Déli Hírlap, 1983. július (15. évfolyam, 155-180. szám)
1983-07-23 / 174. szám
Villantó Uj táborhelyen I! 'Sajószöffed határában, az évszázados tölgyek övezte Makkos- tci partján, új környezetben nyílt mfcg e hét elején a megyei intéző bizottság és a miskolci Eszak- n^agyarországi Horgászegyesület közös, ifjúsági horgásztábora. Nemcsak a táborhely uj. egyéb újdonságok is jellemzik a sorrendben már huszonegyedik horgásztábort. Az eddigi eredmények elismerése, hógy a Magyar Országos Horgászszövetség hoz- z íjárulásáVal a korábbi, 46 főnyi tábor létszáma 75 főre gyarapodhatott az idén. Ez a legnagyobb létszámú ifjúsági horgász sátortábor az országban. S a takaros táborban kilenctagú leányőrs tanúsítja, hogy Miskolcon a szebbik nem körében is terjed a horgászat iránti érdeklődés — ugyanis ^Valamennyi lány miskolci. V ■ pj az is, hogy a korábbi táborozok legjobbjaiból kiválasztott ifjúvezetők külön szakmai képzésben részesülnek itt a megyei ifjúsági nevelési alap jóvoltából. A folyamatosságot, a hagyományos családias tábori légkört pedig a tapasztalt vezetők — Bata Ferenc, Boros Kálmán és gyakorlott munkatársaik — hozzáértése szavatolja. A hagyományhoz tartozik Tappancs is, a tábor éber őre, a gyerekek kedvence — „aki” szó szerint is bennszülött, hiszen juhászkutyaivadékként a két évvel ezelőtti horgásztáborban látta meg a napvilágot. A táborozok két hét atátt elméléti és gyakorlati foglalkozásokon gyarapítják horgászismereteiket, tudatos búvárlóivá válnak kedvenc időtöltésük természeti környezetének — és naponta kipróbálhatják a Makkoson, meg a szintén közeli kavicsbánya tavon: mennyit ügyesedtek a horgászatban. A módszeres, szorgos felkészülésre ösztönzik a tábor lakóit a beiktatott halfogóversenyek is. A három verseny egyúttal jó előkészítő azoknak, akik majd megyénket képviselik az országos ifjúsági horgásztáborozáson és vetélkedőn. Ám, nemcsak a horgászat tölti ki a táborozók idejét. Labdajátékokkal és különféle társasjátékokkal is kedvükre szórakozhatnak a táborlakók. Gondtalan táborozásukat sok önzetlen hozzájárulás segíti. A leninvá- rosi tűzoltóság például átengedte a táborozás idejére raktározási célra itteni gyakorlóterének szolgálati épületét. A munkásőrség áram- fejlesztő aggregátort adott kölcsön, hogy hűtőszekrényt is használhassanak a táborozók élelmiszer és üdítő ital tárolására. A leninváro- si Néva étterem vállalta a tábor élelmezését ■— s a jóízű kosztot kiegészíti a gyerekek fogta halakból ünnepi szertartással készített bográcsos lakoma. (berecz) Új Kennedy a láthatáron? , Idén lesz húsz esztenI deje, hogy John Fitzgei raid Kennedyt, az USA eli nőkét. Dallasban *agyoni lőtték. Az amerikai tv 7 i órás műsorral készül az I évfordulóra, az új Kenne> dy-szenzáció azonban — ha hinni lehet a Paris Match képes riportjának — az, hogy új Kennedy jelentkezett a láthatáron. , A megölt elnök fia Jóim , (akit apjától való megküi lönböztetésül „John-John” i néven neveznek odahaza) i — a család sztárjelöltje, a i huszonhárom éves fiatali ember most doktorált az • egyik amerikai egyete* men, színészi ambíciói vannak, de a család szeretné, ha politizálna. Az egyik filmgyár már — áthidaló megoldásként — felajánlotta neki! játssza el egy filmben apja tragé* ■ diáját — ezzel politizálna I is. — A döntés nagy mérI tékben az. ötvenhárom t éves örökifjú mama, i Jackie Kennedy-Onassis l kezében van. Önagysága I ugyan kétszeres özvegy1 sége jóvoltából negyvenmillió dollár tulajdonosa, de még dolgozik: a New Yorkban székelő Double- day Kiadónál képszerkesztő. Legújabb kérője Maurice Tempelsmann ! gyémántkirály. — A csaI Iádnak van hát mit a I pezsgőbe aprítania és mli bői finanszírozni az új I Kennedy-trónörökös karI rierjét. — Mint a Paris I Match képes riportja — 1 mondhatnánk reklámja — mutatja: el is kezdték. fmáté) jjc A gépgyárban brikettet sajtolnak a forgácsból. A D1GÉP és a MÉH közös beruházása mintegy negyvenmillió forintba került. (Kerényi László felvételei) A hulladék nem szemét menthető Spkan segítenek Gondoskodás a sorkatonák családjáról Sok olyan fiatalember akad a sorkatonák között, aki nem a boldog, legénytüetnek int. búcsút, hanem komoly gondokat hagy a* háta mögött. Ki látja ej az idős szülőket, ki gondoskodik a kis jövedelmű, gyesen levő feleségről és a gyerekekről? Ezeknek a gondoknak az enyhítéséhez ad segítséget a katonai szolgálatra bevonuló állandó lakóhelye szerint illetékes tanács egészségügyi feladatokat ellátó szerve. lía kérik, soron kívül szociális gondozásba kell venni az idős, magukra maradt szülőket, nagyszülőket, a házastársat, a katona által eltartott testvéreket, ha • nincs más, eltartásukra és gondozásukra köteles hozzátartozójuk. Ha a katona gyermekét a hozzátartozók nem tudják gondozni, akkor átmenetileg bentlakásos gyermekin- téztnényben kell elhelyezni. Ha a katona közös háztartásban élő felesége munka- viszonyban áll, vagv szövetkezeti tag — a kizáró esetektől eltekintve, mint például a gyermekgondozási segélyen töltött idő — biztosítani kell gyermekének elhelyezését a lakáshoz, vagy a munkahelyhez legközelebb eső bölcsődében, óvodában, illetőleg napközi otthonban. A: sorkatona hozzátartozójának kérelmére, ha ezt rendkívüli körülményei (betegség, haláleset, elemi kár stb.j indokolttá teszik, a tanács egyszeri segélyt folyósíthat. És most nézzük az egyik legjelentősebb segítséget, a családi segélyt. Az 1/1976. (III - 31.) HM. SVM. P. M. számú együttes rendelet szerint családi segélyben kell részesíteni a sorkatona munkaképtelen és eltartásra szoruló hozzátartozóját, ha őt p sorkatona bevonulását megelőzően saját keresetéből.; jövedelméből tartotta el, vagy tartási igénye a bevonulás után keletkezett. Ez utóbbi kitétel leggyakrabban a gyermek tartására vonatkozik. Ha a bíróság állapította meg a tartásdíjat, ezt a sorkatona helyett az állam fizeti A jogszabály hangsúlyozza a ‘munkaképtelenséget. Az egészséges, munkaképes fiatalasszonynak, ha nem dolgozik, munkába kell állnia, amikor férje bevonul. Az ő tartásáról ugyanis az állam nem gondoskodik. Persze más a helyzet, ha azért nincs munkaviszonya, mert három éven aluli gyermekét gondozza, vagy annál idősebb, de beteg gyermekét ' kell ápolnia, illetve . hathónapos vagy veszélyeztetett terhes, és a bevonulás előtt férje (élettársa) tartotta el. Ebben az esetben jogosult lesz a honvédelmi családi segélyre. A háromévesnél fiatalabb gyermekét gondozó anyák közül sokan részesülA divat el nem „Nini. a nek gyermekgondozási segélyben. (Három év fizetés nélküli szabadságot mindenki kaphat, de gyest csak az, aki az ehhez szükséges' feltételeknek megfelel.) Tehát, aki kapja a gyest, az csak a családi segély és a saját jövedelme közötti különbözeiét kapja. Jó tudni, hogy a háztáji jövedelmét is beszámítják, és kiegészítést csak ennek figyelembevételével kaphat az anya. Családi segély megállapításáért a lakóhely szerinti egészségügyi szakigazgatási szervhez kell fordulni. A pénz a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól érkezik. múlik. — • • mim... Biioriy, több mint tíz éve volt sláger a dalocska: „Nini, a mini, oz alig, a kurta szoknya ..s máris visszakövetelték maguknak a nők a rövid ruhát. Igaz, hogy akik annak idején hordták, ma már nem vehetik fel, de lányaik nagyon csinosak benne. Modernebb változatait főleg kartonból, vászonból készítik, s hogy vaiami új is legyen benne, hát sok-sok fodrot is varrnak rá, lehetőleg nem is egyforma anyagból, hanem különböző színű és mintájú kelmebői. A fodrok szélét szegőzik a ruha alapanyagából, s a fodoréból egy háromszögletű, rojtozoit kendő a csípőre kötve a sikkes viselet. A fiatalok körében kedvelt farmeranyagok is újjáélednek, de újszerű felhasználásban, illetve összeállításban. A képünkön látható mini- farmerszoknya eleje három részből készült, két vízszintes, bevágott zsebét vissza- hajtott pánt díszíti. A vászonszoknyák divatos kiegészítője lehet az arany, vagy ezüst öv. & A. Az ipar zavartalan nyers- j anyagellátása céljából a VI. ötéves terv időszakára másodlagos nyersanyag- és hulladékhasznosítási programot fogadott el a kormány. A program végrehajtásában meghatározó szerepet játszik a hatezer dolgozót foglalkoztató MÉH Tröszt. Diósgyőrött, a gépgyárban a közelmúltban avattak fél egy forgácsbrikettáló berendezést, amely 20—25 kilogramm súlyú tömörítvények- ké préseli össze a nagy térfogatot betöltő acélforgácsot. Míg forgácsból átlagosan 5 tonna fér el egy nagyobb vagonban, a brikettből tízszer több. A forgács- , brikettálóval jól járt a MÉH és a MÁV is, hiszen a tő- | mörítvények szállítása jóval olcsóbb, mert ugyanannyi súly továbbításához jóval kevesebb vagonra van szükség. Jól járt ezen kívül a vaskóEmelik o lyBiiijakat A Minisztertanáesnafc a S/OT-tal egyetértésben hozott határozata az idős kornak és súlyosan rokkantak anyagi helyzetének javítása érdekében kimondja, hogy szeptember 1-től emelni kell egyes nyugdíjakat és a házastársi pótlékot A nyugdíj intézkedéssel a régen megállapított alacsony nyugdíjjal rendelkezők, az idős korúak, továbbá a súlyosan rokkantak helyzetén kell elsősorban javítani. A kormányintézkedés a régen megállapított saját jogú, továbbá özvegyi, szülői nyugdíjakat és' árvaellátásokat emeli, mivel ezek jóval alacsonyabbak az utóbbi években megállapított összegeknél. Ez egyben azt is jelenti, hogy az azonos nyugdíjasrétegeken belüli szociális különbségeket, központi nyugdíjemeléssel nem tudják teljesen követni. A központi nyugdíjemelést technikai okokból sem lehet az idős emberek egyéni körülményeihez igazítani. A tanácsi szerveknek azonban módjuk van arra, hogy ezeket az egyéni körülményeket is figyelembe vegyék, s ahol szükséges, az eddiginél nagyobb segélyt folyósítsanak a rászorultaknak. hászat is, mert előkészített anyagot kap, nem pedig az adagoláshoz* előkészítendő ócskavasat. A vas- és acélhulladékok adagoláshoz való előkészítésének (rozsdátlanítás, válogatás, tömörítés) céljából több nagy teljesítményű olló- és bálázóprés kezdett és kezd majd működni a többi között Budapesten, Debrecenben, Pakson, Gyulán és meg számos ’településen. Munkába állításuk összesen több mint 700 millió forintba kerül. A MÉH néhány évtizede mindenekelőtt a vas és fém gyűjtését szorgalmazta. Ma már jóval sokoldalúbb, igen ! nagy értéknek tekinti például a papírt is. Papírhulladékból 1980-ban 168 ezer tonnát vásároltak fel a MÉH- vállalatok, tavaly 208 ezer tonnát. Eközben a papírfeldolgozó kapacitásukat is bővítették, A legnagyobb üzem építése még tart. Budapesten, a Maglódi úton. Ez 30—40 ezer tonna papírhulladékot j dolgoz majd fel évente tel- j jes kiépítettségében. Számottevően bővül a MÉH-nek a műanyaghulladékot feldolgozó tevékenysége is. Biharkeresztesen műanyagdaráló lépett üzembe, amely széttört rekeszeket és elhasznált fóliákat alakít át a ^könnyebb szállítás és az egyszerűbb továbbfeldolgozás érdekében szemcsévé. Mono- ron néhány hónapon belül működni kezd a nem pvc- műanyagokat granulátummá feldolgozó üzem, amelynek terméke elsődleges granulátumokhoz keverve felhasználható agrofóliák előállítására. Bárhogyan is korszerűsödnek a MÉH-vállalatok feldolgozó kapacitásai, nekik is szükségük van alapanyagra. Ez a hulladék, összegyűjtése nem is olyan könnyű. A népgazdasági és a vállalati beruházások csökkenése miatt ugyanis évről évre kevesebb hulladék keletkezik. Csökkent a hulladék meny- nyisége azért is, mert a feldolgozó vállalatok jóval takarékosabban gazdálkodnak az energiával és az anyagokkal, mint korábban bármikor. Ez utóbbiak következtében például acélhulladékból 1880-hoz képest csaknem 20 ezer, tavaly pedig újabb 15 ezer tonnával csökkent a vállalatoktól begyűjtött meny- nyiség. Háziasszonyoknak ajánljuk 1 siissínk, mii I óih Béta mester- és kiváló cukrász receptje SZILVÁS TORTA Hozzávalók: húsz dkg margarin, 25 dkg porcukor, 25 dkg liszt, 4 db tojás, 1 csomag sütőpor, dió, fahéj, kristálycukor, 1 kg szilva. Elkészítése: a margarint a fele porcukorral habosra keverjük, majd keverés közben hozzáadjuk a tojás sárgáját. A tojás fehérjét a másik fele porcukorral tovább keverjük, s végül a két anyagot összekeverjük. Ezután hozzáadjuk a lisztet és a sütőport is. Olajozott és lisztezett tortaformába, vagy tepsibe töltjük a tésztát. s a ki magozott szilvával sűrűn' kirakjuk. Végül a fahéjas kristálycukorral és a darált dióval meghintjük. Közepes hőmérsékletű sütőben sütjük. Amikor készen van, vaníliás porcukorral meghintjük.