Déli Hírlap, 1983. június (15. évfolyam, 129-154. szám)
1983-06-20 / 145. szám
Hától, serdülő labdarúgóknak OR-döntó ifc Bodor kapuratörési kísérletét három vendégvédő igyekszik megakadályozni (Szabó István felvételei) Labdarúgás, osztályozó mérkőzés Mezőtúrra maradt a döntés H. Szabó L. SE—H. Papp J. SE LO (0-0) Az új rendszerű labdarúgó-bajnokság versenykiírása értelmében a területi bajnokoknak osztályozó mérkőzéseken kell oda-visszavágó alapon dönteni — előzetes sorsolás után — arról: hátuk közül melyik lesz az a három, amely a magasabb osztályban, azaz az NB 11-ben folytathatja a következő szezonban, s melyik három kényszerül vissza újabb egy esztendőre a területi bajnokságba. Fortuna nagy játéka: az osztályozó mérkőzéseken szembe került egymással a két katonacsapat, a H. Szabó L. SE és a H. Papp J. SE. Az erőviszonyok ismeretében nehéz lett volna előre jósolni. Talán csak a hazai pálya előnye szólt a miskolciak mellett az első mérkőzésen... Az MLSZ megbízásából mától a Borsod megyei Labdarúgó Szövetség Miskolcon, illetve Sajószentpéteren rendezi meg az országos serdülő országos labdarúgó-bajnokság csoportgyőzteseinek tornáját, amely a bajnoki cím sorsát, illetve a helyezéseket hivatott eldönteni. 'A nyolc résztvevő csapat már tegnap délután Miskolcra érkezett, s a Győri kapuban, a központi fiú kollégiumban hel3rezték el őket. Az MLSZ a torna lebonyolításához már elkészítette a csoportbeosztást. Az A-csoport: MTK-VM, Zalaegerszegi TE, Pécsi MSC, Rába ETO. B- csooort: FTC, Nyíregyházi VSSC, DVTK, Békéscsabai Éppen egy évtizede kapott városi rangot Békés. Ebből az alkalomból nagyszabású ünnepségsorozatot rendeztek a Békés megyei városban, amelynek részeként szombaton Magyarország öregfiük válogatottja mérkőzött meg a területi bajnokságban ezüstérmet szerzett Békési SE csapatával. A sérülések, külföldi túrák és szabadságok miatt alaposan megtizedelődött magyar válogatottba három diósgyőri játékos — dr. Rutt- kay Zoltán, Vass László és Tóth Zoltán — is meghívást kapott. Magyarország csapata — Borbély — Mátrai, Marosi_ Izsákig Horváth, Tóth KV, dr. Ruttkay, Rákosi, Szur- gent, Bene, Keglovics. Csere: Vass, Tóth Z. — összeállításban kitűnő mérkőzésen 4-3 (2-1) arányban győzött nagy közönségsikert aratva. A gólok sorát a békési Vágási nyitotta meg, majd Szurgent és Tóth K. góljaival fordítottak az öregfiúk. Szünet után Bene növelte az előnyt, ám a házigazdák Vozár és Fehér révén egyenlítettek. Parádés Borbély védések után Bene szenzációs góllal állította be a végeredményt. * A közelmúltban elhunyt, volt válogatott diósgyőri labdarúgó, Szigeti Oszkár emlékére szeptember elején öregfiúk mérkőzést terveznek a DVTK-stadionban. A Totóeírd ménvek t/ 1. Hajdúk—Partizán 1-0 1 2. Osijez—B. Titográd 3-0 1 3. OFK Beograd— Sloboda Tuzla 2-0 1 4. Rijeka—Ljubjana 2-1 1 5. Sarajevo— Dinamo Zagreb 1-1 x 6. Velezs—Crvena Zvezda 2-2 x 7. Vojvodina—Vitkovici 1-0 1 8. Növi Sad— Borac Banja Luka törölve! 9. Gosk Jug.— Jedinstvo Brcsko 2-0 1 10. OFK Kikinda— \K Zagreb 3-0 1 11. Kozara—Radnik 0-0 x 12. Maribor—L. Trebinje 0-1 2 13. S. Subotica— V. Varazdin 3-1 1 14. GuMesk—Napredak 1-3 2-fi 15. Dubocsica— Radnicski Pirot 1-1 x j Előre Spartacus. Néhány fon- ! tosabb tudnivaló: az A-cso- ! portban délelőtt, a B-ben délután játszák le a mérkő- i zéseket. A helyezéseket az elért pontok összege határozza meg. Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt. Ha az is megegyezik, az egymás ellen elért eredmény dönt. A kiállított játékos ügyében a fegyelmi bizottság — naponta — dönt. Két sárgalapos figyelmeztetés automatikusan egy mérkőzéstől való eltiltást jelent. A részletes program. Hétfő. A-csoport, Miskolc, Miskolci Üveggyár-pálya, 9.30: MTK-VM—Rába ETO. 11,10: ZTE—PMSC. B-csoport: Sa- jószentpéter, Borsodi BáDVTK öregfiúk ellenfele Magyarország öregfiúk válogatottja lesz. A magyar válogatott a meghívást elfogadta, s tervek szerint szeptember 3-án játszanak le a minden bizonnyal nagy érdeklődésre számottartó mérkőzést, amelynek bevételét Szigeti Oszkár síremlékére ajánlják fel a csapatok. * Nemzetközi öregfiúk labdarúgó mérkőzést rendeznek holnap délután 5 órától a DVTK-stadionban. A DVTK öreg fiúk viszonozva a ZVL Zilina meghívását, a zsolnai együttest látják vendégül. Már hagyomány, hogy minden évben, június közepén az angliai Nottinghamben összegyűlnek a világ legjobb kajakozói, kenuzói. Így a házigazdák nem oktalanul, alaptalanul nevezik versenyüket Világregattának. Tény, hogy az elmúlt hét végén „csak” kilenc ország indította válogatottjait (három héttel ezelőtt Szegeden 15. A szerk.!), ám az egyik legnagyobb ellenfél, a szovjet csapat legerősebb összeállításban érkezett Angliába. Ami ugyancsak fontos volt: a magyarok ebben az évben végre találkozhattak rangos mezőnyben a szovjetekkel, mert eddig a két válogatott rendre elkerülte egymást. Nos, az első napon várakozáson felül szerepeltek a magyarok. A leninvárosi Ra- kusz Éva kajak egyes 500 méteren győzött. Ami külön örvendetes: a második helyen Povázsán végzett, míg a szovjetek egyik ászának, Jeszre- movának meg kellett elégednie a 3. helyezéssel. Kenu kettes 1000 méteren óriási küzdelem alakult ki az olimpiai és világbajnok jugoszláv Ljubenek, Nisovics és az ugyancsak világbajnok Saru- si, Hajdú párosok között. Hajdúék ezúttal már jobban nyász-sporttelep, 15.30: FTC —Békéscsaba. 17.10: Nyíregyháza—DVTK. Kedd. A-csoport, Miskolc, H. Papp J. SE-sporttelep, 9.30: Rába ETO—ZTE. 11.10: PMSC—MTK-VM. B-csoport, Miskolc, Borsodi Volán-pálya, 15.30: DVTK—FTC. 17.10: Békéscsaba—Nyíregyháza. Szerda. A-csoport, Miskolc, H. Papp J. SE-sporttelep, 9.30: MTK-VM—ZTE. 11.10: PMSC—Rába ETO. B-csoport, Miskolc, Borsodi Volán-pálya, 15.30: FTC—Nyíregyháza. 17.10: DVTK—Békéscsaba. Csütörtök. Helyosztók és döntők a DVTK-stadionban 9.30-tól (a részletes program ismertetésére lapunkban visz- sza térünk). Csupán érdekességként jegyezzük meg, hogy az elmúlt évben a Tatabányai Bányász serdülői nyerték az országos bajnokságot, most viszont nem kerültek a legjobbak közé. Itt vannak viszont a „Verebes-fiókák”, a Rába ETO fiataljai, akik a győri csoportban külön párharcot vívtak a Videotonnal, végül is jobb gólkülönbségükkel harcolták ki a döntőbe jutást. De micsoda gól- különbség! Az ETO serdülői 207 gólt rúgtak, a mérkőzésenkénti átlaguk 7,4, s a gól- különbségük 199. Ügy tűnik, Győrött már a fiatalok is eltanulták a „nagyoktól” azt az alaptételt: annyi gólt kell rúgni, amennyi a játékidőbe belefér. A Rába serdülői kétségtelenül a bajnoki cím nagy esélyesei, de az FTC és nem utolsósorban a DVTK fiataljai is beleszólhatnak a helyezések eldöntésébe, a végső sorrend kialakításába. (felföldi) eveztek, mint Szegeden, ám a győzelmet most is a ju- goszlávok szerezték meg úgy, hogy csak a célfotó tudott dönteni. * A vasárnapi folytatásra sem lehet panasz. A kenu kettes 500 méteren elsőként Sarusi és Hajdú ért célba, megelőzve a szovjet Poszt- rehin, Klementyev, valamint a jugoszláv Ljubek, Nisovics kettőst. Ezen a távon Hajdúék az idén sem itthon, sem pedig külföldön még nem találtak legyőzőre! Női kajak négyesünk — Géczi, Povázsán, Dragos, Rakusz — a Szovjetunió mögött végzett a második helyen. Rakusz még rajthoz állt a nők számára teljesen szokatlan, 6 ezer méteren is és ott Horváth, valamint Dragos mögött a harmadik helyen ért célba. Legjobbjainknak ez volt az utolsó megmérettetés a világbajnokság előtt. Egy hónap múlva már Tamperében kell bizonyítaniuk, hogy eddigi eredményeikkel rászolgáltak a válogatók bizalmára, a címeres mez viselésére. Az öltözőkben feszült vott a hangulat. Minőkét oldalon sok volt a sérült, panaszkodtak is a szakvezetők. A vendégeknél Ben- <csik Gyula azért, mert három legjobb játékosa nem léphetett pályára, a miskolciaknál Vágó György pedig azért, mert egy csapatot ki tudott volna állítani — sérültekből! Am még így is arra számított: sikerül meglepni a mezőtúriakat, s legyőzni őket. A vendégek szép számú közönséggel érkeztek, s nagy bíztatásban volt részük a melegítéshez érkező mezőtúriaknak. A kitűnően előkészített, de a sok esőzéstől csúszós pályán a miskolciak kezdték a játékot. Az ismerkedő percek után a 10. perc hozta az első helyzetet. Bodor jobbról indulva cselezte végig magát a vendégvédőkön, végül nehéz szögbe került, s innen leadott lövését Horváth szögletre mentette. Kapkodó, ideges volt a játék mindkét oldalon, folyamatosságról alig lehetett beszélni. A 16. percben Szirják került helyzetbe, de lövését Fehér hárította. Azután Kincses indításával Sváb robogott volna a kapu felé, de a partjelző — ezúttal tévesen — megállította. Már az első negyedóra végén feltűnt: tudatosabb, szervezettebb a vendégcsapat játéka. Czanka lövésénél kellett tornásznia Fehérnek a 21. percben, majd a félidő derekán nagy gólhelyzetet szalasztott el a hazai csapat. Henrik a bal oldalon kever- getett, beadását Hegyi Sváb elé tolta, akinek 12 méteres lövése alig ment a jobb sarok mellé. A vendégek lestaktikával igyekeztek fékezni a miskolci akciókat, támadásaikat pedig a gyors kontrákra építették. A házigazdák viszont a sokadogaiásos támadásfelépítést választották — sikertelenül. Ugyanakkor Sváb hibái miatt nemcsak a nézők, de a csapattársak is sokat bosz- szankodtak A félidő befejezése előtt Oroszki fejelt a jobb sarok mellé, a másik oldalon Czanka nagy helyzetben rosszul találta el a labdát. Fordulás után már a #6. pere nagy vendéghelyzetet eredményezett. Szirják a rosszul helyezkedő védők mellett egyedül törhetett kapura, de Fehér lábbal menteni tudott. Az 58. percben Wittmann egy fejesnél könyökkel alaposan homlokon vágta Henriket, akinek felszakadt a fejbőre, s 5 percnyi ápolás után naey turbánnal tért vissza... Némi mezönyfölényt harcolt ki a miskolci csapat ebben az időszakban, de nem tudott élni lehetőségeivel. Ennek egyik oka az egysíkú támadásvezetés volt, az akciók többségénél ugyanis Kincsest keresték a játékostársak, rá pedig külön is figyeltek a vendégek. Mindezek ellenére a Y5. percben megszerezhették volna a vezető gólt a házigazdák. Jobboldali Sváb—Henrik akció végén Oroszki elé került a labda, aki lövés helyett a rosz- szabb helyzetben álló Kincses elé adott, s odalett a lehetőség ... A hajrában élesedett a küzdelem. Bár a nehéz talaj sokat kivett a játékosokból, az utolsó erőtartalékok is bevetésre kerültek. Előbb a miskolciak szerezhettek volna gólt, de Sváb beadásánál a kapunak háttal álló Králik elcsúszott jó helyzetben, majd a 84. percben — nagy játékvezetői tévedést követően — megszerezte a találkozót eldöntő gólt a vendégcsapat. Kincsessel szemben Czanka szabálytalankodott a mikolci térfél közepén. Divinyi érthetetlenül továbbengedte az akciót, Dem- jén Wittmann elé játszott, aki egyből a bal sarokba bombázott, 1-0. A befejezés előtti pillanatokban Henrik szép cselekkel húzott el, az alapvonalról beadott, de Hegyi lövése az oldalhálót rezgette meg __ Amint az várható volt, óriási küzdelmet, s nem szép játékot láthatott a közönség. A találkozó elején nehezen vetkőzték le a nagy tét miatti idegességüket a csaljatok, később a miskolciak mezőnyfölényre tettek szert, ám a rendkívül szervezetten és fegyelmezetten játszó vendégek rendre meghiúsították az akciókat. Lövés ezért is alig ment Horváth kapujára. S bár voltak helyzetek, azok rendre kimaradtak. Szünet után megdermedt a vér a hazai szurkolók ereiben, de szerencsére ekkor Fehér még menteni tudott. Ám hiába játszott a II. félidő jelentős részében fölényben a miskolci csapat, a mezőtúriak szervezettségük mellett hallatlan lelkesedéssel, akarással játszottak, s végül egy jól eltalált lövés a győzelmüket jelentette. Ezzel persze, még korántsincs lefutva az osztályozó : Mezőtúron dől majd el, melyik együttes léphet a magasabb osztályba. A találkozó után Bencsik Gyulát nehéz volt Kiragadni az ünneplő szurkolók és játékosok köréből. Amikor végre sikerült néhány szót váltani vele, ezeket mondotta: — Számítottam arra, hogy gigászi küzdelem lesz, de ezúttal nemcsak egy jó csapattal, hanem az esős talajjal is meg kellett birkózni. Az egyenlő képességű csapatok nagy viadalán egy jól eltalált lövéssel szereztünk győzelmet. Ez nem tesz elbiza- kodottá minket, tudjuk, ez a találkozó még nincs lefutva. Ám bízom benne: a hazai pálya előnye sokat segít majd a fiúknak egy hét múlva ... Vágó György kissé megkeseredett' ember, benyomását keltette a találkozó után. Végül igy summázta véleményét: — Sok, a csapat játékát meghatározó játékos hiányzott sérülés miatt. Így, azt kell mondanom, helytállt a csapat, hiszen egy szerencsés gól döntött. Ám azt is hozzá kell tennem: jogosan! Jobb, szervezettebb játékot nyújtottak a vendégek. Mit tehetnénk mást: megpróbálkozunk valami hasonlóval mi is Mezőtúron ! Nagy László ezredes, helyőrségparancsnok, a H. Papp J. SE elnöke mindehhez hozzáfűzte: t— Nekünk idegenben lényegesen jobb volt a bajnokságban ás a mérlegünk. Miért ne nyerhetnénk akár Mezőtúron is?! r A Szentpéteri kapui Honvéd- sporttelepen mintegy 1500 néző előtt Divinyi dirigálta a mérkőzést, amelyen a következők szerepeltek : H. SZABÓ L. SE: Horváth — Szilágyi, Szabó, Nagy, Dávid, Wittmann, Demjén, Csanálosi, Fehér, Czanka, Szirják. H. PAPP ,T. SE: Fehér — Ra- gyina, Paulovics, Szobonya, Hor- nyák, Hegyi, Oroszki, Kincses, Sváb, Henrik, Bodor (Králik). A gólt Wittmann fa 84. percben) szerezte. TÓTH ZOLTÁN A TOVÁBBI EREDMÉNYIEK: SZOLNOKI MTE—KAPOSVÁRI RÁKÓCZI i-l (1-0). Kaposvár, 6500 néző. V.: Pádár. Góllövők: Sugár (11-esből), illetve Csorba (11-esből). A szolnoki csapat már a 2. perc-* ben vezetést szerzett, s ezt követően végig az eredmény tartására törekedett. A döntetlen a vendégekre nézve hízelgő. BAKONY VEGYÉSZ—DUNAÜJ- VAROSI KOHÁSZ 2-0 (0-0). Veszprém, 5000 néző. V.: Palotai. Góllövő: Németh Z. (2). A végig esőben, rendkívül csúszós talajon lezajlott összecsapáson, különösen a második játékrészben alakult ki jó játék. A Bakony Vegyész helyzetei alapján nagyobb arányban is nyerhetett volna. Kedden: nemzetközi mérkőzés a stadionban Öregíi kiziségsikete Békésen Világrégatta Notünghamben Rakusz és Hajdúék újabb sikere Egyes hangszerek (gitárok, citerák, elektromos zongorák, fuvolák, harsonák, klarinétok, hegedűkészletek, tangóharmonikák) 20-40 százalékos árengedménnyel kaphatók a Hangszerboltban Miskolc, Széchenyi út 14. sz. alatt Telefon: 35-518