Déli Hírlap, 1983. június (15. évfolyam, 129-154. szám)

1983-06-07 / 134. szám

4 International Canue Regatta — Szeged y Mini EB borsodi sikerekkel Kl^Z-díjat kapott Sarusí és Hajdú Szeged határától mintegy ot kilométerre, a matj’éri .evezőspályán” a hét végén az evezősök helyett kajako­sok és kenusok vetélkedtek a tikkasztó kánikulában a he­lyezésekért. A Magyar Kajak- Keim Szövetség ugyanis itt rendezte meg az I. szegedi nemzetközi kajak-kenu re­gattát j. A szakemberek úgy fogai- mázták, hogy tulajdonképpen mini ‘Uurópa-bajnokságnak adott otthOiit Szeged. Anglia, Auszt­ria. bajor válogatott, Bulgária, Belgium, Csehszlovákia, Fran­ciaország, Hollandia, Kuba, Len­gyelország, Olaszország, Roma­nia, szlovák válogatott, Jugo­szlávia az NSZK, Dánia és a há­zigazda Magyarország legjobb­jai álltak ratjhoz a .világbaj­nokság programjának megfelelő versenyen. A három nap alatt összesen 97 futamra került sor. Akadt olyan versenyszám, ahol az indulóknak nem kevesebb, mint 16 olimpiai es világbajno­ki érme volt. Tehát nemzetkö­zi rangja és tekintélye van en­nek a szegedi versenynek, ahol Péntektől vasárnapig Mező­kövesd adott otthont az immá­ron hagyományos Matyó Ku­pa serdülő és ifjúsági ökölví­vóversenynek. A művelődési központ nagytermét mindhá­rom napon zsúfolásig megtöl­tötték az ökölvívást szerető, s értő szurkolók. Már az előcsatározások so­rán több kiváló mérkőzést láthattak a résztvevők, bi­zonyítékául annak: Borsod­ban jelentős fordulat történt az utánpótlás-nevelesben. Kiforrott, technikás ver­senyzők egész sorát vonul­tatták fel a szakemberek, elsősorban a Borsodi Bá­nyász és a Mezőkövesdi Munkás. Mint Erdélyi János, a *Borsod megyei Ökölvívó- szövetség elnöke elmondot­ta, ez a három nap jó al­kalom volt arra, hogy fel­mérjék a borsodi utánpót­lás helyzetét. Az a véle­mény alakult ki a szakem­berekben, hogy a felnövek­vő ökölvívó-nemzedék mind­tudásban, mind erőnlétben jelentősen javult. Köszönhe­tő ez elsősorban a két klub vezető edzőjének, Ha­ris Lászlónak (Borsodi Bá­nyász) és Tóth Józsefnek (Mezőkövesdi Munkás), va­lamint segítőiknek. De ugyanakkor dicséret illeti a Matyó Kupa szervezőit is a színvonalas rendezésért. És persze a dicséret hang­ján kell szólnunk a ver­senyzőkről, akik parázs csa­tákban döntötték el a he­lyezéseket mindkét korcso­portban. EREDMÉNYEK. Serdülök (kis­papírsúlytól felfelé a bajnokok): Juhász Imre (Borsodi B.), Né­meth Zsolt (Borsodi B.), Bo­tos Albin (STC), Baranyi Gá­bor (Borsodi B.), Balogh Ele­a kenu es a női kajakos szá­mokban a világ legjobbjai állták rajthoz. Ezúttal a férfi kajakos mezőny valamivel gyengébb volt.) Jószerével még el sem kezdő­dött a verseny, máris borsodi, pontosabban miskolci sikert könyvelhettünk el. Ugyanis Sa­rusí Kiss János és Hajdú "Gyula, a kenu kettes 1000 méteres szám világbajnokai Füleky Andrástól, a Magyar Kajak-Kenu Szövet­ség főtitkárától átvette a KISZ Központi Bizottsága által ado­mányozott KlSZ-díiat. (Azért csak most, mert a díjak átadá­sakor a két kenus éppen Ku­bában edzőtáborozott.) Jó kezdet, gyengébbnek te­kinthető folytatás. Vagy még­sem? . . . Rakusz Éva, az Olefin SC kajakozónöje 500 méteren az első előfutamban meggyőző fö­lénnyel győzött. A másodikbán a DVTK-s Makatura Erzsébet az ötödik helyen ért célba, a reményíutambán viszont első­ként. Rakiisz a középfutamban második, Makatura pedig nyol­cadik. A kenu kettesek 1000 mé­teres előfutamában nem minden­napi mezőny gyűlt egybe. Nyert a Sarusi—Hajdú duó az olim­piai és világbajnok román Pat- zaichin—Simionov Daros előtt. A mér (Mezőkövesd), Bak Ru­dolf (MVSC), Molnár Tamás (Pé~ iőfibánya). Lakatos Bálint (STC), Nyitrai Csaba (Borsodi B.), Sós Gyula (Petőfibánya), Árvái Afc- tila (Öbuda). ifjúságiak: Ruszkó Béla (Do­rog), Tamás László (Borsodi B-), Nyezsnyik Zoltán (Sárospatak), Iváncsik Dezső (Borsodi B.). Pá- ezók Ernő (Mezőkövesd), Dusi- cza János (Sárospatak), Suha István (Mezőkövesd), Nyeste Ist­ván (Mezőkövesd). A legeredményesebb egyesület a Borsodi Bányász, a legered­ményesebb edző Haris László lett. Különdijat kapott a serdü­lőknél Baranyi Gábor, az ifjú­ságiaknál Tamás László, mint a legeredményesebb versenyző, Balogh Elemér és Paczok Ernő, mint a legküzdóképesebb öklö­zd« alias Szakácsot és konyhai dolgozót felveszek. Érdeklődni: a 13-314- es telefonon lehet. adas-vetel Betonkeverő, 250 literes, eladó. Szirniabesenyő, Kölcsey u. 51. 25 W-osí „HI-FI” minőségű sztereó rádió, magnó eladó. Te­lefon: 57-362. ingatlan Beköltözhető, 2-szer egy szoba, konyha, spájz, előszobás, kom­fort nélküli családi ház eladó. Az egyik .szoba, konyha lakha­tóvá tételre szorul. Buzogány u. 25. Érd.: du. 1«—18 óráig, vagy az esti órákban a 12-400-as tele­fonon. középfutamban Hajdúikat az ugyancsak többszörös világbaj­nok. jugoszláv páros Nísovic— Ljubek előzte meg. Döntők . .. Az idegek párharca. Nőj kajak egyes 500 méteren Raküsz vég­zett a második helyen a bol­gár Geseva mögött: — Erre . számítottam, mr.es különösebb vész — jegyezte meg a célba érkezés után Rakusz. A kisdöntőbsn Makatura harmadik. Ez sem olyan rossz eredmény, mint a kívülálló gondolná. Bár egyeseknek ez csalódás . . . Ke­nu kettes 1000 méter. A szám világbajnokai, Sarusí és Hajdú csak a negyedik helyen érkez­tek célba . . . — Edzőtáborból jöttünk, fá­radtak vagyunk. Most valahógy jobban megy. az 500, mint az ezer — mondotta Hajdú. Igen, az 500!' Hajduek ezen a távon hallatlanul nagy küzde­lemben, igen szép evezéssel az utolsó métereken szerezték meg a győzelmet a román Gurei— Bettin kettős előtt. Jellemző, hogy Patzaichin—Simionov 5., az olimpiai bajnok Foltán—Vaskűti pedig a 7. lett! volt még egy szám, ahol borsodi érem ..szü­letett”, mégpedig a női kajak négyes, ahol Rakusz Géczy, po- vázsán és Dragos társaságában végzett a ■ harmadik helyén. — Vártam Hajdútól és Saru- sitól ezt a győzelmet 500 méte­ren, Az 1000 . . . ? Lehet, hogy furcsa, de nem okozott meglepe­tést a 4. helyezésük. A világi­ba jnokságig még van két hó­nap. Tudjuk,- mit kell tennünk — nyilatkozta Maros Éva, Haj­dú edzője. Farkas Zoltánt. — Jó eg?’ hó­nap eltolódás van a női kaják válogatott tervezett .felkészülésé­ben. Ebben, az erős mezőnyben Rakusz veresége Gesevától sze­rintem nem is -olyan meglepő. Végeredményben * elégedett va­gyok a teljesítményekkel. Mintegy végszóként megérke­zett mellénk ■ a női kajak válo­gatott nyolc tagja. Se szó, se beszéd, felkapták a, leninvárosi edzőt, és nagy üdvrivalgás köz­ben bedobták a vízbe. Ez már ebben a sportágban így szokás. A verseny főbírája, a román Nicolai Navasart véleménye: — Mint a nemzetközi szövetség technikai bizottságának vezetője, úgy ítélem a látottakat, hogy ezen g szegedi pályán akár vi­lágbajnokságot is lehet rendez­ni*.. FELFÖLDI GYÖRGY Elcserélnénk belvárosi, tanácsi, 3 szoba, komfortos lakásunkat, 2 szoba vagy 1+1/2 szobás, összkomfortos tanácsi lakásra. Avas-délire is. Érdeklődni: 15- 966 telefonon. Két és fél szobás, 60 m-'-es, szö­vetkezeti lakás 9000 Ft m? + ÖTP- átválla lássál, a Győri kapu 45. V/3. alatt, eladó. Érdeklődni: 12- 357-es telefonon, 17 óra után. Eladó 1.5 szobás, erkélye« szö­vetkezeti lakás. Tizes honvéd 10. 1/2. /■ Eladó 2 szobás földszinti, SS tn--es szövetkezeti lakás az En­gels utcában, az Avas-délen, kp. 4 OTP-átvállalással, jövő évi beköltözéssel, fizetési kedvez­ménnyel. „Árajánlat 128 65P» jel­igére a kiadóba­Eladó Ózdon tiégyszoba-haflos, komfortos családi ház. különál­ló mellékhelyiségekkel, nagy­méretű tárolópincckkel. össze- költözőknek, közéleteknek is al­kalmas. Érd.: Ózd, Damjanich 18. (Szenna.) Telefon: 11-700, 14 —20 óráig. 2,3 szobás szövetkezeti lakás azonnali költözéssel eladó. 3000 Ft/m'J -r OTP. Miskolc, Med- nyánszky u. 7. 5/4. P^pp. Intelligens fiatal házaspár két­szobás üres lakást bérelne azon­nal. „Megbízható 128 675” jeligé­re a kiadóba. Nyékládházán, Ady Endre n. 18. sz fel komfortos családi ház 412 négyszögöl telekkel betegség miatt, őszi beköltözéssel eladó. Külön bejáratú egy szoba, konyha családi házb?.u kiadó. Érdeklődni: du. 4 órától. Au­gusztus 20. u. 16. 1/3. jármű 7.G-S 1500-as Lada fekete üveg­gel sürgősen eladó. Érd.: Mis­kolc, Torontáli u. 5. 17 óra után. Vennék 408-as Moszkvics, fel­újított motort. „Sürgős 128 760’' jeligére a kiadóba. uegyes Földi Géia és Du-a! Pét**' dlscójával várja kedves vendé­gelt a hét minden napján, '*,% avasi kilátó mellett, á Pann- cám» söröeó. Nyitva tt *raig. A Cser?! élig«! baincki mérkőzésre sok szurkoló el­kísérte a diósgyőrieket. Ott volt a lelátón Garamvölgyi Gábor is, aki tegnap így összegezte véleményét a !á- íettakró!: — Az idősebb korosztály­hoz tartozom, ezért is nem a B-közép tagjai között szok­tam szorítani a fiúkért, de tálán felesleges mondanom: legalább annyira drukkolok sikerükért, mint azok a lel­kes fiatalok, akik piros-fehér­be burkolózva buzdítják az első perctől az utolsóig a já­tékosokat Csepelen úgy in­dult a találkozó^ hogy sima mérkőzésnek nézünk elébe, s a csapat végre megszerzi a hőn áhított idegenbeli győ­zelmet Alig mondtak ki ugyanis a játékosok az „Él­jent”, máris a csepeli kapu­ban táncolt a labda Oláh fe­jese nyomán. S ha Tatár job­ban céloz, vagy Borostyán felnéz, s lövés helyett be­adást választ az első negyed­órában el is dőlt volna a ta­lálkozó. Sajnos, játékosaink hibáztak, a házigazdák pedig rendezték soraikat s két — mondhatni elkerülhető — góllal fordítottak. Még ekkor is bizakodtunk, hiszen jól játszott a csapat, Szlifkának is adódtak helyzetei, de az eredmény a félidőig nem vál­tozott. Fordulás után Oláh előtt ott volt a lehetőség az egyenlítésre, de ezúttal haj volt az irányzókkal. Sajnála­tos, hogy ezt a helyzetet le­számítva csak Borostyán tá­voli lövése veszélyeztette eb­ben a 45 percben a csepeli kaput, amiből egyértelmű a következtetés: ebben a játék­részben már az történt, amit a házigazdák elképzeltek. Szerencsére újabb gól nélkül megúszta a csapat. .-r Nehez helyzetbe került ezzel a vereséggel a DVTK. Bizonyára a játékosok is szá­moltak már, s tudják: ha a ZTE ellen nem ‘nyernek, is­mét a szakadék szélére ke­rülnek. Az MTK-VM ugyan­is minden bizonnyal pontot szerez a Dózsától, s a többi ki eső jelolt is ponttal vagy pontokkal gazdagodhat. Ä fővárosban pedig az MTK- VM elleni utolsó mérkőzésen kevés az esély a pontszer­zésre, már csak azért is, mert valószínűleg a pestiek­nek is csak azon a találko­zón dől el a bentmaradásuk. így hát szívvel, lélekkel, fog­gal, körömmel kell küzdeni valamennyi játékosnak szer­dán a győzelemért, amely a bentmaradást jelentheti! Raj­tunk, szurkolókon semmi nem múlik majd. Csak az kell, hogy lássuk: valóban minden játékos akarja a sikert! Cselgáncs MásodoszEalvú Szegeden ‘az elmúlt hét végén rendeztél* meg az országos fel­nőtt II. osztályú cselgáncs csa­patbajnokságot. A második vonal e rangos versenyén kisme’ks- dően szeretjeitek az MVSC játé­kosai, s valamennyi mérkőzésü­ket megnyerve végeztek a II - o. CSB I. helyen, ezzel bizto­sítva, hogy i9Si-ben az I. osz­tályú csapatbajnokságon indul­hassanak. Az MVSC fiatalokból allo gár­dája az I. fordulóban a Pécsi VSK ellen 11-3 arányban n^ert, majd 14-0-ra lépték le a Köz­gazda?. ág tudományi Ecetem gárdáját, a harmadik forduló­ban ugyancsak ll-3-ra végeztek a Szolnoki Kilián FSE ellen, á döntőben g. házigazda Szeged? . EOL egj-üttsse sem tudta meg­állítani a zöld-fehéreket, ezúttal is 11-3 arányban bizonyultak jobbnak, s végeztek a dobogó legfelső fokán. A siker része­sei: Kántor, Gercsák, Schulhoff«, Varga, Szabó, Haj-tós, Hidasi, Angyal, Gyetkó, Hajdú. Bglogkt Kiss, Orosz, Tóth. A csapat ve­zető edzője Brasko Péter. AJYYAKÖNYVI HÍREK HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Zádori Sándor es Szőke Zsu­zsanna? Gergely Pál és Barati Klára? Szediák János és Laczko Szilvia? Varga Tibor Tihamér és Varga Mária Aranka? Szíjártó Lajos és Számadó Edit? Magyar Tibor és Nagy Szilvia Adrienn? Tóth Zoltán és Pahota Kinga? Szaniszló Lajos és Csuhái Judit Eszter; Makatura László és Ká­polnai Irén; Képes Tibor és Neodits Julianna; Miknyóczki Mihály és Répási Aranka, Kor mos György Mihály és Lovász Anikó Éva; Folvák Sándor At* tila és Tokár Aranka; Daruka László Tibor és Lángí Zsuzsan­na, MEGHALT: Lengyel István; Szathmáry Elekné; Borsos Irma; Fodor Ist­vánná; Mészáros Erzsébet; Go- roncsovszki Mihály; Kovács Bé- láné; Vajda Gizella; Pap Ka- rolyné; Szilágyi Julianna; Ka­posvári Gabriella, ^ Az Állami Biztosító s ajánlatai Ha nagy összegű k kölcsönt vett fel, kössön k HITELFEDEZETI \ ÉLETBIZTOSÍTÁST! S Ha kisgyermekes szülő, kössön s GONDOSKODÁS * ÉLETBIZTOSÍTÁST! J Ha a saját anyagi biztonságáról ^ kíván gondoskodni, kössön JJ ÉLETJÁRADÉK-BIZTOSÍTÁST! ^ Ha betegség, rokkantság vagy ? nyugdíjazás esetén szinten kívánja ' tartani jövedelmét, kössön > BETEGSÉGI ÉS a x J JÁRADÉKBIZTOSÍTÁST! A Lenin Kohászati Müvek pályázatot hirdet vegyészeti osztályvezetői munkakör betöltésére A pályázat elnyerése esetén a vezetői megbízás határozott időre — 5 évre — szól, és kölcsönös megállapodással hosszabbítható. A MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉNEK IDŐPONTJA: 1983. JÚLIUS 1. Az osztályvezető munkakörébe tartozik az LKM hagyományos vegyészeti és műszeres analitikai laboratóriumaiban végzett, kohászati jellegű alap-, ho- zag-, segédanyagok, vas, acél és fémek, salak, gáz kémiai összetételeinek meghatározására folytatott vizsgálatok szakmai irányítása, szervezése, ter­vezése. A munka díjazása kollektív szerződés szerint kerül meghatározásra. A MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELEI: • vegyész, kohász vagy automatikai egyetemi, illetve főiskolai ' végzettség, • több éves szakmai gyakorlat, vezetői alkalmasság, % erkölcsi és politikai feddhetetlenség, • a pályázatnak az eddigi szakirányú tevékenységek és munkakörök felsorolását és részletes önéletrajzot kell tartalmazni, és azt 1933. június 15-ig A LENIN KOHÁSZATI MÜVEK, személyzeti és oktatási főosztály, Miskolc 3540 címre kérjük benyújtani, Ökölvívás, Matyó Kupa apróhirdetések

Next

/
Oldalképek
Tartalom