Déli Hírlap, 1983. július (15. évfolyam, 155-180. szám)
1983-07-05 / 158. szám
XV. ÉVFOLYAM, 15$. SZÁM 1983. JÚLIUS 5., KEDD Pakisztán Izraeli Lombázástói tart Pakisztán óvintézkedéseket tesz nukleáris létesítményeinek védelmére, mivel attól tart, hogy Izrael 7— a Bagdad környéki atomreaktor elleni, két évvel ezelőtti akciója mintájára — támadást intéz ellenük — jelentette ki sajótértekezletén Mohammad, Ziaul Hak, pakisztáni elnök. A pakisztáni Kahutában építendő atomipari létesítmény, amely dúsított uránt állít elő, kizárólag békés célokat szolgál — mondta a pakisztáni elnök. Ziaul Hak cáfolta, hogy Pakisztán atombomba előállításán dolgozna, és hangsúlyozta: George Shultz, a pakisztáni látogatáson tartózkodó amerikai külügyminiszter is elfogadta az atomerőmű békés rendeltetéséről szóló pakisztáni közlést. ® Mem *is ügyességet és bátorságot igényel az a munka, amit a napokban kezdtek e! a Közúti Gépellátó Vállalat dolgozói. Az avasi kilátó betontüskéjének csúcsára kúsztak fel, hogy leszereljék az elöregedett antennákat. {Riport a 3. oldalon.) {Kerényi László felvétele) Szerelőakrobaták Csádi felkelők A Hisszén Habré csádi elnökkel szembenálló erők —, amelyek Gukuni Veddel volt államfő irányítása alatt' állnak — az ország északi részén, elfoglaltak három várost — jelentette be a felkelők szóvivője. H: 1,40 FORINT strandokon Pakisztánból jövet közel- keleti kőrútjának első állomására, Szaúd-Arábiába érkezett tegnap George Shultz amerikai külügyminiszter, aki bejrúti értesülések szerint ma Libanonban, szerdán Szíriában, csütörtökön pedig Izraelben -tárgyal a május 17-én aláírt izraeli— libanoni megállapodás végrehajtásáról, illetve a Libanonban levő külföldi csapatok kivonásáról. A szaúdi vezetőkkel folytatott konzultációk .célja az arab világ > légkörének tanulmányozása. ' á damaszkuszi látogatás előkészítése. Gyakorlati jelentőségű amerikai kezdeményezés nem várható Amin Dzsemajel libanoni államfő július ?,2-i és Menahem Begin izraeli miniszterelnök július 27-i washingtoni látogatási előtt. Visszavarrt kar • : • • 'i ,■ (CIKK A 6- OLDALON Folytatódjon az együttműködés í ■ vi«' < Megkezdődtek a szovjet—■yugatnémet tárgyalások jfc Tüntetést rendeztek az euro rakéták tervezett telepítése ellen a hollandiai Woensdrecht közelében. A középen álló felvonulók plakátján a felirat: „Az asszonyoknak, a pénzt, ne bombákra!” Ürtargonca Tárgyszerűnek és nyílt lég- | körűnek nevezték Moszkvában a tegnapi szovjet—nyu- J gatnémet hivatalos megbe- : szélest, amelyen a két ország kapcsolatairól és a nemzetközi élet legidőszerűbb kérdéseiről volt szó. A tárgyaláson szovjet részről jelen volt Nyikolaj Tyi- honov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Andrej Gro- miko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökének első helyettese, külügyminiszter, Dmitrij Vsztyinov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztére és Leonyid Kosztaüdov, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének helyettese. A tárgyaláson a Német Szövetségi Köztársaságot Helmut Kohl szövetségi kancellár és Hans-Dietrich Genscher alkancellár, külügyminiszter képviselte. A kiadott közlemény szerint a megbeszélésen szovjet részről hangsúlyozták, hogy a Szovjetunió az NSZK-val fenntartott kapcsolatai alapjának a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének elvét tekinti. A tárgyaláson szovjet és nyugatnémet részről is kívánatosnak mondották, hogy folytatódjon a két ország közötti konstruktív együttműködés. Rámutattak arra, hogy a Szovjetunió és az NSZK közötti gazdasági együttműködés, miközben számottevő hasznot hajt a két fél számára, kedvező hasal van kapcsolataik egészére nézve is, A nemzetközi kérdések áttekintése során nagy figyelmet' szenteltek az európai biztonság problémájának, amely különösen élesen vetődik fel, tekintettel arra, hogy Nyugat-Európa, s elsősorban az NSZK területére új, közepes hatótávolságú amerikai nukleáris fegyvereket akarnak telepíteni. A Szovjetunió képviselői a tárgyaláson kifejezték azt a reményüket, hogy az NSZK kormánya, számot vetve az adott körülmények között reá háruló felelősséggel, olyan realista álláspontra helyezkedik ebben a kérdésben, amely megfelel á béke és a nukleáris háború elhárítása érdekeinek. Helmut Kohl síkra szállt amellett, hogy mélyüljenek és szélesebb körűvé váljanak a Szovjetunió és az NSZK kapcsolatai a legkülönbözőbb területeken. Hangsúlyozta, hogy e jószomszédi és hosszú távú kapcsolatoknak a moszkvai szerződés, valamint más szerződések és megállapodások betartására kell épülniük. A kancellár kijelentette, hogy az NSZK kitart a béke, és az erőszak alkalmazásáról való lemondás politikája mellett. Hangsúlyozta azt is, hogy az NSZK a NATO szövetségi rendszerének tagja. Az európai közepes hatótávolságú rakéták kérdéséről szólva Helmut Kohl megismételte a NATO kettős határozatának alátámasztására szolgáló, már ismert korábbi érveket. A tárgyalások ma -folyta-, tódnak*. Második munkahetét kezd te meg a világűrben Vlagyimir Ljahov és Alekszandr Alekszandrov. A két szovjet űrhajós, miután a hét végét a programnak megfelelően- ‘ pihenéssel töltötte, hétfőn hozzákezdett a Kozmosz— 1443 kirakodásához. A Szal- jut—7 űrállomással március 10 óta összekapcsolva keringő űrjármű 3 tonna súlyú szállítmányt vitt magával az űrhajósoknak. Ennek kirakodását a Kozmosz berendezés séhez tartozó, síneken mozgó targoncák könnyítik meg. Ljahov és Alekszandrov előkészíti a Szaljut—7 fedélzetén levő NDK-gyártmányú fényképező berendezést is, amellyel felvételeket készítenek a Föld kontinenseiről és óceánjairól. A két kozmonauta sikerrel esett át ' a súlytalansághoz való alkalmazkodás első, legnehezebb szakaszán. Országos orosz nyelvi tábor nyílt Győrött. Háromhetes programjában az ország minden tájáról száz közép- iskolás vesz részt, Moszkvából es Kijévböl pedig félszáz szovjet egyetemista érkezett. A délelőttöket intenzív nyelv- tanulással töltik, az oktatást szovjet és magyar pedagógusok irányítják. A két magyar és szovjet diákokból álió kis Földrengés Costa Ricában ÍKet erős földrengés rázta meg a Közép-Amerikában fekvő Costa Rica délkeleti területét. A Richter-skála szerint 6,3 fok erősségű földmozgást földcsuszamlások követték. Az első jelentések egy halálos áldozatról és -13 súlyos sebesültről számolnak be. Az idei év első felében vezette be az új áramszámlázási rendszert az ÉMÁSZ. Mivel emiatt másként kell alakítani a családi költségvetést, az ÉMÁSZ szakemberei mindent megtettek, hogy időben és kellő részletességgel tájékoztassanak mindenkit a tudnivalókról. Vajon eredményes volt-e a propaganda? — kérdeztük Szabó Jóközösségek, az úgynevezett trojkák szabad idejükben is gyakorolják az orosz nyelvet. A tábori programút közös éneklések, a Szovjetunióval és Magyarországgal kapcsolatos vetélkedők, továbbá kulturális és sportműsorok színesítik. A győrihez hasonló nyelvi táborok nyílnak Tatán és Nyíregyházán. Ilyenkor, kánikulában na* ponta több ezren keresik fel a miskolci strandfürdőket. Tegnap jó időt fogtunk ki, így kíváncsiságunkat — hogyan készültek fel a nagy tömegek fogadására, és milyen az ellátás? — az átlagos hétköznapi forgalom tükrében elégíthettük ki. Elsőként a diósgyőri Vérfürdőben jártunk (képünk), (Cikk az 5. oldalon) zsettől, az ÉMÁSZ pénzügy) osztályának vezetőjétől. — A változás lényege, hogy 12 hónap alatt öt azonos összegű részszámlát kell fizetni, s hatodikként egy végszámlát, ami az évi valódi fogyasztás, s a kifizetett részszámlák összege közötti különbséget jelenti. A részszámlák összegét az előző 12 hónap átlagfogyasztása alapján számítottuk ki, s kértük, hogy aki túl kevésnek vagy soknak találja az összesét, kérjen módosítást. A 120 ezer miskolci fogyasztó közül csak néhány százan éltek ezzel a lehetőséggel. Hogy sikerült mindenkinek megismerkedni az új rendszerrel, azt az is bizonyítja: nemcsak a részszámla összegének csökkentését kerték. hanem emfelé-/ sét is. Ez mindenkinek ió! felfogott érdeke, hiszen ha túl kicsi a részszámla összege, s nagy a fogyasztás, túl tetemes lesz a hatodik számla, a végelszámolás. Orosz nvelvi táborok Ma reggeli felelőn őfmódi áramszámla