Déli Hírlap, 1983. július (15. évfolyam, 155-180. szám)

1983-07-04 / 157. szám

4L 1 Nemcsak sportolóknak, Kűanya« teniszpálya a Honvédnél Az utóbbi években meg­szokhattuk, hogy a Honvéd Papp József SE sportkombi­nátja egyre szépül, bővül. A füves labdarúgópálya után műanyag sípálya, bitumenes kézilabda- és két teniszpá­lya épült. A kör még nem zárult be; szombaton mű­anyag teniszpályával gyara­podott a létesítmény ... Nagy László ezredes, az egyesület elnöke adta át a fehér sport szerelmeseinek az értékes küzdőteret. Nem túl­zás ez, hiszen csak a mű­anyag, a tartozékokkal együtt 200 ezer forintba került. A pálya azonban ennél jóval többet ér, ha a kialakítási munkát — amelyben Kato­nák is közreműködtek — hozzá vesszük. A megnyitó beszédben Nagy László ezre­des hangsúlyozta, hogy ez­zel a 30 fős szakosztály tag­jai korszerű körülmények között gyakorolhatnak, mert a pálya rossz idő esetén, akár télen is alkalmas a te­niszezésre. Előnyeihez tarto­zik még, hogy a karbantar­tás nem olyan munkaigé­nyes, mint a salakos pályá­ké. A heti két edzés haté­konyságát azzal is fokozni kívánják, hogy hamarosan felépítenek majd egy tenisz­falat is. Az egyesület nyol­cadik szakosztályának elnö­ke Márton András alezredes, az intéző Fodor István őr­nagy, az edző Barta János. Az új pályát nemcsak a sportolók használhatják majd, hanem mindazok, SZAMÓCA .ŐSZIBARACK AURA. SARCA BARACK A GYÖNGY ÜDÍTŐIÜL CSXLkD (äMim ^ ÚJ/IBB TKGJK. 3(c Az első párosmérkőzés az új műanyag pályán. (Temesi László felvétele) akik meg akarnak ismerked­ni a szép sportággal, illetve rendszeresen kívánnak teni­szezni. Kedd, csütörtök ki­vételével óránként 50. éven­te 1000 forintért bérelhető a pálya. Júliusban 6—14 éves gyerekek számára indul tan­folyam, ennek keretében a résztvevők 20 óra alatt is­merkedhetnek meg az ala­pokkal. A részvételi díj 400 forint, a szakosztály vezetői még elfogadnak jeientkezést. A pálya egyébként min­dennap 6—20 óráig tart nyitva, T. L. Az országos összetett honvédelmi versenyen SOHA jcxm &$n □ Nagykanizsán rendezte meg az MHSZ Országos Központja az összetett honvédelmi verseny or­szágos bajnokságát. A három napig tartó, többféle sportág számaiból álló küzdelemben min­den megyéből és a fővárosból 3—3 nő, ifi és felnőtt férfi alkot­ta kilenctagú csapat vett részt, amelypek mindegyikét az előző helyi versenyek legjobbjaiból válogatták össze. A B.-A.-Z. megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat /elv ét élt hirdet az alábbi munkakörökbe: ♦ autószerelő ♦ karosszéria-lakatos szervizmunkás utazó rakodó + segédmunkás Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, a 8-as autóbusz végállomásánál. A Volán 3. sz. Vállalat felvételt hirdet az alábbi munkakörbe: MISKOLC TELEPHELYRE: gyors-gépíró kovács ♦ hőkezelő ^ karosszéria-lakatos + anyagkiadó + seaédmunkós. Jelentkezés: Miskolc, József A. u. 70. sz., munkaügyi osztály, III. emelet, 312. szoba. Borsod megye színeiben a miskolci járásból — főleg Nyék- ládházáról — négyen, Kazincbar­cikáról ketten versenyeztek, s egy-egy leninvárosi, sátoraljaúj­helyi és szerencsi versenyző sze­repelt még az együttesben. A mieink példásan megállták a helyüket, a három csoport va­lamennyi tagja minden verseny- számban az első tíz helyezett között végzett. Ebben szerepet játszott az is, hogy egy héten át edzőtáborban együtt készül­tek a nagy versenyre. Az ifik között a 17 éves le­ninvárosi Drengübák Attila meg­nyerte a terepfutást, a felnőtt férfiak csapata pedig mind az akadályversenyben, mind a párbajlövészetben második lett. A végső összesítéskor kiderült, hogy Nógrád megye csapata nyerte meg a bajnokságot, s a borsodiak kevés különbséggel a második helyre kerültek, ami az erős mezőnyben szintén nagy­szerű fegyvertény. ^ ^ T. I. A nemzetközi teniszver­seny döntőjében Taróczy Ba­lázs 7:6, 7:6 arányban győ­zött a nyugatnémet Maurer ellen. A férfipárosok küz­delmében Maurer honfitár­sával, Popp-pal 4:6, 7:5, 6:3 arányban diadalmaskodott a Meister, Hermann (amerikai, nyugatnémet) párral szem­ben. A győztesek az elődön­tőben a kétszeres világbaj­nok Taróczy, Günthardt párt búcsúztatták. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Pál Sándornak és Bodor Julian­nának Mónika; Czimbalmos Sán­dor Lászlónak és Vaskó Erzsé­betnek László; Berta Józsefnek és NCigy Évának Nikolett: Dohány András Jánosnak és Terencsin Gyöngyi Jolánnak Gábor; Kor­mány Bélának es Borbély Erzsé­betnek Béla; ördög Jánosnak és Púin oki Évának Krisztián; Leczó András Tibornak és Havasi Eri­kának Laura: Papp Jenőnek és Dávid Anikónak Krisztina; Laka­tos Györgynek és Tóth Máriának Renáta nevű gyermeke. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Kalic Dezső és Zsolnai Györ­gy: Mária; Juhász László és Tóth Judit; Paróczay Gábor és Lévai Erika; Bojó László István és Mészáros Mária; Urban János és Solymosi Erika; Horváth József és Bitó Ibolya. alles 95 A METÁLSZQLG. Ipari és Szol­gáltató (Szakcsoport felvételre ke­res festőket, asztalosokat — jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet; minden munkanap, fél 8 órától 15 óráig a helyszínen, Mis­kolc, Kruspér István u. 1. szám, vagy telefonon, a 36-818-as szá­mon. Felveszünk tervezési gyakor­lattal rendelkező közlekedés- építő mérnököt irányító tervezői munkakörbe. Jelentkezés: AG- ROBER B.-A.-Z. megyei Kiren­deltségén, Miskolc, Vologda u. 4. sz. alatt személyesen vagy írás­ban. Felveszünk vízépítési és vízgaz­dálkodási szakközépiskolai vég­zettséggel műszaki rajzolót, va­lamint 1 fiatal férfi munkaerőt — talajmechanikai csoporthoz — fúrógépkezelői munkakörbe (érettségivel rendelkezők előny­ben.) Jelentkezés: AGROBER, B.-A.-Z. megyei Kirendeltség, Miskolc, Vologda u. 4. sz. alatt. Segédmunkásként egyetemistát, vagy középiskolást felveszek. Je­lentkezés nanonta, 19 óra után: Kun Béla út 80/A. Termelőszövetkezeti szolgálta­tó főágazat felvételre keres mis­kolci munkahelyre géplakatoso­kat, segédmunkásokat és gázsze­relőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Miskolc, Huba u. 23. szám. Ingatlan Családi ház eladó. I. kér., For­rásvölgy u. 9. (Dózsa Gy. utca folytatása.) 48 m^ alapterületű, nagykonyhás szövetkezeti lakás eladó Kazinc­barcikán. Érdeklődni a 11-088-as telefonon, 9—18 óra között. Számíthat ránk! ♦ ha rossz a munkahelyi közérzete ♦ ha úgy érzi, hogy nem tudja képességeit kellőképpen kibontakoztatni, Számíthat ránk! ♦ a legmodernebb eszközökkel, mi megtaláljuk a legmegfelelőbb munkaterületet SzolplfaiisuÉ díjtalan! RÉSZÜNKRŐL KÖTELEZŐ A TEUES DISZKRÉCIÓ! Munkahely-változtatáskor bizalommal fordulhat hozzánk SZÁMÍTSON RANK! B.-A.-Z. meavei MUNKAÜGYI SZOLGÁLTATÓ IRODA Miskolc, Szemere u. 17.1. em. Ügyfélfogadás: hétfő, szerda 8-tól 12 óráig, csütörtök 14-töl 18 óráig. Egri kétszobás, összkomfortos házrészünket miskolci hasonlóra cserélnénk. „Kis kerttel 129774’* jeligére a kiadóba kérjük. összeköltözők, figyelem! Több család részére alkalmas, Miskolc, hoz 25 km-re levő családi ház, ál­lattartásra alkalmas gazdasági épületekkel, gazdálkodásra alkal­mas telekkel, két kisebb családi házra cserélem vagy eladom. „Nyári költözés 129884” jeligére a kiadóba. 2 db nagyméretű, tanácsi, egy­szobás lakást cserélünk nagyobb­ra. Érdeklődni: 13-738. Kétszoba-összkomfortos lakás albérletbe kiadó. Érdeklődni le­het hétfő, kedd délután. Ifi-—20 óráig a helyszínen: Vologda 8. Ill 4. 31 m2-es, normál fürdőszobás, Kilián-déli szövetkezeti lakásomat másfél, esetleg kétszobás, taná­csira cserélem, értékkülönbözet­tel. Tel.: 31-812. Hétvégi ház építésére alkalmas szőlőterület eladó, közel a bogá­csi strandfürdőhöz. Érdeklődni: Lukács István,. 3413 Cserépfalu, Arany János 20. 250 ezer forint készpénzzel la­kásmegoldást keresek. Szövetke­zeti garzon előnyben. Ajánlato­kat telefonon: 9—10 óra között 51-404, 17—19 óra között 76-610. Belvárosi, bérhází lakásban szo­ba, konyhahasználattal kiadó. Leveleket: „Júliustól 129970” jel­igére a kiadóba várom. 2,5 szobás, szövetkezeti lakás Diósgyőrben, Kuruc utca 69. IX/L alatt eladó. Telefon; 74-970. Miskolc, ni. kerületi, IV. eme­leti, összkomfortos, főzőfülkés tanácsi garzonlakásomat elcse­rélném Vologda lakótelepi vagy belvárosi hasonlóra. Konyhás előnyben, de fözőfülkésre is rá­fizetek. „Sürgős 129 871” jeligére a kiadóba. tados-uefel Szemfelszedőgép új állapotban eladó. Miskolc, Pozsonyi u. 76, fszt. 1. Tel.: 31-525. y­Gyermeksportkocsi eladó. Mis­kolc, Vándor S. u. IS. 4/3. Cseh szörf, 2 éves, 12 000 Ft-ért eladó. Középszer u. 9. VI1I/2., dn. Nagy. Iker, mély gyerekkocsi, megkí­mélt állapotban eladó. Miskolc III., Sas u. 15. Hajdú mosógép, alig használt eladó. Miskolc II., Klapka Gy. 5. 9/3. Törzskönyvezett Pekingi palota szuka, 4 éves, tenyészállatnak is nagyon jó, színe krémfehér, sür­gősen eladó. „Hűséges 129916” jel­igére a kiadóba. Hétvégi, padlásszobás faház el­adó. Hejőbába, Boglárka u. 28. Gumicsónak eladó. Kétszemé­lyes, felfújható, szoviet gvártmá- nyú. „2500 Ft 129964” jeligére a ki­adóba. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Miskolc m. város Tanács V. B. építési és közlekedési osztálya pályázatot hirdet építőmérnök vagy építö-üzemmérnök munka­kör betöltésére. Feltételek: okle­veles mérnöki, illetve üzemmér­nöki képesítés. Fizetés: megegye­zés szerint. A pályázatot önélet­rajz és a képesítésről szóló ok­levél (másolat) mellékletével 1983. 'július 16-ig lehet az építés- si és közlekedési osztályra be­nyújtani AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! MEG 9-IG. SZOMBATIG TART A Cen í vu in - a li ció a városi SPORTCSARNOKBAN kiállítás és vásár EGYES CIKKEK 20-50%-os ENGEDMÉNNYEL KAPHATÓK DIVATBEMUTATÓ KEDDEN ÉS CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN 4 ÓRAKOR UJ, MOST ÉRKEZETT N^GY ÁRUKÉSZLETTEL VARJA KEDVES VÁSÁRLÓIT A SPORTCSARNOKBAN IS A Mg. Termelőszövetkezet íelvételre keres szerkezeti lakatosokat, ív- és lánghegesztőket, va­lamint segédmunkás munkakörbe férfi- és női dol­gozókat, jó kereseti lehetőséggel, állandó miskol­ci munkahelyre. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen Miskolcon, az Ady-híd- dal szemben, a Szinva-hid mellett levő faházban délelőí! 8—75 ára között­/

Next

/
Oldalképek
Tartalom