Déli Hírlap, 1983. szeptember (15. évfolyam, 207-232. szám)

1983-09-05 / 210. szám

7ízkilométeres sebességgel Éjszaka locsolják az utakat Az éjszakai órákban már alig van forgalom városunk utcáin. Két tartálykocsi azonban szinte biztos, hogy ilyenkor rója a várost. Ku­nos Istvántól, a Miskolci Köztisztasági Vállalat mű­vezetőjétől érdeklődtünk: merre járnak a locsolókocsik, és mennyi vizet használnak lel? * — Az időjárástól függő­en, március 15-től november közepéig járjuk a város fő­útvonalait, a Tiszai pálya­udvartól az Eszperantó térig, a Petőfi tértől a Cement­gyárig, s a Kun Béla út, a Vándor Sándor utca és az északi tehermentesítő út is a mi területünk. Este 10 órától reggel 6-ig két Skoda típusú autó dolgozik, a tar­tályuk hétezer literes, öt kútról vételezzük a vizet (ilyenkor jóval kisebb a vá­ros vízfogyasztása, mint nappal, ezért a locsolásra elhasznált víz nem okozhat problémát az ellátásban), összesen körülbelül húsz tartállyal locsolunk ki, 6,5— 7 atmoszféra nyomással. Ti­zenöt perc múlva már újra mehetünk a kútra. Egyéb­ként az útmosó kocsi csak tízkilométeres sebességgel közlekedhet. A járdákat szin­tén az éjszakai órákban mossuk, két kis kocsival, amelyekbe egyenként kétezer liter víz fér. Ez három kilo­méterre elég csupán, ezért hatszor kell újra tölteni a két jármüvet. A sugárszé­lesség, amit használhatunk, 1,2—?,6 méter, míg a na­gyobb kocsinál maximum 4 méter. Reggelre szinte fel­frissülnek az utcák ... Arany diplomás orvosok Ünnepélyes keretek között adják át az aranydiplomát azoknak az orvosoknak, akik 1933-ban végeztek a Deb­receni Orvostudományi Egyetemen. Az akkoriban avatott orvosdoktorok közül kilencen vannak életben a hatvanas létszámú évfolyam­ból. Ma délelőtt ketten kaptak aranydiplomát megyénkből. Miskolcról dr. Ráthonyi Ákos nyugdíjas üzemi fő­orvos, és évfolyamtársa Le- ninvárosból: dr. Demény Sándor nyugdíjas üzemi or­vos. ifc Mesterszakácsok örködnek az étel íze és minősége fe­lett... Gombából: paprikás, pörkölt, vagdalt Rövidesen új termékkel: a gombapaprikással, a gomba­pörkölttel és a gombavag­dalttal jelentkezik az üzletek­ben a Miskolci Vendéglátó Vállalat Gasztrofól üzeme, s ezzel a nagy adagos ételkíná­latuk 34-, a kis, díszdobozos csomagolású pedig 24-féiére bővül. A naponta készülő tizenöt­ezer adag gasztrofól készétel­nek több mint a fele díszdo­bozban kerül tíz megye bolt­jaiba. Nemcsak a hazai, ha­nem a külföldi piacokon is keresettek: évente több száz­ezer adagot exportálunk az NSZK-ba, Ausztriába és más tőkés országokba. Az 1979 óta termelő üzem­ben hatvanan dolgoznak: szakképzett hentesek, mes­terszakácsok és a kiszolgáló személyzet. Kétműszakban készítik az ételeket, de a vil- lamosáram gazdaságos ki­használása érdekében éjsza­ka is van csökkentett mű­szak: ekkor a kész gasztrofól- termékek megfelelő hőfokra történő hűtését végzik. Az idén 54 millió forint ér­tékben szeretnének kész- és félkész Gasztrofól ételeket forgalmazni. Széles árukíná­Szendvicsért megy a telefonközpontos A fővárosban megkezdték a nagyobb telefonközpontok kezelőinek vizsgáztatását. Nyugati tesztszabvány szerint el­lenőrzik, hogy a vállalatok telefonközpontosai milyen gyor­san veszik fel a kagylót. A szakembereket az is érdekli, miképpen jelentkeznek be a telefonkezelők, s milyen pon­tosan kapcsolnak. Előírás — aminek a betartását aligha követeli meg valaki —, hogy a központok húsz másodper­ces csörgés után bejelentkezzenek. A vizsgálat eredménye egyelőre még nem ismeretes. Mi azonban, akik a telefont mindennapi munkaeszköz­ként tartjuk számon, hasonló ellenőrzést javasolnánk Mis­kolcon is. Városunkban ugyanis több olyan telefonközpont létezik, amelynek a tárcsázása reménytelen, jobb esetben félnapos tennivaló. Ha nem foglalt, akkor a mellékállomás jelentkezik. S az is bizonyos, hogy ezekben az esetekben nem mindenkor az elavult, korszerűtlen, kézi kapcsolású központ berendezése a ludas. A központosok körében vég­zett magánjellegű vizsgálódás szerint a vállalatok vezetői, munkatársai is nagyban hozzájárulhatnak az áldatlan álla­potok kialakulásához. Sok cégnél a telefonközpontok keze­lőit minden feladatra alkalmas Jolly Jokerként tartják szá­mon. A központ kezelése mellett, gyakran rájuk bízzák a kapuk nyitását, a stencilgép kezelését, s nemritkán a bü­fében való bevásárlást. Ilyenkor aztán hiába tárcsázunk •rpszámra ... (szántó) lattal igyekeznek elérni, hogy az általuk előállított ételek jó alapot adjanak a vásárlók­nak a további felhasználás­hoz, és egyéni gusztusuk sze­rint körettel, Ízesítéssel, vagy az üzem által előállított for­mában minél többen tálal­hassák fel otthon. F. J. A szolgáltatóknak kiszolgáltatva Vastagon fog r • a pincér cerusaja Társadalmi ellenőrök tapasztalataiból Vajon milyen ebédet kapnak délben az iskolai éttermek­ben a gyerekek, miért nem vesznek vissza bizonyos be­tétdíjas üvegeket, s milyen az áruellátás a kisboltokban? Még hosszan lehetne sorolni a kérdéseket, amelyekkel me­gyénkben nemcsak a hatósági és vállalati kereskedelmi el­lenőrök foglalkoznak, hanem a társadalmi munkában el­lenőrzést végzők is. Harminchárom vállalatnál, hat és fél száz kereskedelmi társadalmi ellenőr dolgozik Borsodban: az elmúlt fél évben összegzett tapasztalataikról, munkájuk­ról a Fogyasztók Megyei Tahácsának számoltak be ma dél­előtt. Az ellenőrök féléves mun­kaprogram alapján dolgoz­nak, de figyelembe veszik a lakossági bejelentéseket is. Az idei év első felében pél­dául különös figyelemmel vizsgálták a diétás, diabeti­kus termékek bolti kínálatát, a szeszes italok értékesíté­sét korlátozó rendelkezések betartását. Az ellenőrök a vásárlók könyveit is áttanulmányoz­ták, vizsgálva, miként alakul a panaszok, bejelentések sor­sa, különösen akkor, ha sokszorosan visszatérő prob­lémáról van szó. Természete­sen elemezték az árak ala­kulását, s nagyító alá vet­ték a tartós fogyasztási cikkek alkatrészellátásának helyzetét is. Az elmúlt időszakban me­gyénkben az élelmiszerbol­tokban továbbra is a leg­több gondot a hamis mérés, a rossz szá­molás, valamint a lejárt szavatosságú áruk értékesí­tése okozta. Sajnos, jő néhány esetben az üzletek tisztasága is hagyott maga után kíván­nivalót. A vendéglátóhelye­ken megtartott vizsgálatok szerint, sokszor baj volt a kávéval és a röviditalokkal: a kávé túl gyengére sike­rült, a féldeciből pedig hi­ányzott. Kedvezőbb kép ala­kult ki a szerződéses üze­meltetésű üzleteket sorra járva: az ellenőrök megál­lapították, hogy ezek árukínálata a kiske­reskedelemben és a ven­déglátóiparban jól igazodik a vásárlók igényeihez. A vendéglőkben javult az ételválaszték, sok üzletben bevezették a hideg- és me­legszendvicsek értékesítését, s akad már olyan vendég­lő is, ahol kisadagokat is kiszolgálnak. Igaz, az már nem ilyen örvendetes, hogy nemcsak az étel-, hanem az italválaszték is bővült, s ez­zel a szeszesital-forgalom is nőtt. Az elllenőrök vélemé­nye szerint a dohányboltok árukínálata túlzottan „bazári” lett, visszaszorul az eredeti ter­mékkör. A pozitív vonások mellett, akadnak azért fol­tok is a szerződéses üzletek gyorsfényképén: itt is talál­kozhattak az ellenőrök több­letszámolással, vagy túlzott felárral. A kereskedelemnél jóvá! nehezebb a fogyasztói érdek- védelem szabályait betartani a szolgáltatások piacán. Igaz. hogy sok új típusú szervezet jött létre az el­múlt időszaíkban, de még mindig akkora az igény a szolgáltatói kínálathoz képest, hogy a fogyasztók számára a szolgáltatás in­kább kiszolgáltatottságot jelent. Különösen igaz ez anyag- és alkatrészigényes tevékenysé­geknél, a gépjárművek és a háztartási gépek javításánál. Az ellenőrök az első fél évben 270 esetben kezdemé­nyeztek felelősségrevonásb Majd másfélszáz esetben követte az eljárást bírságo­lás, több mint két és fél százezer forint összegben. (k—o* Tanácstagok fogadóórái Ma tartja tanácstagi fogadó­óráját: Bárány István, óvoda, Stadion u. 57/a, 17 órakor; Bé­res Pál és Lehóczky András, Arcképcsarnok Áz ügye# szolgálta Augusztus utolsó napján pártbizottsági ülést tartottak a MÁV Miskolci Igazgatóságán. Makkai László, a vasútüzemi pártbizottság titkára ebben a funkcióban utolsó alkalommal kért és kapott szót a testület előtt, s meghatott szavakkal mondott köszönetét a jelenle­vőknek a több mint két évti­zedes együttműködésért, a kö. zös munkáért. Makkai László — immár nyugdíjasként — másnap reggel munkaszobájá­ban fogadott. Abban a szobá­ban, amely 22 évig volt a mun­kahelye, amelynek ajtaja min­dig nyitva állt a párlonki- vtiliek és a kommunisták előtt. — Nagy csalódás sohasem ért, mert mindig az ügyet és nem a funkciót szolgál­tam. Egymást segítettük, így értük el azokat az eredmé­nyeket, amelyekre most jó visszagondolni — kezdte a beszélgetést, mintegy utalva arra, amit előző nap a bú­csúztatásán részt vevőknek mondott. Makkai László 1926 októ­berében Sajóládon született. Édesapja is vasutas volt, a Miskolci Járműjavítóban dol­gozott. Mint mondotta: „Lát­tam, megtanultam apámtól, hogy mit ielent vasutasnak lenni...” Vasutas dinasztia. Húga, felesége és a lánya is a MÁV-nál dolgozik. Meséli, hogy 1942-ben ke­rült a Miskolci Járműjavító­ba. és 1945-ben szabadult, mint géplakatos. Ott dolgo­zott, javította a gőzmozdo­nyokat 1954-ig. Ám életében történt egy fordulat: 1950-hen párttag lett, s nem sokkal később már ő volt a jármű mozdonyjavító műhelyének pártalapszervezeti titkára. Felettesei felfigyeltek huma­nitására, politikai meggyőző­désére, fiatalos lendületére. Amint sorolja: „...a legne­hezebb időkben, 1954 és 1956 között a vasútpolitikai osz­tályon dolgoztam”. Az ellen- forradalom után ott volt is­mét a Járműjavítóban. Mint lakatos, részt vett az MSZMP szervezésében, majd 1957- ven a vontatási főnökségre került, személyzeti csoportve­zetőként. Több mint két év­tizede, pontosabban 1961. no­vember 17-én választották meg a vasútüzemi pártbi­zottság titkárának, s innen ment nyugdíjba augusztus 31-én. — Ha visszagondolok erre a 22 évre, amelyet ebben a beosztásban letöltöttem, csak azt tudom mondani, megér­te. Az is igaz, hogy a mun­kában eltöltött 41 év alatt voltak ..göröngyös” idősza­kok is. Életemben nagyon sok minden lejátszódott. Ami­nek örülök; részese lehet­tem annak a történelminek nevezhető műszaki folyamat­nak, amely a vasútnál az elmúlt húsz év alatt végbe­ment. Én mindig szerettem, tiszteltem és becsültem a fi­zikai dolgozókat. Azokat a vasutasokat, akik éjjel és nappal szolgálatban állnak, milliárdos értékekkel fog­lalkoznak, dolgoznak. Ezért is szerettem közöttük lenni, hetente meglátogattam a szolgálati helyeket. Mindenkit meghallgatott, s próbálta a gondokat is meg­oldani. Különösen nagy fi­gyelmet fordított a fiatalok­ra, a KISZ-re. — Nagyon jó érzéssel gon­dolok vissza azokra a volt KISZ-titkárokra, s ' akikkel együtt dolgoztam. Némi büsz­keség is eltölt, hiszen ma már valamennyien fontos párt- és gazdasági funkció­ban tevékenykednek. Makkai László sohasem nézte az órát. Nála a mun­kaidő nem nyolc órát tar­tott, sohasem szerette a „hi- vatalnokosdit.” A Munkás­őrségtől a Vöröskeresztig mindenütt ott volt, segített, dolgozott, ahol kellett. Ezt számos kitüntetés is bizo­nyítja, Megkapta a Munka­érdemrend arany és ezüst fokozatát, a Haza Szolgála­táéit Érdemérem arany fo­kozatát, a Kiváló Vasutas kitüntetést. Az önmagát nem kímélő munka, az örökös nyugtalanság — ami egész életét jellemezte — nem kí­mélte meg egészségi állapo­tát. Az előírt szolgálati idő letelte előtt kérte nyugdíja­zását. Ám a vasúttól, s a mozgalmi munkától nem akar elszakadni, mint mon­dotta: „... enélkül nem is tudnék tovább élni”. FELFÖLDI GYÖRGY tanácskiremfeUség, Vörös katona u. 48. sz., 19 órakor; Bőmben* László, Oszip I. u. 14. sz^ fszt. 1., 18 órakor-; Dr. Gyim-esi Béu la, vb-hivatal, Petőfi u. 23. X. em. 116., M-toI 16 óráig; Kara- ba László, 35. sz. Általános Is­kola, Lumumba u. 1. sz., 17-tol 18 óráig; Kiss Mártonmé, napkö­zi otthonos óvoda, Kacsóh P. u. 8. sz., 12-töl 14 óráig; Kalóczkai Istvánná, 1/5. sz. pártalapszer- vezet, Kassai u. 86. sz., 17.30 órakor; Molnár Miklós, Szentpé- teri kapui lakásszövetkezet, Ka­towice u. 7. sz., 18 órakor; Soós Miklósné, Gagarin u. 13. IV 4., 18-tól 19 óráig; Szaniszló Bálint, Benedek u. 7. sz., 18 órakor; Szepesi Lajos, László Jenő u. 99. sz., 16 órakor; Szénfy Zol­tánná és Kiss Géza, I 7. sz. párt- alapszervezet, Kisfaludy u. 37. sz., 18 órakor; Vanczák Gyula, III 6. sz. pártalapszervezet, Győri kapu 123. sz., 17 órakor. Holnap tartja tanácstagi foga­dóóráját dr. Tamás Elvira, ta­polcai orvosi rendelő, 17-tői lfl óráig. Gyermekbénulás elleni védőoltások A három oltásból átló gyeiv mekbénulás elleni oltássorozat első kampányára szeptember 5, —10. között kerül sor. Oltásra kerülnek azok a gyer­mekek, akik 1980. július 1—198^ június 30. között születtek. A védőoltást Sabin-cseppeknek teában, szájon át történő beadá­sával végzik, ezért a szülök, il­letve hozzátartozók kávéskana­lat, valamint az oltások Idege­nek bejegyzése miatt a gyerme­kek oltási könyvét . is vigyéif magukkal. Amennyiben a kötelező oltás­ra kijelölt korú gyermekek hoz­zátartozói — átköltözés va<?^ egyéb ok miatt — az oltási ér­tesítést nem kapnák meg, a la­kás szerint illetékes gyermek - körzeti rendelőben jelentkezze­nek. Miskolc megyei városi Állami Közegészségügyi* Járványügyi Felügyelőség

Next

/
Oldalképek
Tartalom