Déli Hírlap, 1983. szeptember (15. évfolyam, 207-232. szám)

1983-09-21 / 224. szám

Tollaslabda — háromszor 3^ Az Európa-bajnokság legjobbja, Jasmina Perazic, a len­gyelek elleni mérkőzésen 31 pontjának egyikét szerzi (Szabó István felvétele) Kosárlabda. felsőfokban 9 A SZÍNÉSZ EDZŐ. Milan Vosojevic a legjobb jugoszláv színészekkel is {elvehetne a versenyt. A plávik edzője már a csoportmérkőzések kezdete előtt maga volt a megtestesült fájdalom: amiatt, siránkozott, hogy csak fél csapattal érkezett, mert a sé­rülések . a mérkőzések alatt hol felpattant, hol le­vetette magát a székre, élénk tagléjtéSekkel adta a ver­senybíróság és a játékvezetők tudtára Véleményét, sőt egy alkalóthmal még sztriptízt is bemutatott a miskolci közön­ségnek. Az Euróna-bajnokság legszínesebb egyénisége volt. A LEGJOBBAK ÉS A LEGSZEBBEK. Az újságírók megválasztották az Európa- bajnokság legjobbjait és a három legszebb játékost is. Az All .Stars Team tagjai és a szépségkirálynők a? Inter­national Basketball Magazin — a FIBA hivatalos lapja — serlegét kapták. A legjobb. 66 ponttal, az Egyesült Álla­mokban tanuló, s. ott is kosa­razó jugoszláv Jasmina Pe­razic lett. Az ötös további tagjai: Szlavcseva (bolgár, 53 p.). Barrel (szovjet 44 p.1, Pollim (olasz, 15 p.}, Csau- szova (szovjet, 12 p.). A ma­gyarok közül Kiss, Beksay, Németh, Borka és Winter is kanott szavazatot. A legszeb­bek rangsora: 1. Sztanevc (bolgár. 19 p.). 2. Lerner svéd, 15 p.), 3, Caldato (olasz, 12 p.j. A mieink közül Szöi- lősi és Beksay kapott szava­zatot. Lehet vitatkozni ... A LEGMAGASABB. A szovjet együtes vonultatta fel az Eurépa-bajpokság leg­magasabb egyéniségét, a 210 centiméter magas Uljána Szemjonova személyében. O volt egyben a legnagyobb lá­bú játékos is: 46-os cipőt hord. A szakvezetők érthe­tően ódzkodtak a szovjetek elleni mérkőzéstől, mondván: legmagasabb játékosuk is csak a hóna alatt fér el Szem- jonovának. Így volt ezzel Medgyesi Judit, a diósgyőri játékos is, aki 165. centijé­vel nem tartózik éppen az alacsony kosarasok közé, mégis, nyújtózkodva sem ért a könyökéig Szemjonovának. A szovjet kosárlabdézónő a döntőben ki is használta ma­gassági fölényét, 35 pontot szerzett a bolgárok ellen. Ivan Galabov szerint, ha Szemjonova nem játszik, ta­lán aranyérmesek is lehettek volna.../ A DIÓSGYŐRIEK. Ketten szerepeltek a magyar válo­gatottban. ' Winter a kezdő­csapatban is helyet kapott, Medgyesi több mérkőzésen csereként jutott szóhoz. Lő- rinezné Winter Ilona nem okozott csalódást, több talál­kozón is az együttes motor­ja volt. a Románia elleni mérkőzésen a legjobbak egyi­keként száguldozott a pályán. Am a találkozó vége felé Killik László lecserélte, s a hosszabbításban sem állítot­ta vissza. Amikor megkér­deztük. miért, a szakvezető önkritikusan beismerte: a nagy izgalomban meg is fe­ledkeztem róla. Alighanem ó volt a legfeledékenyebb ed­ző... TÖTH ZOLTÁN A hét végén a Honvéd Papp J. SE tollaslabda-szak­osztályának versenyzői há­rom helyszínen is pályára léptek, és szép sikereket ér­tek el. Budapesten a fel­nőtt tízek bajnokságának előselejtezőjét rendezték meg, ahol Nagy Attila a 6. he­lyen végzett így jogot szer­zett a bajnokságon való in­dulásra. Novák Csaba 3. lett, ö tartalékként került a leg­jobbak mezőnyébe. Nyíregy­házán országos ifjúsági rang- sorverseny volt, fiú páros­ban Cseh Zsolt és GeUérji Lajos bronzérmet szerzett. Debrecenben, az országos II. osztályú felnőtt versenyen pedig Balajti Attila végzett a harmadik helyen. Ilii Szobafestő segédet állandóra felveszek, azonnal: Telefon; 74-474. Érettségizett fiatalok! Felvétel­re keresünk olyan fiatalokat, akik gondozónői pályára készül­nek. intézetünkben töltött egy­éves munkaviszony után mun­ka melletti gondozónüképzö is­kolába való jelentkezését támo­gatjuk. Nővérszálláson bentla­kást biztosítunk. .jelentkezés le­vélben, részletes önéletrajzzal az alábbi címre: Csecsemőottho­nok Országos Módszertani inté­zete, 1022 Budapest, Lóczy La­jos U. 3, ingatlan 2x1 szoba-kouyhás családi ház Alartintelep, Gutenberg u, 4= szám aJalt eladó, brdcklódui; Miskolc, Széchenyi út b. ILI, udvar, fszt. 1. Heezei Péter. Kertes, családi ház eladó. He- joe*»abaá Szirma 5. Eladó kertes, családi ház Szik­szó központjában, vagy miskol­ci, tanácsi lakásra cserélhető értékkülönbözettel. Telefon; 38-817, este. A görömbölsd pincesoron pin-, eét bérelnék. Ajánlatokat 12-8S3s este 8—7 óráig­2 szobás, OTP-öröklakás el­adó, tehermentesen. Érdeklőd­ni : 32-283. helyszínen egész nap, Miskolc, Thököly u. 2ü. fszt. 1. Miskolchoz 10 km-re, Otsgán, a Felszabadulás u. 10. sz. alatt (buszvégállomásnál) eladó 3 szobás, központi fűtéséé családi ház -f- garázs, gazdálkodásra is alkalmas mell éllép ül ette!. Mis­kolci cserelakás re érdekel. Érd.; szombat, vasárnap. Eladó 2 szobás, liftes, máso­dik emeleti, szövetkezeti lakás garázzsal együtt, azonnali be­költözéssel a Tokaj étterem mögött. Telefon: 12-380. Eladó másfél szobás szövetke­zeti lakás a Szentpéter.í kapu­ban. Érdeklődni: napközben a 34-533-as és este a ll-577.es te­lefonon. Kertes családi ház eladó. Mis- kolc III., Szalmás P. u. 38. Tel.: 74-538. Háromnaobás, központi füté- ses családi ház, melléképületek- kei, 1200 négyszögöl kerttel vagy kert nélkül eladó. Felsőzsolca, Szent István u. 23. sz. alatt. Eladó szoba-konyha, spábms lakás 1£5 négyszögöl telekkel Nyékládháza, Hősök u. 3. Érd.: 16 órától a helyszínen. Eladó kétszobás, összkomfor­tos. szövetkezeti lakUs kp. .4- OTP-átvállalással. Érdeklődni a helyszínen 17 óra után. Engels U. 55. V/l. Kosik. Eladó 12 szobás, 53 m2-e§ szö­vetkezeti laka?. Prókai, Kniich Gyula u. 23. fszt. 2; Ös szék öltözők, figyelem! El­cserélném miskolci, 2 szoba, lomkamrás, Összkomfortos laká­somat miskolci garzonra és egy egri másfél szoba. Összkomfor­tosra. Válaszokat „Sürgős 340 233” Jeligére kérem a miskol­ci hirdetőbe. Eladó KlSZ-társasházbao azon­nali beköltözéssel 2 szobás la­kás. Érdeklődni: 17 óra után a 7á-243-as telefonon. Vennék régi házat vagy tel­ket Görömböly környékén, más­fel szobás lakást felajánlok. „Megegyezünk 340 012” jeligére a hirdetőbe. Eladó a Bodótetön 230 négy­szögöl zárikert. Érdeklődni: 17 óra után a .74-243-as telefonon. Elcserélném széntüzelésű, 2 nagy szoba, konyhás, fürdőszo­bás, spájzos, tanácsi lakásómat egy szép, nagy szoba-konyhás,- kÖzponti f üléses tanácsi lakás­ra a belváros területén. Gyors csere. Deák tér 3. sz. 5. ajtó. Müút mellett (városi busz) 250 négyszögöl vikendtelek és épí­tési. lehetőség eladó. Érd.: 17 óra után, Bacsó Béla u. 82. Eladó nagyméretű, 2,3 szoba, hallos, összkomfortos, öröklakás kertes, társasházban igényes­nek, készpénzért. Érdeklődni: du. 3—5 óráig. Királyné, Esz- terházy u. 1. sz. Biztonsági gáztűzhely, kétrészes konyhaszekrény és uj, egyéves otajkálj'ha eladó, Érd.: Marx K, 55., fszt., házfelügyelőnél. Használt kombinált szekrény, kárpitozott garnitúrával, háló- szobabútor és konyhabútor sür­gősen eladó. Érdeklődni 23-án a 36-718-as tele fon számon lehet. „Azonnal elszállítható.” Avas könyvszekrény és álló- lampa jó állapotban eladó. Ka­towice u. 14, II 2. Tel.: 35-074. Kovácsolt kiskapu -f nagyka­pu tartozékokkal igényesnek eladó. Érd,: Jónás-hegy 3. tíu. 4—7-ig. Kolonial kétajtós szekrény és nyugatnémet fali ingaóra eladó. Orbán, Vörösmarty 32. Építkezők, figyelem! Fával ége­tett. príma, pihent oltott mész 150 Ft q, cement 138 Ft q, házhoz­szállítással is kapható. Ugyanott 109 db járdalap eladó. Sajó u. 4. (Csorba-telep.) Eladó dióbarna Csajka pianí­nó kitűnő állapotban. Érdek, lődní az esti órákban. Telefon: 74-488. Rotációs kapa RE-típusú, új állapotban eladó. Görömböly, Németh István út 45. Egyetemes marógép, 1609-as asztallal eladó. Érdeklődni: Al- sózsolca, Dózsa Gy. út 7. alatt egész nap. 109 kg-os hízók ée 125-ös Trophy bontva eladó. Alsóva­dász, Petőfi 1. Bodnár. 220 V-os betonkeverő gép el­adó. Érdeklődni: Muhi, Kossuth u. 106. sz. 1 áh olaikályha eladó, Mis­kolc III., Gábor Áron 14. 159 éves, használt, * faragott szobabútor eladó. • Miskolc, Gá­bor Áron 14. sz. Válaszfaltégla eladó. Engels u, 49. I S. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Oláh Gábor Miklósnak és Kör- möndi Angéla Pannának Gábor; Sztcianov Georgiev Györgynek és Appel Máriának Mária; Kiss Józsefnek és Zsíros Margitnak Orsolya; Szilva Lajosnak és Kis Irén Zsuzsannának Ákos; Kánya Jánosnak és Kovács Sarolta Évának Gábor; líazányi Árpád­nak és Figeczki Editnek Gábor; Csóka Ernőnek és Glonczi Gyöngyinek Ernő; Urban Zol­tánnak és-Juhász Magdolna Ilo­nának Magdolna: Pink Pálnak és Encsi Erzsébetnek Pál; Vá­mos Sándornak és Sepsi Mag­dolnának Viktor; Simkó István­nak és Szegedi Erzsébet Rózá­nak Anita Éva; Erdei-Nagy Já­nosnak és Balogh Erikának Ja­nos; Pavilon Jánosnak és Der- ján Ilonának János; Szilágyi Arnold Imrének és Garabás '’Ág­nes Erikának Patrik Péter; Tóth Zoltánnak és Szurkos Va­lériának Zoltán; Bácskái Szil­veszternek és Ka idős Katalinnak Katalin; Galyas Gézának és Kó- tai Ibolyának Géza; Hankó Sándornak és Lakatos Saroltá­nak Lívia; Kalocsai Zoltánnak és Bordás Rózának Zoltán: Ló­rin ez Mihálynak és Szabó Er­zsébetnek Mihály; Kovács Ist­vánnak és Szabó Katalinnak Anita: Rontó Lászlónak és Hi­dad Gizellának Krisztián: Stam­pe! Lajosnak és Elek Piroská­nak Péter; Sin ka Imre Barna­básnak és Turóczi Ildikónak Melinda; Kovács Lászlónak és Pintér Évának Györgyi; Mátyás Istvánnak és Riczu Máriának Gábor; Varga Andrásnak és Nyíri Magdolnának és Nyíri Magdolnának Angelika nevű gyermeke. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Farkas Béla és Gubieza Éva Máriái Somogyi Géza és Bari ibolya; Molnár Zsolt és Váradt Ágnes Judit; Ligeti Lajos és Várad] Erika; Kaiser István es Buko ven szki Erzsébet; Lévai László és Szakolczai Erzsébet Ildikó; Jakab László és Silye Anna: Huszár Pál és Illés Mar­git; Orczy Sándor és Kónya Edit: Pocsai Sándor és Koncz Katalin; Lökös Ferenc és Ko­vács Magdolna Erzsébet; Tóth János és Dankó Gizella: Pőcs József és Fehér Edit; Szász Gyula és Foczkó Lacidia Adri- enna; Kovács András és Lohárt Zsuzsanna; Dudás István és Márton Erika. MEGHALT: Czira Bertalan; Rendek La­jos József; Nagy László; Doiák István. A Miskolci A endéglátóipári Vállalat Moszkvics Combi. ? éves mű­szakival eladó. Érdeklődni: TTL, XI. utca 1/A., délutáni órákban. ö I Wartburg Tourist 333-as s«srk. a 38 A 530, (IX, 30 ) MT st, rendelet és ö 14/1980. (!X, 30.) BkM sz, rendelet alapján at alább ;Jő állapotban, új karosszériával eladó. Csere'is érdekei. Érdek­felsorolt üzletek szerződéses üzemeltetésére födni: mindennap 18 órától, Mis­kolc, Eperjesi u. 3. sz. alatt. pályázatot hirdet is®*siy«5ss 1933, december 1-től 1986, november 30-ig terejdő időszakra: Angol, francia, német nvelv­101, sz. „Gömöri” III, osztályú étterem, Miskolc, Kun Béla út 1= 211, sz. II, osztályú Tejbár, Miskolc, Széchenyi út 3-9, sz, oktatást, korrepetálást vállalok. Tel.: 33-251. 267, sz. „Csöpi” III. osztályú presszó, Miskolc, Nagy Sándor utca 43, Du?u!á®e!hárítás falbontás né!­332. sz. „Thólia” II. osztályú büfé, Miskolc, Déryné u. 6. 433 sz, IV, osztályú büfé, Miskolc, Széchenyi út 28, Szénbányászati Vállalat Club, kill. 74-893. A pályázóihoz a vállalat előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges. 463. sz. „Park” III. osztályú büfé, Miskolc Lillafüred 491. sz. „Thermal” II. osztályú büfé, Miskolc-Tapolca, fürdő gtaszkozusm&ht 641. sz. IV. osztályú tejbüfé, Miskolc, Gázon Lajos u, 25, So^a ei nem múló fájdalom­A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE; 1983. október 17. ma! közöljük mindazokkal, akik szerették, hogy a legdrágább HELYE: a vállalat személyzeti osztálya. édesanya, nagymama, an’yós és Az üzlet forgalmi és egyéb információs tájékoztatója átvehető Benes Gyöngyi ügyvítelszerve­testvér zönél (telefon: 16-799), a vállalat központjában (Miskolc, Baross Gábor u. 13-15. sz.), 1983, orv. PAPP ZOLTANKfi szeptember 26-tól. sz. Györgyjakab Erzsébet A nyilvános versenytárgyalásra 1983, október 25-én (kedden) délelőtt 9 órakor az Otthon ét­64 éves korában váratlanul el­teremben (Miskolc, Könyves Kálmán u. 4. sz.) kerül sor, hunyt. Temetése: 1983. szemem­A pályázatra meghirdetett üzletek a vállalat képviselője jelenlétében megtekinthetők« *----- ~ ­bér 23-án, 16 órakór lesz a Szentpétert kapui temető rava­íalozójábóL A gyászold csatád. A Közlekedési cs Metróépítő Vállalat MISKOLC! FÖ6PITÉ5VE2ETÖ5ÉSI felvételre keres ózdi munkahelyre raktárost, valamin! miskolci es berantei munkahelyre ■ ács-állváayezákat. ■ kőművesekéi, ■ kubikosokat, ■ nehézgépkezelőket. ■ éjjeliőröket és portásokéi Jelentkeiés; siemslyesen e féepitssvszstossas?*, Miskolc. Joisef Attdo u, 43., illetve a berentei sienssitályeis mun­kahelyen. A TIGAÍ Miskolci azgaíósága felvételt at alábbi munkakörökben, alánnal! belepesssL 1 gépi adatrögzítő {középiskolai végzettség, gépkezelői oklevél) 1 gazdijsiemláiösi előadó (közgazdasági szakközépiskola! érettségi) Jelentkezni lehet; Miskolc, Sgjésztgei) utca 3. Munkaügy* csoport A Miskolci Építőipari Vállalat sürgősen alkalmas # #• esitslss, ♦ hőszigetelő szakmunkásokét és ♦ I nyugdíjas szerszámkészítő lakatosi. Jelentkezés; Miskolc, József Attila utca 40, Munkaügyi osztály,

Next

/
Oldalképek
Tartalom