Déli Hírlap, 1983. június (15. évfolyam, 129-154. szám)

1983-06-07 / 134. szám

Falják az energiát Lehetne takarékosabban Az elmúlt héten ért véget a Tüzeléstechnikai Kutató és Fej­lesztő Intézet XXI. ipari sze­mináriuma, melyen három na­pon át 350 magyar és külföldi energetikai és tüzeléstechnikai szakember vitatta meg az ipa­ri berendezések tüztereiben le­játszódó hőcserefolyamatokat. Mint az előadásokból kitűnt, a magyar kohászat összes ener­giafelhasználásának csupán 40 százalékát hasznosítják, míg a többi nagyrészt a semmibe vész. A mai népgazdasági hely­zetben ez nem engedhető meg, ezért mérnökök egész sora fá­radozik azon, hogy valamilyen megoldást keressen a veszte­ség csökkentésére. — Hogyan? — ezt kérdez­tük a szemináriumon is részt vevő dr. Maczkó Mártontól, az intézet ipari kemencék fejlesztési osztályának veze­tőjétől.-- Az energiatakarékosság a népgazdaság minden terü­letén lényeges — mondta —, de különösen ott érhető el látványos siker, ahol a leg­nagyobb az energiafelhasz­nálás. A kohászati vállala­tok pedig szinte falják a kü­lönböző tüzelőanyagokat. Miskolcon ez a Lenin Kohá­szati Művekre mondható el, itt is elsősorban az izzítóke­mencékre. A hengerműi mély- és tolókemencékben ■történik a meleghengerlés előtti izzítás 1200—1250 Cel­sius fokon, a fajlagos ener­giafelhasználásuk azonban jelntősen elmarad a korsze­rű berendezésekétől... — Mit lehet tenni annak érdekében, hogy ez a meg­állapítás ne legyen igaz a jövőben? — A feladat kettős. Egy­részt a nagy hőmérsékleten távozó füstgázok hőjének hasznosítását, másrészt a kemencék belső hőcseréjé­nek fokozását kell elér­nünk. Ezekhez az intézet szakemberei részletes méré­si adatokat gyűjtöttek, és megkezdték a különféle konstrukciók kifejlesztését. — Milyen eredményre ju­tottak? Olaszliszkai vállalkozók Lesz bőven kuka, ha... Lapunk tegnapi számában, A miskolciaké a szó című ro­vatban megírtuk, hogy hi­ánycikk a szeméttároló edény, a kuka. Az erre hivatott üz­letekben sem lehet kapni, mi­vel az ipar nem, vagy csak igen kis mennyiségben szál­lít. Ma reggel megtudtuk, hogy lenne vállalkozó a gyár­tására. A kukákat eddig egy dél-alföldi szövetkezet állí­totta elő, ám abbahagyta. Az olaszliszkai Gazdász Tsz, az egyik budapesti pénzintézet­tel, közős vállalkozásban haj­landó lenne a kukák gyár­tására. Ez a hajlandóságuk olyan mértékű, hogy már megkezdték az üzem kiala­kítását, az anyagok beszer­zését is. Sőt! Az alföldi szö­vetkezet hozzájárulásával le­gyártottak tíz nullasorozatot is, kétféle anyagból. Négy kukát egy hónapja az Ár­pád utcai bérházakhoz ad­tak ki próbára. Megrende­Formalervezés és szitanyomás A formatervezés és a szi­tanyomás elemeivel ismer­kedhetnek ma délután 4 órától a Gárdonyi Művelő­dési Ház alkotóházában a gyerekek. A foglalkozást Mata György és Mantovics Tamás formatervezők veze­tik. Gombalelő- helyek A miskolci piacon árusí­tott gomba zömét a Bükk- ben és a város környékén gyűjtötték az utóbbi időben. Nagyon sok gombát hoznak még eladásra Mezőcsátról és Parasznyáról. Jó gyűjtőhely­nek számít Szin, Szendrő- lád, Hejőbába, Boldva és Al­sóvadász is. Ezekről a he­lyekről évente egy-két ton­na gombát szállítanak a vá­ros piacaira. Halló, itt vagyok! Ma este ismét hívható az Ifjúsági Házban a 33-677-es telefonszám. A vonal végén pszichológus, szakember je­lentkezik és válaszol lelki és pedagógiai jellegű kérdé­sekre Az ügyelet este 6-tól Ü óráig működik. lésük is van, már több tíz­ezres nagyságrendben, tehát az olaszliszkaiaknak nem kell attól tartaniuk, hogy vállalkozásuk csődbe jut. Miért nem kezdik hát meg a kukák gyártását? — kér­dezhetik joggal az olvasók. Nos, a pillanatnyi gond az, hogy a budapesti pénzinté­zet még nem utalta át az olaszliszkaiaknak azt a, mintegy kétmillió forintot, amely a gyártás beindításá­hoz szükséges. Tehát min­den megvan, kezdődhetne a gyártás, csak az a pénz... A téeszben bíznak abban, hogy nem húzódik sokáig az ügy, és akkor augusztus 1- től havonta már ezer darab kukát készíthetnek Olasz- liszkán. — Sikerült olyan rekupe- rátort, azaz hővisszanyerőt szerkeszteni, amely megfelel a korszerű előírásoknak és az LKM egyik kemencéjé­nél már alkalmazzák is. Mé­réseink szerint itt mintegy 20 százalék energiamegtaka­rítást értek el, az évente 5 —6 millió forintot tesz ki. Szükséges tehát a többi ke­mencét is ellátni hasonló be­rendezésekkel. Ehhez már megkezdték az előkészülete­ket. A másik fontos feladat a kemencék belső hőcseréjé­nek fokozása úgynevezett növelt impulzusú égők al­kalmazásával. Ezzel az ön­tecs hőmérséklete egyenle­tessé válik, és megnő a be­rendezés teljesítménye. A December 4. Drótművekben már használnak hasonló im­pulzus-égőket, és ott ennek köszönhetően jelentősen csök­kent a fajlagos energiafel­használás. Ugyanezt szeret­nénk elérni a Lenin Kohá­szati Művekben is. (tcmesi) Országos tanácskozás az egyetemen Számítástechnika és robotok az anyagmozgatásban Az MTESZ miskolci szék­hazában tegnap Ur. Cselényi József, az NME docense, az MTESZ megyei szervezete Anyagmozgatási és Csomago­lási Bizottságának titkára sajtótájékoztatót tartott. A téma a Nehézipari Műszaki Egyetemen június 8—9. kö­zött sorra kerülő, TRANS- COMP ’83 nevet viselő orszá­gos anyagmozgatási konfe­rencia volt. A tanácskozás mintegy folytatása a nemrég zárult borsodi műszaki hetek keretében megrendezett, ha­sonló előadássorozatoknak. Dr. Cselényi József elmon­dotta: az ország minden ré­széből érkező, mintegy száz­húsz szakember megvitatja, hogyan lehetne minél haté­konyabban bevonni a számí­tástechnikát, a személyi szá­mítógépeket az üzemek kö­zötti szállitás-anyagmozga- tás, a termelés, illetve a raktározás folyamatrendsze­reibe. Ma mgr hazánkban is terjed a mikroprocesszo­rok, a személyi számítógé­pek, a robotok, vagy példá­ul az integrált, rugalmas gyártási rendszerek alkal­mazása ezen a fontos terü­leten, noha az anyagmozga­tás, rakodás, szállítás, rak­tározás korántsem kap még megközelitőleg sem olyan hangsúlyt, mint például a termelési folyamatok fej­lesztése, korszerűsítése. Ho­lott meg ma is mintegy 1,2 millió ember dolgozik ha­zánkban az anyagmozgatás­ban, ami jóformán megen­gedhetetlen. Minél hamarab­bi szemléletváltozásra van szükség — elsősorban a vál­lalati vezetők körében, akik hajlamosak lebecsülni ezt a kérdést, s ebben segíthet a városunkban holnap kezdő­dő konferencia. Alighogy befejeződik a há­romnapos tanácskozás — mondotta dr. Cselényi Jó­zsef —, a Nehézipari Mű­szaki Egyetem szállításren­dezések tanszéke vendégül látja a kassai műszaki egye­tem hasonló tanszékének de­legációját, hogy kicseréljék kutatási tapasztalataikat. A jövő héten, június 13-án pe­dig az NME-en tartanak újabb egynapos tanácsko­zást a szállítószalagokkal kapcsolatos miskolci kutatá- sokróL íjc Holnap éjjel ezt az ideiglenes vágányt megszüntetik, Medárd napján új vágányon Az építőkön kívül valaki gondolhatta-e még, hogy ha­táridőre, sőt jóval hama- rabbra elkészül a Bajcsy- Zsilinszky úti villamospálya felújítása? Valószín űtlenül rövidnek tűnt az az inter­vallum, amefy alatt végez­niük kellett az Észak-ma- gyarországi Állami Építő­ipari Vállalat munkásainak. Február 16-án közlekedtek utoljára buszok, teherautók és személygépkocsik hivata­losan a Bajcsy-Zsilinszky úton (szabálytalanul magán- és közületi gépkocsi többször behajtott a lezárt útra), s az­óta a terep kizárólag az épí­tőké. A munka végzésének dátuma: június 30-a. Két vá­gánypárt — az alapoktól a felépítményig teljes egészében — kicserélni meglepően rö­vid idő alatt? Az építésveze­tő, Boncsér László a kezdet kezdetén már ezt mondotta: — Megleszünk ... Hogy előrelátását mi iga­zolta: — Nos, bízom a csapatom­ban ... Nem kétséges, ez a villa- mospálya-szakasz alaposan megérett a felújításra. A sín az évek hosszú sora alatt el­kopott, az ágyazat megrogy- gyant, s ha nem is volt bal­esetveszélyes a forgalom, a sebességet csökkenteni kellett. A Miskolci Közlekedési Vál­lalat megbízásából az ÜTI- BER vállalta a kivitelezés le­bonyolítását. a kirendeltség vezetője, Bérezés József mondja munkájukról: — Az ÜTIBER-nek ez volt az első közös munkája az ÉÁÉV-vel. Őszintén meg kell mondanom, hogy először ki­csit féltem... A munkáról azonban csak a legjobbakat Széllovast is kölcsönöznek Főszezon Mályiban A háromezer lakosú Mályi község egyik nagy öröme, de egyben gondja is a hatalmas kiterjedésű tó, melynek part­ján hétvégeken 1500—2000 üdülővendég is megfordul. A községi tanács — amint Binder István vb-titkár el­mondotta —, időben meg­kezdte a felkészülést a nagy forgalmú nyári idényre. Az Unió Áfésszel megállapodást kötöttek, hogy az élelmiszer- boltot szombaton és vasár­nap is nyitva tartja, és gon­doskodik a megfelelő áruel­látásról. . A Vitorlás étterem olcsó ételválásztékot biztosít, és több száz üdülőnek teremt ebédelési lehetőséget. Ezenkí­vül pecsenye- palacsintasütő- pavilon és zöldség-gyümölcs árusítóstand is működik. A tanács minden kiskereskedő­nek engedélyt ad, akik áru­ikkal hozzájárulnak a tele­pülésen megforduló kirándu­lók és fürdőzők ellátáshoz. Így például a napokban kért, és kapott engedélyt egy szél­lovaskölcsönző, akinek bizo­nyára jó forgalma lene az idén. jjc Az utolsó betonlapok is a helyükre kerülnek mondhatom. A helyzethez és a körülményekhez rugalma­san alkalmazkodott az építés- vezetőség. A megbízó, az MKV szakmai segítségnyúj­tása is hozzájárult a feladat eredményes elvégzéséhez. Hogy az ŰTIBER képvise­lője miért beszél már most múlt-időben? A válasz erre az EÁÉV-től érkezik: — Június 8-án, Medárd napján, este kilenc óra előtt leáll a villamosforgalom az említett pályaszakaszon. Az ideiglenes, úgynevezett repü­lővágányról átkötünk a már kész — a Tiszai pályaudvar félé haladó — jobb vágány­ra, s így másnap reggeltől helyreáll a villamosközleke­dés. Egyébiránt folyamatos, minden részletre kiterjedő el­lenőrzés mellett kellett dol­goznunk, s — dicséret az ŰTIBER-nek — minden fel­vetődő problémát — akadt ilyen jócskán —, azonnal megoldottunk. Őszintén bí­zunk abban, hogy együttmű­ködésünk a továbbiakban is sikeres lesz. Csütörtök hajnalra elkészül a sínpár. A Kun Béla úti megállót ezután fejezik be. az Ady-hídi megállót pedig ezt követően kezdik építeni. A kivitelező három hetet nyer, s a város is. Miskolc -tanácselnöke, Ró­zsa Kálmán az elmúlt hét közepén járta be az építke­zés- színhelyét. Őt kérdeztük véleményéről: — Jól szervezett volt a munka, erről győződtem megi. A villamosforgalom fenntarj tása mellett dolgoztak az épí­tők, s dicséret érte, a határ­időt — úgy néz ki — tar­tani tudták. A munka végeztével az ÉÁÉV-esek a Zója, térre, a Tiszai pályaudvar elé vonul­nak. Itt is a villamosvágá­nyok reparálásához kezdenek. Ám repülővágányt már nem építenek ki, hanem a villa­mosközlekedést az állomás és az Augusztus 20. strand kö­zött egy pályán bonyolítják majd le. Persze, fennakadás a for­galomban akkor is lesz, de az új születése alkalrpi ké­nyelmetlenséggel jár. (illésy) Tanácstagok fogadóórái Ma tartja tanácstagi fo­gadóóráját Csetneki József- né, III 6. sz. pártalapszer- vezet, Győri kapu 123. sz., 17 órakor; Khlóczkai Ist­vánná, 1/5. sz. pártalapíjzer- vezet, Kassai u. 86. sz., 17.30 órakor; Tamás Andrásné, 21. sz. Általános Iskola, Tóth Árpád u. 12. sz., 14-től 15 óráig. Csütörtökön tartja tanács­tagi fogadóóráját Uram Zol­tán, 9. sz. Általános Iskola, Szeles u., 17-től 18 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom