Déli Hírlap, 1983. július (15. évfolyam, 155-180. szám)
1983-07-12 / 164. szám
iYagy jöi'ö előd Lszögpuszta A kevesebb (Folytatás az 1. oldalról) A jelenlegi gazdasági körülmények között nem mindegy, tudunk-e olyan vonzerővel hatni a külföldire, hogy kimozduljon otthonról, es nálunk töltse el szabadágát s költse el pénzét. Ebben a kegyetlen versenyben mind kulturáltabb és színvonalasabb szolgáltatásokat kell biztosítani, s lehetőleg nem méregdrágán. Nem elegendő csupán árainkban elemi a nemzetközi színvonalat: keresnünk kell olyan területeket, ahol adottságaink jók, s ami vonzza az idegeneket. Ilyen lehet a lovas turizmus. Nem véletlen, hagy az IBUSZ a hagyományos évi sajtótájékoztatóját olyan helyen tartotta, ahol már három esztendeje rendeznek egyéni és csoportos lovast ú- rákat. Ez a kis helység a Baranya megyei Üszögpuszta. Igaz az autóstérképen még hiába kerestük a Pécshez közeli tanyát, abol egy romos kastélyt reprezentatív vendégfogadóvá alakított át a Pécsi Állami Gazdaság. * Nagy sikert arattak a kis lovasok a pánik idomításával Vállalkozásukba az IBUSZ is „beszállt” néhány millióval. A Budapestről Mohácsra szárnyashajón, onnan ÜszögAz akadály felett (Herényi László felvételei) pusztára autóbusszal utazó újságírók valóban jól érezték magukat, impozáns látvány volt a Pécsi Állami Gazdaság lovasiskolájának felvonulása. A bemutatót a lovasiskola mellett felépített, tízezer nézőt befogadó ügető-, ugrató-, díjlovagló, valamint íogathajtásra is alkalmas pályán tartották. Szinte nincs nap, hogy ne kelljen megmozgatni a lovakat a sűrűn érkező turistacsoportok miatt, akik nem hiába teszik meg ide a hosz- szú utat. Ma tartja tanácstagi fogadóóráját Lőrincz -, Zoltán, Mátyás király u. 21. sz., 18 órakor. Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját Gyúró József- né, II. kerület, Középszer u. 15. sz. 8,3., 18 órakor. „Tíz éve nem ettem fagylaltot" Cukorbetegek örömére Milyen az íze? Mennyibe kerül? Mennyit lehet enni belőle? — ehhez hasonló kérdéseket tettek fel a cuKor betegek tegnap délután a Szárnyas ételbár előtt. Nem kei! nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy kijelentsük: a diabetikus fagylalt hírét — jó hírét — hamar szárnyra kapják majd a miskolciak. A diabetikus fagylalt megyei premierje sikeres volt. s várhatóan az lesz a többi „előadás” is. Nyáron mindenki szeret vagy szeretne tagylaltozni. Hazánkban több mint 300 ezren szenvednek cukorbetegségben, és még többen fogyókúráznak. A Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat újfajta fagylaltot kísérletezett ki. számukra. A 73 éves Adamovics Bé- láné, miközben megkóstolta a kávé- és csokoládéízű fagylaltot így adott hangot örömének : — Tíz éve nem ettem, nem ehettem fagylaltot. Cukorbeteg vagyok, ezért kellett lemondanom róla. Nagyon megörültem, mikor meghallottam a hírét, s alig vártam, hogy megkóstoljam. Finom az újfajta készítmény, és igen jólesik ebben a melegben. Most márrendszere- *en fogok idejárni. — Két diáklány, Domina Eri- | ka és Tiszai Julianna — a budr pesti Egészségügyi Főiskola 3. éves hallgatói — elmondták, hogy szívesen ajánlják majd a betegeknek. Dietetikai szakra járnak, és jelenleg nyári gyakorlatukat töltik a megyei kórházban. — Finom mind a kétféle fagyi, de talán a kávé jobban sikerült... — jegyezték meg. Egy ' középkorú férfi rövid véleménye: '— Jó, csak forgalmasabb helyen kellene árusítani. Egyébként három éve nem ettem fagylaltot. .. Sánta Jánosáé megkérdezte: — Mennyit lehet fogyasztani belőle? A tagylaltpremieren részt vett őr. Holodnyák Mária megyei dietetikus, dr. Tóth Judit, a KÖJÁL egészségnevelési osztályának vezető főorvosa, valamint dr. Prónay Gábor kandidátus, a megyei kórház osztályvezető főorvosa. Prónay doktor válaszolt a kérdésre: — Két gombóc a napi fogyasztható szénhidrát egytit- zedét tartalmazza csupán. A cukorbetegeknek ennél többet nem ajánlatos egy napon fogyasztani. A diabetikus fagyi legfőbb előnye, hogy nincs benne cukor, de a szén. hidráttartalma is fele a hagyományosénak. Baranovfszki Ferenctól, a Gyors étterem üzletigazgatójától kérdeztük: mennyi fogyott eddig belőle? — Egy óra alatt 14 kilogramm, ami körülbelül 140 adagnak felel meg. Sokan termoszban vitték . . . — Számíthatunk választék bővítésére? — Igen, méghozzá hamarosan. Kísérletezünk ^a gyümölcsváltozattal; szeretnénk diabetikus citrom- és na- rancsízű fagyit is forgalomba hozni. Még annyit, hogy a diabetikus készítményt bárki fogyaszthatja. hétfőn, szerdán és pénteken délután a Szárnyas ételbárban. (temesi) A form» kész, de a tartalom . hibádzik! — ebben a. mondatban teltetne summázni a miskolci egészségügyi párt-vb megállapításának lényegét. A tegnap délután tárgyalt téma újszerű és izgalmas volt: a végrehajtó bizottság tagjai egy felmerés alapján elemezték, hányféle értekezlet és rendezvény ad módot városunk négy nagy egészségügyi intézményében — a megyei kórházban, a tüdó- kórházban, a Semmelweis Kórházban és a Vasgyári Kórházban — arra, hogy a dolgozók széleskörűen tájékozódjanak az általános szakmai és politikai feladat okról, s a munkahelyüket közvetlenül érintő alapvető kérdésekről. Önmagában már az is újdonság, hogy egyáltalán elkészült egy lista, amely tételesen számba veszi a különböző rendezvényeket, üléseket es értekezleteket. Országos gond ez; sokfelé tenne jó szolgálatot hasonló felmerés! 71-féle testület és fórum működik ugyanis egészségügyi intézményeinkben. Ezek egy része évenként 2— 3 alkalommal, túlnyomó része azonban ennél gyakrabban hívja össze tanácskozásra az érdekelteket. GROTESZK HELYZET Kiszámították, hogy ennek a 71 testületnek és fórumnak a működtetése évenként annyi időt igényel az egészségügy különböző területein dolgozóktól, amennyi kilencven embernek az egész évi munkaidejét fedezné. Ha valamennyi fórum magas színvonalon töltené be feladatát, ez a szám akkor is meggondolkodtató volna. A tapasztalatok azonban sajnos azt mutatják,' hogy az ilyen rendezvények sokszor adósak maradnak éppen azzal, amiért rendezték őket: hogy ugyanis az ezeken nyert tájékozódás alapján a munkahelyi demokrácia a k.vánt. mértékben érvényesüljön. A végrehajtó bizottság a többi között megállapította: a kiépített és funkcionáló fórumok ellenére az utóbbi években egyre többen teszik szóvá, hogy a dolgozók tájékozottsága hiányos, a döntésekbe való bevonásuk formális, az érdekegyeztetés mechanizmusa akadozik. Társadalmi tisztségviselők, pártós állami vezetők jelzik mind gyakrabban, hogy a széles körű fórumrendszer működtetése rendkívül időigényes, a rendszeren belül sok a párhuzamosság, nem ritkák a négy órát is meghaladó értekezletek, s hogy ezek mesz- szemenő többsége a munkaidő értékes időszakában — 13—14 órától — kezdődik, ami gyakran megzavarja a szakmai feladatos: hiánytalan elvégzését. Helyenként előfordul olyan groteszk helyzet, hogy munkaidőben kerül sor az értekezletre, s a szakmai feladatot munkaidőn túl kell ellátni, bepótolni. HASZNOSAN VAGY FÖLÖSLEGESEN Szomorú tapasztalat, hogy az értekezletek és rendezvények többsége nem képes szolgálni a fejlesztési célokat, mert a mindennapok soOszkár, az őr strucc A szer tolvajok ezentúl két- is meggondolják, hogy elemei jenek-e valamit is Fletcher Nayr.es roncstelepéről. A bontótelepre ugyanis Oszkár, egy két méter magas strucc vigyáz. A Mississippi állambeli Lambert városban élő Haynes roncstelepén egy jó darabig két doberman kutya volt a házőrző, de a tolvajok könnyen kijátszottak az egyébként félelmetes ebeket. A struccot egy állatvásáron látta meg a teleptulajdonos. Arra lett figyelmes, hogy az emberek óvatosan áthúzódnak a másik oldalra egy ketrec előtt;- a strucc csőrétől tartottak ... Akkor vetődött fel az ötlet Hay- nesben — házőrzőnek négyszáz dollárért megvette a két méterre nőtt „madarat”. ián ismételten jelentkező, szervezetlenségből, fegyelmezetlenségekből, hiányokból adódó konfliktusokat igyekszik csillapítani, ám végleges megoldást csak ritkán produkál. Akadnak témák, amelyek számos fórumon évenként olykor kétszer is napirendre kerülnek anélkül, hogy megoldást nyernének. Közrejátszik ebben az is, hogy esetenként a megoldáshoz szükséges döntés jogköre több lépcsővel magasabb szinten van. Ismételten pedig éppen azért tűzik napirendre, mert az alsóbb szintű fórum korábbi állás- foglalását felsőbb szinten nem vették figyelembe. A felmérés során általános véleményként fogalmazódott meg.' hogy nincs fontos vagy kevésbé fontos fórum vagy értekezlet, csak hasznos vagy fölösleges van! Ez utóbbiak pedig nemcsak a- szellemi energiákat pazarolják, de elrabolják'az időt is a lényegi munkából. Éppen ezért a végrehajtó bizottság úgy döntött: javasolja a politikai, tömegszervezeti és szakmai szerveknek, hogy ki-ki vizsgálja felül saját fórumait, s szüntessék meg azokat, amelyek nem képesek megfelelni feladataiknak. AZ ORVOSOKAT IGÉNYBE VESZI I Köztudott, hogy az egészségügy különböző területein dolgozóknak szakadatlanul tovább kell képezni magukat. A továbbképzés túlnyomó része szervezett oktatás keretében történik. Ez pedig nagy létszirtnú előadógárdát igényel. Főként orvosokat. A megyei kórház orvosai például a legóvatosabb becslések szerint is. évi 12 ezer órát fordítanak a különböző szintű tanfolyamok lebonyolítására. 's ebben még. nincs is benne a felkészüléshez szükséges idő. A legnagyobb gondot ézen a területen az okozza, hogy az oktatás többnyire az egészségügy számára légértékesebb délelőtti órákat veszi el az orvosoktól. S ráadásul úgy, hogy őket eredeti munkahelyükön nincs, akj pótolja, ritkán adódik lehetőség tanulmányutakra, egyszóval: az óriási mértékű oktatási feladatok ellátásának feltételei nincsenek biztosítva. A végrehajtó bizóttság ezekből a tényekből .arra a megállapításra jutott, hogy a továbbképzés rendszere revízióra szorul, éppen mert a jelenlegi a tapasztalatok szerint mechanikus is. s a kellőnél kevésbé hatékony. A végrehajtó bizottság az elemző felmérés alapján több javaslatot dolgozott ki a rendezvények összehangolására, s hatékonyabbá tételére. A különböző szervek legalább egv hónappal előre tervezzek az értekezletek, tanácskozások időpontját, hogy. a meghívottak Is össze tudják hangolni saját szakmai programjukkal. A kezdő időpontokat lehetőleg ügv kell meghatározni, hogy a legkisebb mértékben zavarják a szakmai feladatok ellátását. A legnagyobb tömegeket mozgató rendezvényeket gyakrabban kellene a szombati napokra szervezni, amiként ezt a termelőegységeknél is teszik. Es nersze az sem árt. ba az előadók és hozzászólók összefogottabbak. s nem kalandoznak el a napirenden szereplő témáktól. <r> Kirakatban a közlekedés A legjobb pályaművek Néhány miskolci kirakat az elmúlt napokban a szokottól eltérő képet mutatott : nem az üzletekben kapható árukra hívta fel a figyelmet, hanem a közlekedés veszélyeire. Egy- egy fotó, makett vagy bábu a baleseti forrásokat demonstrálta. A Borsod megyei Közlekedésbiztonsági Tanács felhívására készültek ezek a kirakatok, nemcsak városunkban, hanem a megye jó néhány településén is. A pályázat célja az volt, hogy ily módon is jobban figyeljünk a közlekedésre, betartsuk szabályait, és ezzel megelőzzük a baleseteket Az ötlet hasznosnak bizonyult, mert különös«! a forgalmas helyeken, igen sokan megálltak nézelődni a kirakatok előtt. Bizonyára él is gondolkodtak a látottakról*, és talán óvatosabban közlekednek a jövőben. A Közlekedésbiztonsági Tanács tegnap értékelte a kirakatokat. Az első díjat a 11U. számú Konfer-bolt (Pátriaház) nyerte (Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat), a második a Búza téri Árucsarnok (Unió Áfész), a harmadik a 193. sz. Papírbolt (Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat) lett. A helyezetteket 1000—3000 forinttal jutalmazták. Látni és látszani — hirdeti az Arucsarnok előtti vitrin berendezése, az Unió Áfész verseny kirakata. több lehet Az egészségügyi párt-vb az érteliezleiékről