Déli Hírlap, 1983. szeptember (15. évfolyam, 207-232. szám)
1983-09-05 / 210. szám
I Rocksztárok és rajongóik O Tíz évvel ezelőtt nagy port kavart az első hazai pop- fesztivál: 25 ezren voltak rá kíváncsiak. Szombaton vaMAP Újra a nullaváltozat XV. ÉVFOLYAM, 210. SZÁM 1983. SZEPT. 5., HÉTFŐ ÁRA: 1.S0 FORINT lamivel kevesebben hallgatták meg legjobb együtteseinket a jubileumi rockpartyn. A MÉMTE-pályán már kora reggel gyülekeztek a fiatalok, s hálásak voltak minden jó számért. (Beszámolónk a 2. oldalon.) Képeinken: az Omega és az Edda együttes. (Temesi felv.) Reagan amerikai elnök fogadta Paul Nitzét, az európai nukleáris fegyverzet csökkentéséről folyó genfi tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetőjét, és utasításokkal látta el a kedden kezdődő újabb tárgyalási fordulóra. A találkozó után tartott sajtóértekezletén Nitze azt bizonygatta, hogy az amerikai fél „konstruktív módon” fog tárgyalni. Az újságírók kérdéseire adott válaszaiból ellenben kitűnt, hogy az amerikai kormányzat ragaszkodik eddigi obst- rukciós politikájához, amely akadályozza a haladást a tárgyalásokon. Értől tanúskodik egyebek között, hogy Nitze újra a „nullaváltozatot” emlegette, amely a Szovjetunió egyoldalú leszerelésének követelésével egyenlő, és semmi köze a felek egyenlő biztonságának elvéhez. Marjai József Moszkvába utazott Marjai József miniszterelnök-helyettes, hazánk állandó KGST-képviselője tegnap Moszkvába utazott, ahol Ma rPQgpli tplpfon Az egymással harcoló druz fegyveresek és a keresztény milícisták csoportjai küiön- külön tűz alá vették a libanoni Suf-hegységböl távozó izraeli csapatokat; az izraeliek viszonozták a tüzet, s felszólították a feleket a tüzérségi támadás megszüntetésére — közölte az izraeli rádió. Mint nyugati hírügynökségi jelentésekből kitűnik, Libanon területén tegnap délelőtt befejeződött az izraeli megszállók átcsoportosítása. A libanoni hadsereg parancsnokságának közleménye szerint megtették a szükséges előkészületeket arra. hogy a libanoni hadsereg erői ,.a helyzettől függően fokozatosan” bevonuljanak a Suf-hegységbe és Alej város térségébe. ségei, másfelől pedig a druz milicisták és baloldali muzulmán szövetségeseik vesznek részt. Bejrút körzetében tegnap teljes erővel föllángoit a harc azoknak a területeknek a birtoklásáért, amelyeket csapatátcsoporlosításai során az izraeli hadsereg kiürített. A A száraz, meleg időjárás I késlelteti a szarvasbőgés kéz- ] detét. Az őszies, párás, nedves levegő jobban kedvez a szarvasok nászának. Mire j vadászhatnak most? — kérdeztük Kiss Lászlótól, a Magyar Vadászok Országos Szövetsége megyei titkárától, megyénk fővadászától. — Szeptembertől csaknem mindenre. Puskavégre kerülhetnek a szarvastehenek, az ünők, a borjúk és a bikák. Lőhe nek őzbakra, sutára és gidára. Mint ismeretes, a vaddisznóra, mint dúvadra egész évben lehet vadászni, összesen hatszáz szarvas kilövését tervezzük az idén, közte 260 bikát, Ebből 40-et külföldi nimródoknak tartunk fenn. őzből 1800. mezei nyálból 2000, míg fácánból 26 ezer kerülhet puskavégre a vadgazdálkodási terv szerint. Csupán nvúlból 1500-at akarunk élve befogni, s exportálni. Itt említem meg, hogy a szombathelyi vadászszakmunkásképző iskola kihelyezett tagozatát most szeptemberben nyitjuk meg Miskolcon. Már csaknem negyvenen jelentkeztek ebbe az iskolába: a jelentkezők többsége alapfokú képzettségű vadász. harcokban egyfelől a jobboldali keresztény milicisták és a libanoni hadsereg egy* Változatlanul éles a feszültség Bejrut térségében. Képünkön: a libanoni főváros muzulmán negyedeiben bevetésre induló kormányerők egysége„ részt vesz a KGST Végrehajtó Bizottságának 107. ülésén. A fogyasztók védelmében (CIKK A 3. OLDALON) Az eltűnt repülőgép ügyében Provokatív szovjetellenes kampány A TASZSZ szovjet hírügynökség vasárnap este államfőhöz méltatlan, durva propagandaszónoklatnak minősítette és határozottan visszautasította Ronald Reagan rádióbeszédét, amelyben az amerikai elnök ismét a Szovjetuniót támadta a dél-koreai repülőgép eltűnése miatt. A TASZSZ felhívta rá a figyelmet, hogy az amerikai kormányzat — nem tudván megcáfolni a tényt, miszerint a dél-koreai repülőgép megsértette a Szovjetunió légterét — provokatív szovjetéi- ! lenes kampányba kezdett. Amerikai részről egyik hazugságot a másik után tálalva a közvéleménynek, az érzelmek felkorbácsolására törekszenek, arról pedig hallgatnak, hogy a provokációért azok az amerikai szolgálatok viselik a felelősséget, amelyek felderítő küldetésre indították a repülőgépet a Szovjetunió területe fölé. Ebbe a kampányba kapcsolódott be személyesen az amerikai elnök, s rádióbeszédében megkísérelte valamiféle „jótettként” tálalni a Szovjetunió légi határainak megsértését és „bűnös cselekedetnek” feltüntetni azokat az intézkedéseket, amelyeket a Szovjetunió szuverenitása és határai megvédése érdekében foganatosított. Reagan még arra is vállalkozott, hogy az eset kapcsán, mintegy bíróként sommás erkölcsi ítéletet mondjon a Szovjetunióról, annak államrendjéről, noha erre semmiféle alapja sincs — mutat rá a hírügynökség. A Reagan-beszéd, az Egyesült Államok szovjetellenes kampánya kapcsán a TASZSZ részletesen idéz a nemzetközi sajtóból az USA súlyos felelősségét bizonyító anyagokat. Az Alitalia légitársaság egyik legtapasztaltabb pilótája a L’Unitának adott interjújában arra hívta fel a figyelmet, hogy egy olyan korszerű repülőgép, mint a Boeing—747-es, nem térhet le „tévedésből” útvonaláról, „észre sem véve”, hogy idegen állam légterébe hatolt be. Tisztán technikai szempontból ez teljességgel lehetetlen, hiszen a repülőgép útvonalát állandóan három elektronikus számítógép ellenőrzi, amelyek egymás működését is kontrollálják. A navigációs jelzőfények elektromos hálózati hiba miatti hiánya is kizárt a Boeing— 747 esetében, hiszen annak négy, a fedélzeti -iramellátás- ról gondoskodó rendszere van, s ha ezek mind egyszerre hi- básodnának is meg, még mindig igénybe vehető a tartalék áramszolgáltató berendezés. Az eset hátterére utalt az NBC amerikai televíziós társaság, amikor beszámolt arról, hogy Reagan elnöknek már teljes, a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatokat érintő akcióprogram áll rendelkezésére. Még nyíltabban fogalmazott a tekintélyes New York Times, arról írva, hogy Reagan számítása szerint a repülőgép-incidens az ő pozícióját erősíti az amerikai hadiköltségvetés kérdésében. Diplomáciai téren is kapóra jön az eset, mert segít támogatást szerezni Washington nyugat-európai rakétatelepítési terveihez — idézi a TASZSZ az amerikai újságot. Ugyancsak az Egyesült Államok cinikus magatartásáról szólt a szovjet televízió vasárnap esti híradóműsorában Vitalij Kobis szemleíró. Utalt rá. hogy Washington most va emberek érzelmeire hatva, polgári légi utasok szerencsétlenségén sajnálkozva próbál világszerte szovjetellenes hisztériát kelteni. Ez annál is inkább elítélendő, mert az Egyesült Államok szándékosan, előre megfontoltan tette ki a veszélynek ezeket az embereket. tudván tudva, hogy a' Szovjetunió, minden más államhoz hasonlóan, megvédelmezi szuverenitását, s nem engedi megsérteni azt.