Déli Hírlap, 1983. július (15. évfolyam, 155-180. szám)

1983-07-18 / 169. szám

Ha igen, miért nem? Diákcentrum Elmaradtak a programok és a látogatók „Hangulatos kerthelyiségével, szolgáltatásaival, szintes progra­mokkal vár a DIÁKCENT­RUM.” Vagyis várta a fiatalo­dat június 17. és július 16. kö­zött, a Gárdonyi Műt é’ődési Házban, illetve annak parkjá­ban. Az idézett mondat a Diák­centrum-belépőből — egyben műsorfüzetből — való, mely 1U forint ellenében a „nem be­lépődíjas rendezvények” láto­gatására jogosította tulajdono­sát. Ilyenek voltak — többek között — a bükki túrák, a sportrendezvények, a filmvetí­tések, a táncházak, a vetélke­dők. Nem tartozott ezek kö­zé — egy kivételével — a né­hány rock-koncert. A fogalma­zás — „Ilyenek voltak...” — nem pontos. Ilyenek lettek volna ... Tudniillik a meghir­detett programok közül Jó pár elmaradt, részben szervezési ügyetlenség, részben érdekte­lenség miatt. A Diákcentrumot a KISZ hívta életre, szerte az or­szágban. Nálunk a városi KISZ-bizottság volt a gazdá­ja, karöltve a Városi Műve­lődési Központtal. Az első Diákcentrum sikerén fel­buzdulva állították össze a nyári programot.-f TÉLEN ÖT NAPIG MENT Télen, az iskolai szünet­ben rendezték meg először a Diákcentrumot, az Ifjúsá­gi Házban. A rendezvények­nek minden nap több száz látogatója volt, a szervezők és a középiskolások egyaránt jó ötletnek tartották a programsorozatot. Hangsú­lyozzuk: az érdekeltek — a középiskolások — véleménye is az volt, ami a Diákcent- rum(ok) gazdáié. Jó, hogy van egy ilyen hely, ahol a fiatalok összejöhetnek, vál­tozatos műsorokat láthatnak- hallhatnak, egyáltalán: ki­elégíthetik társasági igényei­ket. Mert a különböző mű­velődési intézmények által szervezett rock-koncerteken kívül nem sok alkalmuk van Miskolcon a fiataloknak a társas együttlétre. (Ponto­sabban: a kulturált társas együttlétre. Tehát nem szá­mítjuk ide a villanyrendőr­nél ácsorgást, a Forinton sé- tálást. és csak jóindulattal a discókat.) + VOLT EGYSZER EGY FÓRUM PRESSZÓ De a rock-koncert sem a legjobb példa. Sokkal inkább az lehet néhány ifjúsági klub, szakkör, sportegyesü­let. Ám, mit tehet az, aki „csak” beszélgetni akar diák­társaival, egy kóla mellett, miközben — esetleg — va­lamilyen zene szól az erre a célra berendezett helyiség­ben? Keresve sem talál ilyen helyet. (Mint amilyen volt annak idején a Fórum presz- szó,) Ezt az Igényt lett volna hivatott kielégíteni a Diák­centrum. Persze, az Ifjúsá­gi Ház sem volt az igazi, nagyon hiányzott onnan egy szeszmentes presszó (nem büfé, hanem olyan helyiség, mint például az egyetemis­ták nagyszerű Rockwell- klubja). Két vígjáték Tele vagyunk panasszal, hogy a televízió szüntelenül az eszmei m mdanivalóvái traktál bennün­ket, most aztán egy szót sem szólhatunk: ezt a hét vegét a szó­rakoztatásnak szentelték. Erre mutatott máj* a szombat este fő­műsoridőben sugárzott, a magvar és az osztrák tévé által összeállí­tott Balaton—Wolf gangsee című műsor is. de miután a rendezők között ott volt a Cooptourist, is, erről több szó ne essék; nincs az a reklám, amely a Bacontól, vagy az osztrák Alpoktól el tud­ná venni a turista kedvét, bárho­gyan is szórakoztassák. Mint ahogy az osztrák vígjátékról sein Ülik Végletes következtetése­ket levonni csak azért, mert a Vasárnap esti tévészínház a Hála tűzön-vízen keresztül című ko­médiát választotta. A vígjátéknak a legna­gyobb bűne. ha unalmas, ne mondjuk hát erre sem. hogy bűn rossz volt. El is dugták a műsorszerkesztők vasárnap estére a kettes csatornára, és még a megrögzött néző is kikapcsolhatta a készüléket,, ha úgy érezte, hogy elég eb­ből a családból, amelynek sajátos hóbortjai tényleg a ritkák közé tartoznak. Kü­löncök, akik különöcöket vonzanak, akik értelemsze­rűen nem valamiféle rendet, hanem még nagyobb felfor­dulást okoznak a famíliában. Nem is érdekelné az embert, hogy mi lesz a papával, aki csak főzi életveszélyes gyógy- teáit, a mamával, aki nem győzi a férj bogarainak ká­ros következményeit kivéde­ni, és a leánnyal, aki (tőlük származván) aligha tudja szülőit megóvni, ha a men­tőangyal szerepére nem egy von Javassy nevű magyar (?) arisztokratát szemeltek volna ki, aki még cigány is a tetejében. A komédiának ez a valóban komikus voná­sa sem segített az egészen. A néző jobban tette, ha ma­radt a délutáni emlékeinél. A Csehszlovák vígjátékok című sorozat Légből kapott zenekar című filmje ugyanis aranyos volt. Nyilván gond­dal válogatták a szomszédos ország filmművészetét bemu­tató sorozatot, amelynek ez­zel a darabjával ■ a magyar néző emlékezetére is apellál­hattak. A film 1955-ben ké­szült, és azokat az időket nem kell bemutatni. Az if­jabb korosztály pedig azért szórakozhatott jól, mert a műfaj legjobbjainak az is sajátossága, hogy nem szük­séges megélni az időket, amelyekről szólnak. Á kis történelmi lecke persze nem hiányzott Jan Kadar és El­mar Klos filmjéből sem. és megmarad akkor is, ha ma már paródiának tűnnek az- akkori helyzetek. Ez éppen egy községi ün­nepségről szól, ahol az él­munkásokat, újítókat, kiváló' dolgozókat, sztahanovistákat köszöntik. És természetesen a kormány jelen levő kép­viselőit, akinek a nemcsak a bútorgyári kollektíva mun­kájával, még egy nem létező zenekarral is eldicsekszik az üzemi tanács elnöke... A. zenekar természetesen a föld alól is előkerül, és amíg mu­lat az ember, óhatatlanul eszébe jut: érdekes, hogy ne* héz időkben mennyire össze­tartoznak az emberek, Le­het, hogy éppen azért? M— Jjc A Diákcentrum ideje alatt, de nem diákcentrumi rendez­vényként adott koncertet a Gárdonyiban az Edda. Körülbelül kétezer fiatal volt kíváncsi Palaky Attiláékra. • (Temesi László felvétele) + NEM A CÉGTÁBLA SZÁMÍT Nem „becsalogatni” akar­ták a diákokat ebben a nyá­ri egy hónapban a Gárdo­nyiba, hanem kielégíteni jo­gos igényeiket. Hogy ez miért nem sikerült, annak okait nem tudni pontosan. Több tényező is közrejátszott ab­ban, hogy aligha minősít­hető sikeresnek a nyári Diákcentrum. Elmaradt pél­dául az ingyenesnek hirde­tett P. Mobil-koncert. Sokak véleménye szerint nem volt kielégítő a propaganda. Nem jött össze a „hangulatos kerthelyiség” a Gárdonyiban. Sok volt a dátummódosulás, ami rontotta a rendezvények hitelét. Lehet, hogy nem jól választották meg a helyet, a Gárdonyi meglehetősen ki­esik, és ma korántsem ör­vend olyan népszerűségnek, mint jó néhány éve, amikor „cégtábla” nélkül is „diák­centrum” volt. Talán a prog­ramok sem voltak egyfor­mán vonzók, erre utal, hogy az érdeklődés messze elma­radt a várttól. A Diákcentrum látogatói — leszámítva a rock-koncer­teket és a filmvetítéseket —, nincs mit szépítgetni ezen, leginkább a Gárdonyi Alko­tóházában tevékenykedő kép­zőművészeti táborosok vol­tak. A szervezőknek nem sza­bad feladniuk. Újra össze kell dugni a fejüket, kikér­ve a fiatalok véleményét. Gyermekeknek, az egyetemen Miután a diákok elhagy­ták. üdülők vették birtokba a Nehézipari Műszaki Egye­tem kollégiumait. Az ő fel­üdülésükre, szórakoztatásuk­ra is gondol az NME Mű­velődési Bizottsága. Július 21-én, délután öttől gyer­mekműsor lesz az E/6-os színházteremben. Ki ette meg a csokoládét? címmel bohó­cok, bábosok, énekesek lép­nek fel. Július 26-án, este 8-tól, szintén az E/6-osban a ■sülöket szórakoztatják. Já­kó Vera a Rákóczi-korszak dalaiból énekel. Működik az egyetemi mozi is. Július 15- én (a gyerekelőadások 5-kor kezdődnek) a Csizmás kan­dúrt, 20-án a Walt Disney állatbirodalma, 22-én a Flep, a róka című filmeket, 27-én rajzfilmeket, 29-én A Tenkes kapitánya című filmet vetí­tik. A felnőtteknek (este 8- tól) 21-én A Birodalom visz- szavág, 28-án a Pokoli to­rony című amerikai filme­ket vetítik. olyan helyet találni, olyan körülményeket teremteni, hogy rendezvényre vagy cse­vegésre, iskola utáni szusz- szanásra vagy kora esti szó­rakozásra kedvvel jöjjenek össze a diákok. És akkor — talán egész éven ét — élni fog ;. a miskolci.-Diákcejrt-. rum. (szabados) HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma?' — 12.45: Válaszolunk hallgatóink­nak.- — 13.00: Zenei érdekessé­gek az elmúlt hét műsorából,. — 14.37: Tiszta ház. — 14.54: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Hí­rek. — 15.05: Szóljatok, szép szavak! — Í5.50: A Living Strings zenekar filmzenét játszik. — 16.00: Bihari tájakon. — 16.30: Vilógablak. — 17.00: Hírek. — 17.05: A vezénylőpálca mágusai. — 17.32: Szintézis. — 18.02: Ho- warth: Farnaby szvit. — 18.14: Hol volt, höl nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Csurka István hangjátékaiból. — 20.05: Operettparádé. — 20.50: Egy rádiós naplójából. — 22.00: Hí­rek. — 22.20: Csoszon csodái. — 22.30: Zenekari muzsika. — 23.33: Régi lengyel muzsika. —• 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Nóták. — 12.30: Hírek. — 12.35: Kis ma­gyar néprajz. — 12.40: Táncze­nei koktél. — 13.25: Éneklő If­júság;1— 13.3S.vs Kertek esöbeft. 13.45: Időjárás- és vízállás ' jelentés. — 14.00: Héttőtől ötig... — 17.00: Választóvonal. — 17.30':’ ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. Műsor — 18.35: Kirándulás a spanyol popzenében. — 19.30: Cigányda­lok. — 20.00: Sportvilág. — 20.30: Hírek. — 20.35: Mondok egy viccet! — 21.35: Lélek és test. — 22.05: Üj nótafelvételeinkből. — 22.30: Tip-top parádé. — 23.00: Hírek. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 13.WV' Hírek. —13.07: Kórusmuzsika sztereóban. — 13.25: A Stúdió 11 felvételeiből. — 14.00: Magyar Irodalmi Arc- képcsarnok. — 14.21: A hét ze­nemüve. — 14.51: Zenekari mu­zsika. — 16.03: Magyar zeneszer­zők. — 16.40: A több szólamú grúz népzene. — 17.00: A Z. Z. Tröp trió felvételeiből. — 17.30: Klasszikus operettekből. —18.00: Wagner: A Nibelung gyűrűje. — 19.00: Hírek. — 19.05: Purcell- művek. — T9'.35:' Egészségünkért! — " 20.00;- Nagy.- siker -vol£!:: 21.00 r. A Poptarisznya dalaiból. — 22.20: Operaest. — 23.30; Hí­rek. Harmadszor Magyarországon Andreas Weiss ezúttal má­sodszor vett reszt a televí­zió nemzetközi karmester- versenyén, s most jár Ma­gyarországon harmadszor. A Miskolci Szimfonikus Zene­kart dirigálja ma este a diósgyőri várban. — Az első kézenfekvő kér­dés: hogyan lett zenész. S mit jelentett önnek ez a kar­mesterverseny? — Zenészcsaládból szár­mazom, apám zongorista, anyám hegedűs. Gyerekko­romban néhány évig anyám tanított hegedülni, de nem volt elég szigorú, s fgy kür­tös lett belőlem. Két test­vérem is zenész, s így csa­ládi koncerteket rendezhet­tünk. Ezeken én dirigáltam. Érettségi előtt (Frankfurt­ban, a szülővárosomban) egy diákzenekart vezényeltem. 1972-ben kezdtem a zenei tanulmányaimat, zenetanár szakon. 1976-ban Heidél- bergben átvettem egy diák­zenekart, amelynek mind­máig vezetője vagyok. 1980- ban az- NSZK-ban karrríes- terversenyt nyertem. Igen nehéz sikert aratni karmes­terként Németországban, mert sok a jól képzett ze­nész. Ezért fontosabb a ver­seny. Csak példaként mon­dom, hogy az egyik kisvá­rosban, Reutlingenben pá­lyázatot hirdettek karmester állásra, s erre 150-en jelent­keztek. Ez még az idei ver­seny előtt volt. Akkor még esélytelen voltam, de a té­véverseny óta (Andreas sjr A kép még az emlékezetes karmesterversenyen készült (Lippai Ágnes felvétele) Weiss a második lett) több menedzser megkeresett, tár­gyalnak velem. Sokáig la­tolgattam, hogy benevezzek-e most a múltkori jó helyezés után (1980-ban ötödik lett), mert nagy volt a kockázat, hogy kieshetek az elődöntő­kön, de olyan jól éreztem magam Magyarországon, hogy mégis eljöttem. — Milyen zenét szeret diri­gálni? Miért fgy állította ösz- sze a mai programot? — Mozart mindenekfelett, de mellette másokat is sze­retek. A ma esti koncert­nél figyelembe kellett ven­ni a körülményeket. Mozart nem érvényesülne a szabad­téren. Ezért választottam ro­mantikus zenét, illetve olyat, amelyben az egész zenekar meg tud szólalni. Weber operanyitánya azért kedves emlék, mert ezzel nyertem meg a versenyt odahaza. Beethoven IV. szimfóniája új felfedezés nekem, mert nemrégen ismerkedtem meg vele, Dvorák IX. Újvilág szimfóniáját a zenekar miatt választottam. A Miskolci Szimfonikus Zenekar nagyon jó együttes, profi, szeretnek dolgozni. Igen baráti, jó légkörben próbálnak, de méltatlan körülmények kö­zött. (Az Ifjúsági Házban — a szerk.) Azt kívánom ne­kik, hogy kerüljenek a ké­pességeikhez méltó körül­mények közé. — Milyen terve van még a nyárra? — Legközelebb Szombat­helyen lesz koncertem, 28- án. Ott. Beethoven V. szim­fóniáját, Liszt Les Preludes- jét és Haláltáncát dirigá­lom, s van már felada­tom augusztusra is. Két kon­cert között pihenhetek. (horpácsi) Miskolci rádió: 17.00: Hírek, Időjárás, műsorismertetés. — 17.05: Hétről hétre, hétlön este. Zenés magazin. Vendégünk: Ko­vács Nándor országgyűlési kén- viselő. Telefonügyeiét: 35-510. Szerkesztő: Horváth Kálmán. (Közben: El szeretném mondani. Gyáriás Imre jegyzete. — Válar, szolunk Hallgatóink. tevéiéire.». Karosai Nagy Éva összeállítása.! — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. — 18.15: Sport. — 18.23;- Szemle az Eszak-Magyarorszag, a Déli Hírlap, a Heves megyéi Népújság, valamint a Nógrád ked­di számából. Szlovák televízió': n.dor Kató-' nák műsora. — 17.50: Orvosi.fa-', nácsok. — 18.00: Kaleiöeszkúp-V — 18.45: A szocialista országok életéből. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: A karnevál első napja. Zi.15: Mehek és méhészek. 21.35: Zenés műsor. — 22.00: Vi­lághírűdé. — 22.15: Az NDK Tv zenés szórakoztató műsora. Kiállítások: Mini Galéria (8-r. 17) : Gyermekrajzok. " ; •*'v' Zenés nyári színház (Ko^mh. Művelődési Ház udvara, .8 óra);.' Mandragora. ■ . M :•. ÍSftb Filmszínházak: Béke (14, hp6. és 8): Old meg a Sogutu! (mb. szí., japán, 16 évéri felülieknek, III. heiyar!) — Béke kamaramo­zi (4): A katona és az elelaju- (mb. szovjet). — (6): Koma drib, amerikai, 16 éven felülieknek, III. helyér!) — Kossuth (í3): Fényjel a hídnál (mb. szí. szov­jet). — (hn5): Viadukt (szí. ma­gyar'—amerikai—NSZK). — (7): a" Seriff es az idegenek (mb. szí. olasz. II. hely ári) — Hevesy Iván Filmklub (15): Cabiria éj­szakái (olasz, 16 éven felüliek­nek !) — (f7): Picasso kaland­jai (szí. svéd. 14 even telüliek- nek!) — Táncsics (£4): Matyi, miért nem szeretnek a lányok? (mb. szí. csehszlovák). — (f6 és 18) : Szökés a halai elől (mb. szí, francia, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Táncsics kama- ramozi (6): Szamurájok és ban­diták I—II. (szí. japán, 16 éven felülieknek, dupla és III. hely­ár!) — Szikra (hn3): Ne sápadj! (magyar). — (5 és n8): A hét mesterlövész (szí. amerikai, II. helyér!) — Petőfi (4 és 6): A zsarolás (szí. román). — Petőii Filmklub (8): A 3. számú űr*.; bázis (szí. angol, 16 éven fe- ‘ lülieknek, III. helyári) — Fák­lya (4, 6 és 8): Végállomás (mb.' szí. NSZK, 18 éven felülieknek,­II. hely ári) — Fáklya kamara - mozi (£S): Abba (szí. svéd, 11. helyár!) — Ady (7 és 9): A bé- tyárlrapitány (mb. szí. román). • — Tokaj vendéglátóház (f8): Har tásvadászok (szí. magyar. 14 éven felülieknek!) — Krúdy' (Í7): Viadal (mb. szí. román). — • Vasas parkmozi (9): öld meg a Sogunt! (mb. szí. japán, 16 éven felülieknek, III. helyár!) — HA-' mór (f6): Jézus Krisztus Szu­persztár (szí. amerikai, kiemelt * és III, helyár 1) — Pereces (6): A karatéző Cobra visszatér (riib. szí. japán, 16 éven felülieknek, ’ III. helyár!) — Egyetem étterem " (9): Majmok bolygója (szí. ame­rikai. III. helyár!) — Avas-déli mozi (9): Jézus Krisztus Szuper­sztár (szí. amerikai, kiemelt és ' III. helyár!) — Népkerti mozi : (9): Akit Bulldózernak hívtak (mb. szí. olasz. III. hely ár!) KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25: Lélek és test. — 8.55: Ta­kács Béla nótákat énekel. — 9.10: Operettfinálék. — 9.44: Játsszunk a billentyűkkel! — 10.00: Hírek. — 10.05: MR 10— 14. — 10.35: Schubert: Rosamun- da. — 11.35* Iíháron ladikján, vagy az öregedés tünetei. Petőfi rádiö: 8.00: Hírek. — 8.05: Magyar művek rézfúvókra. — 8.20: Csoszon csodál. — 8.30: Hírek. — 8.35: Társalgó. — ío.oo: . Zenedélelőtt. 3. műsor: 9.00: A Magyar Rá­dió és Televízió szimfonikus ze­nekara látszik. — 10.28: János vitéz. — ll.oo: Hírek. — ij%j: Külpolitikai könyvespolc. — 11.20: Dzsesszfelvételelnkből. — 11.43: A főszerepben: Jelena Obrazcova. Wiens Weiss vezényel

Next

/
Oldalképek
Tartalom