Déli Hírlap, 1983. június (15. évfolyam, 129-154. szám)

1983-06-10 / 137. szám

! krónikája Tárcsázzuk a 04, 05, 07-et Uoltaa találták a pincében Tegnap két borulásos köz­lekedési baleset történt Mis­kolcon és környékén. Dél­után 2 óra körül Nyéklád- háza községben a mezőcsáti úton levő vasúti átjárónál rohant egy Wartburg sze­mélygépkocsi a kukoricás­ba, ahol jó 50 méteres zuha­nás után állt meg. A kocsi vezetője, F. Gy. nyékládházi lakos nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel meg­úszta az esetet. A helyszínre érkező mentőszakorvos meg­lehetősen illuminált állapot­ban találta a balesetet szen­vedett gépkocsivezetőt. A másik borulás este 8 óra után történt a tapolcai úton, a Testvérvárosok úti elágazásnál. Itt egy Skoda személygépkocsi borult fel, a benne ülő négy felnőttel, s egy gyermekkel. A legsúlyo­sabban B. I.‘ 5 éves kisfiú sérült meg. Mind a gyer­mek, mind a négy felnőtt sérülése szerencsére nyolc napon belül gyógyulok. Tegnap reggel 8 órakor Ernődön kettős gyermekbal- éset történt. A két gyermek =— EL I. 7 éves kisfiú és R, A. 8 éves kislány — az is­kolaudvarról szaladt ki, egyenesen egy autóbusz alá. A kislány nyolc napon be­lül gyógyuló, a kisfiú élet- veszélyes sérüléseket szen­vedett. kigyulladt a 2K 88-45-ös forgalmi rendszámú Lada mo- törtere tegnap a kora délelöt. ti órákban Sajószentpéteren, a Május 1. úton. Mire a ka­zincbarcikai és a miskolci tűzoltók a helyszínre értek, friár eloltották a tüzet. Az előzetes vizsgálat szerint a Eső is lehet A hajnali szórványos zá­porok sem tudták lehűteni a -levegőt, a délutáni hőmérsék­let elérheti a 27 fokot. Felhős lesz az ég, esőre is lehet szá„ mítani. ORVOSMETEOROLÖGIAI ELŐREJELZÉS Időnként erősen megnövekszik a felhőzet és sokfelé várható zápor a június 10-töl 16-ig tartó időszak elején. A hőmérséklet hajnalban 10 fok körül alakul, a délutáni órákban 20—25 fok között lesz. A jövő héten kevés felhő, napos idő várható, a nappali felmelegedés erősödik. A hűvösebb, csapadékosabb idő­szak beköszöntével egy ideig még tarthat az elmúlt napok­ban „megszokott’- levertség. Ké­sőbb azonban éppen a hűvö­sebb idő folytán javulnak a reflexeink, frissebbé, egyben in­gerültebbé válunk. Vigyázni kell azonban, mert a fokozott akti­vitás balesetveszélyes helyzetbe sodorhat bennünket. gyulladást elektromos rövid­zárlat okozta. Az anyagi kár 10 ezer forint. Szirmabesenyőn, az úgyne­vezett Királyhegyi pincék egyikében tegnap este holtan találták Kozdrony Gusztáv, 55 éves szirmabesenyői la_ kost. Halála körülményeinek megállapítására a rendőrségi vizsgálat folyik. A lottó 23. heti nyerőszámai: 7 21 63 64 83 Az ügy eleteken történt Vízhiány a Katowice utcában '4-'- Az úttörőváros strandja Az elmúlt 24 órában 102 bejelentés érkezett a MIK hi­baelhárítóihoz, az elmaradt munkákkal együtt 105-öt vé­geztek el. Az éjszaka megja­vították a liftet a Kiss tábor­nok u. 6., a Szentpéteri kapu 70., és az Árpád u. 30. számú házban. A villanyfővezeték égett el a Hoffmann Ottó - u. 33. számú házban az éjjel, a hibát reggelre megszüntették. Ugyanebben az időben dugu­lás történt a Győri kapu 12. házban, és csőrepedés volt a Vöröshadsereg u. 11, és az Erdélyi u. 4. sz. házban. Vízhiányról panaszkodtak tegnap a vízművek ügyeletén a Katowice utca környékén lakók. Sajnos, a közeli víztá­rozó anyira kiürült, hogy a magasabb épületek felsőbb szintjeire nem jutott víz, Pénzt, órát követelt Rabiás a bisztróban Zs. László 18 éves, Mikö- háza, Szabadság utca 27. sz. alatti lakos élete korán ju­tott a bűnözés útjára. Ne- velhetetlensége miatt fel­mentették az általános isko­la befejezése alól. Jellem­ző rá, hogy nincsenek bará­tai, jóismerösei, s szabad ide­jét csavargással, ivással töl­ti. Állandó munkaviszonya sosem volt. Január végén az egyik délután betért a sátoralja­újhelyi Ifjúság bisztróba, ahol két ipari tanuló asz­talához ült. Cigarettát és pénzt követelt tőlük. A na­gyobb nyomaték kedvéért közölte a fiúkkal, hogy ha nem adnak neki pénzt, meg­vereti őket a bisztró előtt álló barátaival. Közben megemlítette, hogy az úgy­nevezett „Lajos-közi szur- kálást” is a haverjai követ­ték el. A súlyos fenyegetéstől megrémülve néhány forintot adtak Zs. Lászlónak, aki ezt kevesellte. Végül az egyik tanuló 750 forintot érő kvarcóráját is a saját kar­jára csatolta. A sértettek ci­garettáját is magához vet­te, majd „angolosan” távo­zott a bisztróból. A nyomo­zás során az órát lefoglal­ták és visszaadták a jogos tulajdonosnak. A Miskolci Járásbíróság az előzetes letartóztatásban lé­Lidicei emlékverseny Jenei bravúrja vő Zs. Lászlót két rendbe­li rablás bűntette miatt hal­mazati büntetésül, főbünte­tésként egyévi és nyolchó­napi szabadságvesztésre ítél­te. Mellékbüntetésül két év­re eltiltották a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős. Az ország legkülönbözőbb vidékeiről érkező csaknem háromezer úttörő részvételé­vel június 18-án kezdődik a nyári táborozás a Balatoni Üttörővárosban. Már az első turnusban is —, amely júni­us 30-ig tart — a gyerekek érdeklődésüknek, úttörőcsa­patukban vállalt tisztségük­nek megfelelően különböző szaktáborokban nyernek el­helyezést. A legnagyobb szám_ ban, több mint ezren az út­törőcsapatok sport- és túra­felelősei táboroznak, míg az egész évben kiemelkedő tel. jesítményt nyújtott iskolai gyermekkórusok tagjai az „Éneklő ifjúság” szaktáborba kaptak meghívást. A Balaton és tájának óvásában már ed­dig is eredményeket elért út­törőket a környezetvédelmi szaktábor, az eszpérantista gyerekeket pedig az eszperan. tó nyelvi tábor várja. A film­művészet iránt érdeklődő út­törők igényeit mindén bL zonnyal kielégíti a filmszem­le szaktábor gazdag élményt kínáló programsorozata. Első ízben kerül sor a kisegítő is­kolák úttörőinek, valamint a hallássérült gyermekek tábo_ roztatására. Tévékommentár: igy bányász portréid Nem az IGAZGATÓ portréja volt ez a film, hanem a BÁNYÁ­SZÉ, bár a televízió tegnap bemutatott, Monos Jánosról szóló mű­sora „A nyugdíjas igazgató1’ címet viselte. Monos János egy küzdelmesen gazdag, szép életút után a múlt év szeptemberében ment nyugdíjba, 62 évesen és - ő fogalmazott így — ép ésszel. Apja is, nagyapja is bányász volt, ömaga 1934-. tői birkózik a fekete gyémántokkal. Hol a fronton, a föld alatt, hol a másik „fronton", a tárgyalóasztal mellett. Egyik sem lehetett könnyű, hiszen az olajláz miatt sokan „leírták” a bányát és a bá­nyászokat. Azóta bebizonyosodott, hogy korán teméttük a szenet... Aztán csaknem mindent elölről kellett kezdeni. Monos vezérigaz- gotósága alatt világrekordokat produkáltak a borsodi bányászok. A riportalany keserűség nélkül jegyezte meg, hogy ezeket a terme­lési rekordokat Japánban jobban publikálták, mint itthon ... A sokfunkciójú bányász életútjának sok állomása volt: Szuha- kalló, Balinka, Tatabánya, Pereces. S olyan partnerek is akadtak, mint Herczeg Ferenc vagy Prieszol József. Emberségüket, helytál­lásukat felidézve emlékszünk rájuk igazán, s márcsak azért is há­lásak lehetünk Monos Jánosnak, hogy az ország nagy nyilvános­sága előtt mondott, mutatott, adott példát egy teljességre törek­vő emberi életre. (BRACKÓ) A lidicei vértanúk emlé- 1 kére rendezett nemzetközi kerékpáros verseny qlső sza­kaszát teljesítette a mezőny. Ezen' — és az egész verse­nyen — hét nemzet 135 ke­cskése próbálja ki tudását. Az első szakaszt, amely 108 kilométert jelentett, a magyar Jenei nyerte 2:29.05 órás idővel. Ugyanezt az időt ér­te el a második helyezett csehszlovák Mraz, ■ illetve a harmadik szovjet Ivanov, ilFLl HÍRLAP, — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSA1.A LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc. Balcsy-Zsillnszky út 15 3527. Postacím: Miskolc 3501 Pt. : 39. Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-223: bel- éá várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitika- 18-226: sport: 18-222’ Információ- 18-227. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zstlinszky út 15 3527. Postacím Miskolc 3501 Pf . • 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon 36-131. - Hirdetésfel­vétel: Miskolc. Szécnenyi út 15—17 3525 Telefon: 16-213 — Ter- lesztl: a Magyar Posta Kapható: a Hírlapárusoknál Előfizethe­tő a nírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfize­tési dij: egy nőnapra: 34 forint, negyedévre: 102 forint, egy évre: 400 forint. — index: 25951. — Készült- a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál F. V.S KILIÁN BÉLA. — ISSN 0133—0290 A piacokról jelentjük Mennyibe kerül más megyékben? Ezen a héten is kitett magáért a Zöldért: csaknem teljes nyári kínálatból vásá­rolhattunk. Bőségesen talál­tunk a boltokban paprikát, paradicsomot, leveszöldsé­get, zöldborsót, karalábét. Salátából, retekből és földi­eperből több is elkelt volna. Újdonsággal is szolgáltak a hétvégére: Bács és Csongrád megyékből megérkezett az első őszibarack-szállítmány. Napjainkban az elmúlt év hasonló időszakához mérten hét cikk ára magasabb, ket­tőé azonos, és 19-féle főzni- valót, illetve gyümölcsöt ol­csóbban vehetünk meg. Őszi­barack tavaly ilyenkor még nem volt. A vasgyári piacon és a Búza téren egyaránt nagyon jó a felhozatal, szép az áru. Mindkét piacunkra sokat hoztak eladásra zöldborsó­ból, leveszöldségből, papri­kából, paradicsomból és zöldpaprikából. Ha a pap­rika darabonkénti árát kitóra átszámítjuk, már csak 35— 70 forintra jön ki. Összeha­sonlítási alapnak megkértük néhány megye 2öldért-val- lalataitól egyes cikkek árát Ebből kitűnik, hogy Győr megyében vásárolhatnak a legdrágábban a háziasszo­nyok: itt az újburgonya kiló­ja 17, a fejes káposztáé 10, a zöldborsóé 18, az uborkáé 24, a főzőtöké 12, a paradicso­mé 48 forint. Heves megye­ben az újburgonya kilója 16, a fejes káposztáé 6, a zöld­borsóé 15, az uborkáé 24, a főzőtöké 3 (itt a legolcsóbb), a paradicsomé 30 forintba kerül. Budapesten az új bur­gonyát 14, a fejes káposztái 9, az uborkát 18, a főzőtö­köt 8, a paradicsomot 40 fo­rintért árulják. Szolnok me­gyében az újburgonya kiló­ja 18. a fejes káposzta 8, a zöldborsó 25, az uborka 15, a főzőtök 5, a paradicsom 35 forintba kerül. A Zöldért árai Búza tér! Vasgyári szabadpiaci árak Burgonya 5,10—5,70 6— 7 6 Újbiárgonya 10—16 10—18 12—16 Vöröshagyma 12 18—20- 12—15 Zöltíhagyma/cs. 2,80— 4 2— 4 3— 4 Főzőhagyma/cs. 2,80— 4 4— 6 3— 4 ' Ü jf okhagyma /db 5 2—4 3— 4 Üjsárgarépa/cs. 6—10 6—15 4—10 Petrezselyemgyökér 6—14 4—16 2—16 Vegyeszöldség/cs. 8,50 5—12 4—10 Üjkaralábé/db £,80— 4 2— 5 2,50— 5 Ü jkaraláb é /kg 12 18—20 —O Zeilergumó/db 6— 9 5 — Retek 3,60—6,20 6—10 5— 6 Fejes káposzta 4— 6 7—14 8—10 Kelkáposzta 22 20—36 30—40 Karfiol 26 20-T-35 30 Zöldborsó 16 12—18 14—20 Zöldbab 44 50—60 40—50 Főzőtök 6 10—12 8—10 Saláta 4— 5 2— 4 1— 3 Hegyes paprika 1,60—2,40 1— 4 1— 3 Tv. paprika ­2,80— 4 2— 7 1— 5 Paradicsom 44 30—n 30—46 Uborka 24 14—24 20—22 : Cseresznye 20—26 14—28 .14—28 . Meggy 16—18 20—26 20—22 EgKres 10 10—12 12—14 • Földieper 28—40 30—56 40—50 Ribiszke 13 20—24 20—25 Őszibarack' 18—56 40—55 v„. 30—40 Gomba v — 50 60—100 Tojás — . 1,50—1,80 1,30—1,80 Hordós káposzta — 20 20 Sárgadinnye •— 150 100 Málna — 80 Az ózdi szabadpiacon a to­jás darabja 1,10—1,60, a he­gyes erős paprikáé 2,50—3, a töltenivalóé 3—5 forint között változik.. Az újburgonya kilója- 18—25, az óburgonyáé 6 forint, egy fej saláta 3 fo­rint. Az idei zöldséget cso­mónként 5—15, a tavalyit ki­lónként 30—40 forintért ad­ják. A fejes káposzta 10—12, a kelkáposzta 25—40 forintba kerül. Ä karalábé darabja 2 —6 forint, a karfiol kilója 23 —30 forint. A paradicsomot 35—50, a főzőtököt 18—20, a zöldborsót 15—16 forintért mérik. A cseresznye kilója 20—30, a meggyé 40—50, az egresé 12—14 forint. Van még téli alma is a piacon, kilón­ként 8—15 forint között kap­ható. Cruyff marad Johann Cruyff, a hollandok i 36 esztendős egykori csillaga. 1 aki még mindig igen jól állja az idők támadását, jelenleg megérdemelt nyári lubickolásá­val van elfoglalva a spanyol tengerparton, de jnár felröp­pent a hír az Ajaxbó! történő távoztáról. Ismeretes, hogy az ex BEK- győztes csapatot a legutóbbi idényben néhány napja újabb holland bajnoki címre vezérlő labdarúgó kicsit megharagudott kenyéradóíra azért, mert a szezon zárultával nem beszél­tek vele szerződése felfrissíté­séről. Hangos szó, összezördülés nem volt, de Cruyff üzleti ta­nácsadói már tárgyaltak a Feye- uoord vezetőivel, a „tulipános’* sztár esetleges Rotterdamba iga­zolásáról. A holland bajnokság zárul­tával *ruyff hosszasan váló* gathatott v%lna a jobbnál jobb külföldi szerződésekben, de ö kijelentette, hogy csakis Hol­landiában hajlandó futballozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom