Déli Hírlap, 1983. augusztus (15. évfolyam, 181-206. szám)
1983-08-12 / 191. szám
Lassan-lassan kifelé ballagunk a nyárból. Vajon visszajön-e még az idén néhány olyan kánikulai nap. mint amilyet átéltünk? Majd meglátjuk. Egy biztos: a tapolcai strand népszerűsége azokban az időkben volt a legnagyobb. Reméljük, ezen a hét végén is szép idő lesz, olyan, mint ezen a tapolcai fotón. (Nemcsak a strand, hanem például a Borsodi Fonó sikere miatt is.) 4 BORSODI FONÓ Két nyár kihagyás után az idén ismét megrendezik a Borsodi Fonót a Gárdonyi Művelődési Házban, illetve annak parkjában. Folklóres- ték elnevezéssel született meg 1975-ben a miskolci (helyesebben megyei) népzenei- néptáncos találkozó, melynek idei programja minden eddiginél gazdagabbnak ígérkezik. Nemcsak Brsodból. hanem Hevesből. ’ Hajdú-Biharból, Nógrádból és Szabolcs-Szat- márból is várnak fellépőket a hét végén megrendezendő találkozóra. Népi együttesek, neptáncegyüttesek. pávakörök mutatkoznak be szombaton és vasárnap délelőtt-délután. Lesz továbbá gyermektáncház, népművészeti vásár, népi mesterségek bemutatója, néprajzos filmek vetítése, néprajzosok vetélkedője. A művelődési házban Vankóné Dudás Juli naiv festő munkáiból nyílik kiállítás, ugyanott alkalmi postabélyegzés lesz. A Borsodi Fonó megnyitója holnap délelőtt 11 órakor lesz. de a vásár már ezt megelőzően is várja a látogatókat. • + KIÁLLÍTÁS A PAPSZEREN Az új szerzeményeket először — ha szükséges — restaurálják, majd beraktározzák, hogy éppen aktuális tematikus kiállításra rendelkezésre álljanak. Ritka, hogy együtt mutassák be, mint ahogy a Papszeren néhány hónapja látható, időszakos kiállítás is egyedi a maga nemében. Az egyes osztályok több éves gyűjtőmunkájából állították ki'a legjellemzőbbeket; az értékes, ritka, vagy egyszerűen csak érdekes tárgyak méllett az intézmény gyűjtőkörével is ismerkedhet itt a látogató. A múzeum a hét végén délelőtt tíztől este hatig tart nyitva. Szombaton a belépés díjtalan. + TÜTORONY Izgalmas és mulatságos — a ‘tnUiaj kívánalmai szerint — a Tűtorony című kanadai bűnügyi film vígjáték. Hősei: egy állástalan angol könyvelő, aki Los Angelesien pihenne ki aüustaiansaga tá- radalmait, egy halott, akiről kiderül, hogy még nem az, de ami késik, nem múlik, egy szép hölgy ta halott-nem halott húga), annak anyja, üldözök, a CIA, véres nyomok, végül, de nem utolsósorban a „tűtorony”, mely már nem az USÁ-ban. annál inkább Torontóban várja .. . a végkifejletet. Richard A. Guttman írta, Bert Dunk fényképezte, Peter Carter rendezte a krimivígjátékot, melynek férfi főszereplője Richard Harris, akit többek között az Egy ember ára, a Vörös sivatag, a Telemark hősei, a Lázadás a Bountyn című filmekben láthattunk. A szép Lise szerepét Beverly D’Angelo alakítja, aki játszott A szénbányász lánya című filmben, ezt megelőzően a Hair-ben. A kanadai filmet a Kossuth mozi vetíti a hét végén, délutánonként Könyv az új !\SZK kormányról Lipovctz Iván, a/. MTI és a TV bonni tudósítója — emlékezhetünk, rá mindannyian — igen színesen és izgalmasan tudósította az idén tavasz- szai történt NSZK-beli változást, szociállibérális koalíció felbomlását követó CDU—CSU—FDP győzelmei. Tizenhárom évi kormányzás után a szociáldemokraták, különösen a Schmidt kancellár vezetésével irányított nyugatnémet politika ismét a keresztény pártok uniójának irányítása alá került — a liberális FDP átállása folytán. Az akkori helyszíni tudósítást most könyv alakjában feldolgozott, alapos történelmi és gazdaság- történeti tanulmánnyá bővítette Lipovecz; Üj kormány az NSZK-ban címmel jelent meg a Kossuth kiadó gondozásában. A könyv érdeme, hogy széles körű társadalomtörténeti közgazdasági és politikai ismeretek birtokában ad elemzést a szerző mindarról, ami a/ NSZK-ban 1982 szeptember 17-e és 1983. március 6-a között történt. Vagyis arról, amikor a liberális FDP felrúgta az együttműködést a Schmidt— Brandt—Wehn er vezette SZDP-vel és Genscher átállt a Kohl—Strauss vezette UNIÓ-pártokhoz. A személy? taktikázások, politikai sakkhúzások mögötti há*teret Lipovecz jói felkészült alapossággal mutatta meg. Érdemes kftnwét figyelmesen elolvasni. (máté) + TÉRZENÉK A Tanácsköztársaság városrészben ad térzenét ma délután 5 órától a perecesi Bányász fúvószenekar. Ugyanők játszanak Tapolcán, a parkban, vasárnap 5-től.-f ORVOSMETEOROLÓGIAI ELŐREJELZÉS Fronthatasra a következő napokban nem keli számítanunk, a hét végi szélerősödéstől eltekintve viszonylag nyugodt időszak elé nézünk, a hőmérséklet az évszaknak megfelelően alakul. A délutáni záporok, zivatarok nem veszik különösebben igénybe szervezetünk alkalmazkodóképességét. Kellemetlen lehet viszont az, hogy egy egy napra erősen megnövekszik a levegő nedvességtartalma, fülledtté válik az idő. Ez fokozza a melegérzetet, nehezebbé, szaporábbá válik légzésünk, és a párologtatás biztosítása nagyobb terhet ró szívünkre. Emiatt hamarabb elfáradunk, levet uség,* fejfájás, idegesség vehet erőt rajtunk. Könnyít- hetunk magunkon gyümölcslé’ ek. üdítő italok fogyasztásával, de Amellett gondoskodnunk kell az izzadás során elvesztett só pótlásáról is. yjc XIX. század közepéről való lőcsei kegyszobrocska A múzeum új szerzeményei című kiállítás anyagából. ORVOSI ÜGYELETEK:-f A szép Lise (Beverly D’Angelo) és anyja (Kate Reid) a Tű- torony című kanadai bűnügyi filmvígjátékban, amelyet a hét légén a Kossuth mozi vetít délután (holnap délelőtt isJ. Körzeti orvosi ügyeleti szolgálat, csak sürgős esetben, a következő helyeken található Miskolcon a hét végén: az I. és II. kerületben lakóknak a Csabai kapu 9—11. szám a lan (bejárat a Bottyán János utcai oldalaidon), telefon: 36-363, közvetlen s^a.u: 15-032. A III. kerületben lakóknak az Első utca 4. szám alatt (telefon: 51-704). Jó tudni, hogy hétköznap ezeken a helyeken déli 12 órától délután 3 óráig ügyeinek; hét végeken pedig pénteken este 7 óráiol hétfőn reggel 7 óráig fogadják a betegeket. A III. kerületi rendelőben szombaton reggel 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a bükkszentkereszti es a répáshutai lakosokat is. Gyermekorvosi ügyelet, 14 éves korig: Hunyadi u. 21. Telefon: 33-009. Pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a beteg gyerekeket. A Csabai kapui rendelőintézetben szombaton délelőtt is van szakrendelés. A fogászati ügyelet szombaton délután 1 órától hétfőn reggel 7 óráig tart, a Csabai kapu 42, szám alatti megyei tüdőkórház szájsebészeti osztályán. Telefon: 38-541, 36ü~as i mellek. A nyaralók és az ideiglenesen itt tartózkodók a szállásuk szerint illetékes körzeti orvoshoz tartoznak, sürgős esetben az ívi nyaraló gyerekeket a Hunyadi utcai rendelőbe* is le lehel vinni. A 'délelőtti éh a délutáni körzeti rendelés között a Csaba, i kapui SZTK-reudelőintézetben í ügyeletéi tartanak. Éjszaka és hét végeken ugyanitt található a i városi központi ügyelet. GYÓGYSZERTÁRÁK: Szombaton és vasárnap nyitva : van a Széchenyi út 3—9. szám alatti (Pátria-ház; gyógyszer! ár (tchefon: 35-951) és a 90. számú, Avar u. 1. szám alatti, Marx tér melletti gyógyszertár. Telefon: | 51-697. E két patika állandóan ; ellátja az éjszakai ügyeleti szol- I gálatot. Állatorvosi ügyelet: Ezen a hét végén dr. Rábián Antal állatorvos ügyel. lakása: Dorottya u. 4. szám. Telefon: 52-250. Betegbe jelentés: 8-tól 9-ig és 13-tól 14 óráig. SZERVIZEK: A Gelka televízió- és központi- antenna-javító szervize szombaton délig várja a bejelentéseket, Műsor PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — Baiatonföldváron. — 12.45: Telemann: a-moll szvit. — 13.15: Kóruspódiurn. — 13.44: Történetek Andrásfi Gyula életéből. — 14.26: Teresa Berganza operaáriákat énekel. — 14.44: Magyarán szólva. — 15.00: Hírek. — 15.05: Winnetou. — 15.36: Kodály: Hét zongoradarab. — 16.00: Huszas stúdió. — 17.00: Hírek. — 17.05: Daloió, muzsikáló tájak. —17.35: Életünk, ahogy éljük. — 18.00:' Bruno Nicolai zenekara Morri- cone filmzenéiből játszik. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Népszerű szimfonikus zene. — 19.43: örömök kertjében. — 20.35: Operettkedvelőknek. — 21.30: Fűtől fáig. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz pere külpolitika. — 22.30: Kapcsoljuk a o-os stúdiót. — 23.30: Angol madrigálok. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.35: Édes anyanyelvűnk. — 12.40: Népi muzsika. — 13.15; Nyqlc rádió, nyolc dala. —13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: A Petőfi rádió zenedélutánja. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.35: Popzene sztereóban. — 19.40: Régi nóta. híres nóta. — 20.30: Hírek..— 20.35: A cirkusz története. — 21.35: Ritmus. — 22.05: Bodza Klára népdalfelvételeiből. — 22.30: Hangulatjelentés. — 23.00: Hírek. — 23.20: Lopez és Messager operettjeiből. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.07: Klasszikus operettekből. — 12.55: Pillanatkép. — 13.00: Hírek. — 13.07: Nagy mesterek kamaramuzsiká- jábol. — 15.00: Richard Tucker cperaáriákat énekel. — 15.40: Viíágújság. — 16.00: Bruckner: VII. szimfónia. — 17.10: Tando- ri Dezső: A feltételes megálló. — 17.20: Rcssim-müvek. —17.34: Századunk zenéjéből. — 19.00: Hírek. — 19.05: Epilógus a Dupla. vagy semmi vetélkedőhöz. — 20.15: Tájak zenéje. — 21.34: Opera-müvészlemezek. — 22.30: Könnyűzene. — 22.52: Radiószínhaz. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás, 'műsorismertetés. — 17.05: Péntek este Észak-Magyarországon. (A tartalomból: Iskolás lesz a gyerek. — Vizsgálták Borsod megye lakossági szolgáltatásának helyzetét. — Programajánlat.) Szerkesztő: Nagy István. — 18.00: Északmagyarországi krónika. (Hiúsági klubok II. találkozója Diós- jenőn. — Nyári csúcs a Miskolci Közlekedési Vállalatnál.') — 18.25—18.30: Lap- es műsoreioze- tes. Televízió. I. műsor: 16.35: Hi- *$-ek. — íti.iü: Marrakesi asszonyok. — 17.35: Postafiók 250. — 18.00: Ablak. — 19.10: idősebnek i3 elkezdhetik... — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv* híradó. — 20.00: Családi ügy. — 21.00: A fele sem igaz! — 21.30: A bet műtárgya. — 21.35: Variációk varietéje. — 22.25: Tv-hiradó. — 22.35: Túl messze vagy. Televízió, 2. müsex: 20.01: Muszorgszkij— Ravel: Egy kiállítás képei. — 20.35: Bach: a-moll hegedűverseny. — 20.53: Tv-hiradó. — 41.15: A régensherceg: — 22.05: Atlétikai VB. — 23.05: Képújság. Szlovák televízió: 18.00: Pozsonyi magazin. — 38.15: Francia természetfilm-sorozat. — 19.30 : Tv-híradó. — 20.00: Az ország fia. — 21.20: Szórakoztató vetélkedő. — 22.00: Világhíradó. — 22.15: Házasság olasz módra. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Tíz pécsi képzőművész kiállítása. — Mini Galéria (8— 16) i Gyermekrajzók. — Herman Ottó Múzeum (IC—18) : Ember és munka. — Uj szerzemények. — A természet három országa. — Ásványok, növények, altatok Észak-Magyaror.czágról. — Borsod—miskolci Múzeum no-—is): Kondor Béla-emlékkiállitás. — A magyarországi délszlávok textilművészete. — Magyar népi hangszerek. — Miskolci Képtár (lü—18): Két évszázad magyar festészete. — Herman Ottu-emlékház (10—18): Herman Otto élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9— 19): A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. — Déryné-ház (9—19): Déryne-em- lékszoba. — Üvegművészen emlékek a XVI—XIX. századból. — Központi Kohászati Múzeum (9 —17): A nyersvasgyártás története. — Acélgyártás. — Kovácsolás. — Hengerlés. Filmszínházak: Béke (f4. hntf és 8): Gyilkos bolygó (mb. szí. amerikai. 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Béke kamara- mozi (4): ősszel a tengernél (mb. szovjet, 14 éven felülieknek!) — (ti): Kalózok Jamaicaban (amerikai. III. helyér!) — Kossuth (13. hn5 és 7) : Tűtorony (mb. szí. kanadai, III. hely- ár!) — Hevesy Iván Filmklub (fa és f?): Edénkért a sikátorban (szí. amerikai. 16 éven felülieknek!) — Táncsics (£5 és f7): Kvartett (mb. szi. angol, 16 éven felülieknek!) — Táncsics kamaramozi (6): A jöttmentek (szí. brazil). — Fáklya (4 és 6); A néma front (mb. szí. szovjet). — Fáklya kamaramozi (to): Robert és Robert (francia, 14 éven felülieknek, II. helyar!) — Petőfi (f5 és f7) í Feketeszakail szelleme (mb. szí. amerikai—angol. III. helyar!) — Szikra <hn4 es nT): Matyi, miért nem szeretnek a lányok? (mb. szí. csehszlovák) . — Krúdy (í7): Szegény Dzsoni és Arnika (szi. magyar). — Tokaj vendégiato- ház (f8) • Zsaru (szi. francia, 14- éven felülieknek!) — Ady (f7 es ±'9): Piedone Afrikában (szí. olasz. III. helyár!) — Vasas parkmozi (f9) : Gyilkos bolygo (mb. szí. amerikai. 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Hámor (i6): Egy szoknya, egy nadrág (magyar). — Szirma (f6) : .Szerelem Montrealban (mb. kanadai, 14 éven felülieknek. II. hc.yár!) — Avas-déli mozi (9): A postás mindig kétszer csenget I—It. (mb. amerikai. 16 éven felülieknek, dupla és III. helyár!) — Népkerti mozi (9> : Tutorony (mb. szí. kanadai, III. helyár!) SZOMBAT Kossuth rádió: 8.0U: Hírek. —* 8.25: Családi tükör. — 8.55: Mit — hol — mikor — hogyan? — 9.10: Színes népi muzsika. — 10.00: Hűek. — 10.05: Szerkeszszünk együtt! Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.11: Könnyűzene, hangszerszólok. — 8.30: Arckép em.ekeinkből. — 10.27: Német nyelvű hírek. — 10.30: Hírek. — 10.35: Győztesek klubja. — 11.05: Az MftT gyermekkórusa énekel. — 11.27: Orosz nyelvű hírek. — 11.30: Hírek. — 11.35: Térzene Kaposvárott. — 11.57: Angol nyel- i vu hírek. 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.ÍT: Leiiotka Gábor orgonahangversenye. — 9.27: Romantikus mesterművek. — 10.25: Slágerlista. — 11.00: Hírek. — 11.05: Hangfelvételek felsőfokon. Miskolci rádió: 8.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. Lapszemle. — 8.1U: Hová menjünk, mit csináljunk? Programajánlat. — 8.20: Visszapillantó. (Információk.. tudósítások, riportok a hét fontosabb eseményeiről.) —• 8.30: Napjaink kérdései. Oltódván Miklós jegyzete. — Szerkesztik a hallgatok. Telefon- szám: 35-510. — 9.00: Észak-magyarországi krónika. (Tábori randevú békefesztivál Salgótarjánban. — Filmművészeti nyári egyetem kezdődik Egerben. — Piaci jelentés.) — 9.30: Mikro- foniánc. önálló lett a posta. Koczka Antal igazgatóval beszélget Borsodi Gyula. — Sport. — 9.55: Műsorelőzeíes. Televízió, 1. műsor: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik ... — 8.05: Meséről mesére. — 8.30: A nagy kék üveggolyó. — 8.55: Alfonz Zitterbache. — 10.05: Legyen a zene mindenkié! — 10.45: Alomkereskedők. — 11.35:- Autó-motorsport. — 11.55: Varieté, varieté! — 12.40: Képújság. címük: Testvérvárosok útjai s/.olgáitatóház. Telefon: 12-679 és 12-770. Vasárnap reggel 8 órától déli 1 óráig ügyeletet tartanak. A miskoici autószerelő kisiparosok közül augusztus 13-áh és 14-en Soootich Miklós, Mosolygó A. u. 23. sz. alatti mester tart ügy eletet. Telelőn: 11-380. A VILLKÉSZ rádió- és tv-ja- vuó műhelye a Szűcs Sámuel u. 5. szám alatti szervizben szombaton 8-tól 14 óráig, vasárnap 8-tól 13 óráig tart ügy eletet. Telelőn: 15 601, 36-599. TEJ ÉS KENYÉR A kővetkező vendéglátóhelyeken kapható vasárnap reggel 7 órától 11 óráig tej és kenyér, bolti áron: a Gyöngy cukrászdában, az Aranycsillag vendég- látóházban, a Katowice étteremben, az Egyetem étteremben, az Ifjúsági étteremben, az Otthon étteremben, a Stadion étteremben, a Diófa étteremben és a Művész bisztróban. A Bükk éti- teremben 7-töI 15 óráig lehet tejet és kenyeret vásárolni. A Gyors etterm vasárnaponként 6 órától 11 óráig árusít tejei, vajat, péksüteményt, tejterméket és kenyeret. A Hunyadi utcai tejivó vasárnap reggel 7 órától 11 óráig, A Lenin tér 1. szám alatti tejivó reggel 5 órától 9 óráig van nyitva. ÜT1NFORM: Az alábbi utakon vannak foi> S alomkoriá t ozas ok ; A 35. számú fö közlekedési írt; 13275-16675 km-szelvényei között burkolatszélesítést és -megerősítést végeznek. Útszűkület, sebességkorlátozás van, előzni tilos. a munkák várható befejezési határideje: szeptember 30. A 37. számú fő közlekedési úton, Szikszó átkelési szakaszán útépítési munka folyik, szakaszos útszűkület, sebességkorlátozás van. A befejezés várható határideje: szeptember 30. A 35. számú fő közlekedési úton, Nyék- ládháza—Debrecen 7,0—7,9 km- szelvényéig csomópontépítés, útszűkület, sebességkorlátozás van. Várható befejezési határidő: augusztus 15. A 26. számú fő közlekedési úton Miskolc—Bánréve 2,8 km-szelvények között burkolatcsere, (Miskolc, Szentoé- teri kapu) burkolatmegerősítés munkálatai folynak. Útszűkület, sebességkorlátozás van. A befejezés augusztus 30-ára várható. Ózd—Szilvásvárad 0A—1.4 km- szelvényei között burkolatcserét végeznek, útlezárás van. a forgalom terelőúton történik. Befejezési határidő: augusztus 31. A 26*. számú fő közlekedési út 21,1 km-szelvényében mucsonvi csomópontépítés folyik. Útszűkület. sebességkorlátozás van. a munkák befejezési határideje: szeptember 30. Pálháza átkelési szakaszán burkolatmcgerősitési és vizbevezetési munka folyik. Sebességkorlátozás, szakaszos útszűkület van. A befejezés várható határideje; szeptember üt«