati és természetvédelmi szakfelügyelőjétől. — Pontos statisztika még nem készült, egy azonban ményt. Nálunk 9 szarvasbikát lőttek ki a külföldi vadászok. Mint ismeretes, egy- egy jól tejlett példányt 30 ezertől akár félmillió forintig is fizethetnek. Mostanában a külföldi nimródok takarékosabban céloznak. Szó szerint értendő: egy-egy lövés előtt előrántják a zsebszámológépüket, és kikalkulálják, mibe kerülhet az állat lepuftantása. A vadászbabérokra vágyó külföldiek csupán az agancsot és a belsőséget kapják meg. Az utóbHolnap délelőtt 9 órakor kezdődik a tisztasági őrségi mozgalomban tevékenykedő kisdobosok és úttörők hetedik környezet- és természetvédelmi fóruma az Úttörő^ ház nagytermében. A rendezvényen filmeket vetítenek, előadás hangzik el a levegőtisztaságról, s bemutatkozik a 30. sz. tisztasági őrség zenekara. már bizonyos: az elmúlt évhez képest kevesebb külföldi vadászt fogadtunk. Ebből a szempontból csupán a sátoraljaújhelyi Spartacus vadásztársaság ért el jó eredbira titkán tartanak igényt. A napokban kezdődött meg a fáeánvadászat és a lombhullással egyidőben nagy vaddisznó-hajtóvadászatokat »endeznek. j