Déli Hírlap, 1983. július (15. évfolyam, 155-180. szám)
1983-07-23 / 174. szám
A gépgyár is, a drótgyár is ké%f0gáM0hf kapcsolatok Mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány Lehetnek-e egyenrangú, kölcsönösen előnyös kapcsolatok két szomszédos ország között, ha az egyik kétszáznegyvenszer nagyobb és huszonötször népesebb a másiknál? A válasz: igen, amennyiben szocialista államokról van szó. Jól példázzák ezt hazánk és a Szovjetunió kapcsolatai. „Nem a véletlen szeszélyéből, nerp néhány ember elhatározásából, hanem azonos szocialista elveinkből és céljainkból, népeink közös érdekeiből következik, hogy együtt haladunk” — mondotta egy alkalommal Kádár János. Kijelentése mögött tények egész sorának tanú- bizonysága áll. Kétoldalú kapcsolatainkat az érdekek kölcsönös figyelembevétele, a mély tisztelet és a teljes bizalom jellemzi. Az együttműködés kiterjed az élet minden területére. A magyar—szovjet gaz-, dasági kapcsolatok első hazai gyümölcse a ipa is épülőbővülő Dunai Vasmű. (A nemrégiben történt baleset után az első percekben Moszkvából ' jött a távirat; „Miben segíthetünk?*’) Napjainkban pedig újabb nagy- beruházás van készülőben; a paksi atomerőmű. Eközben magyar segítséggel csirkegyárak épülnek a Szovjetunió több köztársaságában, közreműködünk a hmelnyic- kiji atomerőmű építésében, és számos szovjet ipari üzem rekonstrukciójában. A Diósgyőri Gépgyár kereskedelmi igazgatója nemrég azt válaszolta a jelent- jövőt körvonalazó kérdésre: — Termékeinknek nagyobbik felét a külföld veszi fel. A külpiacon a Szovjetunió a legnagyobb vásárlónk. Észszerűnek látszott a szovjet partner igényei szerint fejleszteni és termelni, de úgy, hogy ezeket az alaptípusokat az igény szerinti, apróbb módosítással a nyugati cégek is megvegyék. Régi és megbízható partnere a szovjet bányáknak a December 4. Drótművek. A nagy teherbírású, a felvonóknál használatos laposkötél Miskolcon készül, s a Tiszai pályaudvarról indul kelet felé. A Szovjetunió 143 külkereskedelmi partnerének soí Hatszáz új sátorhely várja a vendégeket a Velenceitónál: a velencei Panoráma kempingben elkészültek a kétcsillagos szálláskategóriába tartozó táborhely bővítésével. Ennek eredményeként az északi part legszebb részén húzódó kempingben már ezer sátor, illetve lakókocsi részére van hely. A táborban minden szükséges1: megtalálnak a vendégek: el- i látásukról több büfé gór. doskodik, hideg-meleg víz, villamos csatlakozás teszi kényelmesebbé a táborozást. j-ában az ötödik helyen állunk. A fejlődés dinamizmusára jellemző, hogy a januárban aláírt megállapodás értelmében a forgalom az idén már a nyolcmilliárd rubelt is meghaladja. ^A szovjet piac fontosságát érzékelteti, hogy a magyar export harmada a Szovjetunióba kerül. Onnan cserébe létfontosságú energiahordozókat, nyers- és alapanyagokat, így kőolajat, földgázt, villamos energiát, vasércet, fát, gyapotot kapunk. Népszerűek a szovjet fogyasztási cikkek: a Ladák, a mosógépek, a rádiók, a hordozható televíziók. A Szovjetunióban ugyanakkor ismertek és kedveltek az Ikarus-buszok, amit ott iparunk jelképének tekintenek. Kivitelünkben a gépek és berendezések dominálnak, de jelentős a fogyasztási cikkek és a mezőgazdasági termékek exportja is. Frissgyümölcs- behozatalának negyedét, almaimportjának kétharmadát nálunk szerzi be a Szovjetunió. És akkor még nem szóltunk a hatalmas KGST- vállalkozásokról, a Szövetséggázvezetékről és a 750 kilovoltos villamos távvezetékről, vagy a kétoldalú együttműködés olyan kiemelkedő állomásairól, mint a timföldalumínium egyezmény, az olefinprogram. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter rendeletben intézkedett arról, hogy meghatározott gépekkel dolgozók — például a motorfűrészek, csőrlős-közelítők, markolós és szorítózsamolyos közelítő traktorok; ezen nagy teljesítményű erdészeti gépek kezelői — 1980. január 1-től csak gépkezelői jogósítvány- nyal állhatnak munkába. A jogszabály viszonylag hosszú előkészületi ideje azzal magyarázható, hogy — meghatározott esetek kivételével — a jogosítvány megszerzését tanfolyam elvégzéséhez kötik. A gépészek csak a sikeres vizsga után kapják meg a kezelői jogosítványt. A tanfolyamokat a következő időszakban szervezik meg, és a továbbképzésen meghatározott időközökben vesznek majd részt a gazdaságok érintett dolgozói. Balesetveszélyes gépekről van szó, azért vált szükségessé a gépkezelői jogosítvány bevezetése. A következő időszakban további gépeket állítanak munkába, eze- iken a berendezéseken az iskolákból frissen kikerült munkaerőt foglalkoztatnak, akiknek még gyakorlatuk sincs, s így mindenképpen indokolt különösen szakmai felkészítésük. Élőben dolgoznak a postások Megváltozik hatezer telefonszám Hatezer miskolci telefonszám változik meg a közeljövőben. Az érintettek többsége már megkapta az értesítést, s rajta az új telefonszámot. Kiknek a száma változik meg, s miért? — érdeklődtünk Ombódi Bélától, a Posta Miskolci Távközlési Üzem helyettes vezetőjétől. Azok á telefonszámok változnak meg, amelyek 13-mal, 14-gyel, 33-mal vagy 34-gyel kezdődnek. Ezek a számok Miskolcon megszűnnek. Az érintettek 20%-a közületi állomás. Ezt az intézkedést az tette szükségessé, hogy szeptemberben üzembe helyezzük a 10 ezer vonal kapacitású avasi főközpontot. Ennek a kiszolgálására bővíteni kell a nemzetközi és a ’ belföldi távhívóforgalom lebonyolítására alkalmas központot. S ezt csak úgy tehetjük meg, l\a a Kazinczy utcai ARM táv hívókózpont a helyi Rotary-központ terhére terjeszkedik. Háromezer állomást kiszolgáló központot helyezünk el konténerekben a Régiposta utcában, s újabb ezeráílomásos konténert a Tanácsköztársaság lakótelepen. Erről mindenkit időben tájékoztatunk. Közben az átkötések folyamatoN<Jgyjavítás után A miskolci üveggyár kemencéje Négyhónapos nagyjavítás után megkezdték a miskolci üveggyár IV. számú kemencéjének felfűtését és belső szárítását. A felújítási munkálatok zömét a gyár saját szakembereivel végezte és most a befejező műveletekbe kapcsolódtak be idegen vállalatok dolgozói. A kemence, mely főleg exportüvegeket állít elő, Európa harmadik legkorszerűbb földgáztüzelésű és előmelegített levegős, füstgáz-hasznosító, energiatakarékos berendezése. Legnagyobb napi teljesítménye 6200 négyzetméter 170 cm széles üveg előállítása. A legkevesebb 2450 négyzetméter, míg dróthálós üvegből 3800 négyzetmétert képes gyártani. A nagyjavítást végző szakemberei úgy vélik, hogy a felújított kemence sikeresen állja a próbát, és augusztus 1-től három évig leállás nélkül, folyamatosan termelhet. san történnek, stílusosan szólva, „élőben dolgozunk”. A távbeszélő forgalmat egy percre sem szüneteltetjük emiatt. Talán ennek a következménye, hogy az érintett állomásokon most gyakoribb az áthallás, a mellékapcsolás. Ezért most elnézést kérünk, számítunk az előfizetők megértésére. A mostani számváltozás mindenütt egyszerre, egy időben történik. A több mint egyhónapos határidő elegendő ahhoz, hogy mindenki időben értesíthesse ismerőseit, üzletfeleit a változásról. * Sz. I. * Az önjáró uszály kormányánál Bujnóczki László hajóvezető. Termelnek kavicsot a tóból és a partról egyaránt. Ráhajtottak a szövetkezetek is Kavicsverseny ' Nyéken A tavak mélye még töméntelen kavicsot rejt. Nyekládhása aranyát. A település mára kiérdemelte a „kavicsváros” címet. A községet tavak szegélyezik, s ahol elkezdik a földet mozgatni, ott majdnem biztos, hogy kavicsot találnak. Egy évvel ezelőtt a kavicsbánya vállalat főbánya- mestere, Hollik Béla ezekét mondotta: — 1981-ben 2 millió 148 ezer köbméter kavics bá- nyászására vállalkoztunk, de 200 ezer köbméterrel kevesebb lett. Sok minden közbejött. Volt olyan kavicsfajtánk, amelyet alig vitt valaki, s a vasút is kevesebb vagont adott, mint kellett volna ... 1982-re már kevesebbre, csak 1 millió 907 ezer köbméter kavics felszínre hozatalára vállalkoztunk. De ezt se lesz könnyű... Az akkori jóslat bevált. Nyéken a hetvenes évek végére a kavicstermelést rekordnagyságúra futtatták Készülnek az országos bajnokságra amatőr rádiósaink Augusztus 11—18-án Veszprémben rendezi meg az MHSZ Országos Központja az amatőr rádiósok hazai bajnokságát. A serdülők, az ifik, a felnőtt férfiak és a nők külön-külőn mérik ösz- sze képességeiket a rangos viadalon. A sokrétű technikai sportág legjobb Borsod megyei művelői közül több mint húszán készülnek a nagyszabású versenyre. Tizenhét rádió- többtusazó e hónap 16. óta városunkban egyhetes edző- táborozáson vesz részt. Közülük tizennégyen miskolciak, az LKM, a DIGÉP és a postaigazgatóság MHSZ-klubjá- nak tagjai, ketten mezőkövesdiek, egy amatőr pedig Kazincbarcikán, a BVK klubjában rádiózik. A honvédelmi szövetség székházában berendezett rádióbázison és a szabadban reggel 8-tól délután fél 6-ig gyakorolnak. Előbbi helyen a morzézás- sal történő adásvételben, a Csanyikban pedig a lövészetben, a tájékozódási futásban és a kézigránátdobásban növelik képességeiket. A soraikból kerülnek ki a bajnokságon gyorstávírászként szer replő versenyzők is. A rek- kenő hőség miatt nagy akaraterőre van szükségük a figyelem-összpontosítást és nem kis fizikai erőkifejtést igénylő gyakorlatok végrehajtásához. Ám maradéktalanul elvégzik a megszabott feladataikat, ösztönzik őket azok az eredmények, amelyeket a borsodi amatőrök a korábbi bajnokságokon elértek. Nemsokára a rádió-iránymérők is hasonló felkészítésben részesülnek. X. I. fel: évi 2,3 millió köbméterre. Kellett a kavics, folytak a nagy építkezések, s jött a pénz a vállalathoz. Azután pedig? Beruházási stop, csökkenő lakásépítkezések ... Z. Nagy Sándor üzemvezető most ezeket mondja: — Nem tudjuk kihasználni kapacitásunkat. Az üzemi állóeszközök mintegy ötödét tartalékba helyeztük, mivel ebben az évben a szükséglet körülbelül 1,7 millió köbméter. Az, bogy jó kavics a nyéki, írem kétséges. Például e tavak kincsét szállították a Ferihegyi repülőtér új felszállópályáinak építéséhez, de Miskolcon, Leninvároson és Kazincbarcikán kívül eljutott még Nyíregyházára, Mátészalkára, sőt Szegedre is. A szomszédos Csehszlovákia is importált innen. Igaz, az idei export harmada az előző évekének. Ám, hogy a termelés eny- nyire csökkent, nemcsak kizárólag annak köszönhető, hogy kevesebb az építkezés. A néhány évvel ezelőtt majdhogynem „egyeduralkodó” kavicsbánya vállalat konkurrenciát kapott. Egy- re-másra nyílnak meg különböző termelőszövetkezetek melléküzemágaként a kicsiny kavicsbányák. Z. Nagy Sándor véleménye erről: — Tény, hogy a téesz-melléküzemágak felfutása, a kavicsbánya vállalat fejlesztése és a beruházási stop csaknem egyidőre esett. Túlkínálat van kavicsból. Mi, mindenféle minőségű és típusú kavicsot tudunk szállítani a piacra. A téeszek erre nem képesek. Egyedis csak mi tudunk osztályozott kavicsot készíteni, mosott kavicsféleségeinkkel pedig cementtakarékosságot is lehetővé teszünk. Törtkavicstechnológiánknak köszönhetően a durva kavicsot megzúzzuk, s ezt útépítésre, s magasabb minőségű betonozásra lehet használni. Egye-; dűl a bányakavicsnál kényszerülünk versenyre a mel- léküzemágakkaL De álljuk a harcot... I.S. $ Nőnek a kavicshegyek a tó melletti osztályosában i