Déli Hírlap, 1983. június (15. évfolyam, 129-154. szám)

1983-06-06 / 133. szám

Tárcsázzuk a 059 07-et / Salakmoíoros VB Vízbe fúltak Halálos balra kanyarodás Ötödik az Adorján—Hajdú kettős Két vízbe fúlt személyi: emeltek ki a tűzoltók a hét­végén. Szombaton délben ta­lálták meg Román Gábor 58 éves kazincbarcikai lakos holttestét a Láz-bérci tóban. Vasárnap délután a sátor­aljaújhelyi tűzoltók emelték ki Varga László 16 éves, Vajdácska, Csonkás u. 55. szára alatti lakos holttestét a páterhomoki Füzesérből. Tokaj belterületén szom­baton reggel 8.40-kor Susz- terics József 37 éves hajó­szerelő, tokaji lakos sze­mélygépkocsijával figyelmet­lenül akart balra kanyarod­Az ittasság okozott halá­los kimenetelű közlekedési balesetet tegnap 23 órakor Baskó belterületén. Riczu László 22 éves segédmun­kás, baskói lakos, ittas álla­potban vezetői engedély és bukósisak nélkül eltulajdo­nított egy motorkerékpárt, majd azzal a településen motorozott. Ittassága miatt elvesztette uralmát a jármű felett, s egy utcai kerítésnek ütközve felborult. Riczu László olyan súlyos sérülé­seket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Az NSZK-ban, Bréma vá­rosában rendezték meg a sa­lakmotorosok világbajnoki középdöntő futamait. Ezek során a magyar színeket képviselő Adorján—Hajdú kettős az 5. helyet szerezte meg. A győzelem a világbajnok Egyesült Államok csapatáé, a vb-ezüstérmes Anglia és az NSZK előtt. A döntőre június 17-én, a göteborgi Ullevi stadionban kerül sor, és oda az első három helye­zett kettős jutott el. Brüsszelben sportoló tömeg özönlötte el a belváros főútvonalát. Mintegy 20 ezren vágtak neki a 20 kilométeres kocogásnak. Totó­eredmények Hajóhotel, lovasiskola Az ügyeleteken történt Hol nem lesz víz? ni, s eközben összeütközött a vele azonos irányban ha­ladó, Balogh Gyula 37 éves magánfuvarozó, rakamazi la­kos által vezetett tehergép­kocsival. Az ütközés követ­keztében a tehergépkocsi a személygépkocsit az árokba tolta. Suszterics József olyan súlyos sérüléseket szenve­dett, hogy kórházba szállítás után meghalt. A Vándor Sándor és a Vö­rösmarty utca kereszteződé­sében tegnap 15 órakor Mo­hácsi József 25 éves aszta­los, nagytállyai lakos mo­torkerékpárral a villany- rendőr piros jelzése ellené­re behajtott az útkereszte­ződésbe. Itt összeütközött a ARg hogy megszüntették a pénteki csőtörést a Szabó Lajos utcában, ismét meg­zökl jelzésen áthaladó, Pa­taki István 21 éves segéd­munkás, tibolddaróci lakos által vezetett személygépko­csival. A baleset következté­ben a motorkerékpár utasa, Parádi Tünde 18 éves gép- ; írónő, nagytállyai lakos köny- I nyebb sérüléseket szenvedett. nyitották á főcsapot, s újabb törés történt. Előreláthatóan ma kijavítják a hibát. A hét végén lajtkocsival hordták a vizet az utca lakóinak. Az Ot és Vasútépítő Vállalat most kezdi meg egy újabb vezeték bekötését, emiatt holnap nem lesz vízszolgál­tatás a Bodó soron és a Győ­ri kapu 8—12-es számú há­zakban. Ugyanakkor a kör­nyező magasabb épületekben nyomáscsökkenésre lehet számítani. A hét végén csöndes mű­szakot zártak a MIK hiba­elhárítói. Az éjszaka betör­ték a lift üvegét az Engels utca 26. sz. házban; reggel­re újraüvegezték a felvonót. Ugyancsak éjjel megszün­tették a lift hibáját a Boká­nyi Dezső utca 20. sz. ház­ban. Megtetszett neki az óra Hét végi baleset 1. Como-Campobasso végeredmény 2-1 1 2. Cremonese—Bologna végeredmény 4-0 1 3. Milan—Atalanta végeredmény 1-0 1 4. Palermo—Bari végeredmény 1-1 x 5. Foggia—Pistoiese végeredmény 0-0 x 6. Lazio—Catania végeredmény 2-1 l tm Lazio—Catania L félidő 1-1 x 8. Lecce—Arezzo végeredmény 2M, 1 ft, Lecce—Arezzo I« félidő 2-0 % 10. Monza-—Sambenedettese végeredmény 1-0 1 11. Monza—Sambenedettese I. félidő 1-0 1 12. Perugia—Varese végeredmény 1-0 1 13. Perugia—Varese L félidő 1-0 1 VL 14. Reggiana—Cavese végeredmény 4-3 1 SOK A TALÁLAT A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a nyertes szelvények nagy száma miatt a totónye­reményeket várhatóan csak a délutáni órákban hozzák nyilvánosságra. Késsel köveiéit Halász Lajos 33 éves, Wegyaszó. Alkotmány u. 56. ,z. alatti lakos első ízben 979-ben állt a, bíróság előtt: öiytatólagosan elkövetett lo- lás miatt felfüggesztett sza- ladságvesztésre ítélték. A sróbaidő letelt, ám idén áp­rilisban ismét törvény elé tellett állítani tartásdíj el- -nulasztása és közveszélyes nunkakerülés vétsége miatt. Közben még meg sem szü­letett az ítélet, amikor újabb 3Űn cselekményt követett el. F,z egyenesen következik ab- ból, hogy Halász Lajos ita­lozó, munkakerülő életmódot Eolytat. Kényszergyógyítása arvosi szempontból is indo­kolt. Nemrégiben Felsőzsolcán találkozott a szintén részeg ismerősével, L. Lajossal. Halász megkérdezte L. La­jostól, hogy jól jár-e az órá­ja. A kedvező válasz után kérte, hogy ajándékozza ne­ki. L. Lajos a kérést meg­tagadta. A vádlott ekkor a zsebéből egy huszonöt centi hosszúságú kést vett elő, és ismerősére szegezte. L. La­jos félelmében elfutott, de nem jutott messzire, mivel Halász elgáncsolta. Halász az elesett ember tarkójára szo­rította a kést. A fenyegetett férfi jobbnak látta, ha a 120 forint értékű órát átadja a vádlottnak. Halász megpró­bálta eladni zsákmányát, de nem sikerült neki. Később a rendőrség lefoglalta az órát, és visszaadta a sértettnek. A Miskolci Járásbríóság Halász Lajost rablás bűntet­te miatt háromévi szabad­ságvesztésre ítélte, mellék- büntetésül eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától 3 évre. Az ítélet jogerős. Felhős idő Csökkenő hőmérséklet, fel­is időt, esőt ígér mára a eteorológiai előrejelzés. A íjnali záport követően Mis­kolcon párás a levegő, a délutáni hőmérséklet 22—27 fok között alakul. Mai kommentárunk: Minek nevezzelek? Legnagyobb példányszámú politikai napilapunk hirdetése két olyan keresztelőre invitái, ahoi - rendhagyó módon — a „gyerek­nek" még nincs neve. Az országos névadóvetélkedőre bárki bene­vezhet, s nemcsak a keresztapa büszke címét nyerheti el, hanem a győztesnek felajánlott öt-ötezer forintot is. Szívesen bevonom töprengésembe az olvasót, hiszen egy jó név aranyat ér. Nevén nevezve a dolgot: a Dohány, és Ajándékbolt Vállalat nyilvánvalóan hosszúnak, nehézkesnek véli titulusát, s ezért jeligés pályázatokat vár egy ötletes fantázianévre. Tippeket gyűjt az egyik fővárosi autószerviz is egy frappáns és fülbemászó fantá­zia-elnevezésre. A szándék nyilvánvaló: üzleti szempontból koránt­sem mellékes - gondoljunk csak a reklámra hogyan sikerül „el­adni” a céget. Egy jól csengő név már önmugában vonzerőt je­lenthet, bizalmat kelthet. A Richter Gedeon nevével jegyzett vegyé­szeti üzem termékei garantáltan jó minőségűek. Ha valaki bárhol a világon azt hallja, hogy Ikarus, akkor inkább gondol az autó­buszra, mint a mitológiai szárnyaséin bérré. Vagy talán nem is a név a legfontosabb? Az elnevezés ugyanis attól lesz patinás, ha a vele jelzett termék, szolgáltatás remek és hibátlan. Idézzük csak fel emlékezetünkben az Almuskát! Micsoda jó név, istenem! Viszont az Almuskának keresztelt, alkoholmentes üdítő ital annak idején úgy megbukott, mint a pinty. Nem vette be a nagyközönség gyomra. (BRACKÓ) DÉLI HÍRLAP, — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15, 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 38. Telefonközpont: 33-941 Titkárság: 13-223: bei- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitika: 18-226; sport: 18-222: információ 18-227. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 179. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfel­vétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: »16-213. — Ter­jeszti: a Magyar Posta Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizethe­tő a hírlapkézbesítö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfize­tési díj: egy hónapra: 34 forint, negyedévre: 102 forint, egy évre 400 forint. — Index; 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál. E. V.! KILIÁN BÉLA- — ISSN 0133—0209 Falusi üdülést, teke-, te­nisz- és lovastanfolyamot szervez a Tolna megyei Ide­genforgalmi Hivatal. Falusi üdülésre Mórágyon, Váral­ján, Dunaföldváron és Si- montornyán nyílik lehetőség. Mórágyon, Váralján és Si- montornyán erdős környe­zetben, családi házakban kapnak szobát a vendégek, a dunaföldvári szálláshely pedig egy Dunán horgonyzó hajó lesz. A 11 kabinos úszó szállodához a parton tenisz­pálya tartozik. Az egyhetes lovastanfolya­mok színhelye a gemenci er­dő szomszédságában levő Tolnasziget lesz. Az oktatók napi két órát foglalkoznak a vendégekkel. Áutőstalálkozó Veszprémben Miss Lada, harmadszor Tizedik alkalommal tartot­ták meg tegnap Veszprémben a Lada személygépkocsik tu­lajdonosainak találkozóját. Az országútjainkon futó, csaknem négyszázezer Zsigu- li-Lada képviseletében már a kora reggeli órákban érkez­tek járművek az ország kü­lönböző vidékeiről, az M8-as út 48-as kilométerkövénél meghirdetett országos rande­vúra. Az egész napos tapasz­talatcserén nemcsak egymás­sal konzultálhattak a gépko­csik vezetői, hanem szakmai segítséget is kaptak az alkat­részek gyártóitól, a forgalma­zóktól és a javítóktól egy­aránt. Az Autóker ebből az alkalomból több alkatrészt és műszert 50 százalékos engedd ménnyel árusított. Nagy sike­re' volt a Bakony Művek új típusú gyertyáinak is. A nap fénypontja immár hagyomá­nyosan az autóügyességi ver­seny volt. Az 1300 köbcenti alatti kategóriában Nagy Já­nos, a Csepeli Autóklub ver­senyzője, az 1300 köbcenti fe„ letti kategóriában Iványi László gyulafirátóti lakos lett az első, a legjobb női ver­senyző, egyben a Miss Lada, pedig már harmadszor'1 Far- kasné Beszteri Éva, a Csepeli Autóklub színeiben. A díja­kat Viktor Ivanovics Ocsere- tin, a Szovjetunió magyaror­szági nagykövetségének ke­reskedelmi képviselője ad­ta át. Vonatpótló autóbuszok A MÁV értesíti az utazó- közönséget, hogy pályaépíté­si munkák miatt június 6- tól 10-ig Dombóvár—Kapos­vár között a Budapestről 7.20 órakor és a Gyékényes­ről 12.00 órakor induló, va­lamint Eger—Bélapátfalva között az Egerből 7.15, 10.00 és 14.00 órakor, a Putnokról 7.06 és 12.35 órakor, továbbá a Szilvásváradi'ól 12.13 óra­kor induló vonatokról autó­buszokra kell átszállni. A buszokon a megváltott vas­úti jegyek érvényesek. ,,A pontozóbírók vakok”... Bogner veresége az ifiaib Frazicrlől Szombaton az Egyesült Álla- mok-beli Atlantic Cityben Jeo Bugner, a britek volt hivatásos nehézsúlyú Európa-bajnoka pon­tozásos vereséget szenvedett Mar- vis Fraziertől. Ez volt a magyar származású ökölvívó „nagy visz- szatérésének” ötödik — s első ízben vesztes — állomása. Szak­értők szerint nagy kérdés, hogy 33 éves fejjel lehet-e, érdemes-e folytania. A tízmenetes harcban Bugner jó egy fejnyi magasságelőnnyel 18 kiló többletsúllyal és ritka nagy tapasztalattával remélte el­lensúlyozni a nála 11 évvel fia­talabb Frazier-fióka lendületét, de siker nélkül. Igaz, nagy ütést nem kapott, de a volt világbaj­nok apa által edzett Marvis Frazier megállás nélkül ment előre és kezdeményezett. Szórta az ütéseket ellenfele testére, aki csak szórványosan tudta eltalálni őt. Végül a három pontozóbíró közül az első 6, a második 8, a harmadik mind a tíz menetet az ifjabb Fraziernek adta. Bugner kijelentette, hogy „a pontozóbírók vakok”, az „ítélet nevetséges”, és ezek után „eszé­ben sincs’ abbahagyni az ököl­vívást. Azt mondta, hogy a fej­re mért tiszta ütések alapján ne­ki kellett volna győznie. Ezzel az ITV londoni stúdiójában ülők — Henry Cooper volt Európa- bajnok és Frank Bruno, a súly­csoport legnagyobb brit ígérete •— a legkisebb mértékig sem ér­tettek egyet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom